Vadász- és Versenylap 46. évfolyam, 1902
1902-08-29 / 74. szám
466 VADÁSZ- ES VERSENY-J АГ 1902 augusztus 29. heves finisht futottak a czélig, mely rövid fejhoszszal Incroyable javára dölt el. Hat hoszszal hátrább Venta harmadik. Rendkivül érdekes, hogy a versenyt eppen azok a lovak intézték el egymás közt, melyek a startnál legrosszabbul ugrottak el. Bizonyság ez arra nézve, hogy a 2400 méteres versenveket nem a start dönti el. "Mindazonáltal erkölcsi győztesnek Barberine ez a SZÍVÓS aczélos kancza tekintendő, mely bizonyára győztes maradt volna, ha oly jelentékeny térhátrányt nem szenved az által, hogy a start pillanatában megfordult. A Parapluie-ről terjesztett jó hirek nem felettek meg teljesen a valóságnak, ó messze mögötte áll ama formának, melyet például tavaly a Freudenaui haDdicapban mutatott. Incroyable által jó klasszisu ló, a Király-díj egykori nyertese jutott győzelemhez : megjegyzendő, hogy még most is jóval alatta áll hároméves korabeli nagy formáinak. A tartalom-dus programmot az Istállók dija vezette be, melyben tavaly Façon győzött Ponyvássy ellen. Ez utóbbi most is résztvett, s ismét második lett, bár hét fontot kapva a biztosan egy hosszal nyerő s az egész ulon vezető Csatt mögött. Harmadik a nagyot hanyatlott Mayor lett a gyorsaságát már teljesen elveszített agg Geranium előtt. Az Eladóversenyben Royal Flush volt nagy favorite s bár a Jack о Lan'ern heréltnek a mérföld épen nem volt Ínyére való, starttól fogva az élen tartózkodott s bár Attila a távnál erősen szorította, végül fejhosszal mégis győztes tudott maradni. A Kétévesek versenyében a dij sorsa Orion indulásával eldőlt s e szép jövőjű Gaga mén, — igaz ugyan, hogy aligha voltak méltó ellenfelei — klaszszis modorban galoppozott az egész távolságon, s játszva nyert Rusalka és Talvolta ellen. A vert mezőn; ben volt Bonaparte is, melyet a Zukunfts-preisre emlegettek, de oly lanyha formát mutatott, hogy okos dolog volt őt idehaza tartani. A kétévesek eladóversenyében, mely 9Ü0 méteren folyt le, Jelisava, melynek külömben is a papiroson elsőrendű esélye volt, kapott leghamarább lábra, jó előnyt szerzett, s ezzel el is döntötte a dij sorsát, s könnyen végzett Fidelióval és Aczéllal. A Nyeretlen kétévesek handicapjében Alföld lett a nyertes, mely igen biztosan verte vissza a későn rushölö Testa támadását. A mérföldes Handicapben miután a távig Mad Girl látszott nyertesnek, Aristides ment a frontba s könnyen nyert Cserhát és Hans Heiling ellenében. *******l 1 * * l* ] bachruo i* < a. csász. és kir. udvari és kanarai ékszerész Budapest, л Л Raktár* * IV. ker., Váczi-utcza 4. л л Gyár * * Királyi Pál-utcza 13. Különlegességek : Sport-tárgyak, verseny- és vadászdijak saját mintázatok és rajzok szerint. ********* PEIfZMANN Fl(itünö étkezési helyiség, PANNÓNIA SZÁLLODA egészei megujitva és újonnan berendezve; .a nagy terem a mellékhelyiségekkel és téli kerttel villamos villágitással a főés székváros látványosságai közé tartozik. Kilátások az utolsó versenynapokra. A sport tekintetében oly kiválóan sikerült nyári meeting, melynek egyes napjain a papírforma igen szépen érvényesült, befejezéséhez közéig. A zárnapok programmja még igen sok érdekeset fog nyújtani, s dacára a kapuzárásnak, még e napok mindegyikén egy klassikus jelentőségű verseny szám fog eldöntetni, és pedig a Tenyésztők dija és a Királyné dij, melyekben jó klasszisu telivérek fognak találkozni. A Tenyésztők dija, mely csak nem régen kreáltatott. ezuttal kerül először eldöntésre, s miután ebben néhány kiváló kétévesnek mérkőzésére van kilátás már előre jelezhető, hogy e versenyszám sikerült alkotásnak fog bizonyulni. Carte Blanch 0, Viglánv, Ezeregyéj, Pompás ama lovak melyek ebben a versenyben találkozni fognak, s melyek valamennyien megérdemlik a klasszis jelzőt. Áz Ivadék-verseny kiménetele szerint Pompásnak valószínű hogy ezuttal is be fog kellene vonni vitorláit Carta blanche előtt. Ha Ezeregyéj jó formájának birtokában van, ugy az adott teherviszonyok közt ennek is Pompás előtt kell czélhoz érnie. Felette bajos azonban megmondani, hogy Viglány, Carte blanche és Ezeregyéj miképen viszonylanak egymáshoz. Bizonyára Carte blanche a mezőny legjobb lova, de kérdés, vájjon képes lesz-e az előirt terhet Viglánynak, és ezeket Ezeregyéjnek czedálni. A verseny valószinü nyertesét tehát nehéz megmondani, s részben a teherviszonyokra, részben a legutób mutatott jó formákra való tekintettel, tipünk : Viglány, Carte Blanche, Ezeregyéj. A Helenenthali dijban futott, s ott erősen fogadott Aachen, ha az a ló, a minek tartják, könnyen szerezhet meglepetést. A Királyné-dij a legszebb klasszikus versenyek egyike, melyben különböző évjáratok mérkőzhetnek. Nagyon bő megbeszélést ez a verseny nem igényel, mert tulajdonképen csak néhány lónak az esélyéről lehet komolyan beszélni. Ezek a gödi istálló képviselői Hazafi és Csókosasszony, aztán Marathon, Belvedere és Gyalár. A Blaskovich-istálló Hazafival és Csókosasszonynyal is joggal aspirálhatna a szép dijra, s bizonyára a legreálisabb esélyt viszi a starhoz. A Szt. István dijban mu 1 atott formára való tekintettel, Marathon szintén komolyan tekintetbe jövö ellenfél. Gyalárnak — hogy nyerhessen is — tavaly a Szent László dijban mutatott képességével kellene birnia. Mivel azonban a báió Springer-istálló nincs most jó formában, nem nagyon valószinü, hogy az egykori nagy Gyalái lépjen a sorompók közé. Belvedere! az idén láttuk Kottingbrunnban. Ez a forma még nem igen imponál, de lehet, hogy a kancza azóta jobb lett s ez esetben számolni fog kelleni vele. A többi résztvevő csak küloldali esélyt visz a starthoz. Azt hisszük tehát, hogy a Blaskovich Ernő istálló és Marathon közé kell első sorban helyezni a dij kimenetelét. A szombati nap megnyitóját képező Eladóverseny Scharbe, Sobri és Detre között fekszik. A Háromévesek Handicapjában Dynamit és Kranach állanak legenyhébben teher dolgában. Ha Cavatina a tavalyi Cavatina volna, szintén bele szólhatna az eldöntésbe. A Nyeretlenek versenye Wiking indulásával el van döntve, Gyöngyvirág, Donald, Rigó jöhetnek utána leginkább tekintetbe. A Kétévesek Eladóversenyében felette nehéz a választás. Orgona, Ágnes, Elég, Zsigabáró az esélyteljesek. A Weitet•-Handicapban összesen két idei mérsékelt futása alapján, Boá-nak több mint egy stone van engedve tavalyi jó formáiból. Ha e kancza most ismét oly jól együtt van, mint tavaly volt, (amit persze csak istállója tudhat) — ugy alig lehet tőle elvenni a dijat ; kivüle Takaros, Ormód, Buzalka, Babatündér jöhetnek tekintetbe. Az Erdő dij kimenelét a Szemere istálló és Jász közé helyezzük. A vasárnapi Nyeretlenek versenyében Pázmán aligha fog leverőre akadni. Az I. oszt. Eladóversenyt Periasz, Jász, Diadal, Hippias közé helyezzük. A Nurserii-Beaten-Handicapban Faullieschen egyszeri rossz futása teljesen akczeptálva van. E ló tehát előbb vagy utóbb Handicapot fog nyerni. Nem állanak rosszul e handicapben Aha, Gyöngyvirág, Lope de Vega, Hermina és Klara. A Kétévesek Eladóversenyében Agnes, Elég Alfonso, András, Orgona, Zsiga báró az esélyteljesek. Az Eladók Handicapjában nehéz a győztesre rámutatni. Tubiczám, Béza, Buzalka, Vengeance intézheti к el egymás közt a dij sorsát. A Beaten Handicapban Amras, Cserhát, Picador állnak legjobban a súlyban. * * * Az Erzsébet királyné dij története fenállása óta : 1897. 3é Debutante 52 Hyams 1 3é Néni 4é Gyöngyös 4é Ganache 3é Zofe 50 £ 57 61 50 £ Cleminson Adams Sharpé S. Bulford 1898. 3é Hebe ö0£ Wilton 1 4é Debutante 58 Peake 2 3é Zászlós 52 Poole 3 3é Busserl 53 S. Bulfod é 3é Komámasszony 52 Adams 5 4é Ordur 57 Hyams 6 4é Statesman 59i Barker 7 3é Véletlen 50£ Gilchrist 8 4é Stewarton 62 Sharpé 9 Könnyen 1£ hosszal nverve, nyakhosszal harmadik. Idő : 2 p. 10 mp. Tot. 5:136. 25:109 !.. 25:56 II., 25: 106 III. 4é Busserl 3é Per Butters 4é Komámasszony 3é Rio Tinto 3é Napfény 4é Mindegy 1899. 55J оЦ 57 53£ 52 53£ S. Bulford Smith Adams Wilton Rumbold Hyams Könnyen nyakhosszal nyerve, holtverseny, hosszal negyedik. Idő : 2 p 12 mp. Tot. 5:11. 25:73. Per Bultersre 25:33, Komámasszonyra 1 t t 4 5 6 nyakHelyre 25:37. 1900 57 Cleminson 1 52 S. Bulford 2 54£ Poole 3 61 Park 4 53 £ Adams 5 50£ Southey 0 56 H. Huxtâble 0 59£ Black 0 52 Slack 0 52 Prudames 0 4é Diadal 3é Ritka II. 3é Max 3é Mindegy 3é Garaboncziás 3é Lili 3é Incroyable 4é Per Butters 3é Prodige 3é Györgytallér Biztosan 1£ hosszal nyerve, 1£ hosszal harmadik, fejhosszal negyedik. IdÖ : 2 p 11 mp. Tot. 10:112. Helyre 50:142 I, 116 II, 92 III. 1901. 3é High Leicestershire 53$ Adams 3é Periasz 53£ 3é Durhan 52 4é Attila 58£ 3é Falb 56 4é Szomorú 55£ 3é Aide de Camp 52 Biztosan 2 Idő 2 p. 10 2/, II.. 140 III. 1 2 3 4 0 0 0 hosszal nyerve, 8 hosszal harmadik, mp. Tot. 10:23 Helyre 50:64 I., 64 Cleminson Southey Poole Tarai Morgan Wilton Biztosan 1£ hosszal nyerve, nyakhosszal negyedik. Ido 2 p. 11 mp Tot. 5:9. Helvre'25:30, 25:28 Gyöngyösre, 25:40 Nénire. PANNÓNIA-SZÁLLÓM. BUDAPEST, VIII., Kerepesi-ut 7. sz. qJ Elsőrangú szálloda a fő- és székváros középpontján. A keleti és nyugati pályaudvarok közelében, a nemzeti- és népszínház között. Villamvasuti közlekedés minden irányban. Az újkor igényei szerint minden kényelemmel berendezve. 130 szoba, fürdő-szobák, diszes olvasó-terem, gyönyörű üvegfedelü téli kert, elegáns éttermek. Külön szobák (Chambres séparées). Kávéház. Villamos személyfelvonó (Lift). Kizárólag villamos világitás о a ház összes helyiségeiben, о Folyosók, lépcsőház, fogadó csarnok és a téli kert légfűtéssel vannak ellátva. Kitűnő konyha és pincze. о о Mérsékelt árak. о о Glück Frigyes = tulajdonos. =