Vadász- és Versenylap 46. évfolyam, 1902

1902-04-12 / 19. szám

1902. április 12. VADASZ- ÊS VERSENY-LAP. A bécsi versenyek megnyitásához. (Przedswit Handicap ) A sikversenysaison holnap, vasárnap végre-valahára kezdetét veszi a Freudenauhan, s mindjárt az első na­pon oly jelentékeny s az érdeklődést már hetek óta lekötő versenyszámot futnak majd le mint a Przedswit-Handicap, mely már jó darab idő óta fog­lalkoztatja a fogadási piaczot A versenyek második napján futják majd le a Háromévesek nagy handicapját, mely ép oly érde­kesnek ígérkezik, mint az előbb emiitett verseny. A következő versenynapok főszámait a Schwehati­dij, a Tavaszi-verseny és a Kisbér-verseny képezik melyeket a 20.000 koronával díjazott Államdij eldön­tése fog követni. A Bálvány-Handicap és a St. Marxi dij muló jelen­tőségű eseményei után, április 27-én, a tavaszi cam­pagne kiemelkedő és sportszempontból is felette fon­tos versenyszáma, a Trial-stakes kerül majd eldön­tésre, melyben Derby-lovaink egy része fog mérkőzni amelynek kimenetele elé már most a legnagyobb ér­deklődéssel tekint a sportvilág, a mennyiben — a többi között — két oly nagy ágyúnak találkozása áll kilátásban, minők Ladon és Llubar. A zárnapok legvonzóbb versenyszámait végül a Kincsem-Handikap, a Fenék-verseny és a kétéves lo­vak számara fentartott Szent Lipót-dij fogják képezni, melyek eldőlte után a budapesti gyepen fog a sport­szinjáték folytatást nyerni. Az első nap főeseménye, a Przedswit-Handicapru áttérve, még 39 ló tartotta meg abban indulási jogosult ságát, s kétségtelennek lehet tekinteni, hogy körül­belül 12—16 ló fog ezek közül a startnál megjelenni. Minthogy a teher elosztás egyik lónak sem kedvez különösen, ennél fogva nagyon sötét verseny előtt állunk, és pedig annál inkább, mert a korai verseny (nikénti eldöntésére első sorban a kondíció kérdése bir lényeges befolyással, e tekintetben pedig megle­hetős homályban kell tapogatóznunk, — a mi a dolog természetében fekszik. Hogy a korai kondiczió mily fontos kérdés a Przed- I swit-Handicap várható eldöntésénél, erre nézve ele- I gendö a legutóbbi évek Przedswit-nyeröire hivatkoz- I nunk és pedig Charmantra és Malteserre, melyek látszólag nagy formát mutattak a Przedswit-Handi­capban s e diadalaik után többé nem tudtak jelen­tékeny szerepet játszani a versenyekben és pedig épen azért, mert a Przedswit-Handicapban való sike­rüket egyedül a korai kondicziónak, nem pedig klasszisuknak vagy kedvező terhüknek köszönhették. Felette meddő dolognak tartjuk tehát, hogy e ver­seny kandidatusainak esélyeit, most a saison elején, egyenként beszéljük meg, hiszen bizonyos esélye eredetileg minden induló lónak van benne, a kérdés csak az, hogy a pályázók közül melyek teleltek át legjobban s melyeknek volt az a néhány heti munka leginkább elegendő, hogy már is versenykész [álla­potban állhassanak ki a starter zászlajához. Mióta a Tavaszi Handicapot Alagon Esparsette megnyerte, azóta meg is találta a fogadási piacz az idei Przedswit-Handicapra az ő favoritejét Durban­ban, mely a hallott hirek szerint, jogosan képezi most oly nagy érdeklődés tárgyát. Tatán ugyanis különböző istállók Przed wit-jelölt­jei közös galoppot végeztek, s ez alkalommal — hi­hetőleg a Przedswit-terhek alatt — Durban és Es­parsette voltak frontban a többiek előtt. Minthogy pedig Esparsette — melynek a Przedswit Handicap­ban kötelezettsége már nincsen, a Tavaszi-Handicap­ban Alagon tizenöt lovat hagyott a faképnél, s nyert ellenük nagy fölénnyel, ennélfogva Durbannak je­lentékeny esélye a Przedswit-Handicapban kézen­fekvő dolognak látszik, s beavatottak nagy összeg­gel fogadták az aranysárga dress képvrélőjét a bé­csi meeting megnyitásának nagy eseményére. Minthogy pedig Durban teher tekintetében sem áll kedvezőtlenül, s a grófi istállónak jelentékeny előnyére szolgálhatott, hogy most annak képviselői nem Keszthelyen, hanem Tatán trainiroztatnak : en­nélfogva a fogadási piacz jelen állása Durban jelen­tékeny esélye mellett, teljesen igazoltnak tekint­hető. Durban esélyének ilyetén kiemelésével azonban a Przedswit Handicap még korán sem tekinthető el­döntöttnek, mert hiszen a nem tatai istállók egyes jelöltjei közül egyik-másik épen ugy elérheti a Przed­swit napjára topformáját, mint az Durbanról állít­tatik, s ezek ez esetben kétessé tehetik neki, a so­kak által már biztosra vett babérokat. Ezek között a verseny távolsága Jásznak és Mary Diamondnak talán legjobban felel meg, viszont Retour, mely tavaly is már kora tavaszszal jó képessége teljes birtokában volt, aránylag legjobban áll teher tekintetében, s igy a most említett lovakat tartjuk Durbanra legveszélyesebbeknek. .A Przedswit Handicapra tehát tipünk a következő 1" urban—Jász— Retour. * * * A napnak többi eseménvei — tekintettel arra, hogy az istállóformák még jóformán teljesen ismeretle­nek, felette nyíltaknak jellemezhetők. A Megnyitó versenyhen, melyben csak négy éves j és idősb lovak vehetnek részt,, legtöbb esélylyel a Springer istálló, Sobri, Kozmaöcscse és Lovag lát- [ szanak birni, s a nyerőt is ezek kőzött keressük. A Kisérleti versenyben a nyilvános formák szerint Javorina volna a legjobb Nem kell azonban feledni, hogy Javorina nem volt tavaszi ló tavaly, s csak a saison későbbi folyamán jött nagy formába. Ez ok­ból, bár neki kell az első esélyt adni a tavalyi for­mák alapján, feltétlen bizalommal viseltetni iránta még sem ajánlatos. Couleur, Hajnalka, Latourdic, Soubise és Quid nunc ? szintén erőteljes konkur­rensek. Az Eladóversenyben Lovag és Glend'or a legjobb lovak, de ezek győzelmét kétessé tehetik Sáskia vagy Quitt. Tekintettel alagi formájára, Glend'orban hisszük a nyertest. A Weidlingaui dij -ban, a pedigreet szem előtt tartva Arriviste, a báró Springer-istálló és Adrienne közt keressük a nyertest. A Nyeretlenek Gátversenyében Florestan, Geranium, Vox populi és a Mautner-istálló kiküldöttje közt kell a nyertest keresni. Az Ifjúsági Akadályversenyben alagi formák sze­rint Mr. John bir első esélylyel Maida és Pausanias előtt. Allegrot sem szabad egészen figyelmen kivül hagyni. * + * A Przedswit-Handicap valószínű indnlói : S. Bulford Bonta Barker Poole Bussel Tarai Cleminson Adams Baines F. Hesp Gray Finan Van Düsen Southey B. Huxtable Wilton Gilchrist Sands) Slack A Przedswit handicap helyezettjei 1890-től : év 1 II. III. 90 5 Királyné 65 3 Sürgöny 47 5 Maritana 56 91 3 Orvif 46 4 Eretnek 57) 6 Cabotin 56 92 4 Mac Intosh 58 5 Advanceflag 56 3 Hires 51 93 4 Dnrczás 52) 3 Cerberus 47 3 Toncsi 50) 94 4 Orvért 56 3 Denutrius44) 3 Álmos 50) 95 5 Orvért 60 * pf tt a4g a 6 0 \ Ъ Clifford 63) 96 5 Demetrius 65 5 Álmos 56 id. Benzur 55 97 6 Álmos 62 4 Fondor 57 4 Gomba 66 98 5 Bátor 54 4 Tip Top 55 4 Mirko 51 99 5 L Astro 56) 5 Ordur 64 5 Tip Top 65 900 5 Malteser 60) 4 Tip Top 65 j fj^j» 50j 901 4 Charmant 58) 4 Prodige 53) 5 Sarkantyú 61 д Przedswit handicapetfennállasa(1881) óta meg­nyerte 3 éves háromszor (Bizarr 188)7 Cambrian 1883 és ürvif 1891), lèves nyolczszor (Gamiani 1881. Edgar 1885. Deceiver 1888, Pity the blind 1889, Mac intosh 1892, Durczás 1893, Orvért 1894 és Charmant 1901). öéves nyolczszor (Pierrott 1884, Chalili 1886, Királyné 1890, Orvért 1895, Demetrius 1896, Bátor 1898, L'Astro 1899 és Malteser 1900), végül 6 éves kétszer (Chalili 1887 és Álmo$ 1897). Lovak a bécsi versenyekre. Hansi : Hastrmann, Fahrdahin, Maestro, Isabey, Mylady, Szamócza, Ismét, Qualität, Façon, Tubiczám, Töpörtyü, Marodeur, Jövő. Milne : Quidnunc, Philister, Kozmaöcscse, Csizio, Scharbe, Rózsa Lili, Autocrat, Teraskier, Légyott. Darling. Beesőn : Attila, Durban, Couleur, Topaze, Tube­reuse, Carmen, Dynamit, Honeymoon, Coureuse. E. Hesp : Carmin, Akárhogy, Sajó, Tacskó. F. Butters: Sarkantyú, Esparsette, Dreyfus, Esca­millo, Franctireur, Sherman, Hippias, Gloria, Monte- zuma, Mary Diamond, Via Appia, Fantassin. Spademan: Billa, San Jago. Da kommt sie, Gaud- riole, Cheer-up. Ch. Planner : Kartal, Biztos, Ugyanaz, Hippokrates, Mined'Or, Takaros, Gondi, Rose S., Lucie, Trompf, Gyopár. Mravik : Maybe, Döntnök, Mr. John, No good, Igricz. Spider : Allerweil fidel, Biri, Medicus, Matchboy, Babatündér, Javorina, Cavatina, Malteser, Aventure. Vengeance. * * • A Przedswitnek immár három erősen fogadott jelöltje van ; miután betekig siri csend uralkodott, egyszerre Durban lett a favorit, nyomban utána fogadták Re­tourt, ujabban pedig Haideroset. E három lovon ki­vül sz .mos hive van még Jásznak, minden más ló győzelme azonban meglepetésszámba menne és — nagy örömet szerezne a bookmakereknek. Â bookmakerek közül Horner, Lackenbacker, Dobrin és minden valószínűség szerint Champion fogják helyüket elfoglalni aFreudenauban. Kétes résztvevőnek jelezhető Deutsch Zsigmond bookmaker. Félháromkor kezdődnek naponta a bécsi verse­nyek, a versenyvonat a Staatsbahnhofból a Freu­denauba pedig 1'35-kor indul, igy a ki Budapest­nyugoti pályaudvarról reggel 8'00-kor utazik a gyors­vonattal Bécsbe, mely oda 12'35-kor érkezik, a (pá­lyaudvari vendéglőben még igen kényelmesen meg is ebédelhet. Érdekes njitások lépnek most életbe a Freude­nauban : igy az összes startmasinák villamos erőre vannak berendezve, ugy hogy a starternek csak egy gombocskát kell megérintenie, hogy a masina sza­lagia a magasba röpüljön ; mindegyik starthely a 900 méterestől egészen a 3200 méteresig, villamos­vezeték utján összeköttetésben van a birói páholyon elhelyezett időmérő órával és igy ezentúl villamos óra fogja mérni az egyes versenyekben elért időket; mindegyik starthely telefon utján össze van kötve a birói páholylyal és igy netaláni váratlan késedelme­zések esetén, mint pl. egy-egy ló sokszori kitörése stb., a starter esetleg instructiókat kérhet az Igazga­tóságtól, a nélkül, hogy helyét el kellene hagynia ; végül részben átalakították az akadálypályát és több helyen uj akadályokat állítottak fel. Az ósdi Bécs tehát néha-néha mégis tud még valami újítást fel­mutatni sportközönségének. * * * Bakony. A háromévesek nagy handicapjának uj favoritja akadt, Esterházy Béla gróf Bakony nevü lova, amelynek győzelmére olyan nagy össze­gekkel fogadtak, hogy odsza 4:l-re szállt alá. A Bo­navista-Lelény-től származott ménnek, Dante féltest­vérének, tavaly óta nagyon meg kellett javulnia, bogy a tapasztalt Reeves-mester is bizik győzelmé­ben, mert eddigi futásai alapján a rossz eladó klasz­szisba tartozik. Legelőször a Szent istván-dij napján indult egy nyeretlen kétévesek versenyében, itt helyezetlen volt Pumus, Vezér és Hans Heiling mö­gött. Második startja sem volt szerencsésebb, mert ugyancsak helyezetlen maradt Töpörtyü, Hans Heiling és Limonádé után. Utolsó futása volt a kétévesek nagy handicapjá-ban, a hol 49) kiló teher alatt szintén helyezetlen volt Valois, Belle alliance és Faix mögött. A bécsi versenyben 49 kilót kell vin­nie, mig Csizió' a mely elég tisztes pályafutásra te­kinthet vissza, mert hiszen már néhány versenyt is nyert és éppen egy ily győzelme alkalmával került az Adrien-istállóból a Péchy-istállóba, csak 46 kilót visz. Ugy hallatszik azonban, hogy Bakony odahaza fényes próbát állott ki Glend'orral, ez pedig mellette szól, mert Glend'or a Tavaszi handicapban Alagon harmadik lévén, elég ió formát mutatott. OOdOQOOQaOOÖOOQOOOOOOOOQQOOOOQOg I Dobrin J. és társa ! о g о 1Y, Kossutti-Lajos-utcza 14—16. szám alatt о о » g (a Nemzeti Casinoval szemben). g » & о Telefon 3—01 szám ő О g S Elfogad ugy a bel- mint a külföld § g versenyeire fogadásokat ugy fix mint g о startoddsokkal — úgyszintén double és о § treble events-eket. OOOÓOOOöeoQOOOÖQOOÖ&OOÖQÖOOOOOÖC 2* Polonius 62) Periasz 61 Haiderose 60 Per Butters 59 Royal Flush 55) Durban 55 Retour 55 Eleget 55 Ronny 54 Akárhogy 54 Garázda 53 Montezuma 53 Sebes 52 Mary Diamond 51) Jász 49 Aide de Camp 48) Hippokrates 48) Rózsa Lili 47) Tacskó 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom