Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901

1901-09-21 / 78. szám

1901. szeptember 21. másik két lovat maga mögött hagyván har­madiknak érkezett be. Szabadka sz. kir. város dijában starttól kezdve a czélig Vojnich Sándor Virág 6. é. v. s. k. (lov. Horthy. J.) volt első Vojnich Simon szinte saját tenyésztésű Csinos 4é v. p. kanczája előtt (lov. Vojnich Béla) harma­dik pedig Peits Tuk Antal 6. é p. kancza Dóra. A gátversenyben szintén mindnégy neve­zett ló indült. Starttól a vezetéssel Hoffmann őrnagy Buff-ja, 3é p mén apja Bucsány, anyja Freilein Nini lov. Samarjay Géza hadn. ugrott el Liptay Béla' Diving Bell 4é p kan­czája előtt (lov. Szemere szdos) több mint félúton a másik két ló által vagy 10 hosszal hátrább követve. Egyszer körül igy tévén meg az utat, Buíf lassan lemaradt és Diving Bell vezetett Paliard előtt (Urban Béla 5é stp ménje) egész a befordulóig, hol aztán Horthy Jenő szabadon eresztve az eddig minden futamban, ahol csak pályán megje­lent mindig győztes Arany 6é s kancza tejét, nagy fölénnyel jött be elsőnek Diving Bell előtt, mig 3-iknak Paillard érkezett be. Az eladó versenyt Dobó István 4 éves s pejkanczája Banya (lov. Szemere szdos) nyerte, helyből elsőnek futva Hevér Károly 8éves s. heréitje Mumpitz előtt, mig Vojnich Béla 4. é p к Lepké-je (lov tulajdonos) start után befelé kitörvén feltartatott. A nyertest Kreith százados a Szabadkán állomásozó cs. és kir. 8-as huszárok pótkeret századjának második kapitánya vette meg 1600 koronáért. (A szabadkai versenyekről szóló hivatalos versenyjelentést már mult számunkban kö­zöltük.) ORSZÁGOS LOTENYESZTES. Budapesti lóvásárok és lóárverések: (a Tattersalban) Szept. 27—30 : Luxusló-vásár Okt. 2-3: Állami ménesek és méntelepek szám­feletti lovainak árverése Október 7 : Telivér lovak árverése Okt. 13—15 : Ménló-Kiállitás és vásár Október 24 : Ügető lovak árverése » * * Az olasz állami lótenyésztés állapotáról és kiter­jedéséről keveset tud a világ, ezért érdekesnek tart­juk ezt röviden ismertetni és pedig az olasz földmi­velésügyi minister egy jelentése alapján. E szerint 1900-ban volt Olaszországban 502 á'lami fedező mén és pedig vér szerint angol (elivér 66 arabs és angol-arabs telivér 44 ügető 24 hidegvérű 22 keverék félvér 346 Összesen 502 Ezen 502 állami mén, 346 fedéztetési állomásra szétosztva, tavaly 22.688 kanczát fedezett (vagyis egy-egy mén 45 kanczát), melyért 308.786 lira folyt be az állampénztárba. Licentiált magánmén tavaly 712 volt az ország­ban, ezek közül 653 működött mint tenyészmén és fedezett összesen 20.340 kanczát vagyis átlag egy-egy mén 31 kanczát. Az összes kanczák száma tehát, melyek tavaly befedeztettek, vagyis a tenyésztés szolgálatába állot­tak : 43 028-ra rug. Remontának az olasz hadügyminister tavaly ösz­szesen 4525 lovat vásárolt és pedig 939-et teljes kor­ban. melyek mindjárt be is osztattak szolgálattételre és 3586 csikót ; ez utóbbiakkal együtt a katonai csikófelnevelő telepeken tavaly 4539 csikó volt el­helyezve. Azt látjuk e számokból, hogy Olaszország lóte­nyésztése távolról sem oly elmaradozott és szegé­nyes, mint általában hinni szoktuk, söt, ha tekin­tetbe vesszük, hogy Olaszország pénzügyi viszonyai még csak nemrég is kétségbeejtők voltak és hogy ott a lótenyésztés nem elsőrangú közgazdasági té­nyező, ugy a jelenlegi állapotot nagyon is kielégítő­nek lehet jellemezni. Tenyészkanczák a kistenyésztőknek. A hadsereg állal kiselejtezett katonai lovak közül a tenyésztésre alkalmas kanczák, a melyek első sorban kisbirto­kosoknak adatnak el 100 korona vételáron. Kassán a 6- számú vonat osztálynál október 3-án d. e. lesz­nek a katonai barakokban tartandó selejtezésen te­nyésztőknek eladva. Oszi luxuslóvásár. Az 1901. szeptember 27-étöl október l-ig Budapesten a Tattersall telepén rende­zendő öszi luxus-lóvásárra ez ideig összesen 283 ló lett bejelentve és pedig 113 hintós kettős és négyes, 72 jukker kettős és négyes, 49 hámos, 36 hátas, 10 ügető és 3 ponny. A vásárig e szám előre látható­lag még növekedni fog s igy a vevőközönség szá­mára szép anyag lesz együtt különösen a hintós és jukkerlovakból. Jövő számunkban ismertetni fogjuk a vásár lóanyagát. URKOCSISOK SZÖVETKEZETE. (Ügetőversenyek, ügető-tenyésztés.) Versenynapok 1901-ben. Szeptember Bécs 26., 29 Október Bécs... ... Zombor(felt. 75. sz.) ... Nagyvárad (felt. 63. sz.) Budapest (felt. 77. sz.) ... 1., 3., 6., 10., 13 - ... 12 . ... .a. 19, 20. .. ... ... 20, 23 Ügetó'versenyek Beregszászon. (Eredeti tudósítás.) A beregmegyei urkocsisok szövetkezete e hó 8-án tartotta meg immár negyedik ügetöversenyeit Bereg­szászban. Mind annak daczára, hogy két nappal előbb még a pálya a sok esőzés következtében egészen viz alatt állott, sikerült a szövetkezet fáradságot és költ­ségeket nem kimélő tagjainak azt a legnagyobb mun­kaerővel és szivattyúkkal használhatóvá tenni és igy a versenyek megtartását elérni. Habár a pálya igen nehéz volt, a versenyek mégis igen jól sikerültek, csak a recordok voltak az eddigieknél rosszabbak. Ezért talán szereplök és nézők nincsenek is teljesen megelégedve, de azt nem tagadhatják, hogy a nagyon érdekes nevezések oly diszes és fényes társaságot gyűjtöttek össze nem a saját és szomszédos, hanem a távolabbi megyékből is, mely vidéki pályán ritkítja párját Rendkívül fokozta a jelenlévők érdeklődését és a verseny fényét a már tavaly is megtartott «Hölgyek létversenye», mely ez évben igazán érdekes küzdelem volt : ez az alantirt résztvevő úrhölgyek névsorából, és az azok által hajtott fogatok recordjából látható. Nem is csoda, hogy annyira küzdöttek a remek di­jakért, főképen pedig a Schönborn-Buchheim Károly grófné által adott első díjért s a szövetkezet által adott bokrétáért, melyet sikerült is gyakorlott s biz­tos hajtással gr. Vay Gáborné, Zichy Mártha gróf­nőnek, br. Sennyey Géza pompás ügetőivel egy hosz­szal elnyernie gr. Lónyai Menyhértné elöl, ki saját fogatával a br. Sennyey Béláné által adött második dijat, Fiáth Mária bárónő pedig a szövetkezet által a tétekből vásárolt harmadik dijat nyerte meg. Sennyey «Pista báró» lovainak kitünö behajtottsá­gát bizonyítja ismét, hogy más által hajtva is biztos elsőnek érkeztek be a Szövetkezet dijában. Daczára a nehéz és süppedékes pályának, az «Egyes fogatok versenyé»-ben a 7 induló fogat közül kettő 2 percz­nél jobb recorddal érkezett be — még pedig Szeny­nyes- és Bálvány. Nagy kár, hogy gr. Schönborn Ká­roly Katar nevü remek amerikai kanczája, mely a tulajdonos által hajtva óriás tempóban haladt, hir­telen rosszul tett, ugy, hogy a grót a versenyt kény­telen volt feladni, daczára, hogy a reája rótt nagy térhátrányt már majdnem egészen behozta. Verseny után a társaság távolabb lakó része 6 órakor különvonattal elutazott, mig à többiek a Ca­sinó termeiben vacsoráltak, s vacsora után Lányi ismert ungvári zenekarának hangjai mellett reggelig tánc7oltak. I. Tenyészverseny. 700 korona. (3000 K. és 100 K. értékben tiszteletdíj, 200, 100.) Táv 4000 m. Gr Lónyai M. Csecse—Topáz 4050 m. Tulajdonos 1 Idő 9:43 (2:23% 0 km.-re. Dercsényi F. Dóra—Tallér 4200 m. Tulajdonos 2 Idö : 10:00 (2.22 8/,o) Szarka Gyula Zsellér—Lingár 4100 m. Tulajdonos 3 Idö : 10:50 (2:38%» Dercsényi F. Legény—Kati 4000 m. ifj. Fedák I. 0 II. Beregmegyei urkocsisok szövetkezetéHek dija. 800 korona. (400, 250, 150.) Táv : 5000 m. Br. Sennyey I. Farsang—Margit 5130 m. Gr. Hardenberg A. 1 Idő : 12:44 (2:28 9/,o) Gr. Lónyai M. Krétás—Topáz 5140 m. Tulajdonos 2 Idö : 12:56 (2:30°/io) Orosz Gy. Rabló—Csipke 5000 m. Tulajdonos 3 Idö : 13:06 (2:37%„) Bárczay S. Furcsa—Legény 5540 m. 0 Kubinyi M. Darázs—Fenegyerek 5000 m. 0 III. Asszonyságok dija Három tiszteletdíj. Táv : 5000 m. Gr. Schönborn К. Remsen— Iquique 5100 m. Tulajdonos 1 Idő 13:27 (2:37 8/ 1 0) „ Dercsényi F. Dóra—Tallér 5100 m. Tulajdonos 2 Idö : 13:32 (2:39% 0) Szarka Gy. Zsellér -Lingár 5100 m. Idö: 13:56 (2:43 8/ l 0) Róth S. fogata Kubinyi M. 3 Tulajdonos 0 IV. Hölgyek tet versenye. Három tiszteletdíj. Táv 3480 m. J Br. Sennyei G. és br. Vécsey В Rolla—Szeny­nyes 3530 m. gr. Vay Gáborné 1 Biró : br. Senvnyei I. Idő: 7:35 (2:08 8/ l o) Gr. Lónyai M.-né Krétás—Topáz 3530 m. Tulajdonos 2 Biró : br. Sennyey B. Idö: 7:4C (2:10% 0 Br. Sennyey B. Ráró—Bársony 3480 m. Fiáth Mária bárónő 3 Biró : gr. Lónyai M. Idö : 7:60 (2:18 Br. Sennyey B.-né — A Madarak — 3580 Tulajdouos 0 Biró : Orosz György V. Egyes fogatok versenye. 600 K. (350, 150, 100 Táv 3480 m. Br. Vécsev B. Szennyes 3480 m. br. Sennyev G 1 Idő : 6:52 (1:58) Kubinyi M. Kékasszony 3480 Tulajdonos 2 Idö : 7:15 (2:05) Br. Sennyei I. Margit 3480 m. Orosz Gy. 3 Idö : 7:17 (2;05 5/ I O) Bay György Bálvány 4020 m. Gr. Hardenberg A. 4 Idő : 7:58 (l:58»/ l 0) Bárczay S. Legény 3720 m. Tulajdonos 0 Szarka Gy. Zsellér 3480 ifj. Fedák I. 0 Gr. Schönborn К. Katar 4560 m. Tulajdonos 9 Feladta a versenyt. VI. Vigaszverseny. (Handicap) GOO К. (350, 150, 100) Táv : 3480 m. Kubinyi M. Darázs- Fenegyerek 3550 m. Tulajdonos 1 Idő : 7:49 (2:12'/io) Orosz Gy. Rabló—Csipke 3650 m. Tulajdonos 2 . Idő: 8:01 (2:11»/ 1 0) 3 Bárczav S. Furcsa—Legény 3700 m. Br. Sennyey G. 0 Idö 8:26 (2:1 ö»/ 1 0) Dercsényi F. Legény—Kati 3480 m. Tulajd. 0 Szarka Gy. Zsellér—Lingár 3550 m. ifj. Fedák I. 0 * * * VII. Mezei gazdák verseuye. Vágtaverseny nyer­geletlen saját nevelésű beregmegyei lovakon. 200 K. (100, 60, 40). Táv 1740 m. Indult 15 beregmegyei gazda, kik közül elsőnek lovagolt be Balog M. Í5 éves fia Shagya után nevelt 7éves pej h Borbély nevü lován ; második Kocsis I. 7éves pej h Csergő, szintén Shagya utan nevelt és harmadik Kocsis P. Gidrán után nevelt 6éves sárga h Gidrán nevü lován. Mindhárom halábori lakos. VEGYES. Vasáruap : Bécs, Szatmár és Marosvásárhely. Vasárnap este ujabb budapesti nevezések. Kedden ugyancsak erös estéje lesz Lovaregyletünk titkárságának. Ekkor kell ugyanis nevezni az öszi meeting nyolez versenyére, köztük az Oszi Handi­capra és a Hatvani-dijra is: ekkor van kisbánat­jelentés három versenyre, köztük a Nyilt Handicapra és a Lovaregyleti dijra, és ekkor van hat verseny­nek a teherközlése, köztük oly érdekes futamoké mint a Prince-oí-Wales és a Totalisateur-Handicap 17 versenyt és legalább is 400 lovat kell tehát majd «feldolgozni». Erös munka lesz és mégis — könnyű munka Lovaregyletünk kipróbált munkaerőinek. A Jubileum- dij ma reggeli odssai : 2} Kamorvsan 7 Xamete 3 Fraugepan 8 Façon 5 Durban 8 Garabonczias 5 Lothario 8 Sobri 6 Parapluie 10 Carrasco 6 High Leicestershire 10 Medicus 7 Mindegy • 10 Quota Dreher Antal, ki tegnap Kiss me-vel megnyerte a Nil Desperandum versenyt, tavaly is győztesen lát­hatta szineit. még pedig Timor révén. Mautner Viktor ur,. bár az idén nem igen kedvez neki a szerencse, ismét gyarapította amúgy is nagy istállóját, amennyiben megvásárolta a három éves Son Sourire-t. Esparsette-t. és Escamillo-t. Fries Gusztáv, Hansi idomárunk fia, ki jelenleg Angliában tanul, nem sokára hazajön, s Megyeren telepszik le, mint trainer. Már vannak ownerei is, mert a most megalakult "Krausz-Szászbereki-mr. White szövetség reá bízza sikversenylovait. A jövö évi bécsi Derbyre a fogadások már meg­indultak, s a következő odssok szerepelnek : 8 Gyalár 10 Llubar 8 Ladon 12 Nunquam dormio 8 Count Moritz 12 Sardou 10 Belvedere 14 Ka Gall 10 Mayor 14 Edgardo Hercules, melynek engagementje van a jövö évi Erzsébet Királyné dijban, Ch. Plannernél van tráj­ningben, s mint megírtuk, a pesti meetingen fut, s lehet, hogy a télen át is Plannernél marad. Flaggenschiffet, az alagi nyertest, Jankovich Bé­sán Gyula ur megvásárolta 'a Braganzai herczegtöl. Orkán, e 4 éves Steepler gr. Grundemann Rudolf íhdn. tulajdonába ment át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom