Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901
1901-12-08 / 102. szám
635 ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS. Bona Vista és Gaga apáik : Bend Or és Galopin az idén ismét dicsőséges szerephez jutottak Angliában : a sikversenyekben legtöbbet nyert lovak anyáinak származását tekintve ugyanis a két emiitett mén első helyen áll a nyeremények összeállitásában, mert Bend Ottói származó anyák ivadékai nyertek öt versenyt 33.053 font értékben, Galopintól származó anyák ivadékai pedig nyerlek 46 versenyt 25.000 font értékben, ezzel'pedig a Bend Or- és Galopin kanczák a legelső helyeket foglalják el ebben a statisztikában. Bend Or ugyan ezen a téren az előző években is elöl állott, de az idén már határozottan az élre került, miglen Galopin csak az idén nyomult fel ily magasra. Azért emiitjük ezt fel, mert érdekelheti tenyésztőinket, tudni azt, hogy Bona Vista és •Gagának, melyek maguk is már kitűnő apalovaknak bizonyultak, az apáik mily kiváló kanczákat is nemzettek, melyek ime, mennyi keresethez juttatták ivadékaikat ! Az egyik berlini lap, midőn ezt a statisztikát közli, mindjárt hozzá is teszi, hogy «Ormonde és Bona Vista apiának csodálatra méltó vére ugy férfi- mint női ágon mindinkább érvényesül ; felette sajnálatos, hogy mi itt Németországban -a telivéirienyésztés eme virágzó ágából oly kevés anyaggal birunk ; Bend Ornak fia pedig egyáltalán nem található apalovaink között!» Ez nem első eset, hogy Bona Vista birtokáért megirigyelnek bennünket. A közelgő párosit.'.si idény alkalmából ajánljuk tenyésztőink figyelmébe Wackerow Károly ur, a Magyar Lovaregylet handikapperjének nagy müvét, melynek czime : Tables of Pedigrees of Thorough Bred Horses from the eariiess account tho the Year 1897 inclusive. Elaborated and published by Charles Wackerow, Handicapper of the Hungarian Jockey-Club. Tata, •Hungary 19U0. — Nagy 4-rét alaku, diszes nyomtaiásu, mintegy 500 oldalra terjedő mü ez, mely magában foglalja Ausztria és Magyarország összes telivér 'tenyészetét, kezdettől a közelmúltig s kitüntetve telivéreink apáit, anyáit, dédapai és dédanvai ágon visszamenőleg a Bruce Lowe, illetve Goosz Hermann által megjelölt első törzscsaládokig. Átlapoztuk most újból e müvet, s elmondhatjuk, hogy az teljesen pótolja ugy a Goos-féle tabellákat, ,mint az összes angol Studbookokat, sőt a Bruce Lowe könyveit is, kivéve ebből azt a részt, mely a tenyésztési elvek leírását tartalmazza. Wackerow ur, ki közel negyed század óta mükü•dik köztünk, ugy is mint versenyző, mint handicapper, ki több évig szerkesztette ezelőtt a Gestüts-Buch íür Oest.-Ungarn évkönyveit s figyelemmel kisérte versenyeinket és tenyésztésünket: teljesen ismeretes az anyaggal, melyet itt feldolgozott ; müve valóban monumentális, minőt tudtunkkal egyetlen külföldi literalura sem mutathat fel a telivérröl. Megemlítjük még : hogy a mü előszavát három nyelven irta meg a szerző, angol, magyar és német •nyelven, melyben indokolja, hogy miért szánta el magát e mü összeállítására, t. i. hogy ugy a versenyző mint telivér tenyésztőnek — egy könyvbe öszefoglalva — nélkülözhetövé tegye a lent ernlifett különféle és a mi tenyésztésünket illetőleg nem ч-gészen hibátlan külföldi müvek beszerzését, melyek csak nagy összegek árán és akkor is kétes, hogy kaphatók volnának-e. A munka maga angol nyelven .van ugyan irva, de miután úgyis csak nevekből és .számokból áll, mindenki által könnyen érthető. A mű kapható Tatán a szerzőnél. BERQER gEALOpl = ESÁSZÁRI KIR. UDVARI SZÁLLÍTÓ = MÁRIA VALÉRIA FŐHERSZEfiNŐ RÉSZÉRE. Т2тГт> CT T) ti <y tfi Haiminczad-utfiza 3. sz. JO U Idnrtip i, Bécsi-utcza sarok. kéjszltf: ===== Legmodernebb angol stylben toiletteket, ===== kitűnő szabású jaqutteket a legjobb minőségű angol kelmékből. Modellek REDFERN & ROUßÄNDi LONDON. Vaclőr URKOCSISOK SZÖVETKEZETE. (Ügetőversenyek, ügető-tenyésztés.) Meghívó ! Versenypályánkra vonatkozólag életbevágó fontosságú intézkedések foganatosítása végett 1901. december hó 8-án, vasárnap este 9 órakor a Nemzeti Gasinó alsó termeiben választmányi üiést tartunk. 1 Tekintve az ügynek szövetkezetünk egész életére kiható rendkívüli fontosságát (pálya nélkül nem existálhatunk) tisztelettel kérjük az elnökség, igazgalóság és választmány feltétlen megjelenését. A mennyiben valaki netán gátolva volna a megjelenésben, a határozatképesség megállapithatása szempontjából szives értesítését kérnök arról, megjelenik-e az ülésén deczember 8-án. avagy sem ? Kéréseink teljesítését kérve, maradunk kitűnő tisztelettel az «Urkocsisok Szövetkezete» megbízásából : a titkár. önálló fáczános kezelő, Czime a kiadóban. állást keres ujevre. 1—2 9|НЕ1Д1НЙ§> Hesfi ti -ká/yfiófsT^-^ HEIM félefolylonégő-szabályozó-szellőző kályhák TÖBB M/NT 65., ООО HASZNA/A TBAN. Utánzatoktól MEIDINGER-OFEN óva intünk H.HEIM Ё5П utalással az itt álló védjegyre JTolyfonéffő fítz/ieZorf/óA KÖZPONTI FŰTÉSÉ К MINDEN RENDSZERBEN, MINDEN TÜZELŐ ANTA6NAE FÜSTMENTES TÜZELÉSSEL. EGY KANDALLÓ TÖBB HELYISÉGET FÜG6ETLENÜL BEFÜTHEt. S/ze/fóízÉe/ési öere/ztfezéseAj MINDENNEMŰ SZÁRÍTÓ BERENDEZESEK. NÖVÉNYHÁZI FŰTÉSEK. legyob6referencz/IA. - Érosps/usoA és AöfíségveféseM ingyen és bérmentve. BUDAPEST, THONETUDVAR EREDETIBEN KAPHATÓK TI> BÉCS.OBER-DÖBLING. CSAK IS GYÁRUNKBAN BECS, I.K0HLMARKT7. VAGY FIÓKJAINKBAN. • PRAGA, HYBERNERG.7. VADÁSZAT, LÖVÉSZET. József föherczeg kisjenöi vadászata. Deczember másodikán kezdődőit Kisjeuön az a nagyszabású vadászat, melyet József föherczeg előkelő vendégei tiszteletére rendez. A vendégek : József Ágost föherczeg és Auguszta öherczegnö, Gromon Dezső honvédelmi államtitkár, Ludvigh Gyula m. á. vasúti elnök, Urbán Iván aradi főispán, Csnkay Gyula főszolgabíró, Tabajdi Sándor kir. táblai biró, Bornemissza Tivadar báró, Vécsey István báró honvédhuszár százados, Révay Simon báró, Klobusiczky, Sjzentiváuyi Egon, Kelcz Gyula barsmegyei birtokosok. Libits Adolf kir. udvari tanácsos és többen Kisjenöi öl. A vadászatok bezárólag hetedikéig tartanak. Vaddisznóra, nyúlra, fáczánra és fogolyra s egyáltalán minden duvadra fognak lőni. Maga József föherczeg csak mint rendező vesz részt, nem mint puskás. Tudvalevő, hogy a fenség már évek óta nem vadászik. A kisjenöi 40,000 holdas uradalomnak mindenkor ünnepe a vadászat szezonja. A szép birtokot József i nádor 181»-Ьап vette át és halála után tőle örökölte ! István kir. herczeg, a ki 1864-ben adta át József I kir. herczegnek. Az első vadászatot az uradalmon 1873-ban rendeztek és azóta a legpontosabb töljegyzések szólnak a vadászatok eredményéről. Fedezesi hirdetés. Az 1902. évi fedezési idényben a perváti ménesben (Kisbér melleit) a következő telivér mének vannak felállítva : Xaintrailles ap. Flageolet a Déliane, ap The Flying Dutchman a. Impérieuse, Orlandotól. Xaintrailles ivadékai nyertek nálunk, Francziaországban, Angliában és Németországban több mint 2} millió frankot. Fedezési dij : 1000 korona. Oly kanpzák után. melyek 1901-ben Xaintrailles után meddők maradtak, 1902-re csak fél fedezési dii számíttatik. Főurak és birtokosoknak az egész országban ajánlom a téli idény beálltával szolgaszemélyzetüknek divatosan, jói és mégis olcsón való kiruházását. L budapest, Vaczi-körut 4. kizarólagos libéria-kereskedése. hol a leg nagyobb választékban, minden nagyságban ugy magyar, német és franczia libériák raktáron tartatnak. Különlegesség : him zett kocsisszűr gazdag hímzéssel minden szinben és nagyságban a legnagyobb választékban. Azonkívül legjobb minőségű gazdasági- és lópokroczok. = Képet árjegyzék kivánatra iugyea és éérmmtfe. = Mindig ap. Gaaa any. Mutiny, ap. Scottish Chief any. Mutina, Victoriustól Mindig a, bécsi Critérium (30.000 korona) az Alagi dij (30.000 korona) a Király dij (Í03.35Ó kor.) stb. nyertese. Fedezési dij : 400 korona. Abonnent ap. Przedswit a. Aschenbrödel, ap. Lecturer, a Lady Elisabeth. Trumpetertöl. Abonnent: Javorina. Autocrat, Rio Tinto, Blondine, Sándor, Tarantella II. Peregrinus. Jjoti, Sporting Lady, Eremit stb. stb. apja. Fedezési dij : 400 korona Oly kanczák után, melyek 1901-ben Abonent után meddők maradtak, 1902-re csak fél fedezési dij számíttatik. Kegy-ur ap. Kisbéröcscse any. Kedves, ap. Cambuscan any. Louisa, Ephesustól. Kegy-ur apja : Vivó, Jablanica, Victress, Joubert Intrigant, Modor, Békés, Augusztus Imperator (Németország). Kynast, Jeudebarre, Kárpát, Bambula stb.-nek. Fedezési dij : 400 korona Acrobat ap. Trapeze (Tristán testvére) any. Nadine ap. Albert Victor any. Velindra, J. Melbournetól. Acrobat 1891—1896-ig Angliában 69-szer futott s 18 izben nyert. Apja : Artus, Zara és Naughty Giilnek. Fedezési dija 200 korona Benczúr ap. Doncaster any. Baroness Sarolta, ap Buccaneer any. Tripaway. J, Melbournetol. Benczúr 64-szer futott, mint 3 éves megnyerte a Nemzetit, a Prince of Wales hdepet (58} k.) az Austriai dijat, mint 5 éves az igazgatósági dijat, a Nyári hdepet (61} kg.), a Prince of Wales hdepet (64} kg.) stb. Fedezési dij : 50 korona Bejelentések a ménesintézöséghez Pervát, postavasut- és távírda állomás Kisbér, intézendök . lYill) ap. Matchbox, a. Fantasie, The Palmertól, a. Fancy, Orlandotól, az 1902. évi fedezési idény alatt a lesvári ménesben van felállítva. Falb az 1901. évi Trial-Stakes és a Király-dij nyertese. Fedeztetési dij 200 K., 4000 koronát vagy azon felül versenydi)at nyert kanczák vagy ilyenek anyái (dij nélkül) ingyen. Bejelentések a tulajdonoshoz : Jaross Sándor úrhoz Puszta-Lesvár-ra. u. p. Tóth, Győr-megye, intézendök