Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903

1903-05-04 / 30. szám

1903. április 17. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 170 A Nemzeti és Hazafi dij. A Nemzeti-Hazafi dij, a legrégibb klasszikus magyar versenyek egyike döntetett el ma a vá­rosligeti gyepen. Rendesen jó ló nyeri ezt a kon­kurrencziát, s lia végig tekintünk az utóbbi évek Nemzeti és Hazafi dij győztesein, alig találunk azok közt közepes képességű lovat. Az ezelőtt öt évvel győztes Áruló késóbb a Derby kék sza­lagját is megszerezte, Garaboncziás pedig, mely 1900-ban vitte el az úgynevezett magyar Derbyt, a St. Legernek nyertese lett. Ez az a verseny, melyben gyakorta a gyengébb nem képviselői is babérhoz jutnak, mint Gyöngyös, Pompadour s ez­úttal Viglány példája mutatja. E régi magyar klasszikus versenyből ezúttal a legtiszteletreméltóbb versenyszinek, a Blaskovits Ernó szinei kerültek ki győztesen, oly jeles kancza révén, mint a minó Viglány, a tavalyi Henckel Emlékverseny győztese. Budagyöngye és Bona Vista-nak ivadéka (kell-e ennél szebb anyai és apai összetétel?), jelentékeny fölénynyel nyerte meg versenyét, s beigazolta kétéves korabeli öszi nagy formáját, s egyúttal idei első klasszikus si­kerére juttatta a legnépszerűbb versenyszineket. Blaskovics Ernő kanczája mint kedvencz indult, mellette még Kioto örvendett nagyobb mérvű pártfogásnak. A verseny lefolyása hamar el van mondva. A mint a starter útnak bocsátotta a nyolcz lóból álló társaságot, Pompás állt az élre, de nemsokára Viglány ment elébe, s jó iramban ka­lauzolva, bevezetett a czélig és egy hoszszal igen könnyen győzött Pompás ellen, mely egész uton át a második helyen feküdt. Őt hoszszal hátrább Tárnok harmadik. Az eredmény annyiban meglepő, hogy Pompás-1 bajos volt az eddigiek után a második helyen várni, annál is inkább, mert a parádénál azt a benyomást tette, mintha még nem volna eléggé fit. Pruszli helyezetten futása persze nem áll összhangban e kancza tavalyi formáival, de ment­sége, hogy istállója még hátra van kondiczió te­kintetében, s Bolton gondozottjainak még némi idö kell, a mig formába futják magukat. Tárnok már kissé könnyűnek látszott, kevés kilátás van rá, hogy trainerjének sikerülhessen e lovat sok­kal jobbá tenni, mint ma futott. Sunshine nem bir elég szívóssággal egy mértföldes futásra: a kan­czának a rövidebb versenyeket kell keresnie. Kiotot kissé túlbecsülték odahaza, Czipész és Példa pedig a nyilvános fonnák szerint nem tar­toztak eddig sein abba a klasszisba, hogy ily ver­senyben győzhessenek. Itt közöljük Viglány pedigreejét. A kancza szár­mazási táblája erós bentenyésztést mutat egyik legeredményesebb versenyző vérünkre, a 4-es családra. Buccaneer a 14-es örökitö ágot hozza meg, a melynek crossa Macaroni, Doncaster 5-ös, Cotswold 2-es, Bend úr l-es ágat ojt be s igy Viglány az összes előkelő running családokat egyesiti, a 3-as, 8-as, 14-es vonalak pedig sire­áramokkal látják el. Viglány unokájaKincsem-nék. Viglány pedigreeje a következő: iend'Or 1 Doncasler 5 Stockwell 3 iend'Or 1 Doncasler 5 Marigold 5 iend'Or 1 Rouge Rose I Thornao-by 4 iend'Or 1 Rouge Rose I Ellen Home 1 Macaroni 14 Sweetmeat 21 Macaroni 14 Jocose 14 4 Verdure 4 King Tom 3 Mayboom 4 Buccaneer 14 Wild Dayrel Kancza 14 Jon 1 Ellen Middleton 7 Little Red~Rover 37 Buccaneer 14 Wild Dayrel Kancza 14 Eclat 14 Kincsem 4 Cambuscan 19 Newminster 3 Kincsem 4 Cambuscan 19 The Arrow 19 Kincsem 4 Waternymph 4 Cotswold 2 Waternymph 4 Mermaid 4 Kitűnő minőségű z: golyós vadász-puskák zi kéz alatt eladók. Hauser-féte ismétlös golyós fegyver tele­scope-al, 110 cm. hosszú 300 korona. Kimer József-féle dupla-csövü golyós-fegyver, 500 cal., 109 cm. hosszú 5C0 korona. Egy külön telescope 100 korona. A fegyverek Budapest, V, Sas utcza 9. számn lakásomon naponta d. u. 3—5 között megtekinthetők. l-l Prorhaska Győző. Budapesti versenyek. — I. nap. — Az elsó napnak verőfényes tavaszi idö kedve­zett, a sport is érdekesnek Ígérkezett s igy termé­szetes, hogy a tribünök s az olcsóbb helyek zsú­folásig teltek meg. A kinek a versenysporthoz valami köze van, kirándult a városligetbe, a mely tavaszi diszbe öltözve virágos pompával, orgona­illattal várta vendégeit. A versenyek a várako­zásnak megfelelően folytak le, a Nemzeti és Ha­zafi dij a sportnak magas szinvonalat adott, az egyes futásokban nyolczas átlagú mezőnyök áll­tak starthoz. A nap legértékesebb dijáról külön czikkben számolunk be, itt sorra vesszük a kisebb versenyeket. Az idősebb lovak jobb képviselői két verseny­ben vettek részt : a Ritterdijban és a Megnyitó versenyben. Az előbbit Sohasem, az utóbbit Páz­mán nyerte meg s mindakét ló megérdemli, hogy mai formájukkal részletesebben foglalkozzunk. A kisebb mezőny a Ritter dijban indult: három ló, Sohasem, Kontyos és Ugyanaz vették fel egy­mással a harczot. Favorit ez utóbbi volt, de a három ló közül éppen ö ért be utolsónak a czél­hoz. A dijat az outsider Sohasem, egy tavaly nagyra­tartott kétéves nyerte meg Kontyos ellen, Ha visszaemlékezünk rá, hogy Ugyanaz az elmúlt évben évjárata jobb képességű lovai közt foglalt helyet és Kontyos Bécsben Donald-ot, Sorrento-1, és Jongleur-t tudta megverni, Sohasem formáját magasra kell becsülnünk, annyival inkább, mert a hároméves javulásra képesnek látszik. A Megnyitó versenyben egy még csak félig fit ló: Pázmán győzött Nesze és Cavatina ellen: a vert mezőnyben voltak Sobri és Boa. Nesze ment­ségére szolgál, hogy május 1-én még Bécsben futott és a nyertesnek 5 kilót adott, de Pázmán formája még igy is elég jó arra, hogy a ménnek idén a tavalyinál sikeresebb versenypályát lehes­sen jósolni. A kétévesek két versenyben futottak ; a két dij közül az árverési dij volt az értékesebb. Érdekes finish után a versenyt Master .Jack nyerte meg, a melyről, mint megirtuk, jó hirek J keringtek. A ménnek azonban küzdelmébe került, hogy Liquette-et és Aurelia-1 megverje. Ugy Master .Та к, mint Liquette, Jack о Lantern ivadékok : a monostori mén csaknem minden iva­dékának sebességet ád. Ezzel áttérünk a futamok leirására. A Megnyitó verseny mérföldes távolságára öt lovat nyergeltek Nesze-t, Cávatin-kt, Pázmán-1, Sobri-1 és Boa-1. Az idei formák Nesze mellett szól­tak, a tavalyiak ellenben — tekintetbe véve a tiz font engedményt — Pázmán mellett. Favorité Nesze volt, melyet reával is szívesen fogadtak. A Galaor mén azonban nem váltotta be a bizalmat, csak második lett az egész uton erós iramban ve­zető Pázmán után. A harmadik helyet Cavatina foglalta el, a még nem fit Sobri és Boa előtt. Az Eladó nyeretlenek handicapjének mezőnyét tiz ló adta, a melyek a gyengébb képességű pia­terek sorába tartoztak. A ringben Guerilla és Különcz II. közt oszlott meg a fogadók bizalma. Fogadták még Partnerin-t, a topweight Teraskier-t ellenben, mely a bécsi meetingen gátversenyben indult, elhanyagolták. A start mihamar sikerült, s Marignac állt a mezőny élére, mig Bolygótüz és Partnerin pár hosszat veszítettek. A fordulóig még Marignac tartotta helyét, nyomában Esély Különcz IL, Lavendel voltak. Marignac az egye­nesen visszaesett s ekkor Különcz II. és Esély vezették a társaságot a távoszlopig, hol ez utóbbi is meg volt verve. Esély helyére Teraskier nyo­mult fel, a kis tribünnél elérte a vezetőt, s köny­nyen győzött az újra versenybe hozott Marignac és Guerilla ellen. A győztest gróf Orssich Pál vette meg. A Nyeretlen háromévesek handicapjére, tizen­négy lovat nyergeltek fel. A dij sorsa bizonytalan volt, s igy a fogadások megoszlottak Wampum, Barátom, Hugóm és Erzsike közt. Az indulás so­káig Ikaros és Takarodj nyugtalankodása miatt, nehezen sikerült. Mikor a lovak elindultak Taka­rodj a startnál maradt. Barátom kapott leghama­rabb lábra s két-három hossz elönynyel vezetett a zárt mezőny elótt. A távnál Micheline, Wampum és Octavia megszorították Barátom-ot, sót Miche­line már elébe is került, ám Van Husen újra ver­senybe hozta Barátom­at, s a mén igen biztosan győzött Micheline ellen, mig Octavia harmadik lett Wampum és Hugóm előtt. A Kétévesek eladóversenyéhen tiz ló indult, favorit Columbia volt. Péchy Andor ur raciuglike ГоАч'о-kanczája jó startot kapva elszaladt ellen­feleitől s hosszakkal nyert Szemes ellen, mig har­madik Wigwam lett Likör elótt. Columbia-ért az árverésen gr. Trauttmansdorff Lajos és Krausz Lajos urak közt élénk vetélkedés volt, s végül a telivér 5400 koronán az utóbbi tulajdonába került. Az Árverési dijban hat ló vett részt. Favorité az istállóformára való tekintettel Aurelia volt, ám az Orelio kancza egyrészt a verseny elején támadt carambolage miatt, másrészt, mert miután sokáig elől volt, az utolsó száz méteren ellankadt, csak harmadik lett. A győzelmet érdekes harcz után a távoszlopon belól elóretöró Master Jack ragadta magához Liquette ellen. Jól futott még Generalin, mely mihamar győzelemhez juthat. A Ritter dijbau három ló vette fel n harczot Kontyos, Ugyanaz és Sohasem. Kedvencz Ugyanaz volt. Kontyos a hosszú távolság javarészén veze­tett. Az istállóknál Ugyanaz mellette termett, s e két ló az egyenesig heves harczban haladt egy­más mellett. A befutóban Bonta dicséretreméltó hidegvérrel hozta versenybe Sohasem-et, s küzde­lem után biztosan verte meg Kontyos-t. Ugyanaz messze mögöttük harmadik. LACKENBACHER F. I. ker. Szentkirályi-utcze l/a. szám. Május hó 1-étől kezdve IV., Szép-utcza 3. földszint. ­TELEFON 58—93. Az összes bel- és külföldi versenyekre fix- és start-odds mellett fogadásokat elfogad Budapesti Kanc/.adij. Szombat, május 9. Táv. 2000"?. 2 Ballada 4 Carte blanche 10 Szélicsend 6 Bonapace 6 Pruszli 2 Viglány Bonsoir 12-25 a többi. ItirálydiJ. Vasárnap, méjua 10. Táv. 1800"y. 4 Cocain 10 Valus 4 86 Jenkins í3 10 3é flavallér 51 6 3è Aachen 51 12 8e Tárnok 49 b, 48 4 3é Beregvölgy 5W, 12 3é Bonomodo 49 b, 48 8 3é Pruszli 46'/, 12 Sé Siéllcsend 46'/, 4 3é Never in doubt 491/, 14 3é Ezeregyej 51 6 4é Vig 59 16 3é Monte Christo 48 8 3é Wiking 51 16 3è Torquemada 48 8 4é Nunquam dormio 640, 3è Torquemada Megegyezés szerint a többi. Osztrák KanczadiJ. Vasárnap, május 24. Táv. 2400"У. 5 Pruszli 6 Ballada 14 La Jeunesse 5 Viglány 7 Belle оГ Bernais 16 'I Urclmcs Carte blanche 10 lbea 16 Galante Bonapace Sé Monopol 3é Signor 4é Irmin 14 Lili 16 Gymkhana Megegyezés szerint a többi. Hamburgi N'ajçy dij. Vasárnap, junius 7. Táv. 2200 <*f. 49 7 3é Miquel 54 8 4é Debutant 57 10 4é Edgardo Megegyezés szerint a többi. Osztrák Derby. Vasárnap, junius 7. Táv. 2400 "y. 49 57 641/, S Jenkins 16 Bono modo 2 Beregvölgy 16 Monte Christo 8 Aachen 20 Gavallér 8 Wiking 20 Pompás 10 New r in doubt 20 Bonapace 10 Eipenor 20 Bolivar 12 Piuszli 25 Fertő 12 Signor 20 Ezeregyéj 14 Marco Polo 25 Bartolomco 14 Tárnok Megegyezés szerint Német Derby. Vasárnap, junius 21. Táv. 2400"?. 5 Aachen 14 Barcarole 20 Monopol 5 Signor 16 Hónap ce 20 Miquel 10 Wiking 16 Monte Christo 25 Habicht 12 Lichtblick 16 Hans Sachs 25 (Haus 14 Bono modo 20 Pirus 25 Champion 14 Skemming Megegyezés szerint a többi. „Tip gyűjtemények." Az «Angol kávéház» (Erzsébel-körut 30), mely mindig kiváló figyelemmel viseltetik közönségének igényei iránt, a mai nappal egy a fogadó közönség érdekében álló igen czélszerü ujjitást vezetett be. Ugyanis minden versenynapon kiad egy «Tip gyiij­teinény»-t, mely az összes nevesebb sport- és napi­lapok tipjeit igen egyszerű és könnyen áttekint­hető módon közli, úgy, hogy a «Tip gyűjtemény» hivatva lesz a fogadásoknál mint értékes segéd­eszköz szolgálni. A «Tip gyűjtemény» mincen versenynapon már a déli órákban jelenik meg, és az «Angol kávéház» vendégeinek teljesen ingyen bocsátatik rendelkezésére, miután az «Angol kávé­házat csupán az a törekvés vezérli, hogy uri ven­dégeinek kellemes szolgálatot teljesíthessen. E he­lyen felhivjuk a t. közönség figyelmét arra, hogy minden az Osztrák-magyar inonarkiában lefutott verseny eredménye közvetlen az illető verseny le­futása után az «Angol kávéháziban rendkiviili külön sürgönyök utján közölve lesz és hogy az «Angol kávéház» leggazdagabb választékot tartja a kiil- és belföldi sportlapokból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom