Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901
1901-01-11 / 2. szám
VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 19 Körültekintés. A berlini «Sporn» most vasárnapi számában olvassuk, hogy oda át Németországban a lefolyt versenyidény alatt 39 olyan istállótulajdonos szerepelt, kik lovaik révén a «zászlók közti» versenyekben legalább is 10000 márka nyereményre tudtak szert tenni. Ezeknek élén Suermondt H. ur áll 124'431 márka nyereménynyel, mig Tepper-Laski és Höpker urak 75851-, illetve 63355 márka nyereménynyel követik öt a sorban. Kecsegtető számok, melyeknek olvasására önkénytelenül is eszünkbejut: mint is néz ki e téren minálunk a statisztika? Statisztikáink, nemcsak a mienk, de a monarchia szaklapjai, sőt a Jockey Glubbok hivatalos évkönyvei sem tüntetik fel külön ama nyereményeket, melyeket speciel a zászlók közt értek el a futtatók, s igy az alábbiakban némi képet nyujtunk ez alkalommal e tárgyban is. Össze állítottuk amaz istálló-tulajdonosaink névsorát, kik a lefolyt évben a monarchia állandó versenyterein 10,000 koronán felüli összegeket nyertek a «zászlók közti» versenyekben. Huszonegyre rug ezeknek száma, tehát tizennyolczczal kevesebbre mint oda át a németeknél ; hozzá mig ez utóbbiaknál a kimutatott. 39 istállótulajdonos közül alig van egyis, a kinek istállója nem tisztán «steeplechase» alapra volna fektetve : addig nálunk a 21 matador közt bizony eleget találunk olyant, a ki csak mellesleg foglalkozik versenyeink eme fajtájával. íme, itt a mi statisztikánk : I. dij II. és III. dij korona Mautner V. ur. 22 20 79793 Geist G. ur 24 32 62070 Hg. Auersperg F. 14 21 55184 Miclilstetter száz. 5 9 42770 Haas Gy. hdn. 7 1 32770 Gr. Orssich Pál 13 15 31520 Gr. Schönborn F. 9 6 30850 Mr Roberts 3 1 27150 Lg. Lederer S- 1 — 25U00 Okolicsányi fdn. 4 3 18890 Hold és Dávid urak 5 7 17030 Óborai ménes 1 — 15000 Hg. Taxis M. E. 3 4 13390 Dittl W. К. ur 2 3 13350 Mr. Redgrey 4 3 13106 Szászbereki ménes 2 3 12960 Mr. White 3 4 12950 Liptay Béla ur 6 9 11870 Silberer V. ur 4 2 11485 Rohonczy G. ur 5 13 10963 Gr. Pejacsevich A. 6 8 10340 Nem valami fényes eredmény. Bizonybizony el kell ismernünk, hogy e téren messze tul szárnyal bennünket a — német, * * * De túlszárnyal az urlovas sportban is. Nálunk, mint karácsonyi számunkban kimutattuk : tavaly a monarchia versenypályáin összesen 167 urlovas szállt nyeregbe s közülök hatvan-nak sikerült legalább is egy-egy győzelemre szert tenni ; — odaát azonban ez utóbbiak száma 203-ra rug, nyeregbe pedig még egyszer annyi szállt; . . . Kell-e ehhez commentât- ? * * * Egy más téren azonban annál inkább örvendetes tapasztalatokat meríthetünk a német statisztikából. Vonatkozik pedig ez — tenyésztésünkre. Kimutattuk már, hogy nagy Németország sikversenyeiben, mily szerepet játszottak amaz apamének, melyek vagy nálunk látták meg a napvilágot, vagy nálunk működnek, s tudjuk, hogy a legtöbbet produkáltak sorában mindjárt a második helyen a magyar tenyésztés egyik képviselője áll : s ez Talpramagyar, a Kincsem utód, melyet elég sajnos hogy sajátjuknak vallhatnak a németek. S ez alkalommal ismét és ismét felmerül a kérdés : nem volna-e helyén való Buccaneernek eme legjelesebb talpon levő utódját viszsza szerezni hazánknak? Nagy hiba volt kiereszteni az országból, de jóvá leliétne tenni. Angliában is megesett ilyesmi, kieresztették Meltont, de mikor ez az olaszok honában oly nagy sikereket ért el : nem haboztak, anyagi áldozatak árán ís visszaszerezni. Vissza szerezték, s ma Melton hazájában nem csak a legkeresettebbek egyike, de egyike a legsikeresebbeknek is, melynek ivadékait — láthattuk a mult évben — százezrekkel fizetik meg .... s ha már Talpramagyar egyáltalán nem volna kapható : mem volna-e, nem csak a versenyügy- de tenyésztésünk szempontjából is megszívlelendő, hozzá egy-két kanczát elküldeni? .... * * * Nézzük most amaz apaméneinket, melyek ivadékaik révén a németországi «zászlók közti» versenyekben sikerhez jutottak, s mint a sik pályán, ugy itt is igen szép az eredmény, íme győztes ivadék márka Stronzian ' 6 31780 Aspirant 10 27202 Kisbér 12 21843 Theodore 3 17858 Pancake 2 10181 Talpramagyar 3 8858 Zsupán 3 6740 Jack о' Lantern 2 6291 Chalili 3 4649 Ugod 7 . 3700 Fenék 2 3400 Bocage 1 3057 Ezen elért eredmények annál inkább figyelemre méltóbbak, mert a tisztán német tenyésztésű steepleerek sem értek sokkal nagyobb eredményeket, lévén a németek, «chaser» gárdája túlnyomó s ámban importált anyag Angliából, Francziaországból. * * * Tel ér lovak nagy árverése lesz 1901 jan. 30, 31 és febr. l-jén New-Yorkban a Madison Scpiare Gardenben, mikor is eladásra kerül a meghalt Marcus Daly egész ménese és pedig 9 mén, melyekből 4 Angolországból behozatott, ezekből 2 Hampton után, 1 Kilwarlin, 1 Amphion után. Eladatik továbbá 96 anya kancza, melyek közül 50 importált, még pedig Ayrshire után 1, Barcaldine 3, Bendigo 2, Althotas 1, Burgmaster 1, Bend'or 3, Common 1, Doncaster 2, Dandin 1, Friars Balsam 2, Galopin 1, Hampton 3, Hermit 2, Hilarious 1, Hawkstone 1, Fernandez 1, Laureate, Kendal 2, Orme 1, Marion 1, The Miser 1, Minting 1, Petrarch és Rosebery 2, Rosicrucian 1, Royal Hampton 2, Master Kildare 1, Springfield 2, Saint Simon 2, Hastings 1, Speculum 1, Timothy 1, Trenton 1, Wisdom. 1. Idomitásban levő lovak közül 12 darab kétéves és pedig 3 mén és 9 kancza, továbbá 36 kétéves, melyekből 6 angolországi mének és idehozott kanczák ivadékai u. m. 1 Ayrshire 1 Crowberry, 1 Donovan, 2 Kendal és 1 Davensbury után kerülnek a kalapács alá. És micsoda anyag ez ! A törzsmének között van Hamburg, Hanovernek talán legjobb fia ; Tammany, Iroquos fia ; a Futirity Stakes nyerője Ogden azután hivernes, Bathampton stb. A kanczák közül 31-et Hamburg fedezett, ezek majdnem mind Angliából importáltak és a legelőkelőbb vérből származók, közöttük kitűnő a 8 éves Ayrshire Bose, melynek apja Ayrshire, anyja ellenben Bend'Ornak testvére. Rose of Lancaster. Van közöttük egy Doncaster kancza is, Buttermere, de ez még Doncasternek angol ivadékai közül való. Az Ogden által fedezett 23 kancza között van egy, a mely minket is érdekel, ez Rhoda, a melynek Beau Brummeltöl származó leánya Adornment nálunk van Magyarországon. Igen sokat várhatott Mr. Daly az ö importált Bathamptonjától, mert 26 kanczát fedeztetett vele, közöttük van Ogden anyja is Oriole. A többi kancza közül 'még kettőt emiitünk fel a rokonaik révén, egyik a mezöhegyesi törzsménnek Adieunak Barcaldinetöl származó testvére Erin-go-Bregh, a másik pedig az Eleonora udvari Pleasauncenek Bendigótól származó leánya British Blue Blood. Az amerikaiak nagyban készülnek ezen árverésre, de készülnek az angolok is és sok kilátás van arra, hogy ^Hamburgot megveszik és a sok kitűnő vérű kanczából is néhány vissza fog kerülni szülőhazájába. * Az angolok ujabban nemcsak trainereket, jockeykat és versenylovakat importálnak Amerikából, hanem tenyészmént is. A dolog nagyon érthető. A három nagy véráramból, a Matchem, a Herod és az Eclipse véréből az elöbbeni kettő pusztuló félben van Angliában s az angol telivér-tenvésztés majdnem kizárólagosan éclipse véren alapul. Ez a folytonos bentenyésztés Eclipsere kezd gondot okozni az angoloknak és ezért mindinkább hangossá válik az előrelátóknak azon intése, hogy a folytonos Eclipse vérnek nagy hasznára volna időnkint egy kis felfrissítése Herod, vagy Matchem vérrel- Igen ám, de ilyet Angliában bajos találni, ellenben Amerikának egész tenyésztése a Herod véren alapul. Angliából a mult század első felében kibocsájtották Glencoet1. a hires Pocahontasnak apját, s ez lett az amerikai telivértenyésztés legfőbb bástyája. Apai ágon nincs Glencoe leszármazott Angliában s igy most Amerikából hoztak egyet, Handball-t. Ennek pedigreeje tenyésztési szempontból rendkívül érdekes : Hindoo 24 Virgil 20 Vandal 12 Hymenia 20 Hindoo 24 Florence 21 Lexington 12 Weatherwitch 24 BourbonBelle 15 Bonnie Scotland 10 Jago 11 Queen Mary 10 BourbonBelle 15 Ella D. 15 Vandal 12 Falcon 15 Onondaga 12 Leamington 14 Faugh-a-Ballagh 11 Pantaloon-kancza 14 Onondaga 12 Susan Beane 12 Lexington i2 Sally Lewis 12 Kelp Stracchino 7 Parmesan 7 May Bell 7 Kelp Kelpie 12 Bonnie S/otland 10 Sister to Ruric 12 A mi legelöl* is szembe ötlik, az a rendkivüli erős ben-tenyésztés a 12-es családra! Ennek képviselője Vandal, a melynek apja Glencoe., anyja pedig Levity anyja. Mivel Sister to Ruric a maga részéről Levitynek leánya, igy Levity anyja háromszor fordul elő Handball leszármazásában. Ugyancsak háromszor fordul elő Glencoe is, t. i. kétszer Vandal révén, harmadszor pedig Sally Lewis révén, a mely kancza szintén Glencoê-ivadék. Kétszer látjuk még a pedigreeben a hires Lexington vérét is és Bonnie Scotland is kétszer fordulván elő, két Jago és Queen Mary érrel is bir. Ezen szép pedigreenek megfelel Handball verseny képessége, daczára, hogy szerencsétlenségére, kortársa volt Hanover egy másik hires fiának, Hamburgnak, a mely előtt [mindig meg kellett hajolnia : három éven át volt trainingben, nyolcz versenyt nyert és husz versenyben volt második. Hanover halála után Mr. Milton Young ménesébe került, a ki most Angliába engedte át, hogy itt igyekezzék a Glencoe vért felújítani. «Háromszoros Glencoe vérénél foyoa igen jól illene Pocáhontas-vérrel bíró kanczákhoz» irja nekünk Mr, W. Allison a londoni «Sportman» Special Commissionerje. Az ilyet nálunk a mi Doncaster-kanczáinknál lehetne találni, talán akad tenyésztőink között egy vállalkozó szellem, a ki kísérletet tesz és küld egy Doncaster vérű kanczát Handballhoz. Heim-féle Meidinger-kályhák. A feltaláló dr. Meidinger tanár által kiz. jogositott HEIM H., Budapest és Bécs cs. és kir, udv. szállité. A [ mi legjobb hírnévről ismert cs. és kir. kiz. szab. kályháink valódi MEIDINGER-ÛFEM min«^H. HEIM ^ 17 zietünkben Budapesten, Thonet-udvarban kaphtók. Ajánljuk továbbá a mi TTíáűtín" sza,)ii ly ozli af ó _' töltő- és szellözöj)Ilt5ollct kályhánkat kettős köpenynyel. Füstemésztő kandallókat. — Közponi légfűtést egész épületek számára. — Szárító-készületek ipar- és gazdasági czélokra. Prospektusok és árjegyzékek kívánatra ingyen