Vadász- és Versenylap 46. évfolyam, 1902

1902-03-22 / 13. szám

114 VADÁSZ- És VERSENY-LAP. tani, hogy nem hiába volt favori tje az - Aus z tria dijnak. Pompásan néz ki, nem sok galopp ke l neki hogy tip-top» legyen, s oly frisseseggel, gyor­sasággal galoppozik, hogy aligha lesz neki meg nem felelő a Przedswit távja. Súlya ellen nem lehet ki­fo»ás, s merjük állítani, hogy Retour a verseny nap­ján a fökedvenczek egyike fog lenni, s mint ilyennek na«v beleszólása lesz a végütközetbe. Háromévesekkel hő van el van Smart látva, s az idén is van olv lova, mely pályázhat a Derbyre : Ka' Gall. Egész más ló, mint tavaly. Akkor meg nvurga laza volt, most kitöltötte formáit, megerősö­dött Vtavalv még puhának látszó háta is szépen kilurmâlodoti.. Massiv Derby-lónak ugyan nem mond­ható, de nem is könnyii, ellenben bőséges izomzatú, mely lábaira teljesen tiszta, sok földet takar, s ga­loppja nyugodtan szabályos. Jó classist kell benne sejteni, amely fokról-fokra — tán ép a nagy napon — fogja legjobb képességét bemutatni. Mellette az ideálisán szép Kiss me-töl lehet jó dolgokat várni, amely, bár külleme kitartása ellen szól, mégis a Kancza dijak, különösen az üaks jogosult pályázó­jának tekinthető. — Előnyös változás észlelhető a gyors Faixnál, Marienburgnál, melyek egyike (eset­leg mindkettő) a Háromévesek handicapjére lesz nyergelve, de kíváncsiak lehetünk a tavaly nagyra tartott Ajax ez idei szereplésére, inert с Janissary mén mint ló elsőrendű, de képességét akaratos ter­mészete nagyon befolyásolja. Más háromévesei nem sokat igérök, s talán Hajdú az a ló, amelyik ki fog fejlődni a tuczat lovak sorából. A kétévesek nagy lotjában itt is láthatni több reményteljes egyedet. Elkeli ismerni, hogy szépen vannak felnevelve, legtöbbjük jó galoppirozó. de hogy mit tudnak, az a jövö titka, mert kipróbálva nem lettek. Válogatva közöttük, figyelemre méltóknak kell tartani Anglománt, mely Handicapernek a tavalyi Two thousand nyertesének testvére, a Ravensbury után származó Prince Ravenert, Rache első ivadékát Ram suri t, a gyorsnak ígérkező Samum-ot, az eddig látott legszebb és legeor rectebb Xaintraillest : Exlex 11-t, és nem utolsó jelenség a Windgall Bumdiöh után származó Búvár sem, mely manap­ság van már olyan nagy, mint Per Butters, s ezzel elég nagyot mondottunk. Újdonságok a training-telepekről. el az alagi versenyekre. Balcan és Irade-ból fog Milne : négy-öt lóval jön Lolja Cavaleanti, Karvaly, állni. Herbert : Sandy, Garcia és Pausaniassal jön el Alagra. Smart Productot és Betrügert küldi Alagra. A Rákosi dijban a Mautner istállóból két ló indul, még pedig Pausanias (Poole) és Sandy (Rosack). W heeler-től : Higany, Victres és Brom jönnek Alagra. Br. Ditfurtll lovagolja a Milne lovakat Alagon az uriovas versenyeken. Brom, Dreher Antal ur szineit képviseli a Rákosi­ban, s lovasa trainerje, Wheeler lesz. Buckenham a Rákosi dijban, Auersperg hg. Hon­leányát lóvagolja. Pnmus, gr. Károlyi István jeles kanczája - kimúlt. Etcaetera, gr. Esterházy Miklós egykori hires steeplechasere, mely legutóbb a tatai ménesben volt elhelyezve, a napokban agyonlövetett. Milne mester ma (szombaton) nagy galoppokat adott a Przedswit és Hároméves handicap crackjeinek. Tippu Tip. Dreher Antal steeplerje, megsántult. Maw idomár még mindig Ragjsában van, onnan Abbáziába megy, s csak április elején tér vissza Tatára. Távolléte alatt az abrakmester. Bolton in­tézi a Szemcre-istállút. Cavaleanti a jövő hét derekán jön Alagra, indul a Rákosiban, s lovasa Shejbal lesz. Smart-tól előreláthatólag két ló indul a Przedswit­ben : Per Butters és Retour. Heath istállójából előreláthatólag Bonbon (lov. Gilchrist) fut a Háromévesek nagy handicapjében. A Przedswitben Mautnertől két ló fog indulni, s nagyon lehetséges, hogy e kettő Mary Diamond (Fman) és Montezuma (Southey) lesz. Escamillo (Finan) indul a Háromévesek handicap­jében. Ronny bizonyosan indul a Przedswitben, lovasa Baines lesz. Valoszinii indulók a Rákosiban : Brom Pausanias Sandy Cavaleanti Da kommt sie Honleány Exlex Rikkants Hamamelis Famulus Geranium (Schnneefink ?) Igricz v. j Mr. John. t May be Kosmopolit Clio lov. Wheeler Poole Rosack Shejbal Slinn Buckenham Morton Brown Gsompora Hesp (Williamson ?) Williamson Machan (?) (?) Móricz Marienburg vagy Faix (esetleg mindkettő) fogja képviselni a Dreher istállót a Háromévesek nagy han­dicapjében. Capo Gallo, a harmadévi Derby győztes most ismét jó munkát végez, s nagyon lehetséges, hogy az év elej?n már pályára lesz hozható. Periasz lesz valószínűleg a Szemere-istálló Przed­swit conditatusa. Áldomás lov. Williamson Flaggenschiff « Brown J'insiste « Csompora Garcia « Mr. Persse Álmom « Horthv J. ur Billa « Slinn Fritzi « Morto n Döntnök « Machan Gubernátor « Hesp Ka Gall a Király-dij előtt aligha jön pályára. * ******* ^ 1 * * * 1* 1 BACHRUO \ A. csász. és kir. ud ari és kamarai ékszerész "Budapest, л -»Raktár* * ) л Л Gyár * * IV. ker., Váczi-utcza 4. I Királyi Pál-utcza 13. Különlegességek : Sport tárgyak, verseny- és vadász­dijak saját mintázatok és rajzok szerint. ^ Rákos-Palotán, Villasor 14. sz. kert, a rajta levő, ezelőtt gróf Bawo­rowski-íéle versenyistálló helyiségekkel együtt bérbeadó, esetleg eladó. Bővebbet ugyanott. 3—3 " Eladó két igen csinos páros 163 cm. magas pej herélt kocsiló. A lovak csontosak és jól be vannak hajtva, akár mint városi, akár mint falusi hintós lovaknak igen alkalmasak. Bővebbet szívességből a szerkesz­tőségnél. 3—3 Körültekintés. A budapesti díjlovaglás és dijngratás (május 20.) feltételei már megjelentek. Közöljük belőlük az alábbi részleteket : I. Díjlovaglás. Urlovasok számára, ilyenek — bone fide — leg­feljebb 8 éves lovain. A díjlovaglásban résztvevők két csoportba sorol­tatnak, még pedig : a) csoportban : azon lovasok, kik az elözö években Budapesten és Bécsben rendezett díjlovaglásoknál első dijat még nem nyertek ; b) csoportba pedig azok, kik első dijban már része­sültek. Követelmények : A díjlovaglásnál kővetkező akadályok ugratandók : egy kb. 80 cm magas kori át. egy kb-2 m. széles árok, továbbá egy kettős akadály és pedig 80 cm. magas sövény mögötte kb. 150 cm szétes árokkal. Az a) és b) csoportbeli dijlovasok részére külön pénz- és tiszteletdijak tűzetnek ki és pedig a) csoport részére : 1. dij..Tiszteletdíj és 2500 kor., a nm. földmivelés­ügyi m. k. miniszter adománya. 2. dij. Tiszteletdíj és 1000 kor., az Urlovasok Szö­vetkezete adománya. 3. dij. Tiszteletdíj és 800 kor., az Urlovasok Szö­vetkezete adománya. 4. dij. Tiszteletdíj és 600 kor., az Urlovasok Szö­vetkezete adományozta. 5. dij. Tiszteletdíj és 400 kor., az Urlovasok Szö­vetkezete adomán a. 6. dij. Tiszteletdíj és 200 kor., az Urlovasok Szö­vetkezete adománya. 7. di|. Tiszteletdíj és 200 kor. az Urlovasok Szö­vetkezete adománya. b) csoport részére : I. dij. Tiszteletdíj és 1000 kor., a nm földmivelés­ügyi m. kir. miniszter adománya. II. di.j. Tiszteletdíj és 500 kor., az Urlovasok Szö­vetkezete adománya. II. Díjugratás Urlovasok számára, ilyenek birtokában levő lova­kon, a lovak korára és származására való tekintet nélkül, Az akadályok 1'25 m.-nél nem magasabbak éz 3'80 m.-nél nem szélesebbek, a szilárd deszkafal 110 m.­nél nem magasabb. Azokat vadászvágtában nyugod­tan és folyékonyan kell ugrani. Ha egy ló valamely akadályt ugrani vonakodik, vagy az előtt kétszer kitör, akkor a további verseny­zés beszüntetendő. Az ugratás egyenkint sorshúzás állal megállapí­tott rendben történik­1. dij. Tiszteletdíj és 1500 kor., a nm- földmivelés­ügyi miniszter adománya. 2. dij T.-dij és 800 kor., az Uriovas Szöv. adománya 3. « 4. « 5. « 6. « 600 400 300 200 200 III. Jen de barre. Urlovasoknak, ilyenek lovain, ezek korára és szár­mazására való tekintet nélkül. A jeu de barre rendesen 3 lovas állal, a láthatóan jelzett kis lovardanégyszögben lovagoltatik. Minden lovasnak jogában áll saját kivánatára a küzdelmet egyszerre három támadóval is felvenni, mi a nevezésnél bejelentendő. Ez esetben a külön küzdelem az egyes csoportok küzdelmének befejezte után viendő keresztül ; a harmadik támadó a két másik támadó között a védővel szemben áll fel. 1. dij T.-dij és 500 kor.. Bpest székesfőváros adomá­nya. 2. T.-dij és 300 kor., az Urlovasok Szöv. adománya. 3. « « 200 « « « « « 4. « « 200 « « « « « * * * Minden versenyzésben a dij annak Ítéltetik oda, ki a lovat nevezi, legyen az akár a tulajdonos, akár a lovas. Ha a lovas nem egyúttal a ló tulajdonosa, ugy a dij birtoka a kettő közötti kölcsönös megegyezés dolga. A lovas ugyanazon nemű versenyzésben csak egy dijat nyerhet, bár jogában áll több lovat is nevezni és lovagolni. A díjlovaglásban dijat nyert lovas azon­ban a díjugratásban és jeu de barre-ban is nyerhet dijat ugyanazon lóval. Ítéletük hozatalában a birák teljesen szabad elha­tározásuk szerint járnál el s pl. oly esetben, ha az első dijra két lovas teljes egyenértékűnek találtatott, szabadságukban áll a két első dijat egybeolvaszh a, két egyenlő részre osztani. A tiszteletdíj odaítélése ez esetben sorshúzás által döntetik el, s a két dij egyenrangúnak tekintetik. Éppen ugy szabadságukban áll a bíráknak esy vagy több dijat visszatartani, ha a versenyzők mu­tatványát megfelelőnek nem találják. Az igy fenmaradt dijak vagy más versenyzésben még dijra érdemesnek talált Versenyzők díjazására, vagy a pénzdíjak más, kiosztásra kerülő dijak na­gyobbitására fordíthatók. (Vége a tulhasábon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom