Vadász- és Versenylap 46. évfolyam, 1902

1902-09-23 / 83. szám

528 1902 szeptember 23. már szinte nevetve szóltak oda a lovasságnak : «Pardon, hiszen mar régen megvagyunk halva 1» Mind nem használt semmit. A lovas-attak ereje nem gyöngíthető, sőt egy svadron huszár szinte ész nélkül rohan neki a saját gyalogságának. Ilven rohamokat rendeztet a német császár. Ezt és egyáltalán az összes nagy hadgyakorlatokat végig nézték a nagy angol lapok tudósítói is és vala­mennyinek jelentésé egybehangzóan konstatálja, hogy a néniét császár lovas attakja Ieirhatlan gyönyörű látvány volt, mely egy hírneves katonát arra a nyi­latkozatra késztetett, hogy egyedül ezért a látványért képes lenne 1000 mérföldet utazni. Egyúttal azonban konstatálják az angol tudósítók azt is, hogy ez az attak ily sürü tömegekkel — háború esetén lehe­tetlen lenne. URKOCSISOK SZÖVETKEZETE, (Ügetőversenyek, iigetó-tenyésztés.) Ügető-versenynapok 1902. A zarjelbe helyezett számok lapunk azon számait jelzik, melyekben az illető versenyfeltételek megje­lentek. Bécs : szept. 25, 28. okt. 2. 5, 9, 12, 16, (661 Zombor : október 11. Nevezési és befizetési zárnapok buda­pesti ügető-versenyekre. Október. 1. déli 12 óráig. Kétévesek tenyészversenye. 4500 К. II befizetés 20 K. (1903. ösz.) 1. déli 12 óráig. Kétévesek kiegyenlítő versenye. 2000 К. II. befizetés 15 K. (1903. ősz.) 1. dé'i 12 óráig. Háromévesek tenyészversenye. 5600 К. II. befizetés 30 K. (1901. tavasz.) 1. déli 12 óráig. Háromévesek kiegyenlítő versenye. 2500 К. II. befizetés 15 K. (1904. tavasz.) 1. déli 12 óráig. Gróf Károlyi Lajos dij. 10 000 K. II. befizetés 30 K. (1904. tavasz.) 1. déli 12 óráig. Gróf Andrássy dij. 7000 К. II. befizetés 20 K. (1904. ösz.) 1. déli 12 óráig. Gróí Andrássy vigasz handicap. 3000 К. II. befizetés 10 К. (1904. ösz.) Bécsben csütörtökön kezdődik a hétnapos öszi meeting, melynek összes dijazása 146.000 korona, melyből 23.700 kor. a nemzetközi versenyekre esik, a többi pedig a belföldi lovaké. A meeting 49 ver­senyére összesen 175 ló van kötelezve, a leadott ne­vezések száma pedig 842, végig kitűnő sportra van tehát kilátás. Magyar részről nevezlek többek közt : Hg Esterházy Miklós (a 2é King William-t), Gr. Es­terházy Károly, Gr. Keglevich Gyula, Gr. Teleki L Gy. és Wampetics Ferencz. Az első versenynap egyik főszáma a Négyévesek Öszi dija 3200 méh rre, melyben Jubiliiumsfohlen, Sonntagskind, Märchen, Baron stb. találkoznak. VEGYES. Báró Wesselényi Miklós egykori vármegyéje, hol ifjúságát töltötte, a hova az országos politika küzdő mezejéről visszatért pihenni s a melyet mint főispán esztendőkön át vezetett, hálás kegyelettel szobrot állitolt nagy fiának s ezt a szobrot a megye szék­helyén, Zilahon. a napokban leplezték le nagy ünnep­seggel. A megye s a város lakosságán kivül képvi­selve volt az ünnepen a kormány, a képviselőház, számos megye törvényhatósága 's mini vendégek megjelentek a szomszédos megyék és különösen az Erde lyrész előkelősége és a fővárosból is sokan. A nagy politikus és hazafi jelentőségét a nap ünnepi szónoka, Beöthy Zsolt méltatta Ihleteit szavakkal jellemezte Wesselényi Miklóst és a kort, a melynek kimagasló vezére volt és különösen Wesselényinek és Széchenyinek viszonyát fejteg tte. Költői szárnva­lásu szónoklatában szembe állította a legnagyobb magva t a legmagyarabb magyarral. Wesselényinek erös hitéi és bizodalmát Széchenyi kétkedésével és reménytelenségével. Szinte leírhatatlan hatása volt Beöthy beszédének s perczekig nem szünetelt a taps és az éljenzés, a mikor beszédének befejezése után Fadrusz remekéről lehullott a nemzetiszínű lepel. (Egyben kijavítanunk kell mult számunkba becsú­szott ama hibát, mintha a «zsibói oroszlán» és az «árvízi hajós» két külömbözö személv lett volna; — mindkettő br. Wesselényi Miklós volt.) í * * Az «Erdélyrészi Falka-Vadász-Társulat» alsó-zsuki lóversenyeit ez évben október hó 5-, 12-, 19-én ter­vezte rendezni. Ezen dátumokra lettek a Magyar Lovaregylet igazgatósága által is a versenyfeltételei jóváhagyva. Időközben azonban a Mátyás király szobrának okt. 12-ére tervezett leleplezése szükségessé tette, hogv az október hó 12-ikére tervezett versenyek október hó 13-ra halasztassanak s igy a társulat versenyei október hó 5. 13, 19,-én tartatnak meg. Berlin felé irányul ma délután a magyar sport­világ figyelme, mert ott döl el ma az a kérdés, el- | jöjlön-e a német Hamilkar a budapesti St Legerhez vagy sem és ezzel együtt az a kérdés is. meg bir­juk-e védelmezni a St. Leger 60.000 koronáját egy komoly ellenféllel szemben ' Ma futják ugyanis a hoppegarteni pálván a következő versenyt : • Herteield Rennen Tiszteletdíj és .0.030 mk. 3 éve­sek. 3000 méter. Valószinü indulók : Graditzi kir. ménes s m Letzter- Mohikaner­Chamant— Lozenge 60 W. Warne Capt. Joé s m Hamilkar Hannibal—Highland Queen 60 E. Martin Gr. Sierstorpff J. s m Sirocco Hannibal —Mrs. Stirling 60 W. H. Jones Weinberg ur s m Prinz Hamlet Pumpernickel —Princess Hampton 60 N. Hill — stp к Saskia Hans Heiling—Sachet 581 ? Hamilkar ellenfelei mind jó klasszisu hároméve­sek és minthogy Prinz Hamlet még pacemakert is kap segítségül, erös versenyre van kilátás, mely Hamilkar kitartását ugyancsak próbára fogja tenni. Hamilkar az utóbbi időben 4—5 versenyt nyert, de ily nehéz feladat elöti mint ma, még nem állott, ezért, ha ennek is jól megfelel vagyis könnyen nyer, ugy majdnem bizonyos, hogy ott hagyja a német St Leger 20000 mkáját (melyért szintén ekkor futnak Hannoverben) és eljön Budapestre. Ha pedig eljön, ugy felmerül a kérdés, hogy Hazafi cs az utóbbi hetekben erősen kihasznált Nunquam dormio képe­sek lesznek e a német támadást visszaverni ? mert más lovunk, melyben a Sl. Legerben bizakodhatnánk, aligha fog találkozni. * * Szerdán este: teherközlés a Prince of Wales Han­dicapra és kisbánatjelentés a Nyilt Handicapra és a Lovaregvleti dijra. Szombaton : első versenynap ! 2 óra 15 pkor kezdődnek a budapesti öszi ver­senyek. 117 lovat neveztek a budapesti öszi meeting első napjára, pegig most már naponta csak hat verseny áll a programmon, és épen ugyanennyi lovat nevez­tek a második napra is. A kezdet tehát fényesnek Ígérkezik. Sok oly ló van már a budapesti őszi meeting első napjára benevezve, mely a bécsi meetingen egyáltalán nem is futott, ilyenek pl. Midas, Pázmán. Hans Heiling, Vezér, Donnerwetter, Jacobmus, Belle of Hernals, Ladon. Nero stb., hogv csak a neveze­tesebbeket említsük. Bécsben győztes volt lovak formái tehát Budapesten nem egyszer fognak correc­tura alá kerülni. Rohonczy Gida ur a 2 éves^Cassandrát, melyet a napokban vett meg, tovább adta Boross Jenő urnák. Llnbar kétéves testvérét a még nem futott Barto­lomeot Baltazzi Arislid ur eladta Szemere Miklós urnák. Horthy Jenő ur hosszas szünetjután mult vasár­nap szállt először nyeregbe, még pedig Szabadkán, de két lovaglása közül csak második és harmadik tudott lenni, Nagyváradon azonban már győzelmet is aratott. Barker másodszor nyerte meg a Jubileum-dijat, e özöleg (1890-ben) mint Németországban működő jockey a német Nickelt vezénvelte győzelemre. A szomb ti Eladó versenyben, melyet Semmerin­ger nvert meg, a versenyértékek a legnagyobb ritka­ságok közé tartoznak. A nyertes ugyanis 10000 ko­ronáért lett bejelentve s 22100 koronán kelvén el az árverésen, a feltételek értelmében a második és har­madik lovak osztozkodtak a többleten. Igy esett meg aztán, hogy mig az első ló dija csak 3940 koronát tett ki, addig a második 4433 s a harmadik 3973 koronát kapott, — vagyis mindenik többet, mint az első ló. Az Oszi kisérleti verseny, mely szombaton lesz lefutva, rendkívül érdekes mérkőzésnek Ígérkezik; a sulyok e versenyben következők : 3é Csókos asszony 59 kg. 2é Carte blanche 50} kg. 3é Belvedere 59 « 2é Belle of Hernals 50} « 3é Kiss me 59 « 2é Cocain 50} « 3é Ilippias 57 « 2é Jacobinus 49} « 3é Pumus 55} « 2é Jongleur 49} « 3é Csatt 55} « 2é Lubin 49} « 2é Pompás 52 « 2é Marco Polo 49} « 2é Ezeregyéj 52 « 2é Donnerwetter 49} « 2é Ballada 50} « 2é Orgona 48 « 2e Háiom a láncz 48 kg. Igen jó és gyors háromévesekkel tehát jó másod­klasszisu kétévesek fognak szemben állani. Fél orrhosszal nyerve, igy szól egy verseny­itélet — Szabadkán. Bonta 77 győzelemmel a championjockey Tarai előtt, kinek eddigelé 43 nyert versenye van. Mágnes mához egy hétre bemutatkozik Buda­pest közönségének és pedig az Öszi kanczadijban, melyben Akárhogy és Viggel szemben talán nem lesz nehéz győzedelmeskednie. Nnnquam dormio a Totalisateur-Handicap teher­közlése szerint (I. a Hicatalos rovatot) 10 kilóval jobb mini Ka Gall és 13 kilóval jobb mint Franc Macon, ezektől tehát ugyan nincs mit tartania a St. Legerben. De talán még Hazafitól sem, ha ez, az Erzsébet királyné-dij óta nem ment szinte javuláson keresztül. Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budapest, V., Kálmán-utcza 2. Blaskovieh Ernő urnák, mint az idén legtöbbet nyert istállótulajdonosnak eddigi összes nyereménye 240.971 koronára rug. " Williamson és Poole erősen küzdenek a zászlók közti champ onatnsért. Mindkettőjük eddig 17 ver­senyt nyert. Viglányt handicapperünk még mindig igen jó ló­nak tartja: a szombati és vasárnapi handicapokban ugyanis egyenlően súlyozta ötet Lilivel (1. a Hivata­los rovatol), mely pedig a Kettős Ivadékversenyben jó második lett Carte blanche után. Carte blanche a hírnevén Bécsben ejteti csorbát könnyen kiköszörülh°ti szombaton az Öszi kísérlett versenyben. A két első versenynapra (Szombat-vasárnapra) szóló összes nevezéseket lapunk hivatalos rovatában közöljük. Bonta Mágnest a Jubileum-dijban oslor és sarkantyú nélkül lovagolta. Recordot állított fel Nunquam dormio a Jubileum­dijban, melyet 2:38 4/ 1 0 alatt nyert meg ; ez most nálunk a legjobb idö 24Ö0 méterre. Childwick. melyet a francziák most vásároltak meg az angoloktól, a jövö fedezési idényben 5000 frankért fog fedezni Mons. Veil-Picard ménesében, hol azonban összesen csak nyolez idegen kancza lesz a nagy klasszisu ménhez elfogadva. Ugy mint,Vig, azonképen Kizil Kourgan, a franczia Kanczadij és Grand Prix nyerője is vereséget szen­vedett első futásakor a nyári szünet után és pedig megverte öt csütörtökön Párisban a 2100 méteres Prix de Flore-ban három kortársa : La Loreley, Jolly Girl és Sées, mind a bárom kancza, melyek egyikének sem volt képes a Grand Prix-nyerö négy kilót adni és igy a negyedik helyre szorult. A kan­czák tehát, főkép ősszel, nem csak nálunk, hanem egyebütt is cserben hagyják híveiket. Vertnmna, Orvért anyja, a napokban kimúlt. A kisbéri ménes volt anyakanczája. mely 21 évet élt és legutóbb Br. Springer tulajdonát képezte, a mult évtizedben sokszor elvetélt vagy meddő volt, de Orvért jó emléket biztosított anyja számára. A Földmivelési Minisztérium dijában, mely va­sárnap lesz lefutva, a sulyok a kővetkezők : 5é Façon 60 kg. 4é Patron 58 kg„ 5é Sobri 55 « 4é Durban 55 « 5é Count Niki 55 « 4é Borderau 55 « 5é Glen' dor -55 « 4é Mr. John 55 « 4é Marathon 60 « 4é Carmin 55 « 4é High Leicest. 60 « 4é Parapluie 55 « 4é Periasz 58 « 4é Igricz 55 « Érdekes küzdelemre van kilátás a Degenfel-lovak,, Patron és Carmin közt vagyis a Jubileum-dij — helyezotlenei közt. Naponta jelennek meg ezentúl télen is a berlini szaklapok, a «Deutscher Sport» és a. «Sport-Welt», miglen eddig télen csak hetenként háromszor jelen­tek meg. Daczára annak tehát, hogy telivér-tenyész­tés és versenysport Németországban éppen nem tud­nak nagy haladást felmutatni, a szaksajtó mégis meg bir erősödni, a mi fényes bizonyítvány a német­országi tenyésztők és sport közönség számára, mely ily hathatós támogatásban részesiti lapjait. Nunquam dormio, a Jubileumdij győztese a buda­pesti öszi meeting folyamán kötelezettséggel bir a St. Legeiben és a Lovaregyleti dijban ; ha a St. Legerhez eljön a német Hamilkar, ugy vele szemben Nunqam dormio hatalmas támaszunk lehet. Szomorú időket él a német telivér-tenyésztés min­denféleképpen ; legjobbjaikat leverték a mi lovaink Hamburgban, a francziák pedig Baden Badenben, a német egyéves csikóknak pedig nincs áruk. Kedden pld. Berlinben volt csikó-árverés, melyen oly kitünö belföldi ménnek, mint Sperber's Bruder, első évjá­rata is kalapács alá került és mi volt az eredmény ? Összesen 21 csikó került árverésre és ebből elada­tott 6, öss/.esen 11,840 márkáért, a többire vagy nem volt ajánlat vagy pedig tulajdonosa — vissza­vásárolta, semhogy a lova pár száz márkáért gazdát cseréljen. Ezeket látva, mi még meg lehetünk elé­gedve a nálunk с tekintetben uralkodó viszonyokkal. A Jubileum dij esetleges quotái : 49 Bergeret 79 Magnes 49 Mindegy 86 Piccador 52 Marathon 86 Vig 60 Patron Jelissava vasárnapi győzelme után 6600 kor.-ért Péchy Andor ur tulajdonába ment át. Semmeringert (előbb Mygomea) szombaton 22110' koronáért Mautner V. ur vette meg. Ezzel a lóval Silberer Viktor ur, az Alig. So. Z. tulajdonosa jó üzletet csinált, mert csütörtökön vette csak meg s 2 nap alatt 4240 koronát nyert rajta. Sarajevoban a szeptember 7 és 9-én megtartott localis jellegű meetingnek két oly száma is volt, melyben a nagy pályákról ismert telivérek is fut­hattak. Igy az első napon a katonatiszti akadályver­senyt Hoffman Lipót alezredes Varázs-a nyerte meg 2 társa ellen. A második napi hasonló verseny pe­dig walkovver lett gr. Pongrácz János Kong Ilaraldja számára. Kiadótulajdonos és főszerkesztő SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom