Vadász- és Versenylap 46. évfolyam, 1902

1902-02-08 / 6. szám

58 VADÁSZ- És VERSENY-LAP. hasznavehetőkké, jövedelmezőkké s mi sem természetesebb, mint hogy az angol gyakor­latból abstrabált elveket átültették magokhoz is. Részint áthozták az angolok tenyészpro­ductumait a continensre és ugyanazon elvek szerint tenyésztették tovább, részint pedig ön­állóan alkalmazták meglevő, vagy máshonnan, mint Angliából behozott háziállataikra az an­gol tenyésztési elveket, például a spanyol juhokra. Igv történt a szarvasmarhánál, a mennyi­ben a h us- és tejproduetió fokozása, igy a juhoknál, a mennyiben a legfinomabb gyapjú nyerése, igya sertéseknél, a mennyiben a hus­és zsirproduc-tió fokozása, igy a lovaknál, a mennyiben a sebesség, kitartás fokozása s a nagyobb termet létesítése volt a czél. Azonban idővel az érem másik oldala is kezdett nyilvánvalóvá lenni. Tapasztalták, hogy a szarvasmarhánál, a disznónál, a bir­kánál, a különleges és mielőbbi gazdasági basznavehetöségnek a végletekig való foko­zása, az Organismus azon részeinek vissza­fejlődésére, satnyulására vezetett, melyeknek az illető specialis gazdasági czélhoz semmi közük, a melyek a természetestől eltérő föl­nevelési és tartási mód mellett nem gyako­roltatlak, a melyek normális fejlettsége, a kü­lönleges gazdasági czéllal nemcsak hogy össze­függésben nem áll, de söt azzal egyenesen ellentétes. Az egyoldalúan hizékonyságra fejlesztett szarvasmarhának és disznónak e szempont­ból hasznavehetlen részei, mint szarv, fej, nem gyakorlott részei, mint a végtagok, csontja, a tüdő, az egyoldalúan tejelésre fej­lesztett szarvasmarha tüdeje, — az egyolda­lúan gyapjúra fejlesztett birka csontja, vissza­fejlődött, satnyult s ez állapotot a legjobb egyedeknek a tovább tenyésztésre való kivá­lasztása egyik következményeként, jelentke­zett közeli rokon-, söt vérfertőző tenyésztés csak növelte. Szóval, azt látták, hogy a normális, ter­mészetes, erőteljes constitutio, egyszóval egész­ség a gazdasági haszonállatok nagy részénél egy bizonyos és jelentékeny mérvig fordított arányba került a gazdasági hasznavehetöség­gel, s hogy ezen az uton a tenyésztő nem hosszú idő alatt eljut egy határig, a melyen tul a szervezet egyensúlya annyira megbom­lik, hogy az állatnak nemcsak egészsége vész el teljesen, hanem, éppen ezért, megszűnik gazdasági hasznavehetösége is. Ennek az állapotnak adták a tultenyésztett­ség nevet. Ismét természetes, hogy egy bizonyos vissza­hatás keletkezett, s hogy a gazdasági haszon­állattenyésztés tudománya az eszközöket ke­reste, söt keresi folyvást, a melyek a termé­szet és emberi gazdasági tevékenység közötti, megbomlott, egyensúly helyreállítására alkal­masak. Már most az emberek az eddigi, nagyob­bára az anyatermészetre bízott tenyésztésnek, tartásnak, fölnevelésnek, hogy ugy mondjam, mesterségessé váló átalakulásában nem tudtak vagy nem akartak különbséget tenni a szarvas­marha, sertés és birka között egyrészt, a ló között másrészt. Azt látták, hogy a szarvasmarhánál, ser­tésnél, birkánál a mesterséges tenyésztés a tenyészállatok czéltudatos kiválasztása s a korai fejlődésnek forcierozása következtében, a csontozat ereje gyakran a beteges állapotig csökkent. Ha tehát a nemes lónak valame­lyik szintén mesterségestenyészetében a cson­tozat ereje látszólag, vagy valóban csökkent, nem kerestek más okot., hanem egyszerűen a többi gazdasági haszonállatfajok analógiáját mint kéznél levőt véve indokul, készen volt a következtetés, hogy íme : a gondos, a baszna­vehetöség czélja által öntudatosan irányí­tott tenyésztésnek, tartásnak, nevelésnek, ' a korai használhatóság mesterséges előmozdítá­sának éppen azofi következménynyel kell birnia a lónál is, mint a marhánál, sertésnél, birkánál, tehát a correctivum nem lehet a lónál sem más. mint idöszakonkint, kevésbbé mesterségesen tenyésztett, vagyis alacsonyabb vérű apaállatot alkalmazni, ezzel a csontozat elfinomodását megakasztani és egy bizonyos, kívánatos egyensúlyt találni s fentartani. Ez az okoskodás az előzmények s követ­kezmények, okok és okozatok oly összeza­varása, a melynél nagyobb mérvű alig kép­zelhető. Mert — miként már fentebb érintettem —a. liizó, tejelő és gyapjút termő háziállat gaz­dasági hasznavehetösége, jövedelmezősége, ezen bizonyos határon belül, fordított arány­ban áll a normális egészséggel, mig a lónál és a főleg igavonás szempontjából tenyésztett nemes magyar marhánál, a hasznavehetöség és jövedelmezőség absolute s teljes mérték­ben egyenes arányban áll'a szervezet nor­mális, egészséges, erös voltával. Vagyis : egy kitűnően s a természetesnél nagyobb mérvben hizó, tejelő, gyapjút termő állat nem lehet egészséges, gazdasági jövedelmezőség szempontjából nem is szabad tökéletesen egészségesnek lennie, mig az olyan házi állat, a melynek hasznavehetösége izomerejében, munkaképességében rejlik,mint a ló, csakis ugy felel meg czéljának, ha lehető­leg absolute egészséges és normális testalkat­tal bir. Az angolok tenyésztési eljárása, melyet a continens is átvett, s a melynek kritika nél­kül való követése nálunk majdnem annyi kárt telt, mint hasznot, a hízó, tejelő, gyapjút termelő állatot egy bizonyos mérvig szándékosan teszi beteggé, mert csak ugy hasznos, mig a lovat éppen minél egészségesebbé, teslét, testré­szeit, minél munkabíróbbá, mert ez meg csakis igy hasznos. A lovak azon törzsét, mely immár körülbelül a 25-ik nemzedékben akként lett tenyésztve, hogy mindig a legsebesebb, tehát legmunka­biróbb, vagyis legegészségesebb állatok let­tek továbbtenyésztésre alkalmazva, — hogy az egyedek a legerősebb gyakorlatnak, kipró­bálásnak lettek alávetve s a férgese ezen az uton lett kirostálva: nevezzük telivérnek, a sebes mozgásra rendelt lóanyag quintessen­tiájának, a használati lóanyag, a félvér semi­nariumának. Mindaddig tehát, mig a telivér ló mint ilyen fenn lesz tartva s tovább lesz fejlesztve, t. i. csontja, ina, izma, légzö'és emésztő szerve tervszerűen gyakorolva, a szerves életnek ezen organumai, az élettan törvényei szerint, éppen a gyakorlás biztos folyományaként nö­velve lesznek és a törzs fontartása czéljaira azon egyedek lesznek kiválasztva s alkal­mazva, a melyek a reális próba, a nyilvános versenyzés ' utján a legtehetségesebbek, tehát a legegészségesebbeknek bizonyultak, — a telivér lónál, mint törzsnél, a maga egészében véve, tul tenyésztés be sem küvetkezhetik, ez a fogalom a telivér lónál ki van zárva, s ez csak akkor következhetnék be, ha valaki állattani curiosumképpen a telivérböl (istálló­zás stb. utján, hizómarhát akarna csinálni. Ez lévén a telivér ló lényege, igazán hihe­tetlen, hogy az abstract speciilatio utján mi­ként keletkezhetett az az előítélet, hogy a telivérnek a félvértenyésztésben való folyto­nos használata, a csontozatot olfinomitja, a satnyulás útjára tereli. De talán gyakorlati tapasztalatok okozták az érintett balhitet ? Megengedem. Csak azt nem vagyok ké­pes elhinni, hogy azok a gyakorlati "tapasz­talatok realisak volnának. Nem tartom reáli­saknak igen sok esetben már a tényszerűséget illetőleg sem, a mi pedig a tényleges, valódi ellinornodás eseteinek okait, ezek kutatását, felismerését és mérlegelését illeti, föltétlenül irrealisnknak vélem. Mindenekelőtt, ha valaki egy ló csontozatára s értem különösen ama bizonyos, incrirninált szárcsontokat, a priori tehát próba nélkül, küllemtanilag, azt állítja, bogy az tulfinom, vé­kony, gyenge, s töle nem is apodicticus bi­zonyítékot, hanem csak összehasonlítás utján való comparativ, valószínűségi igazolást kivánnék, alkalmasint nagy zavarba hoznám, föltéve, hogy komolyan reális alapon akarnók a kérdést tárgyalni, tárgyilagos discussiót foly­tatni és nem subjeetiv véleményeket s ízlé­seket egymásra disputálni, hanem egy posiliv, fizikai alapot keresni, a melyben, mint matlie­matikai vagy fizikai igazságban megegyezve, keresnők közös akarattal a logikai következ­tetést. Mert eddig nincs tudományos mód, a moly egy élö állat csontjának csak dimensióit is képes legyen megmérni, annál kevébbé annak consistentiáját, fajsulyát, szóval erejét, képes­ségét. Hogy csak két ló szárcsontjának ini­nemüségét, méretét, fajsulyát, szerkezetét ösz­szehasonlithassuk, mindkettőt előbb meg kel­lene ölni, azonos csontjait a legnagyobb sza­batossággal kipraeparálni s gondosan ügyelni, hogy a praeparált csont kiszárítva is ponto­san egyenlően legyen. Elö állat csontját pontosan megmérni nem lehet, mert az élö végtagokon tett mérés utján nem csupán a csont, hanem a bör, a ször, a bör alatti szövetek, inak, izmok összes­ségének kerületi dimensióját nyerjük, ugy, hogy például egy élö Noniuson tett szár­csontkeriileti mérés, a mely valószínűleg na­gyobb méretet fog adni, mint egy élö telivér szárcsontja, esetleg, söt valószínűleg az ellen­kező eredményt fogná mutatni, ha a két ál­lat csontjait a burkoktól megtisztítva lehetne összehasonlítani, mert a telivér szőre, bőre sokkal vékonyabb, a bör alatti szövet sokkal szárazabb, mint a példaképpen felhozott. Noniusé. Már itt is a legnagyobb mértékben van az emberi szem és ennek közvetítésével az érte­lem a láttani csalódásnak kitéve. E lapok 1901 évi 4-ik számában közölt, dolgozatomban már érintettem röviden a csontozat kérdését, s ott is kifejeztem, hogy ha mindjárt reá helyezkedünk is a telivérnek éppen nem kedvező számítási alapra, hogy az élö állat szárcsontjának körméretét ve­gyük egyenlőnek az erővel s fogadjuk el ösz­szehasonlitási alapul, akkor is átlag a telivér azon törzs, mely felülmúlja az alsóbb es leg­alsóbb vérű törzseket e részben. Hivatkoztam Lelmdorff gróf méréseire és közlésére. Meggyőződtem azonban, hogy olvasóközön­ségem egy része, a mely a Lehndorft-féle munkát nem ismeri, nem találta előadásom ezen részletét eléggé érthetőnek. Bocsássák meg azért a beavatottak, hogy e helyütt részletesen adjam elö, miben áll Lehndorff grófnak általam idézett és részem­ről ügydöntő fontosságúnak tartott mérése. A nevezett elsőrendű hippologus, porosz királyi főlovászmester s mint ilyen a porosz­országi lótenyésztés intézője, a kinek e minő­ségében módja volt az igen széles körű kí­sérletezésre az egyik poroszországi (rajnamel* léki) méntelepben, a melyben túlnyomóan hidegvérű mének állanak, valamennyi hideg­vérű mén szárcsontjának kerületét megmérte, de megmérte egyúttal valamennyinek elö súlyát is és azt találta, hogy az átlagos szár­csontkerület 23'5 centiméter, az átlagos élö súly pedig 1390 font, tehát 1000 font élö súlyra esik 16*9 centimeter szárcsontkerület» Ugyanő megmérte a graditzi és boberbecki porosz állami ménesekben ugyanakkor állott 7 félvér és 9 telivér mén szárcsontkerületét és élősúlyát s constatálta, hogy a felverek átlagos szárcsontkerülete 22*1 centimeter, át­lagos élősúlya pedig 1199 t'ont volt. tehát 1000 font átlagos élősúlyra 18*4 centimeter

Next

/
Oldalképek
Tartalom