Vadász- és Versenylap 48. évfolyam, 1904

1904-01-23 / 4. szám

Í8 VADÁSZAT, LÖVÉSZ

ET. Ifjúsági czéllövés. A Szemere Miklós ur áldozatkészségéből létesített czéllövö tanfolyam szombaton este nyílt meg a budai polgári lövöldében. Ez alkalomra a tanfolyamra beiratkozottak, összesen mintegy 420-an, mind megje'entek, jelen voltak továbbá Szemere Miklós ur, gr. Bethlen István, Jaritz András, a polgári lövölde főlövészmestere és a lövölde több tagja. Szemere Miklós ur megnyitó beszédében üdvözölte a megjelenteket, s beszéde folyamán reámutatott, hogy az igazi hazafi nemcsak szóval, de ha kell, tettekkel is teljesiti kötelességét a harcz mezején. A czéllövészeti tanfolyam eszméjét a tavalyi nemzetközi versenyeken szerzett tapasztalatai érlelték meg. Bizik a magyar ifjúságban, úgymond, hogy a legközelebbi nemzetközi czéllöversenyen, ha ambiczióval és lelkiismeresen tanul, sikert fog aratni. Ezután kitűnő sportsmanünk bemutatta az ifjúságnak a honvédelmi ministertöl kivezényelt Pogány Géza főhadnagyot, a Ludovika akadémia tanárát, ki a tanfolyamot vezetni fogja. Ezenkívül öt altiszt vesz részt az oktatásban, kiket a közös hadügyminister rendelt ki. Pogány Géza főhadnagy ezután hosszabb, nagy szakértelmű szabad előadásban ismertette meg az ifjúsággal a tanfolyam fontosságát, annak menetét, majd az ifjakat csoportba osztva, tudtul adta, hogy a tanfolyamot minden hét szombatján három órától hétig csoportokban fogja megtartani. Az első előadás, melynek bővebb ismertetését jövő számunkban közöljük, ma délután lesz. A bemutatás után Szemere Miklós ur a megjelentek közül többeket lakomára hivott meg a budai polgári lövölde fényes helyiségeibe, mely alkalommal a sport bőkezű maecenasa felköszöntőjében köszönetet mondott a honvédelmi és közös hadügyministereknek, kik segédkezet nyújtottak neki a tanfolyam érdekében. Toastokat mondtak még Jaritz András, Benedicty főmérnök és többen. A vacsora folyamán Szemere Miklós ur a két ministerhez üdvözlő táviratokat is intézett, melyekre a következő válaszokat kapta: Telegrammját megköszönve és örvendve azon, hogy vállalkozását előmozdíthatom, az ifjú lövészek iskolájának a legjobb sikert kívánom. Pitreich, altábornagy. Szives figyelmedet köszönve, hazafias fáradozásaidhoz a legteljesebb sikert szivböl kiván Nyiri. József Ágost főherczegtől társlapunk a Vadászlap utolsó száma« A cserkészeti idény végén» czim alatt hosszabb,nagyérdekii czikket közöl, melyből a festői leirásu bevezetést átvesszük s az alábbiakban közöljük: Elmúlt és sajnos nem tér vissza az 1903-diki cserkészetek ideje. Szép volt e rövidKe idö. Szép és élvezetes órákatj napokat sodort magával az időnek megakasztliatlan árja. Nem állhatom meg, hogy végig ne fussak gondolatban mégegyszer a sok izgalomdus, néha eredményes, néha eredménytelen kísérletek hosszú sorozatán. Iparkodni fogok lehető legrövidebben végezni, és csak azt megemlíteni, a mi szerény nézetem szerint érdekes és tanulságos volt magamra nézve és lesz néhány fiatal nimrodra nézre, kik e soraimat olvassák. * Beköszöntött a szeptember. Tudja minden vadász, hogy milyen nagy esemény ez rája nézve. Ki ! csak ki most az erdőkbe ! ki a bájos vadonba és figyeljünk, hogy mikor és hol hangzik el az erdők hatalmas királyának első szava, hol szollal meg kedvencz koronásaimnak egyike ! Az est követi a hajnalt és viszont! Minenütt halálcsend van, melyet csak a madárkák dala, a bagoly jajgatása, a szellő susogása, az egyes lehulló száraz levelek csörgése zavar meg. Eredmény semmi. A következő lesen is csak ugyamly eredmény, még látni sem lehet fővadat, mert későn hagyja el a sűrűket. Mint minder., ugy a bögés is, később vette kezdetét ez idén. Szeptember 13-án este cserkészetről barangoltam hazafelé a piszki-i pagonyban. Gyönyörködtem a fölséges estalkony gyengéd szinezet' in, az ég és erdők szelid, bársonyszerü kinézésén. A langyos szellő egyes száraz leveleket — az ősz első jeleit — a fák koronáiból el-elkapva lassan pörgeté a földig, hogy ott örök álomra eltemetve nyugodjanak ; az egyes érett tölgy makkok erős koppanásokkal ágról-ágra potyogva hullottak az anyaföld termékeny kebelére, hogy uj életet alkotva, belőlük is egykor olyan szép terebéVADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. ^ lyes fák legyenek, mint amelyekről most hullanak alá. Kopp —kopp —kopp a fiatalság ébred és int, hogy múlik az idö. Egy hatalmas százados tölgy alatt megállok s nézem, mint játszadozik csipegve egy csapat szürke czinege, röpdösnek, gondtalanul ugrálnak ágról-ágra, keresnek rovarkákat. Kedves szép madárkák, lágy szemeikkel aggódva néznek rám mintha csak kérdenének, hát te nem fogsz-e bántani minket? — — Kopp — — egy makk esett le egy tuskóra, mire megriadva tova rebbentek kis társaim. Társaimnak nevezlek, mert ti is csak a természet vadonában érzitek magatokat jól! Szeretem nézni és megfigyelni e kedves ártatlan teremtéseket! . . . A nap ezalatt leáldozott s a magasabb hegyek ormaira búcsúzva nyomja aranyos csókját í az égen nincs felhő, csak az aether izzik aranyos pompában, melyet kelet felöl előbb violaszín, utána meg szürke gyászlepel borit mindjobban el; az éj gyászleple ez, mely irgalom nélkül szorítja el a nappalt, bármily édes jóleső meleg csókkal iparkodik is behízelegni magát a völgyek és hegyek jóakaratába, hogy maradhasson. Előbújnak az ezüstös csillagok, mint megannyi ragyogó szem, pislognak, mintha a 12 órai álom még szemeiken volna. Hej most ugyan messze elbarangoltam kocsimtól. Bármilyen ragyogó is a csillagok fénye, mégis nehéz lesz vissza jönnöm, hisz legalább még másfél órányira kell mennem és pedig nagy bükkösökön keresztül. Utamat csak egy keskenvke cserkelő ut jelzi, melyet nappal is nehéz megtalálni, mert sok a száraz lomb rajta. No de sebaj, ut nélkül sem olyan nagy dolog kijutni, csak az a kellemetlen, hogy helyenkint sűrű a fiatalos, mely az öreg bükkök alatt nő. Bizony nem tagadhatom, könnyebbnek véltem a dolgot, mint a milyen tényleg volt. Bármilyen jól ismerem az erdőségeket, itt — mondhatom, minden egyes cserjét és fát ismerek bennök — mégis volt egy órai mászásom, mely alatt fogalmam sem volt, hogy vájjon a Listyi Vrh-on vagy a Raztokon (két párhuzamos gerincz) megyek-e fölfelé. Nagy volt a meglepetésem, midőn egyszerre észre vettem, hogy sem egyiken, sem a másikon, hanem — de várjunk ! én magam sem tudom, hogy hol vagyok ! . . . Csak nem fogok itt eltévedni, bármilyen sötét legyen is, — mert bizony nem hazudok, ha azt mondom, hogy a bükkösökben egy fél méternyire sem láttam. Megálltam, hogy egy kicsit pihenjek. Egy patak csörgedezése vonta magára figyelmemet, hiszen én egészen letértem irányomból s egy mellékgerinezre jöttem és ez csak a Kolár liodnik valamelyik patakja lehet, mert más ilyen dusvizü patak nincsen erre, hacsak nem egészen ellenkező irányban a Listyigyéri patakja. Na hát ez gyönyörű dolog, hogy te itt még el tudsz tévedni! Ha a LiStVigyérin vagyok, ugy még vagy 4000 holdas erdötag választ el a filovatól hol kocsim vár, és milyen 4000 hold ? Három magas hegy és ugyanannyi mély völgy, melyen át kell kapaszkodnom. Ah de sebaj, menjünk most le a patakhoz és annak medre mentén fül a forrásig, onnét már nem lesz messze a bukovinai főgerinc. Inkább bukdácsoltam, mint mentem le most az iszonyatosan meredek parton a patakig. Eddig ut nélkül jöttem és csak lassan haladtam, nehogy kiszúrjam szememet valami ágban. Most a patak mentén bizony igen rosz utam lesz a sok ledőlt fán keresztül és a sűrűkön át; de legalább tévedni itt már nem lehet. Egy jó óra múlva fölérhetek a Bukovinára- Egy kuvik rikácsolva repült el fejem fölölt és jajgatva felel neki a társa a távolból. Én meg kezdek sietni, mert félek, hogy otthon aggódni fognak miattam. A patak csörgedezése mind halkabb és csekélyebb lesz, végre csak a forráska csöpögését hallom : «pikkpikk-pükk-pikk» Most egyenest föl — hé de nem ám erre — térdig süppedek az iszapba s csak nehezen húzom ki lábom, menjünk odébb derékszög alatt balra és husz lépés után derékszög alatt jobbra,^ ugy nem vesztem el újból az irányt. Megteszem, de midőn jobbra fordulok, megakad lábam egy ledőlt cserjében, s én hosszában oda vágom magam, mind két sincsontomat ugy megütve, hogy az eget is majd bőgőnek néztem. Egyszerre kiütött a verejték a hátamon és halántékaimon. Mindegy! a fő, hogy ezt a bükköst végre elhagyjam ! Végre mintha egy kicsike homályos világosságot látnék magam előtt. Bizton a Bukovina vágás ez. Nem csalatkoztam, néhány perez alatt kiértem a vágás szélére. Nem tagadhatom, hogy megkünnyebülten lélekzettem e tudatnál. A vágás szélén leültem, hogy egy kicsit pihenjek. Mint egy árny vonult el előttem a gerincz tetején egy szarvasbika. Fönt megállott s egyet hosszasan bőgött. Egyszerre fölrázott, fölvillanyozott ez engem! Szép erős, koronás agancsát láttam, hiszen közel volt nagyon és ég felé is volt. Annyira nyugodt volt a szarvas és biztonságban érezte magát, hogy nem is tartotta szükségesnek körültekinteni, hanem csendesen — vízszintesre kinyújtott nyakkal — állva maradt vagy 15 perczig, azután lassan balra fordította fejét és megint igy maradt jó soká ; még egyszer álmosan, mondhatnám hogy mintha unalmas munkát végezve ásítana, bőgött hosszan, sok variatióval! Azután lassan, fáradtan elsompolygott mellettem a bükkösbe. Láttam, hogy kiváló 16-os, vagy több. Ezt nem fogom bántani; különben is, föltevésemhez hü maradok, hogy ez idén legföljebb 2 jó agancsárt lövök itt, a többit meghagyom és csak satnyákat fogok löni. 1904. január 9. itt előre bocsátom, hogy a bögéai idény alatt 70-nél több hatalmas elsőrangú (már a tapolcsányi viszonyokhoz mérten elsőrangú) bika, közöttük öt mondhatnám első díjra pályázó agancsu bajnok bőgött a kistapolcsányi uradalmon. Skiczón 5—10 erős bika, Koloson tán 20—25 kapitális agancsár bőgött. Tehát mondjuk összesen 100 nagyon jó és kivá'ó szarvasbika jelentkezett. Ezeken kivül meg nem számlálható jó,6—8-as és tán még több satnya cseh szarvas volt látható. Sajnos az utóbbiakból igen sokat láttam tehenekkel. De jól megdecimáltam ezen nyomorékokat, mprt 52 üt hoztam teritékre eddig és a tél folyamán tán még sikerül a személyzetemmel együtt néhányat elejtenem. Midőn a csörtetés is elnémult, fölkeltem s a ragyogó csillagos égbolton gyönyörködve, mentem a vágáson át az erdei utig, mely most már nem téveszthető el. Nagyon lassan kellett mennem, a mint a magas bükkösbe"értem, mert bizony még ezt a jól kitaposott utat sem tudtam meglátni, csak éppen az érzés szerint mentem Végre megsokallottam a botorkálást és igy az útról derékszög alatt jobbra fordultam és a — nem tagadhatom, helyenkint nagyon sürii — tomasovai parton leereszkedtem az ugyanilyen nevü rétekre és itt már sietve mentem az orechovai tó felé. Egyszerre csak egy nagy fekete folt, — melyet itt még soha sem láttam — tünt szemembe. Közvetlen előttem a posyányos uton mozdulatlanul feküdt. A déli szellő megoldotta a talányt; orromba csapta a vadsertés szagát, mely előttem fürdött, tőlem alig tizenöt lépésnyire. Lekaptam fegyveremet, de aztán az óvatosság visszatartott; féltem, hogy tévedhetnék a folt mibenlétében, habár a szag majdnem minden kétséget kizárt. Még 3—4 lépést megyek feléje. Egyszerre a kerdéses alak nagy csobogás kíséretében még egvszer oly magas lett mint volt s burrru pffff-pffff-ffff» hangokkal mutatta be magát; hát biz én is hamar feleltem neki Mauserem torkából, habár irányzékot, de meg a puska csövét sem birtam meglátni; fegyverem kitünö fekvésében bizva küldtem aczélos névjegyemet neki. Annyira vakitó volt a puska tüze, hogy lövésem után csak zöld karikákat láttam kavarogni a légben. De annál határozottabban hallottam az első vergődést és agyarcsattogást. Vártam, hogy szemeim fölocsudjanak' és azután a pocsolya felé indultam, hol a disznót véltem. Nem is csalatkoztam, mert a mint egy-két lépést mentem előre, mindjárt erős agyar-csattogás és röfögés mellett fölemelkedett a keresett, de nem tudott másképp n°kem törni, mint ülve csúszott felém kis szemeiből pirosas fény sugárzott. Most már fegyveremen lévén a gyémánt-légy, gondosan megczéloztam szemeközét és egy szerencsés lövéssel kioltottam életét a szegény párának. Erős agyara volt, 159 kgr. feltörve. Nap nap után igen jó sikerrel cserkésztem ezentúl a «cseh» szarvasokra, mert ritka volt a nap, hogy 2-3-at nem lőttem. Sok disznót is hoztam t ritékre, de ez mind mellékes dolog, a fő'örömöm az volt, hogy majd minden nap valami kapitális agancsárt közelítettem meg és többnyire nagy örömmel kúsztam vissza azon meggyőződést érlelvén meg magamban, hogy bizony Tapolcsányban nagyon sok kiváló és nagyon jó aganesárom van. A többek között egy hajnali cserkészeten 3 rossz selejtes agancsárt lőttem volt és megelégedve ievén az eredménynyel, elmentem a Kraszni Vrh és Tomasova közti völgybe, hogy megnézzem azt a rendkívüli 18-ast. melyet tavaly meghagytam. Mintha csak kisérteni akart volna Fortuna: hátha nem tudod megállani és lelövöd öt ? Hatalmas szerelmi hangját már meszsziről hallottam, kitűnően bőgött, deliem ott, a hol kerestem, hanem a Kolár-hodnik bukovinai gerinczen. Bizony nehezen állottam meg, hogy ne teritsem le. Ott bögött a ritka bükkösben tőlem 30-40 lépésre, mintha ingerelni akarna engem, forgatta rettenetesen nagy agancsát ; 18-ig számítottam az ágakat, de nem tudtam konstatálni, hogy van-e több. Nem mondhatok mást, minthogy meglepő dolog volt ezen pózna magasságú karvastagságú lapátos agancsot látni! Nem lőttem és ezt még ma is bánom, mert ugy mint tavaly, félek hogy >issza rak: hiszen 97 óta ismerem, mint kiválóan erös agancsárt. Na de, reménylem, hogy ugy fog megcsalni/mint tavalyról ezidénre, hogy még jobban rak föl. Bántam, hogy nem lőttem, de épp ezért másodszor még sem mentem utána ' Majd jövőre, ha az Isten megsegít . . . B0RHEGYI f. BORKERESKEDŐ Gizella-tér 1. — Egyetem-ntcza 2. Ajánlja — ) asztali, pecsenye- és tokaji aszuborait nemkülönben valódi franczia és belföldi pezsgőit, | Árjegyzékkel bérmentve készséggel szolgál.