Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903

1903-02-28 / 9. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1903 február 28. ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS. Állami lovak a falkavadászátokon. Gróf Nádasdy Ferencz master minősitvényét alább, a földmivelési ministerium kívánságára, újra közöl­jük, miután a nekünk küldött hivatalos leiratba hiba csúszott be. Gróf Nádasdy Ferencz master jelentése a kővetkező : Nagyméltóságú Minister Ur ! Kegyelmes Uram ! Az 1902. idényre a budapesti rókafalkához kipró­bálás szempontjából vezénylelt állami ménesbeli. kanczákról ozultal igen keveset mondhatok, mert igen rövid saison és tartós szárazság folytán igen kevés és rossz vadászat volt, ugy, hogy nem nyílt alkalom a lovak jóságát kellően kipróbálhatni. Mégis elösmeréssel kell nyilatkoznom a ménes parancsno­kok és közegeik iránt, meri az anyag egészben és nagyban — igen kevés kivétellel — jól volt ki­választva, kellő conditioban kihozva és jól volt be­lovagolva. Újból ki kell emelnem és hangsúlyoznom, hogy a félvér ménnel visszakeresztezett egyedekben igen nagy hanyatlás mutatkozolt s hogy mindazon hibák újra felszínre jöttek, a melyek a telivér mének által kiküszöbölve lettek. Ezen körülményre már több év óta vagyok bálor kegyelmes uram figyelmét fel­hívni, de ugy látom ezen igazság igen kellemetlenül hat az irányadó körökre, mert jelentésemet vagy nem közlik — mint mult évben — vagy ezen ré­szét a közlésből kihagyják. Azon hitben, hogy a ialka utáni kipróbálás czélja nem csak az, hogy minden dicsérve legyen, de hogy a hibák is kitün­tetve legyenek, bátor vagyok ez odiumot magamra vénni és véleményemet, teljes meggyőződésem sze­rint, az igazságnak megfelelően leplezetlenül előadni. Mezőhegyes. Lator I. 137. Tehetetlen, hasznavehetetlen vadá­szati czélokra. Vadászolt egyszer vendég alatt, azután haza lett küldve. Gidran 130. Makacs, tehetetlen, lassú, rossz ugró, vadászlónak nem minősíthető. Vadászott hatszor a Il-ik whipperin alatt. Győztes Nonius 202. Jó erkölcsökkel biró, de igen lassú nehézkes vadászló, jó ugró tehetséggel és táplálkozással. Lábai minden vadászat után meg­dagadtak. Vadászott hatszor a II. whipperin alatt. Algy-Gidran 121. Igen jó és elég sebes, SZÍVÓS vadászié, igen jó ugró és igen jó táplálkozó. Baja sohasem volt. Vadászott hatszor az I. whipperinjalatt. j Algy-Gidran 105. Eleinte makacs, de később igen jó vadászié Jól ugrott és jól táplálkozott, baja nem volt. Vadászolt hatszor a II. whipperin alatt. Hüség-Gidran 123. Igen sebes,SZÍVÓS, kitűnő vadászié, kitűnő ugró és igen jó táplálkozó ; baja nem volt. "Vadászott hatszor az I. whipperin alatt. Hüség-Gidran 124. SZÍVÓS és sebes, de tul tüzes vadászié. Kitűnő ugró cs jó táplálkozó. Bal lapocz­kán hét napig sánta volt. Vadászott hatszor, négyszer a II. whipperin alatt, kétszer lovász alatt. Nordstar V. 248. Jó erkölcsű, de tul lassú és nehéz­kes ló ; jó ugró és igen щ táplálkozó. Baja nem volt. Vadászott ötször а II. whipperin alatt. Furioso XXIII. 214.']gen magas trapp- és galop mozgása daczára vadászlónak minősíthető ; külön­ben heves, rugós és gyenge ugró. Baja nem volt és jól táplálkozott. Vadászott hatszor vendég alatt. Fenék Nonius 343. Jó, de lassú vadászló ; elég SZÍVÓS, jó ugró és igen jól táplálkozó. Baja nem volt. Vadászott nyolezszor; hatszor vendég, egyszer a II. whipperin, egyszer lovász alatt. Good feli ою­Nonius 452. Jó indulatú, de nehézkes és lassú, jó ugró és jól táplálkozó vadászló. Baja nem volt. Vadászott hatszor a II. whipperin alatt. Nonius XLVI. 305. Igen jó, elég sebes, szivós, kitűnő ugró ló. Baja nem volt és jól táplálkozott. Vadászott hétszer; halszor vendég, egyszer II. whip­perin alatt. Kisbér. Filou 157. Igen jó és sebes, igen jó ugró, jól táplál­kozó vadászló. Baja nem volt. Vadászott ötször az I. whipperin alatt. , Filou 153. Jó és szivós, de gyenge constitutióval biró vadászló. Jó ugró, de rossz táplálkozó. Gyakran megsántult elől balról, hátul jobbról. Vadászott ötször; háromszor az I-sö, kétszer a Il-ik whipperin alatt. Sweetbread 66. Kitünö, sebes, szivós, kitünö ugró, de vehemens vadászló. Jól táplálkozott, de minden vadászat után öt-hat napig sánta volt mindkét első lábára. Vadászott négyszer, kétszer az I-sö whipperin, egyszer Freyer, egyszer vendég alalt. Gunnersbury 65. Közepes tehetségű, rossz ugró, gyengén táplálkozó vadászló. Bal első lábán tiz napig sánta volt. Vadászott négyszer és pedig háromszor a U. whipperin alatt, egyszer lovász alatt. Midőn Nagyméltóságodnak kegyességét megkö­szönném, az 1903. vadászidényre újból Kisbér- és Mezőhegyesről 16 darab kancza felküldését kérem a , falka utáni kipróbálás ezéljából. Nagyméltóságú miniszter, kegyelmes uram alázatos szolgája Budapest, 1902. decz 30. Gr. Nádasdy Ferencz. master. A sepsi szentgyörgyi méntelep telivér ménéi közé beosztották : а tavalyi ménvásáron megvásárolt Fél­toronyi és Feneiont, ellenben kisorolták az állomány­ból U/olsó csép pet és Vu leant, melyeket kiirtottak, továbbá litiant, melyet nyilvános árverésen adlak el és Mirandolat, melyet Nádasdy Elek ur vásárolt meg. Értekezlet a lótenyésztési kerületek tárgyában. A lótenyésztési kerületek mejralkotása tárgyában Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter által össze­hívott értekezletek közül a második csütörtökön folyt le a debreczeni méntelep területén. Az értekezlet délelőtt 10 órakor vette kezdetét, a törvényhatóság küldöttei, a lótenyész-bizottságok elnökei, a gazdasági egyesületek, valamint az Orsz. Magyar Gazdasági Egysület kiküldötteinek részvétele mellett. Az érte­kezlet elnöke Lossonczy Mihály min. tanácsos, elő­adója báró Podmaniczky Gyula min. titkár voll. Az elhangzott fölszólalásokból következtethelő, hogy az érdekeltek ezen méntelep területén külön tájfajta­tenyészetek megalakítását nem óhajtják, ellenben kívánatosnak tartják, hogy az eddig tenyésztett lófaj­ták a fejlesztésükre alkalmas vidékeken okszerűen tenyésztessenek. A tett nyilatkozatok szerint a ló­tenyésztés terén minden nagyobb változás hátránv­nyal járna. Az eszmecserében Miklós Ödön, Melczer Gyula, Farkas Ábrahám, Hammersberg Jenő, Liptay Béla, Fogthöy stb. vettek részt s a felszólalók vala­mennyien oda konkludáltak, hogy a méntelep hegyes vidékein a lipiczai, a homokos vidékeken tulnyomó­lag az arabs, kötött la'aju vidékeken az angol teli­vér, félvér és arabs alkalmaztassák. A tenyésztők főleg jó katona-ló nevelését tűzték ki czélul, most a jó katona-ló minden czélnak megfelel. Az értekezlet, a mely Darányi földmivelésügyi minisztert az ankét egy­behivásáért üdvözölte s köszönetét tolmácsolta, a délu­táni órákban ért véget. AGARÁSZAT, FALKAVADÁSZAT. A Waterloo Cup, melynek eredményét röviden már közöltük, idén is nagy közönséget gyűjtött a Liverpool melletti mezöségekre. A kutya­derby az angoloknál oly népszerű sportünnepély, mint az ep­somi derby, a Grand National vagy Oxford és Cam­bridge küzdelme. A Waterloo Cupot először 1836-ban tartották meg, a verseny tehát régibb mint a Grand­National, melyet 1839-ben alapítottak. A dij értéke mintegy 36.000 korona. A verseny történetében fel van jegyezve, hogy Coomassie két évben egymás után, Master M. Grath négy év alatt háromszor, Fullerton pedig négy évben egymás után maradt győztes. Az idei győztes Father Flint a Fawcett test­véreké, a kiknek agarai az utolsó négy év alatt mindig győztesek maradtak. Érdekesnek tartjuk a versenyszabályok főbb pontjait ismertetni, annyival inkább, mert lényegesen különböznek a mieinktől. A számítás a következő tényezőket veszi figyelembe. Speed. Egy-két vagy három point. Go-bye. Két vagy három point. Ez alatt azt értik, ha a kutya, mely a startnál egy hosszat vészit, a másik agarat utoléri és tisztán maga mögött hagyja ; ha ezt a külső oldalon teszi, három point-t számit. Turn. Egy point. Ha az agár a nyulat legalább derékszögben hajtja tovább. Wrench. Fél point. На а nyul az egyenes vonal­ról kevesebbel mint derékszöggel tér el. Kill. -Legfeljebb két point. A nyul megölése soha sem számit két pointnél többet és egyátalán nem számit, ha nem szabályszerűen történt. The Trip. Egy point. Ha a kutya megfogja ugyan a nyulat, de megölését elhibázza, mi alatt az ellen­félnek ideje akad arra, hogy ő is megfogja a nyulat és esetleg megölje. VEGYES. A király valóságos belső titkos tanácsosokká nevezte ki gróf Esterházy Ferenczet és gróf Hadik­Barkóczy Endrét. Gróf Degenfeld Imre a Magyar Lovaregylet igazgatósági tagja Mentoneba utazott, a honnét Rómába megy. Gróf Esterházy Feréncz, a ki az utóbbi napok­ban influenzában feküdt, már felgyógyult. Dom Miguel braganzai herczeg Melton Mow­brayból.bol afalkavadászatokon résztvett, Bécsbe visszaérkezett. Gróf Andrássy Géza és gróf Szapáry Pál a Ri­viérára utaztak. Hazafi Angolországba való kiküldéséről istál­lója még nem határozott. Dyerröl a Deutscher Sport azt irja, hogy ide; engedélyét csak nehezen s oly feltételek mellett kapta meg, hogy óvakodjék a dopolástól, mert szigorú ellenőrzés alatt áll. Byrnes engedélyét sem akarta.a Magyar Lovaregylet megadni, mert az a gyanú merült fel, hógy a Boross istállónak voltaképp ö a tulajdo­nosa. Igy ir a Deutscher Sport. Az ügyre vonatkozólag illetékes helyről azt a felvilágosilást kaptuk, hogy mindakét állitás koholt. Dyer működése ellen tavaly az egész évben sem panasz, sem gyanú nem merült lel s igy nem volt reá ok, hogy az illetékes tenyész­tők idén bizalmatlanok legyenek iránta. Byrnesről a Magyar Lovaregylet Amerikában a legjobb informá­cziókat kapta. Hogy a Deutscher Sport állitásai mennyire helytelenek, mutatja az, hogy nálunk a Lovaregylet trainerengedélyt nem is ad s az idomitókat csak a pályahasználati jegyek kiadásával ellenőrzi. Miután pedig Byrnes és Dyer trainingjegyzékei lapunkban mint a Lovaregylet hivatalos közlönyében megjelenlek, ebből kiviláglik, hogy az illetékes köröknek nincs kifogásuk e trainerek működése ellen. Rose S.-t tulajdonosa kivette a trainingből. A kancza ugyan egészséges volt, de Butters mégis tartott tőle, hogy nem fogja az erösebb munkát kiállani. Rose S.-t tulajdonosa csütörtökön Kis­bérre küldte; hogy melyik mén fedezi a kitűnő ötévest, még nincs eldöntve. Gerániumot Geoghegan Charles Plannernek adta át, s ő fogja a Przedswitre előkésziteni. Szemere százados, Pallavicini őrgróf társasá­gában megérkezett New-Yorkba, s ott bemutat­kozott Perry Belmontnak, a kihez ajánló levelei voltak. Mr Belmont, mint az amerikai keleti álla­mok Jockey clubjának előkelő tagja, nagyon szíve­sen fogadta Szemere urat és rögtön utasította trainerét, Frank Mc Cabe-t, bogy champion urlova­sunknak minden tekintetben kezérejárjon.Szemere százados ésPallavicini őrgróf a trainingtelep köze­lében vettek lakást és szorgalmasan látogatják a reggeli munkát. Szemere ur esetleg, hadaikatoin kínálkozik, nyilvános versenyekben is fog lova­golni. A mostani dispozicziók szerint a két urjuniu­sig marad Amerikában. Taxis herczeg idén Alagon ismét lovagolni szándékozik. Valószínű, hogy az alagi nagy aka­dályversenyre az Earl istálló Fakirt és CortllillA nevezi s ez esetben az utóbbi lovasa maga a her­czeg volna. Gorelli II.-ne к a nagy akadályver­senyben 79J kilót kellene vinnie, de ha urlovas üli, súlya 76 kilóra csökken. Fakir­nak 78J kilót kell nyergébe vennie. Természetes, hogy ezek a dispozicziók a versenyig megváltozhatnak, a minthogy korai volna öt héttel a steeplechase előtt azzal részletesen foglalkozni. Vig-et a Kanczadijak győztesét Egyedi Lajos ur tenyészkanczának vásárolta meg. A négyéves idén még trainingben marad s csak verseny­karriérje befejezése után megy át Egyedi ur tulaj­donába, a kinek kauezaanyaga egyre értékesebb lesz, annyival inkább, mert egy másik Oaks-nyerő : Quota is helyet foglal benne. Earl idomár ma reggel Alagra érkezett. Fr. Hesp lovagolja az Earl lovakat a reggeli munkában. Flaggenschiff lovasa az alagi nagy akadályver­senyben valószínűleg Horthy Jenő ur lesz. Torquemadát .J. Reeves a Háromévesek nagy handicapjére készíti elö. Zangen Ignácz ur istállójából Lodicnor, La­chinglu, Fráter és NifaUor mult héten Alagra ér­keztek. Az egyleti istállóban vannak elszállásolva. Fritz Milne, a tatai mester fia, ki pár év előtt i jó sikerrel kezdett lovagolni, aztán a hadi .tenge­részeihez vonult be, majd Amerikában volt, vissza­tért szüleihez és lehet, hogy az idén újból a verseny­pályán fog működni. Gagerl, a Szent István dij nyertese, befejezte carrierjét, s most próba mén atordacsi ménesben. Horthy Jenő ur visszaérkezett külföldi utazá­sáról. Maino, mint megírtuk, az idén Németországban fog lovagolni. Az ügyes lovast Haniel R. ur szer­ződtette. A Péchy lovak Angliában. .Tarvis mester komoly munkába fogta Macdonaldot és vele dolgozik Davensberg is, mig Monte Christo jóval könnyebb munkát végez. Szombaton szép tavaszi idő lett volna, lia az erős szél kellemetlenné nem tette volna a szabadban időzést; ennek daczára Jarvis lovaival az ujabb trainingpályán végeztetett egy mértföldes munka-galoppot. Hétfőn Macdonald, Davensberg,Karakóul és Orbel társaságában megint mértföldes munkát végeztek, jó pace-ben, mig MonteChristo' csak 1U00 méteres cantert kapott. Kedden és szerdán ugyaniilyen volt a napimunka, avval a különbséggel, hogy Monte Christo 1200 méteres távolságon dolgozott fél gyorsasággal. A munkának állandóan jó idö kedvez. Macdonaldot az angolok is kezdik fogadni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom