Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901
1901-12-17 / 103. szám
644 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. lfcOl. deczember 17 kellően intézkedtek a versenyekben mutatott idők megmérése iránt — és ha az időmérés pontossága ezentúl még tökéletesbittetni fog a technika vívmányai által, ez is egészen helyes dolog lesz, mert az idörecord igy még pontosabb ellenőre lesz annak, hogy valamely verseny minő iramban lovagoltatott keresztül, ha abból mélyebbre menő kombináeziók nem is lesznek vonhatók. Ebből a szempontból tekintve, az időmérés a trialoknál sem lesz haszontalan, söt olyan esetekben, midőn csak keves lovat próbálunk éppenséggel hasznosnak fog bizonyulni, mert az idörecord mindenkor megfogja mutatni, hogy az illető trial kellő tempóban lett-e keresztül lovagolva vagy sem, miután a trialokból vont következtetések helyessége leggyakrabban éppen azon fordul meg, vájjon az iram megfelelt-e az illető versenyekben várható iram gyorsaságának. Igy hát jelen czikksorozatunkban mindahhoz hozzá szóltunk, amit az amerikaiaktól láttunk és tanulhattunk. Konstatálnunk kell, hogy a lóversenyzés amerikai sajátságainak helylyel-közzel túlságos nagy jelentőséget tulajdonítottak nálunk is és ezt mi igazi értékében iparkodtunk feltüntetni az egész vonalon. Végeredményben : az amerikaiak vivmányai nem rosszak, de azt sem lehet állítani, hogy nagy horderejűek volnának, kivéve, amit a meg nem engedett doping terén felfedeztek, s esetleg alkalmaztak. Az amerikai vivmányok tehát túlnyomóan olyan sallangok, melyeknek alkalmazása vagy nem alkalmazása a dolgok lényegét ezentúl még kevésbé fogja alterálni, s ezentúl csak még inkább megmaradunk és megerősödünk abban, amit a lóversenysport terén az angoloktól tanultunk. cs.és kir. HEIM Hp C3I „ Mes fî<n -Afi /у/fáj HEIM féle folylonégő-szabályozó-szciiöző kályhák tóbb m/ivtgs.oo о haszna /а tbam Utánzatoktól MEIDINGER-OFEN óva intünk yp H.HEIM ^ álló védjegyre utalással az itt JFolyionéf/ő é s kcz/tt/crj/ók KÖZPOMTI FUTESEK MINDEN RENDSZERBEN, minden TÜZELŐ ANYAGNAK FÜSTMENTES TÜZELÉSSEL. EGY KANDALLÓ TÖBB HELYISÉGET FÜOGETLENÜL BEFÚ'THET. Sze/fózfefési őenv/f/czések, MINDENNEMŰ SZÁRÍTÓ BERENDEZÉSEK. NÖVÉNYHÁZI FŰTÉSEK. legyobbreferencz/üft. - Érosps/usoA ésÁrö//ségvefése/t ingyen és bérmenfre. BUDAPEST, THONETUDVAR EREDETIBEN KAPHATÓK .C. BÉCS.OBER-DÖBLING. CSAKIS GYÁRUNKBAN BÉCS. I.K0HLMARKT7. VAGY FIÓKJAINKBAN. *** PRÁGA. HYBERNERG.7. Főerdészi állás! Egy nagyobb hitbizományi uradalomban a főerdészi állás üredésbe jővén, erre pályázat nyittatik. Pályázóktól megkívántatik, hogy az erdészeti akadémiát végezték legyen és kellő gyakorlattal bírjanak. Kellő jártasságot követel az uradalom a vadaskertek kezelésében, vadak gondozásában és tenyésztésében, valamint vadászatok rendezésében is. Pályázatok e lap kiadóhivatalába küldendők «Nimród» jelige alatt. 2—4 Tisztelt olvasóinkhoz. A közelgő évforduló alkalmából kérjük lapunk olvasóit és híveit, miszerint bennünket előfizetésükkel megtisztelni szíveskedjenek ; eddigi előfizetőinket pedig kérjük, miszerint bennünket lankadatlan tevékenységünkben továbbra is támogatni és előfizetésüket megújítani kegyeskedjenek. A Vadász és Versenylap, mint az országos lótenyésztés, a Magyar Lovaregylet, az Urlovasok szövetkezete, az Urkocsisok szövetkezete, a vidéki versenyegyletek és az összes lótenyész-bizottmányok hivatalos lapja, úgymint eddig, ezentúl is a versenyidény alatt minden héten 3-szor, szükség esetén 4-szer, egyébkor pedig hetenként egyszer, pénteken vagy szombaton log megjelenni. Figyelmébe ajánljuk azonban lapunk t. előfizetőinek és olvasóinak, hogy jövő évben a versenysaison megnyíltától annak befejeztéig, tehát április 1-töl mintegy november közepéig, minden budapesti, alagi, becsi és kottingbrunni versenynapot követő napon lapunk már a kora reggeli órákban, a napilapokkal egyidejűleg tog megjelenni és ezekkel egyidejűleg fog a reggeli vonatokkal vidékre szétküldetni és igy ugyanaznap már az ország legtávolabbi vidékein is olvasható lesz ; Budapesten pedig külön kihordok utján fogjuk lapunkat szintén a kora reggeli órákban előfizetőinknek kézbesittetni, nem különben a tőzsdék számára széthordatni. Ezen reggeli lapunkban nemcsak az elmúlt versenynapot íogjuk, ugy mint eddig, a maga teljességében ismertetni. hanem mar a következő versenynapra is fogunk adni megbeszélést, programmât, starter lisztát, megbízható tudósítók imformátióit stb; ugy hogy a közelgő eseményekről jóval előbb fognak értesülni olvasóink, mint eddig. Lapunk tartalma legbőségesebb minden magyar sportlap közt s a legtöbb a !atot nyújtja. Rendesen az "év elején elkezdi ismertetni — tanulságos tenyésztési eljárások közlése mellett — hogy hány versenyistálló van a Monarchiában, kik a tulajdonosok, melyiknek ki a trainerje, a jockeyja, hány lova van az istállóban, mi az apjuk, anyjuk (kiktől származnak,) a 3 évesek és öregebbek minő eredményekkel futottak a mult évben és igy már a versenyek megkezdése előtt megismerteti az olvasót azok tavalyi formáival, s megbeszéli trainingbeli haladásuk folytán várható esélyeiket. Az év végén, de évközben is minden meeting után statisztikai kimutatásokban közli, hogy melyik ló hányszor futott, hányszor lett első, második s mennyit nyert egész éven át. A monarchia minden versenyterén tartandó versenyekhez hivatott szakírók tollából kimer itö előzetes megbeszéléseket közöl, lehetőleg teljes programmokat ad, kiküldött szaktudósitója utján ismerteti a versenyek részletes lefolyását és azokról hivatalos versenyjelentéseket tesz közzé. Az orsz. lótenyésztés keretében ismerteti az állami-ménesek és méntelepek anyagát, mennyiségét, az ott történt szemléket, osztályozásokat, szintúgy a jobb mayán méneseket, hogy minő mének fedeznek ott és hogy csikaik minő eredményeket értek el a versenypályákon. Aztán hogy minő az egyes ménesekben a kancza anyag (telivér v. félvér, angol, arabs) — minő a ménes birtok legelője, vize ; minő az abrakolás, takarmányozás, mozgás. Ezenkivül ismertetve lesznek a lovas-vadászatok, agár-versenyek, az urlovasok, a katonatisztek díjlovaglásai, az ügetőversenyek eredményei s az ügető-tenyésztés állása ; hol, kinél, minő amerikai mének állanak stb. stb. Szintúgy figyelemmel kiséri a szomszéd országok lótenyésztését és főbb versenyeit s az azokban felmerülő fontosabb eseményeket és tenyésztési irányváltoztatásokat. Miután pedig összeköttetésben áll az ausztriai, német és oroszországi főbb sportlapokkal az ottani tenyésztők a nálunk eladásra kerülő I éves csikó- és luxuslovak, tavaszi és ószi ménlóvásárokra figyelmessé tétetnek. Egész évi (1901-dik évről) szakosztályozott «Tartalomjegyzéke» a mai számho< van mellékelve és kívánatra bárkinek megküldetik. Joggal merjük lapunkat ajánlani, mert ugy a galopp-, mint a trabb-versenyzés és tenyésztés körébe tartozó dolgokról a monarchiában egyedül közöl szakszerű, elvi jelentőségű közleményeket ; arra hivatott személyek tollából ismerteti az ország lótenyésztését, a hazai méneseket, a méneskezelés és a tenyésztést illető magvas tanulmányokat ; nagy gondot fordít a falkavadászatok, az agarászatok szakszerű ismertetésére, stb. stb. Lapunk előfizetési ára a fent emiitett ujitás daczára marad a régi és pedig : Egész évre 24 korona Fel « 14 « Negyed « 8 « A versenyidényre pedig (ápril. 1— okt. 31.) 20 korona. Előfizethetni az országban minden posta hivatalnál és Eudapesten legczélszerübben a mai lapunkhoz mellékelt postai utalványnyal. A kiadóhivatal. BORHEGYI F. ezelőtt X_iá,poss3r ŒT. és társa borkereskedő Gizella-tér 2. — Egyetem-utcza 1., Ajánlja asztali-, pecsenye- és tokaji aszuborait nemkülönben valódi franczia és belföldi pezsgőit. Árjegyzékkel bérmentue készséggel szolgál. GASSER LIPÓT CS. ÉS KIR. UDYARI ÉS HADSERECI FEGYYE RCYÁROS BÉCS. LEGÚJABB HADSEREGI REVOLVER-MODELL 98. ÖSSZES SPORTCZIKKEK. 5175/1901. sz. Hirdetmény. Kőrösmező község vadászterülete, a mely 200 hold területen aluli földrészletekből és erdőségből mintegy 15000 hold tért foglal magában 1902. évi január 1-töl kezdődöleg 6, esetleg több évre. folyó évi deczember hó 24-én délelőtt 10 órakor a községházánál nyilvános árverésen bérbe fog adatni. előforduló vadak : medve, vaddisznó, farkas, hiúz, róka, szarvas, őz, nyul. Madarak : császár madár és süketfajd. Kikiáltási ár: 100 korona. Bánatpénz : 30 korona. Utóaíánlatok figyelembe nem vétetnek. Egyébb feltételek a községi jegyzői hivatalban a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Kőrösmezőn 1901. deczember 3. Csuha Reisz segédjegyző községi biró