Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903
1903-11-28 / 105. szám
734 1903. november 28. AGÀRASZAT. A bácskai billikum verseny. Szabadkán, e hónap közepén aBács-bodrog vármegyei agarász egylet második agárversenye, a billikom verseny alkalmával nemcsak Bács-Bodrog vármegyének úgyszólván összes a sport iránt érdeklődő intelligentiája, hanem távoli vidékekről is számos agarász sportsman összegyűlve, mozgalmas élet uralkodott. A billikumért való küzdelem végeredményében egyik legrégibb legpassionátusabb agarászáunknak, bajsai Vojnits Simonnak a mindenki által tisztelt és szeretett «Simon bácsinak» szerzett babért, amennyiben a huszonegyes mezőnyből a dijra felmaradt utolsó három agár közül nemcsak Kurdus, a billikumgyőztes, hanem Makra is, Simon bácsi fiának Vojnits Bélának agara, az ő tenyésztéséből származik. Hogy a Bács-bodrog vármegyei agarász egyletnek mennyire sikerült ezt a szép és nemes sportért felkelteni és évről-évre növeszteni a figyelmet, arról nemcsak az tanúskodik, hogy évenként nagyobb a lovasok száma, a kik érdeklődve követik a versenyző agarakat és hogy mind nagyobb a kocsi sereg, a mely az érdeklődő hölgyeket viszi a verseny után, de legnagyobb bizonysága az is, hogy a helybeli ugy közös a hadseregbeli mint a honvéd huszár tisztek nagy része, élükön Boroviczény Gyula ezredessel, a negyedik honvéd huszárezred parancsnokával az egyletnek tagjai és közülök a szabadkai huszár tisztek majd mind, az ezred bajai osztályából pedig számosan megjelentek a versenyen. A nevezés a versenyt megelőző napon déli 12 órára volt kitűzve és összesen 21 agártjelentettek be. A nevezések a következők voltak ; Fernbach János Prímás, Fernbach Károlyné úrnő Villám, Cziffra és Cziczka II, Geyer Péter Fecske, és Mókus, Lelbach Keresztély Cziczka, Pilaszanovits József Miska és Pusztabiró, Thuránszky Tihamér Csóré, Daru és Szoknya, báró Vécsey Alfonz Hancsa, idb. Vojnits Sándor Fordíts és Betyár, Vojnits Simon Kurdus, Vojnits Béla Makra, Vojnits Elemér Viyano, Vojnits József Vicza és özv. Vojnits Máténé urnő Bianka. A verseny előtt a hagyományos pool ez alkalommal sem maradt el, s azon a sok jó agárért a a versenykedési kedv igen élénk volt, de daczára annak, hogy oly agarak voltak a nevezettek közt mint Thuránszky Tihamér ur Csőré-jü, báró Vécsey Alfonz Hancsa-ja, a favorite mégis özv. Vojnits Máténé urnő Bianka-ja volt. A verseny napján e hónap 15-éu délelőtt kilencz órakor nagyszámú társaság találkozott a versenyzés helyén, a sándor-i ugarakon. Szép számú hölgy társaság kocsin követte a mérkőzéseket és ott voltak többek között: Boroviczény Gyuláné, Bezerédy Istvánné, ifj. Vojnits Sándorné, Autunovits Józsefné, Szalatsy Sándorné, Piukovits Irma, Vojnits Etta, Mayer, Ilonka úrhölgyek, Czentzer és Gombos nővérek. Az urak többnyire lóháton voltak, élükön az egylet elnöke Pilaszanovits József és a tiszteletbeli elnökök közül Bezerédy István orsz. képviselő, valamint Vojnits Simon, az oly általánosan szeretett Simon bácsi, aki szürkülő haja daczára a bácsmegyei agarászatok mindegyikén fia és vejétől követve ott látható a lovasok élén és bámulatos jó kedvvel, kitartással elöl járva, fényes példája által serkenti, buzdítja a fiatalságot. Kocsiban követték továbbá a versenyt Schmauss Endre főispán, báró Vécsey Alfons és idb. Vojnits Sándor, a bácskai agarász egylet oszlopa, ki már több mint 30 éve gondozza a szabadkai vadászatot és ugy óvja ápolja annak vadállományát, hogy a majd mindennapi agarászatok daczára nyulakban nincs hiány. A versenynek jó idó kedvezett. A különben homokos voltánál fogva e czélra igen jó talaj az utóbbi napok nedvessége folytán ugyan a rendesnél kissé mélyebb volt, ugy hogy a cocainnak és czink tapasznak nem volt dolga, de maga a verseny, bár néhányszor gyenge nyul igen rövid hajtást adott, mégis elejétől végig igen szép, érdekfeszítő sportot nyújtott. A biró tisztében állandóan Kiss Aladár százados járt el, ki három lovat felváltva lovagolt és nehéz tisztét páratlan buzgalommal és pártatlansággal általános megelégedésre töltötte be. A versenyek lefolyása az egyes összevetéseknél a következő volt : I. Összevetés. Fordíts t v .,] , } Kurdus Kurdus ) Szoknya ) c. . Holló j Ьго1 с"!' а Mókus Vicza Betyár ) ra ) Mókus Makra Csóré ) Cziczka II. j Fecske ( Hancsa Miska Dar Makra Cziczka II. Kecske ;ka / íru 1 Daru Villám ) Prímás jí leestek Czifra I n „ Vigano | Czifr a Pusztabiró ) , ,, Bianka S leesett A hajtások között mindjárt az elsö pár Villám és Prímás sik helyen leálltak a nyúlról, Primás absolute nem segített semmit, nem marquirozott egy point-ot sem, mig Villám az erős nyulat egy ideig szolózta, de azután leállt róla. Ugyanez az eset volt a kilenczedik hajtásnál, hol Bianka szolózta a nyulat Pusztabiró előtt, melynek egyetlenegy pointja sem volt és mihamar leállóit, de párszáz méter után a favorite Bianka is általános meglepetésre hasonlót cselekedett. Meglepetést keltett Csóré leveretése is, de mentségére kell felhozni, hogy nem allright került ki a szolnoki küzdelemből. Igy két pár agár leesvén, a fennmaradt nyolez agár következőkép versenyezett : II. összevetés : Fecske ) v , Daru i 7 „ ... > Kurdus ,, , ; Makra Kurdus ) Makra ) Czifra ( /->„.v„„ Cziczka II. ) , ,, Mókus I Czlfr a erövesztő \ leeset t Kendkivül érdekes futam volt ezek közül a Fecske és Kurdus hajtása, a hol a két agár igen sebes iramban öt dűlőn át hajtotta az erős nyulat. Érdekesen végződött Cziczka II. futása a második összavetésnél, hol Cziczka II, mivel Thuránszky Tihamér ur Szoknya-t visszavonta, erővesztővel futott és minthogy sik helyen egy nem tulerős .íyul után mindkét agár leállott, Cziczka II. leesett és igy csak három agár maradt íenn abillikumra, melyért a döntő futást másnapra halasztották. Vasárnap egész éjjelen át esett az eső, igy a talaj másnap mély volt és esős időben kellett a futásokat is megtartani, a mi a lovasokra nem volt legkedvezőbb. A most következett összevetésnek az eredménye a következő volt : III. összevetés. Ä Czi f™ ; Czifra Kmdus j Kurd m eroveszto ) ' Makra j Igen érdekes volt itt a második hajtás, Kurdus és Makra között, mely igen erös nyul után menvén, mindkét agár kitűnőségéről tanúskodott, de melynek végén mégis Kurdus mutatta fölényét, és igy a végküzdelemre Kurdus és Czifra maradtak fenn. IV. összevetés: K" rdu s ' Kurdus Czitra ) Ennél az összevetésnél előbb egy gyenge nyul ugrott fel, és Czifra rövid futás után mindjárt az első érésnél elfogta, de minthogy Kurdus nem juthatott abba a helyzetbe, hogy csak egyszer is marquirozhasson, uj futást rendeltek el, melyben Kurdusnak, erős nyul ugorván fel, elég alkalma vo.lt mutatni fölényét, ugy, hogy a billiknmot Kurdus szerezte meg a passionátus gazdájának. Megemlítésre érdemes még, hogy az egyes hajtások nemcsak hogy sportszempontból érdekesek voltak, hanem nagy rendben folytak le, miben a főérdem az egylet titkárát, Pertich Kálmán urat illeti meg. —ff — Bika-billikum. Bácskában, hol a legmagyarabb sportnak, az agarászatnak mai nap is a legtermőbb talaja van, a legitim versenyévnek végén az agarászat hivei hetenként felváltva barátságos mérkőzéseket rendeznek. Ily mérkőzésre a bácskaiak az ország legnevesebb agarászait hívják meg, akik közül azok, akik tudatában vannak agaraik jóságának, nem késnek a Bácskába lerándulni, mert a bácskai terrenum az a hely az országban, hol az agár ereje, gyorsasága, gyözőssége a legnagyobb próbának van kitéve. Ez az egyedüli hely, a hol az agárnak, lia győztes akar maradni, a nyúllal be kell számolni, ha nem számol be, verje meg bár ellenfelét, akár szólózza is azt, leejtik. Bácskában tehát csak a feltétlenül jó agár tud érvényesülni és az emiitett megszorítás miatt az ország más részéből az agarászok nem szivesen viszik le az agaraikat a dijversenyekre. Ilyenkor azonban az emiitett barátságos mérkőzésekhez passionatus sportférfiak nem hiányoznak, annál kevésbbé, mert a versenyek az agarászat aranykorát, az ülvenes-hatvanas évek eseményeit juttatják emlékezetbe. A régi jó magyar világ egy-egy képe tárul ilyenkor a szemlélő elé, jóleső látvány, mikor meglett korú, éltük alkonyán levő férfiak tüzes paripákon száguldanak a nyulhalálra vágyó nemes agarak után. Az ily mérkőzésekre kilátásba helyezett dijak is a régi időkre emlékeztetnek. Egyik helyen kövér mangaliczát, másutt bizonyos hektoliter hires bácskai vinkót, majd meg, mint a jelen alkalommal, egy bikát nyer a győztes agár tulajdonosa. A «bika-billikum»-os futás most vasárnap került dülöre. Az ország egyik legrégibb és legpasszionatusabb agarásza : Vojnich Simon ur volt az, a ki barátságos mérkőzésre szólította fel az ország agarászaif és elsö dijul hires tenyésztéséből egy bikát adományozott. A meghívásnak a bácskai sportmaneken kivül azonban ezúttal csak ketten, Zemplénmegyének, de egyúttal az országnak is legszámottevőbb agarászai : báró Vécsey Alfons és Thuránszky Tihamér ur feleltek meg és jelentek meg a házigazda vendégszerető zobnaticzai kastélyában. Az agarászok Tomy bárója Háncsát és Morgót hozta el, a szalóki földesúr pedig magas classisu agarai közül Daruval, Szoknyával és Csóréval jelent meg. Kivülök a házi gazdán és fián Vojnich Bélán, ki az agarak pedigreeinek élő lexikonja, Lelbach János, Vojnich Elemér, Autonovich József, Vojnich József, Fernbach János, Lelbach Keresztély, Karácsonyi Gyula és «Friedrich Schiller» urak jelentek meg. Minthogy pedig az urak közül többnek nem volt agara, a több agár felett rendelkező sportmauex kölcsön adtak nekik agarakat, melyek az illetők számlájára, illetve javukra futottak. Ily formán a verseny nevezései igy alakultak : Morgó nevezi br. Vécsey Alfons tul. u a. Pille nevezi Lelbach János tul. Lelbach Keresztély Viganó nevezi Vojnich Elemér tul. u. a. Szoknya nevezi Antonovic.h József tjl. Thuransky Tihamér Vadrózsa nevezi Vojnich József tul. u. a. Tündi nevezi Fernbach János tul. Fernbach Károly Daru nevezi Thuransky Tihamér tul. u. a. Kis Makra nevezi Vojnich Béla tul. Vojnich Simon Hancsa nevezi Friedrich Schiller tul. br. Vécsey Alfons Cziczka 11. nevezi Karácsony Gyula tul. Fernbach Károly Cziczka I. nevezi Lelbach Keresztély tul. u. a. A társaság vasárnap reggel Vojnich Simon ur házából a szabadkai határban az általa már 35 év óta bérelt vadászterületre, az úgynevezett plagra vonult ki, a mely ideális terrenum, a hol bőven akad nyul, még pedig a legerősebb fajtából. Megtörtént, hogy egy hajtásban több nyul is ugrott fel, szerencsére azonban az agarak egyik alkalommal sem szaladlak más, mint a felhajtott után. íme a részletes leirás : Az elsö összevetés gyönyörű időben folyt le és a következő eredményeket hozta: morgó j m o,, ó Közepes futás, Tomy báró Morgója erös fölényben volt társa felett. Szoknya I Igen erős hajtás, erős nyul után, mely alapos próbára tette az agarak képességét. Szoknya magas classisa mindvégig uralta a helyzetet és igy számtalan pointtal maradt fenn. Vadrózsa i Tündi Tündi ] Vén nyulat hajtottak fel, a melyen eleinte Vadrózsa, később azonban Tündi dolgozott és maradt fenn. Kis Makra Daru u ! Makra Érdekes hajtás, Daru pointirozott előbb nagy fölénynyel a nyúlon, és már győztesnek látszott, ám a futás második felében a nyul Kis makra-nzk fordult, amely erre a pointokat kiegyenlítette és kevéssel fennmaradt. Hancsa ) Шпсаа Lziczka 11. ) A két agár kétszer futott, mert az elsőben Hancsa nem látta meg a nyulat, mire a biró balásfalvi Kiss Aladár honv. huszár százados, uj futást rendelt el. Ebben a futásban Hancsa ismét későn látta meg a nynlat, majd Cziczkával azt közre fogták és ekkor a társaságnak ritka szép látványban volt része.