Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903

1903-07-11 / 54. szám

1903. julius 11. 399 Santa Paula. A «Vadász és Versenylap» múltkori számában (ismer­tettük azokat a tenyészkanczákat, a melyeket Szápáry Iván gróf anewmarketi árverésen vásárolt és felemlítet­jük, hogy kéz alatt is vásárolt egyet 1500 guineáért. A szóban forgó kancza Santa l'ailla, egy 1893-ban ellett pej kancza, a mely az árverésre is be volt ugyan jelentve, de ott a tartalékárat nem érte el. Santa Paulát Mr. C. D. Rose nevelte, Bona Vista előbbeni tulajdo­nosa, aki Santa Paula anyját Penitent-et 1889-ben Iso­nomyval fedeztette, és ebből a párosításból egy olyan jó ivadékot nevelt, mint Ravensburg volt. Ennek az volt a szerencsétlensége, hogy Isinglassnak volt a kortársa, mert Isinglass mögött a három klasszikus verseny­hen, a 2000 guinea, a derby és a St. Legerben min­dig második lett. Miután Ravensburg apja, Isonomy akkor már kimúlt, Mr. C. D. Rose Penilentet, Isono­mynak egyik legjobb fiával, Commonmil fedeztette, a ki szintén megnyerte a három klasszikus ver­senyt, és ezen párosításból származott Santa Paula. Daczára ezen előkelő származásnak, Santa Paula nem felelt meg a hozzája kötött várakozásnak. Kétéves korában, 1891-ban szeptember 29-én jelent meg először a nyilvánosság előtt és a newmarketi 5l-ik Triennial Produce Stakes-ben (39 j font, 1000 méter) hármas mezőnyben második lett, két hosszal elma­radva a győztes Aloyne mögött. Egy hónappal később, •október 2ö-én a newmarketi meetingen a 147 font értékű 1200 méter távolságú Maiden Plate-ban jelent mug újra, 11 más ló társaságában, de a nyerő Bis­hopswod mögött helyezetlenül futott. Harmadik és utolsó futása november 17-én volt, Derbyben a hires Chesterfield Nursery Handicap 900 fontnyi dijjáért. 2 i- ló vett részt a versenyben, a melyet Trident nyert meg, de Santa Paula nem volt az elsö kilencz ló között. A következő tavasszal a ménesbe került, Gulliver fedezte, és azóta minden évben volt ren­dcsen esikajp, tehát termékeny kanczának Ígérkezik. Az idén pejkancza csikaja van Cgllene, Bona Vistá­nak legjobb angol fia után, és újra fedezte Persim­mon utoljára április 6-án. A Santa Pauláért adott ár, 1500 guinea, talán kissé nagynak látszik, de nem •szabad elfelejteni, hogy Cgllene fedezési ára 150 guinea, Persimmonné pláne 300 guinea és igy ha ezeket az árból leszámítjuk, tulajdonkép csak 1050 guinea volt az érette adott összeg. Véráramait tekintve ugyan a 13-as külső család­ból származik, de ennek daczára van benne versenyző ver és kissé hátrább örökítő vér is bőven. Szép bentenyésztése van a 12-es örökítő családra Sterling, Oxford, Scottish Chief és Tadmor révén, valamint a 3-as családra StockweU és Toxophilite révén. Hazai törzsménjeink közül a legtöbbhöz igen jól illik, de azért közülök elsö sorban Galifardot vagy Mindig et, másodsorban llistoryt vagy Ganachet véljük annak, a melylyel egy párosítás ajánlatos volna. Isonomy 19 Storting 12 Oxford 12 Isonomy 19 Storting 12 Whisper 12 Isonomy 19 Isola Bella 19 Stockwell 3 Isonomy 19 Isola Bella 19 isoline 19 This ti о é ­Scottish Chief 12 Lord of the Isics 4 This ti о é ­Scottish Chief 12 Miss* Ann 12 This ti о é ­The Flower Sa­fely 4 Wild Dayrcll 7 This ti о é ­The Flower Sa­fely 4 Nettle 4 Touchstonc 14 Hermit 6 8 Beeswing 8 Hermit 6 Seclusion 5 Tadmor 12 Miss Sellon 5 Stray Shot 13 Toxophilite 3 Longbow 21 Lcgesdemain 3 Stray Shot 13 Vaga 13 StockweU 3 Stray Shot 13 Vaga 13 .Mendicant 13 [' A második newmarketi juliusi meeting alkalmából eülöqbén' ismét lesz telivérárverés és e hó 14-én thnyészanyag kerül kalapács alá, persze kevesebb és minőségénél gyengébb a minapinál, azonban lesz közöjtük egy törzsmén is, a melynek csak alkalom kellene, hogy kitegyen magáért, t. i. Le Var egy 1892-ben ellett pej mén, a melynek apja Isonomy anyja St. Marguerit, ennek apja Hermit, anyja Devo­tion. Le Var ennélfogva testvére Seabreeze és Rivié­rának és féltestvére Roqaebrunenak, amely a maga részéről az idei angol derby győztesnek Rock Sandnak az anyja. Nemcsak a származása jó, de versenyfor­mája is, mert 1895-ben megnyerte a 10,000 font értékű Princess of Wales Stakest Utica, Non the Wiser, a derbynyerô Sir Visto és mások ellen. A kanczák közül kiemeljük : ( ashla (1892) ap. Bend'Or anyja Ashgröve. Silver Crow (1897) apja Ravensbury anyja Cashla, La Napoule (1898) apja Le Var, Iso­homytól, anyja Heartsease, szintén Isonomytól, tehát rendkívüli, vérfertózéses ben tenyésztéssel, stb. Ez az árverés azonban nem fog az elöbbeninek nyo­mába érni . Dr. R—r. Kiadó versenyistálló. Tata-Tóvároson (Eszterházy-utcza) a trainiugpálya közelében husz lóra berendezett, öoxokkal és min­den szükséges mellékhelyiségekkel ellátott verseny­istálló-telep, mely már több mint tiz év óta ugyan­ezen czélra használtatott, azonnal bérbe vehető, esetleg örök áron eladó Bővebb értesítést ad özv. Ramszauer Ferenczné Tóvároson. 1- 4 VADÁSZAT, LÖVÉSZÉT Czéllövő-versenyek Szemere Miklós puszta szt-löriuczi lövöldéjében 1903 október 2 án. I. Nemzetközi junior czéllövö-verseny. Dij 5000 korona és tiszteletdíj, adja Szemere Miklós, a B. E. C. elnöke. Az első legjobb lövö 3000 koronát és tiszteletdijat, a második 1500 koronát és a harmadik 500 koroná' kap. A tiszteletdíj egy aranyérem. A második és har­madik győztes ezüstérmet kap, a többiek bronz­érmet. Részt vehet, társadalmi állásra való tekintet nélkül, minden egyén, a ki 1880 január e'seje óta született, a becsület ellen soha nem vétett és nyil­vános czéllövő-versenyen elsö dijat még nem nyert. Az 1903 május hó 4-én Szemere Miklós által rende­zett czéllövö-verseny elsö három helyezettje e ver­senyben nem vehet részt. Tét fejenként 20 korona, A B. E. A. C. tagjai a tétek felét fizetik. A tétekből a helyezettek, a negyediktől bezárólag a tizedikig, tiszteletdíjul czéllövö-fegyvert kapnak. A ki pénzdíjra pályázni nem akar, ha gyöz, megfelelő értékű mű­tárgyat kap emlékül. Minden versenyző saját fegy­verével lö, bármely állam által elismert katona-fegy­verre], előírásos hozzávaló haditölténynyel. Mindenki lőhet ülve, állva, térdelve, fekve vagy bármely általa szabadon választott testállásból, de fegyverét csak saját testrészeire támaszthatja. A lőtávolság 300 mé­ter = 400 lépés ; fehér czéltáblákon a czélpont egy 60 cm. átmérőjű fekete körlap, a mely öt körre van beosztva. A körök 1—5 pontot számítanak. A fekete czélponton kivül esö lövések hibáknak számitandók. Minden versenyző 20 lövést tesz két 10 —10 lövésből álló lövés-sorozatban ; e 10—10 lövést a lövőnek egyfolytában, azaz a lőállás elhagyása nélkül kell megtennie. Minden czéllövö a 20 versenylövést meg­előzőleg 5 próbalövést is tehet ; ezen szándékát azon­ban előzetesen be kell jelentenie ; a próbalövések számára külön kijelölt cartonok állanak rendelke­zésre. Tiz 'övés megtételére 25 perez áll a lövő ren­delkezésére. A győztesek sorrendjét a találások száma állapítja meg ; az első dijat tehát az kapja, a ki a legtöbbször talált. A találások egyenlősége esetében a lökörök összege dönt, esetleg a lőtt ötösök, illetve négyesek stb. nagyobb száma lesz mértékadó. Neve ; zési határidő. 1903 szept. 25 déli 12 óra. A nevezé­sek igazoló okmányokkal felszerelve a B. E. A. C, titkárságához (IV., Központi Egyetem) intézendők. II Gróf Széchenyi Béla dija. Orsi. verseny. Dij 1000 korona a legjobb lövőnek. Tét fejenkiiit 20 korona, a B. E. A C. tagjai a felét fizetik. A tétek kétharmadát (1000 koronáig), a má­sodik, egyharmadát (500 koronáig) pedig a harmadik legjobb lövö kapja. A dijlövésben csak magyar hon­polgár vehet részt, társadalmi állásra való tekintet nélkül, a ki 1873 január elseje óta született és a becsület ellen soha nem vétett. A távolság 300 mé­ter == 400 lépés. Minden versenyző tiz lövést tesz. Tiz lövés megtételére 25 perez áll a lövö rendelke­zésére, a ki lőhet bármely általa szabadon választott testállásból, de fegyverét csak saját testrészeire tá­maszthatja. Е/. idö szerint csak az osztrák-magyar közös hadseregben cs a honvédségnél használatban levő katonafegyverre] és a hozzátartozó eredeti hadi­tölténynyel szabad lőni. A győztesek sorrendjét a találások száma állapítja meg. A jury döntése nem felebbezhetö. Nevezési határidő 1903 szept. 25. déli 12 óra. A nevezések igazoló okmányokkal felszerelve a téttel együtt, a B. E. A. C. titkárságához (IV., Köz­ponti Egyetem) intézendők. ... _ « ORSZÁGOS LOTENYESZTÉS, Az 1903. évben köztenyésztésre engedélyezett mének jegyzékét nemrég adta ki a füldmivelésügyi minisztérium. 2322 mén számára állították ki a te­nyésztési igazolványt; tavaly 2290 mén kapott ilyet, az emelkedés tehát 32. Leginkább emelkedik а tenyészmének száma Hajdú, Somogy, Tcmes, Toron­tál, Veszprém, Zala és Zemplén megyékben : jelen­tékeny apadás mutatkozik Arad, Bács-Budrog, Ba­ranya, Borsod, Csongrád, Jász-Nagy Kun-Szolnok és Szeben megyékben. A fajtákat tekintve, ezúttal is az angol vérű mének vannak többségben : a 2322 mén közül 128 angol telivér, 1140 angol félvér. Arabs kevés van a magán mének sorában : 7 telivér, 123 félvér Tavalyhoz képest az angol fajta mén»k száma néhány fővel apadt, az arabsoké emelkedett. A többi fajoknál a számok, kővetkezők : furioso 65 (tavaly 90), gidran 122 (tavaly 148), nonius 347 (tavaly 337), lippizai 76 (tavaly 85), hidegvérű 182 (tavaly 128), amerikai ügető 26 (tavaly 20). Emelkedos tehát főkép a hidegvérű méneknél konstalálható. Érdekes egyéb­ként, hogy a 2322 mén közül csak 1209 a magán­tenyésztök tulajdonában levő mének száma; 289 községi mén, 383 állami felügyelet alatt álló községi mén, 441 pedig a köztenyésztésre kisorolt állami mén. Legtöbb tenyészmén van Torontál (290), Bács­Bodrog (224), Temes (177) és Somogy (155) megyék­ben; legkevesebb Abauj-Torna (2), Alsó Fehér (1), Szepes (1) és Torda-Aranyos (1) megyékben. Árva, Brassó, Liptó, Turócz, Ugocsa és Zólyom megyékben pedig egyetlen ily tenyészmén nincs. Az ismertebb angol telivérek közül felemiitjük Tip-Topot és Capo Gallot, melyek Tordason 30— 30 koronáért fedeznek ; Voltigeur Lesváron 50, Trick-Track Ikrényben 100, Bátor Csalitmajorban 100, Bakongbiró Pusztavacson 50, Mirko Erséden 50, Igric: Orosházán 20, а sokat emlegetett BucHngham Mágoeson 200 koronáért fedez. UGETQ-YERSENYEK, UGETQ-TENYESZTES Versenynaptár 1903-ra: Török Szt.-Miklós : julius 19. Baden : julius 2. 5. 9. 12. 16. 19. 23. 29. « augusztus 5. 9. 13. 15. 16. 20. 23. 27. 30. Beregszász : augusztus 15. 16. Pozsony: szeptember 6. 8. 11. 13. Eperjes : szeptember 20. Bécs : szeptember 24. 27. « oktober 1. 4. 6. 8. 11. Badenben csütörtökön, a juliusi meeting harmadik napján, szakadó esőben futották a versenyeket. A pálya mély volt, a mi erősen befolyásolta á re­cordokat. Magyar ló győzelme nélkül e nap sem mult el. A hatéves Lisbeth (Gróf Keglevich Gyula tenyésztése) megnyerte a Helenenthali dijat 3025 mé­tert 1:40 r'ecorddal futva be. Lisbeth öt lovat hagyott maga mögött. VEGYES. Három órakor kezdődnek a karlsbadiversenyek. Geist Gáspár úrtól egy ló sem fut a siófoki ver­senyeken. Ez az elsó eset, hogy a fekete-vörös dress nem lesz képviselve a balatonparti pályán. Siófokra Geoghegan öt lovat küldött. A lot tag­jai : Teraskier, Orchidee, Quitt, Leopard és Anec­dote. J. Reevestől a karlsbadi meetingre Tepp, Tor­quemada, Gazette, Montana ésFortune mentek. Heintschl Ferencz főhadnagy, ki a bécsi Armee steeplecheseben Vándorral elbukott, s azóta egy bécsi sanatoriumban feküdt, csütörtökön meghalt. Heintschl főhadnagy már évek óta jóllehet kisebb mérvben active részt vett versenysportunkban, mint istállótulajdonos és mint urlovas. Legjobb lova Tosti volt. Az elhunyt főhadnagy bukása al­kalmával hátgerinczét sértette meg s ez okozta halálát. Igen olcsó az utazás Siófokra a különvonattal. Beleértve a verseuytóri belépti jegyet is, 1 osz­tályban 14, II osztályban 10, III osztályban 0 ko­ronába kerül az utazás oda és vissza, Horthy István százados a hatéves Pajtást (Castor—Parthenis) Német Alföldre adta el Bon Marchet a Helenenthali dijra kétszeres pénzzel jegyezik, mellette Reved' Or 4:1, Prior WA Mixi 7:1, Vice versa 7:1 odssal szerepelnek. Frank Milne csütörtökön érkezett meg Kis­bérre a Newmarketben gróf Szápáry Iván által vásárolt három anyakanczával és három csikóval. Ugyancsak ó hozta Napajedlbe Clianceot egy Balfe—Antoinettetől származó kanczát, amelynek Blair find et ól van méncsikója. Réve d'or, gróf Festetics Tassilo jóhirü két­évese, minden valószínűség szerint a Helenen­thali dijban fog bemutatkozni. A Gaga-méu a ba­deni Zukunfts-Rennenben is kötelezettséggel bir, Augur kétszeres pénzen favorite az Egerlandei dijra; Tepp 3:1, Európa 4:1 odssal állanak, Donnerwetter a Giesshübli dijban részt vesz, s lovasa Horthy Jenó ur lesz. Az angol Jockey Club az egyptomi khedivet tiszteletbeli tagjává választotta. Az angol jockey clubnak ez idő szerint nyolez ily tagja van, még pedig a belga király, Wladimir nagyberczeg, gr. Batthyány Elemér, gróf Festelics Tassilo, gr. Lehn­dorff György, De la Force herczeg és gróf Ber­teux. A budapesti urlovas versenyből csak Biztost és Tétovát törölték. A Mravik istállóból sem a karlsbadi sem a kottingbruuni versenyeken ló néni fut, s az is­tálló közelebb csak a budapesti augusztusi mee­tingen vesz részt. Maida és Snea Snake, a Bragauza herczeg steeplerei, melyek huzamosabb ideig harczképte­lenek voltak, most rendszeresen dolgoznak, s le­het, hogy Kottingbrunnban futnak. Limonádé, melyet a tavaszi nehéz campagne megviselt, most friss erőben van, s jó munkát 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom