Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901
1901-12-08 / 102. szám
63<> VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1R01 deczember 8. IRODALOM.FESTESZET. (Az állatok világa.) A Légrády testvérek kiadásában megjelenő Brehm-féle nagy munkának «az állatok világá»-nak 43-ik füzete, melylyel a második kötet is befejezést nyer, most jelent meg, kitünö szöveggel, fekete nyomatú mülappal és sok szövegrajzzal. Ebben a füzetben a pánczélosokról és az ó-világi foghíjasokról van szó. Ebben találja továbbá az olvasó a mü második kötetének czimlapjait, a tartalomjegyzéket s a tárgymutatót.) Jelezvén a második hatalmas kötet befejezését, megemlítjük, hogy a kiadó czég a mü bekötéséhez igen diszes bekötési táblákat készíttetett, melyek három koronáért megrendelhetők. Az állatok világának egy-egy füzete 80 fillérért, kötete pedig 18 koronáért ugy a Légrády testvérek könyvkiadóhivatalában, mint minden könvkereskedésben kapható. A cs. és kir. udvari és kamarai ékszerész BUDAPEST IY. ker., Váczi-utcza 4. szám. !: Királyi Pál-utcza 13. Különlegességek : Sport-tárgyak, verseny- és vadászdijak, saját mintázatok és rajzok szerint oaqqoqo©oo©qq©ocrooooqo0oaqqoqo©o © о I Dobrin J. és társa ! о © IY., Kossuth-Lajos-utcza 14—16. szám alatt S © о (a Nemzeti Casinoval szemben). Tele'on 3—01 szám. о о о о о о Elfogad ugy a bel- mint a külföld © g versenyeire fogadásokat ugy fix mint g © startodssokkal — úgyszintén double és © © treble events-eket. о © & oeőoóöóoooooooeoooooúoóbqöesoooo BUDAPEST IV., VÁCZI-UTCZA 13. SZÁM, I. EMELET. FÉRFI ANGOL SZABÓ. KÜLÖNLEGESSÉG : angol szabású lovagló- és vadászöltönyök magyar, angol és franczia szövetekből. Mindennemű. SPORT- ÉS MAGYAR DISZ-ÖLTÖNYÖK elegáns kiállításban készíttetnek. Minták kívánatra ingyen és bérmentve. Vidéki megbízások pontosan eszközöltetnek. Budapesti rókafalka társaság találkozik Hétfőn decz. 9. Paskál-malom Róka 11 óra. Kedden « 10. Dabas Róka Külön vonat. Szerdán « 11. Szt.-Lörincz Róka 11 óra Csütörtökön decz-12. Mátyás-tetep Szarvas 11} óra. Pénteken decz. 13. Vecsés Róka Külön vonat. Szombaton « 14. Keresztúr « 11 óra. Budapesti falkavadászatok. (Folytatás.) Pár napi fagy után deczember 2-ikán hétfőn újra lehetett vadászni. A meet Paskál malomnál volt. к ét rókát vadásztak, de lassú és rövid runnok voltak. Decz. 3. Vecsés. Az üllői nádasból lassú bunting run volt az ecseri szöllökig, hol a róka lyukba menekült. Visszatérve az üllői nádashoz, a kopók hamar róka nyomára jöttek s egy igen szép 30 perczes run volt az üllői határon keresztül a gyömröi erdőn át a Péteri határba, hol a Master leostoroztatott, mert ezen területen nincs meg a vadászhatási engedély. Decz. 4. Meet Szt.-Lörincz. A Soroksári gyár melletti nádasból kivadászolt róka igen sebes és egyenes 33 perczes run után. melyből az első 25 perez rendkívüli szép volt, az Alsó-Némedi szöllökben elmenekült. Délután kevéssbé jó scenttel lassú hunting run Soroksári nagy nádastól Szt Lörincz felé. Decz. 5. 30 perczes galopp a Sikátoron lancirozott szarvas után a Szt.-Mihályi villa telepig. Gr. Esterházy Ferencz, a tatai vár ur mult pénteken fényesen sikerült hajtó vadászatot rendezett, melyen kivüle gr. Esterházy Lajos, Wackerow Károly és Balogh urak vettek részt. Nyúlra folyt a vadászat, még pedig oly eredménynyel, milyen Tatán még nem volt tapasztalható, mert a 4 vadász két hajtásban nem kevesebb mint 341 nyulat teritett le. A tatai harrierekkel hétfőn újra vadásztak tiz napi szünet után A meet 12$ órakor volt a Miklós majornál, hová mr. Brightwell 15 couplit hozott ki. A kopók nagyhamar vertek fel egy nyulat, mely azonban a mocsai uton egy oly nádasba menekült hova a kopók nem követhették. Alig 5 perez múlva ujabb nyulat vertek fel, mely egy rendkívül sebes 25 perczes run után, mely az idény legszebbje volt, elmenekült. A master, gr. Esterházy Ferencz kedden Malaczkára utazván, az itteni vadászatokat bizonytalan időre beszüntették. Ehrenreich Adolf és társa egyedüli magyar sport-czipész üzletében Budapest, VI. ker., Andrássy-ut 76. szám bicycli , vadász-, tura-, úgymint mindennemű sport-czipők, alkalmi czipők stb. mérték után készíttetnek. Magyar kir. szabadalom — Több rendbeli kitüntetések. Fehér szinti football-czipök 16 kor. GASSER LIPÛT CS. ES KIR. UDYARI ES HADSEREGI FE GYYERCYÁROS BÉCS. LEGÚJABB HADSEREG! REVOLVER-MODELL 98. ÖSSZES SPORTCZIKKEK. UírHö-idomár, ki jelenleg egy magyar ménesben van alkalmazásban, állását változtatni óhajtja. Igen jó hajtó és csikók behajtásában különösen ügyes. Czime a kiadóban. 1—3 JL Zsarolyáni Márton László. A naposban hunyt j el Debreczenben Márton László, a debreczeuL lovaregylet tb. tagja és nagykereskedő 83 éves korában, kik régente a debreczeni versenyekrejártak, még emlékezni fognak a megboldogultra.Egyike volt ama derék férfiaknak, ki a mellett, hogy becsületessége ésmunkásságával Debreczen városa közgazdászati emelésében tetemes részt vett : ezenkivül a debreczeni lóversenyek meghonosítása körül Simonfl'y polgármester mellett kiválóan segédkezett, úgyszintén a lóvásárok forgalmának növelésére is sokat tett. Béke hamvaira VEGYES. Lapunk f. é. deczember hó folyamán mindig keddi napokon fog megjelenni és pedig a legközelebbi szám ke den f. hó 17-én, a következők pedig 24-én és 31-én. Tesszük ezt olvasóink iránti tekintetből azért, hogy a közelgő eseményekről mielőbb értesülést nyerjenek. Igy a {. hó 17 iki számunkban márközölni fogjuk az osztrák jockey-club f. lió 13-iki és a Magyar Lovaregyet f. hó 14-iki közgyűléseiről szóló tudósításokat, valamint a t. hó 15-én záruló klasszikus versenyekre leadott nevezéseket is ; 24 én karácsony ünnepére diszes és rendkívül tartalmas albummal kedveskedünk előfizetőinknek ; 31-én pedig már közölni fogjuk a Magyar Lovaregylet 1902. évi összes versenyeinek feltételeit teljes szövegükben. Újévtől kezdve azután ismét minden szombaton fog megjelenni lapunk. A karácsonyi ünnepek alkalmából diszes és tartalmas albumot adunk ki, mely mintegy 60 oldalra fog terjedni és közel 80 illusztrácziót fog tartalmazni. Ezen album boltiára 2 korona lesz, eddigi előfizetőink azonban díjtalanul kapják meg az albumot, épugy újonnan belépő előfizetők is, lia legalábbI évre előfizetnek lapunkra. A deczember 15-iki nevezési zárlatra felhivjuk tenyésztőink és istállótulajdonosaink figyelmét. E napon zárul ugy Bécsben, mint Budapesten az úgynevezett klasszikus versenyek egész sorozata, melyeket egyenként lapunk elsö oldalán sorolunk fel. Éppen az idei év, midőn egy Ignatieff, Bruce Lowe, Passepartout stb. több nagy tenyészversenyben nerm vehettek részt, mert ezekre vagy egyáltalán nem neveztettek, vagy igen korán törültettek, mutatta meg, hogy a nevezéseknél a takarékoskodás nincs helyén, söt érzékeny károkat is okozhat. Midőn tehát tenyésztőink és futtatóuraink a deczember 15 ikén záruló nagy versenyekre minél nagyobb számban nevezik be lovaikat, akkor, a mellett hogy a Lovaregyleteket is támogatják működésűkben,, egyúttal saját érdekükben is cselekszenek ! Rendkívül fontos ügyben tart az Urkocsisok Szövetkezete holnap, vasárnap este választmányi ülést, melyre e helyen is felhivjuk az igazgatósági és választmányi tagok, figyelmét. Minél számosabb megjelenés kívánatos! L. a megfelelő rovatban a meghivót.. Az Ausztriai Jockey-club pénteken f. hó 13-án este választmányi ülést tart, melyben tárgyalás alá veszi a lapunk hivatalos részében közölt versenyszabály-módositásokat. Szemere Miklós ur, mint mult számunkban jeleztük, Bontát és Lovász Palit tegnap Angliába küldte. Velük utazott Bolton abrakmester, ki Lovászt Ilugginshez viszi. Lovász Pali hat hónapig tanul Angliában s azután tér vissza. Augusztusban jár le Bonta 3} K. engedménye, s igy (akkor jön meg Lovász Pali) Szemere Miklós urnák jismét jól kiképzettaprentice-jelesz, a ki engedménynyel lovagolhat. Maw trainer egészsége helyreállítása végett Raguzában tölti a telet s tavasszal tér vissza Tatára. Capo Gallo, a mult évi derby-nyerö, melyet idén nem lehetett pályára hozni, ismét rendben van sjövö évben futni fog a nagyobb versenyekben. Mr. Th. Ball. az alagi trainer, tegnap Angliába, utazott Leicestershireba, öreg anyja látogatására. Elutazása előtt tisztelkedett "gr. Károlyi Istvánnál, s az az öröm érte, hogy a nemes gróf,— méltányolva sokszor kipróbált hűségét és tisztességét — biztositá őt, hogy továbbra is meghagyja nála lovait. Ball mintegy 3 hetet szándékszik Angliában tölteni. Smart mint minden esztendőben, idén is galamblövészetet rendezett a remeteségi pusztán. A versenyt Eszterházy Ferencz gróf, Esterházy MiklósMóricz gr. és fia, jelenlétükkel tisztelték meg, s ma-