Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903

1903-05-18 / 36. szám

1903. május 15. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 271 maradt ló indult. Az iram, melyet Piccador diktált, az istállókig nem volt jobb, mint gyors vadász­galopp. Piccador az egész uton elól volt s nagyon könnyen hagyta maga mögött Cavatinát és Bans Heilinget. Babér, a favorit, utolsó lett. Az utolsó napok nagy versenyei. {Állam-dij— Alagi dij.) A 10.000 koronás Allam-dij a legszebb és sport szempontból legérdekesebb versenyszámok egyike volt, daczára annak, hogy a mostanában dülóre kerüló nagy dijakhoz képest, aránylag szerény dotáczióval bír. Nyolcz tisztességes klasszisu versenyló vett részt az ütközetben, melyek közül kettő a három­évesek évjáratát képviselte. Kedvencz Vaga volt, a bécsi nagy Állam-dij nyertese, a báró Springer ménje azonban semmiféle szerepet nem játszott a versenyben, s miután ezúttal Detre mögött ért czéllioz, fel kell tenni, hogy formájában vissza­felé megy. A verseny maga egy pompás iramban jól ke­resztül lovagolt futás volt, mely a lovak szívós­ságát és állóképességét csakugyan reálisan pró­bára tette. Nesze iramodott el a vezetéssel, s hoszszakkal vezette a kissé megnyúlt mezőnyt. Pázmán, Detre és Vaga voltak hozzá legközelebb. Az utolsó saroknál Sorrento, a korlátoknál Páz­mán és Ka Gall kívülről törtek előre s mig Nesze azonnal visszaesett, s Pázmán is nemsokára el­tűnt az elővédből : Sorrento pompásan haza állt, s végül két lioszszal könnyen győzött Ka Gall ellen, melyhez három hoszszal hátrább — utolsó cseppig kilovagolva Detre lett harmadik Futótűz s a többiek elótt. Sorrento — mely áprilisban Bécsben igen kö­zepes formákat mutatott — most végre beiga­zolta, hogy a tavalyi Szt. Lipót-dijat jó ló nyerte. Sok idó kellett erre Sorrentonak, s több mint egy év telt el, hogy magát rehabilitálja. Oly formát mutatott a Martagon-csödör, mely becsületére válik, s mindenesetre beigazolta, hogy az álló­képesség legerősebb oldala. Ka Gall második helye összhangban áll e lónak Királydijbeli kitüuó futásával. Detre liüen futott, mint mindég, Futótűz is olyan jó, mint a bécsi formája alapján várni lehetett. Nesze — az öldökló irammal önmagát tette tönkre ; Pázmán és Vaga várakozáson alól futottak, Aristides pedig orrvérzést kapott s fel­tartatott. Az Alagi dij, mely vasárnap került eldöntésre, eddigi formái alapján ugy nevezett holt bizonyos­ság volt Beregvölgy számára. Blaskovich Ernő ur Derby-lova mint à reás kedvencz indult, s a start­tól kezdve a vezetéssel eliramodván, az egész uton hosszakkal vezetve, végezetül két hoszszal feltartva nyert. A második pénzért élénk harcz fejlődött ki Csurgó, Czipész, Angloman és Tárnok között. A tribünökig Csurgó látszott erósebbnek, közvetlen a czél elótt azonban Czipész elfogta ót, s egy hoszszal Csurgó előtt a második helyet okkupálta. Az eredmény tehát annyiban megfelelt a várakozásnak, hogy az Alagi dijat Beregvölgy oly stylusban nyerte meg, mint azt gondolni lehe­tett. Izgatót tehát ez a verseny nem igen nyújtott de felette nagy élvezet volt a pompás csődört galoppozni látni, mely egyszerűen elfutott közepes ellenfeleitől. Igaz, hogy Beregvölgy mögött csak handicap-lovak voltak, de a styl mégis imponáló volt s ugy látszik, hogy a Derby csak egészség kérdése Beregvölgy számára. Beregvölgy nagy klasszisu telivér, Tokio és Pardon óta nem volt hozzá hasonlítható lovunk. A többi lóról kevés a mondani valónk, legfeljebb az, hogy Tárnok semmiképeu nem tudja uj tulajdonosa várakozá­sát kielégíteni, s hogy Marco Polo és Pruszli nagyon alatta állnak tavalyi formáiknak. íme Beregvölgy pedigreeje : Bend'Or 1 Doncaster 5 Stockwell 3 Bend'Or 1 Doncaster 5 Marigold 5 Bend'Or 1 Rouge Rose 1 Thornamby 4 Bend'Or 1 Rouge Rose 1 Ellen Home 1 Vista 4 Macaroni 14 Sweetmeat 21 Vista 4 Macaroni 14 Jocose 14 Vista 4 Verdure 4 King Tom 3 Vista 4 Verdure 4 Mavboom 4 Craig Millar 1 Blair Athol 10 Stockwell 3 Craig Millar 1 Blair Athol 10 Blink Bonny in Craig Millar 1 Miss Roland 1 Fitz Roland 1 Craig Millar 1 Miss Roland 1 Miss Bowzer 1 Budagyöngye 4 Buccaneer 14 Wild Dayrcll 7 Budagyöngye 4 Buccaneer 14 Little Bed Rorer-k. 14 Budagyöngye 4 Kincsem 4 Cambuscan 19 Budagyöngye 4 Kincsem 4 Waternympb 4 A keddi versenynap eseményeihez. A megnyitó számol a Nyeretlenek versenye ké­pezi, melyhez kissé nehéz hozzászólani. Veinard, Portwein, Barkóczy bírhatnak benne esélylyel. A 2000 méteres Eladóversenyben Mi/fay, Göndör és Gedacht ama lovak, melyek legtöbb kilátással vehetik fel a harczot. A Háromévesek Handicapjában igen reális esélyt visz a starthoz Alti mese, mely a Szent Gellért Handicapban második lett. Kétség kivül ugy kell a dolgot megítélni, hogy az a ló nyerhel, mely Alte Wieset képes lesz esetleg megverni. Hogy ezt melyik tudja megcselekedni, az találgatás számba megy. Az Alagi dijban mutatott formája alapján erre Czipész volna leginkább képes, s ez okból ezt a versenyt Alte Wiese és Czipész közé helyezzük. Meglepetést Rapsodie II. okozhat. A Tavaszi kísérleti verseny a két- és hároméves lovak évjáratának rendkívül érdekes mérkőzése lesz Miután a nyilvános formák egyáltalában nem nyúj­tanak támpontokat, de az istállók maguk sem birnak elegendő mértékekkel, izlés dolga, hogy a három­éveseket vagy a fiatalokat praeferáljuk-e. Mi mindég a háromévesek pártján szoktunk lenni májusban, de ezzel koránt sincs az mondva, hogy kétéves ne nyer­hessen, annál inkább, mert 30 font teherkülönbözet sok, hat fonttal több, mint a mennyit a korteherskála elöir. A háromévesek közül rövid távolságra Sunshine mutatott igen jó formát. Donald, Klára és Talvolta szintén gyors lovak, melyek valamennyien bizonyos esélylyel fognak konkurrálni. A kétévesek közül Barnabimbó, Harczos és Columbia jönnek tekintetbe. Amint tehát látszik, felette nehéz a valószinü nyer­tesre rámutatni. Azt hinnők azonban, hogy Sunshine, a gróf Festetich-istálló és Barnabimbó közt lesz leg­czélszerübb a nyertest keresni. A Ruperra-dijban meglehetős lovak fognak talál­kozni. Keringőről jó hirek vannak forgalomban. Barna bimbó és Saratoga viszik a "legreálisabb esélyt a starthoz. A nyeretlen kétévesek eladóversenye nyilt kime­netelű. Az ismert lovak közül legjobb Fulvia. Jót hallani Wishboneról. Beleszólhat Tengerszem is. A Welter Handicapban Világos, Condottieri, Colibri közé lehet a verseny kimenetelét helyezni. • Programm. Budapesti versenyek 1903. Tavaszi meeting Tizedik nap. Kedd, május 19. I. Nyeretlenek dija. 3000 К. a győztesnek, 800 K. a 2-iknak, 300 К. a 3-iknak Hé és id. nyeretlen lo­vak számára. Táv. 180/'"/. (14 aláirás.) 1. Hg Braganza M. 6 kir. fens. 3é p к MatchtaxbO 2. Dreher A. ur 3ó p к Tatoo 50 3. Gr. Henckel А. Зо p ш Portwein 51% 4. Herzog M. ur 3è s m Valerian 01% 5. Lov. Lederer S. 3é s m Sanyi 51% 6. Mr. Lincoln 3é stp к Tud ' 50 7. Mravik Pái 3é s к Frcz 50 8. Pecby A. ur 3é p m Сredit 51% 9 . 3é p her Jack Pott 50 10. Gi. Pejacsevich A. 3é p m Madrid 51% 11. Br. Springer G. 3é p m Veinard 51% 12 . 3é p ш Villemer 51 '/s 13. Szemere M. ur 3é s m Barkóczy 51% Tip: ßr. Springer ist. — Portwein. II. Eladoverseny. 2000 K. a gjőztosnek, 300 К. a 2-iknak, 200 К. a 3-iknak. 3é és id. lovak szá­mára. Táv. ООО™/. (I 1) aláirás) 1. Gr. Degenfeld 1. 3é stp m Wiedersehen 45'/, 2. Dreher A. ur 3é p к Tatoo 46 3. Egyedi L ur 3é p her Lehel 44 4. Br. Harkányi J. 36 p к Tapioca -it 5. Gr. Henckel A. 36 p m Göndör 47% 6. megyeri Krausz L. ur 3é p m Vadoncz 49% 7 . 3é p к Partnerin 44 8. Mr. Lincoln 3e s lier Milfay 48 9. ifj. Pascu S. ur 3é stp к Colibri 54 10. Péchy A. ur 3é p m Credit 53% 11 . 3ó p m Marconi *b % 12. Szemei e M. ur 4é p к Pántlika 54 13. Br Üchtritz Zs. 3é s к Gedacht 46 14. Zangen I. ur 3é m Fráter 47'/» Tip: Milfay — Göndör. III. Háromévesek-Handicapja. 1000 К. a győztes­nek, 1000 К. a 2-iknak, 400 К. a 3-iknak Táv. 1600™/. (36 aláirás.) 1. Lossonczy G y. ur р к Három a táncz 60 2. Br. Königswarter H. p к Gazette 59 3. Mravik Pál p m Czipész 59 4. megyeri Krausz L. ur p m Camperdown 58 5. Gr. Wenckheim D. p к Kontyos 58 6. Péchy A. ur p m Reclame 56 7. Mr. Lincoln s lier Milfay 55 8. Boross J. ur s к Cassandra 51 9. Br. Üchtritz Zs. s к Aha ! 53'/» 10. Blaskovich Elemér ur s m Barátom 54 11. Mr. Adrien p к Orgona 52V» 12. Mautner V. ur s ni Bonaparte 51'/, 13. Schosberger L. ur p к Alte I Frese 50'/, 14. Herzog M. ur s m Valerian 50 15. Gr. Henckol A. p к Fisa 50 16. Br. Springer G. s m Morel 49'/, 17. Gr. Areo.Zinneberg M. p к Rhapsodie IL 47 18. Blaskovies Ernő ur s m Bocskay 47 19. Jankovich-B. Gy. ur p к Gyömbér 46% 20. Schosberger L. ui s m Rozmaring II. 45% Tip: Alte Wiese — Czipész. IV. Tavaszi kisérleti verseny. 10.000 К. a győz­tesnek, 1600 К. a 2-iknak, 600 К. a 3-iknak. 2é és 36 mének és kanczák számára. Táv. 1000™/. (12 aláitás.) 1 .Gr. Andrássy G. 2é p m Salute 50 2. Blaskovich Ernő ur 2é s к Parányi 48'/, 3. Boross J. ur 3é s m Donnerwetter 65 4. Dreher Á. ur 3é s in Ex Lex II. 65 5. Gr. Festetics 'Г. 3é stp m Domld 65 6 . 2é p m Harczos 50 7. megyeri Krausz L. ur 3é s к Klára 63'/, 8. Mr. Lincoln 3é s к Sunshine 63% 9. Losonczy Gy. ur 2é f к Barna bimbó 48% 10. Miklóssy F. ur 3é p к Bonsoir 63'/, 11. Br. Springer G. 3é p m Talvolta 65 12. Szemoie M. ur 2é s к Columbia 48% Tip: Sunshine — Gr. Festetics ist. V. Ruperra-dij. 4000 К. a győztesnek, 1000 К. а 2-iknak, 400 К. a 3-iknak' 2ó и ének ós kanczák számára. Táv. 1000™/. (10 aláirás.) 1. Blaskovich Elemér ur s m Bizi-Buzi 56 2. Gr. Degenfe d I. p m Keringő 56 3. Dreher A. ur s m Rabulist 56 4 . s m Wermuth 56 5. Egyedi A. ur p m Hírmondó II. 58% 6. megyeri Krausz L ur p m Augur 56 7. Losonczy Gy. ur f к Barna bimbó 58 8. Mravik Pál s к Dercze 51'/, 9. Péchy A. ur p к Saratoga 59'/, 10. Hg Taxis E. M. p m Frundsberg 56 Tip: Barnabimbó — Saratoga. VI. Nyeretlen kétévesek eladóversenye. 2000 К a győztesnek, 300 К. a 2-iknak, 200 К. a 3-iknak. Táv. 1000"% (21 aláirás.) 1. Gr. Ándrássy G. s m Mandarin 48 2. (ír. Batthyány E. sz her Kis Kartal 46% 3. Mr. Burnett p m Rapid 48 4. ifj. Dávid E. ur p к Fulvia 56'/, 5. Dreher A. ur stp к In partibus 46% 6 . s к Rominten 46% 7. Gr. Esterházy F. stp к Valkeiviwaard 51% 8. Gr. Esterházy L. p m Medve Jankó 53 9. Jankovich В. Gy ur p к Szemes 56% 10. megyeri Krausz L. ur stp к Tengerszem 46% 11. Luczenbacher M. ur p her Wigwam 46'/, 12. Mautner V. ur p m Benjamin 48 13. Gr. Pejacsevich A p к Édesem 51'/, 14 . s к Sipircz 51'/, 15. Mr. Redgrey p к Mecliante 46'/, 16. Rohonczy G. ur p к Renée 4ti '/, 17. Schosberger L. ur p к Elegendő 51'/, 18. Br. Springer G. s к Snip-Snap 46'/, 19. Hg. Taxis E. M. p к Wishbone 51'/, 20. Gr Teleki J. s к Kígyó 46% Tip: Fulvia — Wishbone. VII. Welter-Handicap. 3000 К. a győztesnek, 1000 К. a 2-iknak, 400 К. a 3-iknak. 3é és idősb, lovak szániára. Táv. 1400™/. (36 aláirás.) 1. Dreher A. ur 3é s m Ex Lex II. 60 2. Dreher A ur 4é s к Amras 58'/, 3. Gr. Batthyány E. 3é p к Marcheuse 56 4. ifj. Dávid E. ur 3é p m Tannhäuser 54'/, 5. Gr. Pejacsevich A. 3é f m Kényúr 54 6. Ifj. Dávid E. ur 3é p m Franko 53% 7. Br. Königswarter H 3é s к Victoria regia 52'/» 8. Br Bora F 3é p к Guerilla 52»/, 9. Szemere M. ur 3é p lier Condottiere 52 10. megyeri Krausz L. ur 3é p m Vadoncz 51'/, 11. Gr. Andrássy G. 3é p к Boriska 51 12. Schosberger L. ur 3é s m Rozmaring II. 49% 13. Gr. Batthyány E. 36 s к Olive 48% 14. Gr. Wenckheim I 3ó p к Octavia 47 15. Rohonczy G. ur 3é s m Világos 46'/, 16. Ifj. Pascu S. ur 3é stp к Colibri 42% Tip: Világos — Condottiere. Intelligens 22 éves fiatalember versenyistállóban alkalmazást keres. _ Levelek J. B. alatt a kiadóhivatalhoz. 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom