Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901

1901-06-07 / 41. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1901. junius 21. be. Jó lovak vettek benne részt, köztük egy ujjoncz is, a sárosdi Koma, a szép Kozmá­nak egy szép Па, mely még ma nem nyert, de jól futott, oly jól, hogy nincs távol első győzelme. A versenyt Cheer up nyerte meg a vezető Micsoda ellen azzal az öt fonttal melyet tőle kapott, harmadik pedig Anita lett az "elmaradt és végül szépen felnyomuló Koma előtt. A. cs. és !:ir. udvari és kamarai ékszerész BUDAPEST IY. ker., Váczi-utcza 4. szám. GYŰR: Királyi Pál-utcza 13. Különlegességek: Sport-tárgyak, verseny- és vadász­dijak, saját mintázatok és rajzok szerint Tattersall. Budapesté Külső Kerepes'-jt 17. 19, 2L szám, szemben a köz­ponti (keleti] pályaudvar eezálló oldalaval. Telefon szám 51—95 Letét- és chequeforgalml számla as angol-osztrák banknál. A székesfőváros által rendelkezésre bocsájtolt vásárjoggal rindzi 40 holdnyi .területen Budapest: országos, heti luxus, es mcnlóvásárjait. Árverési vásárlormával közvetíti a magánmé­nesek nemes kanczaanyagát. A lóverseny-saisonok alatt ogyéves angoi telivér csikókra tart árveréseket. Október hó legeiéjen a m. kir. ménesintézetek eladásra kerülő lovai hasonlóképel árve­rési uton itt értékesíttetnek. A május havi díjlovaglás és ugratás­kor hátasok adatnak el. A vásártéri nagy vásárcsarnokba 1000 ló is elhelyezhető, ennél­fogva tehát soha az egész év folyamán a vásárok rendszeres megtarihatását semmiféle rossz időjárás nem hátráltatja. A belterületi : tattersalli 1st' ókba ismét 800 drb. ló helyezhető el. Ezeu istállók a vásártérrel szervi kapcsolatban 1 évén, a tár­saság a lova" eladását bizományi közvetítésre bámikor elfodadja. El nem adó lovak istóllózás, tartás, esetleg gondozlalással is szintén mindenkor elfogadtatnak ; s általában csak a legjobb minő­ségű takarmóuynemükrek bőséges adagolása mellett aiüváros ha­sonló inté-menyeihez képest a legolcsóbb ártarifákkal képes a közönségnek szolgálni. Telepen lakó állatorvos utián ál'andó egészségügyi felügyelet. A lógondozok magaviselete felelt szigorú edenőrzé* Lovak jártatása télen a nagy fedett lovardában, nyáron a fél ang. mérföldes ügető és lovagló pályákon történik. Bárminő felvilá­gosításokkal készseggel szilgál Gál Béla. Versenyjelentés Alagi versenyek 1901. I. nyári meeting. Első nap. Csütörtök, juni s 6. í. Megnyitó handicap. 1200 К. 1600 m. Jóny F. száz. 3é p к Prima 65 kg Hagelin fhdn. 1 Dr. Ilaber L. 4é p m Tedd meg nekem 74 kg Br. Eitz 2 Gr. Orssich P. fhdn. 3é p m Haatrmann o4$ kg Mr. Brooke 3 Jankovich B. Gy. é s m Merész 73$ kg Szemere 4 Geist G. ur 4é s m Viveur 74$ kg Krause ur 0 Br. Morpurgo hdngy. 3é s к Dugmar 64$ kg Pfeifer ur 0 Blaskovits Ernő Sé stp h Döntnök 64 kg Br. Szentkereszty 0 Chernel Gy. ur 3é p к Barmaid 60 kg Riedl thd. 0 Geist G. ur 3é s к Ildikó 59 kg Gömöry ur 0 Mr Brooke 3é s к Morganatique 56$ kg Horthy Sz. 0 Kisbánat 4 ló, bánat 9 lóért. Tot. : 10:82. Hely. : 50:91 I., 50:112 П., 50:98 III. a 2-ik kelyen 10:93. Könyvfog. 2$ Merész, 4 Prima, Tedd meg nekem, 4$ Viveur 6 Döntnök, 10 a többi. ítélet : Könnyen 3 h. nyerve, a h. 111-ik. Érték : 1160 К. I., 160 К. II.. 60 K. 111. 710 К. a szöv. pénzt. II. Eladók versenye 1000 K. 1200 mt. Mr. С. Wood 3é p к Moderne 65$ kg Mr. Brooke 1 Mr. Redgrey 3é stp к Resistence 61$ Pfeifer ur 2 Gr. Andrássy T. 3é s к Garany 65$ Gömöry ur 3 Geist G. ur 3é p m Nya/cas 67 Br. Szentkereszty 4 — 3é s m Díjnok 63 kg Krause ur 0 Dr. Haber L. 4é p m Györgytallér 69 Br. Eitz 0 Liptay B. ur 4é stp к Diving Bell 71$ Szemere О Gr. Orssich P, 3é p m Teuff Teuff 70 Horthy J. О Mr. Silton 3é s к Astorga 61$ Br. Ditfurtb 0 Vécsey E. hdn. 6é stp к Candeur 74$ Riedl fhdn О Világhy Gv. ur 3é p к Jambo 651 Hagelin fhdn. 0 Bánat 11 ló. Tot: 10:30. Hely 50:88 I., 50:222 II., 50:158 III. II. hely 10:31. Könyvf: 1$ M derne, 2$ Györgytallér. 6 Díjnok, Teuff Teuff, 10 Garany, Nya­kas, Resistence, 12 Astorga, Jambo, Candeur, 16 Di­ving Bell. ítélet : Könnyen 3 h. nyerve, I h. ill. Gyoz­tast 2000 kor. gr. Orssich P. fhd. megvásárolta. Ér­ték: 975 К. I., 175 К. II., 75 К. III. 450 К. a szöv. péntárnak. III. Újpesti akadályverseny. 1600 К. 4000 m. Geist G. ur 4é s m Bolygó fv. 61$ Machan 1 Jankovich-B. Gy. ur 4é p к Dora 63$ Rosack 2 Gr. Orssich P. fhd. 4é p m Különcz 63$ Öry -3 Gr. Keglevich Gy. 4é p h Remek 64$ Kovács 0 Liptay B. ur 5é p h Lázsiás 69 Ondéka 0 Világhy Gv. ur lé p к Jeszenicze 63$ Antal 0­Bánat 4'lóért. Tot: 1007. Hely 50:62 I. 50:84 II a 2-ik helyen 10:15. Könyvfogadás. 1$ reá Bolygó 2$ Dóra Remek, 6 Különcz, 10 Lázsiás, 16 Jeszeni­cze. ítélet : Küzdelem után 1 h. nyerve 6 h. Ill-ik. Lázsiá megvált lovasától. Remek tulajdonosa hamis szinek miatt 20 kor. birságban elmarasztaltatott. Érték : 1550 К. I., 450 К. II., 250 К. III., és 420 K. a szöv. pénztárnak. IV. Terebes gátverseny. 15.0 K. 2400 m. Gr. Orssich P. 4é p h Kontár 65 Br. Eitz 1 Liptay B. ur 4é p к Pattogó 65 Szemere száz 2 Geist G. ur 4é p m Boheme 72 Krause ur 3 Br. Szentkereszty P. 4é p m Peninsular 65 Br. Szentkereszty 1. 0 Mr. Brooke 4é s m Bencze 65 Pfeifer ur 0 Chernel Gy. ur 4é s к Elluczi 71 Horthv J. ur 0 Bánat 7 lóért. Tot : 10:87. Hely.: 50:180 I., 50:110 IL a 2-ik helyen 10:107. Könyvfog. : 2 Peninsular, 3 Bencze, 4 Viveur, Bohémé, és Pattogó, 5 Kontár, ítélet: könnyen 2 h. nyerve, nyakh. Ill-ik. Érték; 1460 К. I., 160 К. II., 60 K. 111. 380 К. a szöv. pénzt. V. Kétévesek eladóversenye. 1200 K. 1000 m. Geist G. ur s к Lolikoki 47$ Juhász 1 Gr. Wenkheim D. p к Mágnes II. 47$ Smeida 2 Mr. Brooke p к Naughty Girl 53$ Nyáray 3 Col. Argus s m Gida 48 Nagy 0 Blaskovich Ernő ur p к Hii 47$ Prohászka 0 Chernel Gy. ur s m Sarkas 60 Rosack 0 Jankovich-B. Gy. ur p к Piczi 55 Németh 0 Rohonczy G. ur s к Doni leány 52 Szöböllödy 0 Gr. Wenckheim D. s к Társnő 51 Fürst 0 Bánat 8 lóért. Tot. 10:89. Hely. 50:152 I., 50:204 П., 50:326 III. a 2-ik helyen 10:86. Könyvfog. 3 Hü, Lolikoki. Mágnes és Sarkas, Társnő, 10 a többi, ítélet: Biztosan 1 h. nyerve, 1 h. III. Győztesre aján­lat nem történt, Érték: 1170 К. I., 170 К. II. 70 K. 111. és 320 К. a szöv. pénztárnak. VI. Váczi dij. 1200 K. 2000 m. 3évesek Mr. White p m Cheer up 66 Br. Eitz 1 Jankovich-B. Gy. ui p m Micsoda 68$ Szemere sz. 2 Gr. Andráfsy T. s к Anita 64$ Pfeifer ur 3 Gr. Esterházy В. s m Кота 66 Gömöry ur 0 Mr. Silton sz m Cordial 66 Br. Ditfurth 0 Mr. С. Wood p m Fülöp 66 Mr. Brooke 0 Geist G. ur s m May's Slave 6S$ Krause ur 0 Bánat 7 lóért. Tot. : 10:128. Helyre : 50:100 L, 50:74 П., 50:98 HI. a 2-ik helyen 10:109. Könyvfog : 2 Micsoda, 3 Anita, Fülöp, 4 Koma, 5 Cordial és Cheer up, 6 May's Slave. ítélet : küzdelem után 1 h. nyerve, nyakh. Ill-ik. Érték : 1170 К. I., 170 II., 70 К. III. és 315 К. a szöv. pénzt. Az alagi meeting második és harmadik, illetve zárnap­jaira ép oly jó sport várható, mint a tegnapi. A holnapi versenyeket az Eladók handi­capje vezeti be, s ebben Hastrmann, Resis­tence és Moderne közt keressük a nyerőt. Az Eladók akadály versenyében a Geist istálló van a legjobban képviselve, s talán Megaera jöhet mellette ügyeimbe. A Palotai akadály-verseny bandicapet Bo­heme nyerhetné meg, de Mars és Pattogó is veszélyes ellenfelek. A Marquis gátversenyben a Geist istálló ismét oly erővel van képviselve, mely nehezen lesz keresztül törhető, talán Elluczi vagy Délczeg sorakozhatnak utánna. A Kétévesek versenye — ha a Jankovich istállót Fuss képviselné — ennek a zsákmá­nya lehet, különben ismét a Geist istálló a számot tevő. A Gödi dijban daczára magas súlyának Diva pártjára állunk, Cheerup és Mr. John előtt. A vasárnapi versenyekre jobbára azok a lovak lévén kötelezve, mint szombaton, igy elegendő, ha tipjeinkre utalunk. Programm. Második nap. Szombat jun. 8. I. Eladok Hdcpja 1000 kor. 1600 m. 1. Dr. Haber L. 4é p m Györgytallér 77 2. Geist G. ur 4é s m Viveur 74$ 3. Dr. Haber L. 4é p m Tedd meg nekem 74 4. Gr. Orssich P. 3é p к Moderne 74 5. Jankovich В. Gy. ur 3é s m Merész 73$ 6. Geist G. ur 4é stp m Des Grieux 71 7. Gr. Andrássy T. 3é s к Garany 69$ 8. Gr. Orssich P. fhdn. 5é p m Csitt 69$ 9. Gr. Wenckheim D. 3é p m Esztelen 68 10. Balásházy J. ur 6é stp к J' hope so 66 11. Mr. Silton 3é s к Astorga 65$ 12. Geist G. ur 3é s к Rozmaring 65 13. Gr Orssich P. fhd. 3é stp m Hastrmann 64$ 14. Strzygowski V. száz. 3é stp к Resistence [64 15. Krausz L. ur 3é s к Marie ta 16. Blaskovich Ernő ur 3é stp her Döntnök 6r 17. Mr. Brooke 3é stp к Joke 64 18. Vécsey E. hdn. 6é stp к Candeur 63$ 19. Chernel Gy. ur 3é p к Barmaid 60 20. Geist G. ur 3é s к Ildikó 58 21. Mr. Brooke 3é s к Morganatique 56$ Tip : Orssich ist. — Resistence. II. Eladók akdvers. 1500 К. 4000 m. 1. Gr. Esterházy L. 4é p m Gubernátor 4000 К.70$ 2. Geist G. ur né stp m Mátyás 4000 К. 77$ 3. — 5é p к Részes 2400 К. 74 4. — 4é stp m Des Grieux 2400 K. 67 5. Liptay B. ur 5é p h Lázsiás 1000 К. 70$ 6. — 4é p к Pattogó 2400 К. 67 7. Br. Morpurgo A. hdn. 4é s к Megaera 1000 K.63$ 8. Strygowszki V. száz. 5é s m Diák 2400K. 74* Tip: Geist ist. — Megaera. III. Palotai akadályverseny Handicap. 1500 К. 3200 m. 1. Geist G. ur 4é s m Bolygó (fv.) 75 2. Strzygowski V. száz. ôé s m Diák 10 3. Gr. Keglevich György 4é p her Remek 68$ 4. Liptay В. ur 4é p к Pattogó 68$ 5. Geist G. ur 5é stp m Mátyás 68$ 6. Geist G. ur 4é p m Boheme 67$ 7. Jankovich B. Gy. ur 4é p к Dora 67$ 8. Jankovich B. Gy. 4é p m Paragraf 66 9. Liptay B. ur 5é p her Lázsiás 65 10. Gr. Desfours W. M. ôé s к Ma petite 65 11. Gr. Orssich P. f'dngy 4é p m Mars 65 12. Gr. Orssich P. fdngy. 4é p m Különcz 63 13. Chernel Gy. ur 4é p к Winifred 61$ Tip: Bohême — Pattogó. IV. Marquis gátverseny. Handicap. 1600 К. 2800 méter. 1. Geist G. ur 6é p h May be 74 2. Geist G. ur 4é p m Bohême 74 3. Br. Szentkereszty P. 4é p m Peninsular 74 4. Gr. Orssich P. Ihdn. 4é p m Mars 73 5. Geist G. ur 4é sz m Redactor 72$ 6. Jankovich-B. Gy. ur 4é p к Dora 71 7. Chernel Gy. ur 4é s к Elluczi 71 8. Gr. Schönborn F. ôé p m Diomed 70 9. Gr. Desfours W. M. ôé s к Ma petite 67$ 10. Geist G. ur ôé p к Részes 65 11. Gr. Orssich P. fhdn. 4é p m Különcz 65 12. Gr. Andrássy T. 4é p m Délczeg 65 13. Ifj. Dávid £. ur 4é s h Jerome 62$ 14. Br. Morpurgo A. fhdn. 4é s к Megaera 60$ Tip: Geist ist. — Elluczi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom