Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901

1901-03-23 / 12. szám

\\A VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. lfcOl. márczius 23. set nőtt, de jól telelt át s ugy látszik már a bécsi tavaszi meeting alatt pályára fognak jönni. Előbbi a Nyilt handicapra készül ugyan, de Spider még ez idöszerint nem tudja, váj­jon Jagellót, vagy pedig Tani Tamot, esetleg Vox populit fogja-e a mondott versenyre nyergeltetni. A kanczák körül Onyx tetszik leginkább, mely igen jól fejlődött háromévessé vált, s csodálni lehetne, ha legalább is hasznos ló nem válnék belőle. Biri ellenben kevésbé vesztegeti meg a szemet,bágyadt benyomást tesz s valószínűleg nem fog a versenysaison elején még pályára jönni, de ha jobban ma­gához jön, még ö is meg fogja zabját keresni. A kétévesek állományával a trainer általá­ban meglehet elégedve. Vannak ugyan a 18 főből álló lotban meglehetős fejletlen csikók is, mint Káplár féltestvére Kalóz, azután Mucsa, Belladonna és Xantippe, de a többiek között azután többen annál szebb reményekre jogosítanak. Ilyenek Street Love, egy Morgantól származó fekete kancza, Statesman anyjától, azután Ritka II. édes lestvére Matcliboy, egy igen racinglike, jó mozgású csödör, továbbá a Bonavistától származó Babatündér, mely egyike a legjobb kétéveseknek a lotban; ligyelemre méltók még : Cavatina, Pisztráng és Peti, melyek bizonyára elég jók lesznek, hogy legalább zabjukat megkereshessék. * * * Reynolds istállója. A nemrég Oroszországból visszakerült Rey­nolds körülbelül két luczat lovat idomit Oberweidenben. Kiváló nagyságoknak, — ugy nevezett nagy ágyuknak — nem adnak szál­lást a Reynolds boxjai, de számos felette hasznos ló áll gondjai alatt. Ott van mindjárt Miss Duncan és Silver Box mindkettő jól telelt át, s utóbbitól mely tavaly igen kielégitö formát is mutatott — pláne nagyobb dolgot is vár idomárja, s a Kanczadijakra is pályázik vele. Az öregek közül főleg Da Capo tűnik ki, a legszebb ló, melyet Oberveidenben láttunk. Kondiczióban nagyon előre van haladva s izomzatán látszik, hogy már jó csomó idei munka van mögötte. Daczára előnytelen ter­hének, nem valószínűtlen, hogy a nagy bécsi handicap nyerője szerepet fog játszani a Przedswitben, s aki látta mostanában Da Ca­pot boxjában és a munkájában, lehetetlen, hogy fel ne melegedjék iránta. A sok csatá­ban sikerrel sikra szállt Driver is jó szinben van, lábai is elég jók még, s hihetőleg az idén is tért fog találni az eladó gátverse­nyekben. Az idősb lovak közül még Bcmda és Cecilic érdemelnek figyelmet. A két jeles Steepler igen jól együtt van, daczára a sok fáradalomnak, melyet e két ló már kiállott. Gracilis, Mauritia és Aschenbrödel, melyek mérsékelt képességű lovak, tie valamilyen formát azért még is mutattak, Alagra jönnek s ennek folytán már sokat dolgoztak. A kétévesek között kevés a valóban figye­lemre méltó, talán legszebbek a lotban Mr. Dollár, Levante és Anisette. BRACHFELD F. CSA SZ. » KIRÁLYI UDVARI SZÁLLÍTÓ SZEBB JDH.UDVAHI SZALUT} ïcê^ BUDAPEST DOROTTYA UTCZA 7. SZ. Áfő/EGTZEKFT ДЩМ724 ЯТПг% A keszthelyi istálló. Tavaly ilyenkor, mikor a keszthelyi zászlós-uf engedélye alapján a lovakat megtekintettük, azt irtuk, miszerint olybá tűnik fel a lot, mely hivatva van a Königswarter-istálló előző évi recordját is felül múlni. Nem sokat csalódtunk, mert egy kissé több szerencse, s ./. Beesőn, a fiatal uj idomár elhomályosította volna az öreg Reeves akkori diadalmas hadjáratát. Egy kissé több szerencse — Attilá-val, s ez valóra vált volna. De igy is szép, s méltán megérdemelt sikerek­nek leltek osztályrészesei a keszthelyi telivérek, me­lyek nyereményeikkel a grand seigneur-! annyi bal­szerencse, sorscsapás után ismét az őt megillető helyre : istállótulzjdonosaink élére helyezték. Az uj trainerrel uj aera jött a nagy luxussal be­rendezett istállókba. Az a nagy iskola, melyet J. Beesőn boldogult apjánál, majd apósánál Milne-nél végzett, egy csapásra megtörte a — jeget, melyet egy kevésbbé hivatott személy, kinek csak a neve volt — nagy, szerzett a Fenék-istállónak. A szép bevezetést bizonyára egy szép folytatás is fogja követni, s nem vetjük el a sulykot, ha meg­merjük koczkáztatni, miszerint ez idén is a legnagyobb szerepekre van hivatva az aranysárga dress. Nem nagy ugyan az anyag, de erös, a mennyiséget bőven kárpótolja a minőség, mely bizonyára kitör s — eget kér. Minden évjáratnak meg van a maga «díszpéldá­nya», olyan, a mely méltán sorozható az első classisba. A kemény hideg tél itt is megmutatta erejét, mert a lovak még február 28-án is a szalma ágyon mozogtak, s csak márczius elsején vihette ki őket Beesőn a gyakorló pályára. A hosszú kénytelen-kel­letlen pihenés azonban mi bajt sem hozott ; menten minden betegségtől jöttek át a lovak a tavaszba. Két gyakorló pálya áll Beesőn rendelkezésére, egy gyep-pálya Fenék irányában, egy másik — mely homok s 2300 méter kerületü — Rezi község alatt, s mellette van még egy circa 1000 méter hosszú gyeppálya. Felváltva dolgoznak e két pályán a lovak, déle­lőtt az idősebbek, délután a kétévesek, még pedig oly szorgalmasan, hogy április 14-én a «keszthe­iyi»-ek alighanem a legfitebb lovak közé fognak tartozni. Már manapság is oly pompásan haladnak előre a conditióban, mint kevés más istállóban, s egynek kivételével teljesen harczra készen várják a versenysaison megnyitását. Ez az egy : Hamlet, melyet aligha látunk augusz­tus előtt a pályákon, mert lábán egy «pókot» kel­lett eltávolitani. De a többi ?,.... Itt van mindjárt a «legidősebb» : Diadal. Valóban csodálni lehet, hogy e ménre nem volt ajánlat nagy győzelme után a Földmivelésügyi minisztérium dijá­ban. Az a kis kinövés lábán, távolról sem szervi hiba, rúgástól származik az, s ha csak e miatt nem vették meg (mert más hibát e remek állaton felfe­dezni nem lehet) ugy ez : apaméni hivatását illetőleg mit sem von le érdeméből, mely hivatásra teljesen megvan teremve. Méltó utódja lesz «egyik» (igazab­ban valódi) apjának Duncannak, de mig elfoglalja helyét a ménesben, addig még a versenyekben is leend szerepe. Még szép jövő van előtte s tavalyi nagy képességét remélhetőleg megőrizve ez évben is bebizonyítja magas képességét. S erre elég alkalma leend. Első szereplése előre láthatólag már nagyon korán, a bécsi tavaszi meetingen leend, bol a hete­dik napon döntésre kerülő 2400 méteres Wasser­thurm versenyében fogja ez idei debutjét tartani. Korra nézve Attila következik utánna. Most lát­szik meg rigazán, hogy Culloden e fia tényleg első classisu ló. Formáit, a szépeket, teljesen kitöltötte, kemény, izmos állat, s e mellett még mindig oly fürge, m.nt egy kétéves. Az istálló-jockeyjának, Poole­nak elég nagy ereje van, s mégis össze kell szedni magát, hogy kezét ne vegye. Magas classisu ló, mely kissé nagyobb szerencsével — melynek koránt­sem trainerje az oka, — két Derbyt nyerhetett volna. Bécsben betegsége miatt nem indulhatott, Hamburgban pedig nem volt szerencsésen lovagolva, mely megesett vele a St.-Legerben is. Remélhetőleg több szerencséje lesz az idén s szem előtt tartva tavalyi formáit, mostani kinézését, nem lennénk legkevésbé sem meglepetve, lia Attila kemény lecz­két adna a hároméveseknek a — Király dijban, melyben indulni fog, s a melyben kortársai közt öt illeti meg az elsőség, A há omévesekre áttérve, — melyeknek száma kilencz — mindenekelőtt is ki kell emelnünk, hogy közöttük oly hármat találunk, melyek nagy dolgokra vannak hivatva. Tavalyi formáik alapján soraikban Spitzbnb-ot és Topaze-l illeti meg az elsőség, de nagyon lehetsé­ges, hogy az év folyamán egyik vagy másik társuk jobbnak bizonyul. A kis Spitzbub tavaly óta nem sokat nőtt, amál inkább megerősödött, hatalmasan ki van párnázva, tiszta csontú állat. Nevének megfelelő hunczutsá­gából sokat alább hagyott, munkájánál láthatiuk, hogy sokkal nyugodtabb. Munkájánál azonban azl is láthattuk, arról is meggyőződhettünk, hogy Spitz­bubnak nem csak a rövid versenyek lesznek Ínyére, de hosszabb távakon is érvényre juthat, s aligha fognak csalatkozni azok, kik a Coquine mént a Trial stakes jogosult aspiransának tekintik. Ennek tekint­jük mi is. E versenyre különben Beesőn Topaze-t is fel akarta nyergeltetni, de letett e szándékáról. E magas képességű Duncan kancza sem fejlődött — magas­ságban tavaly óta, de szintúgy megizmosodott, s különösen remek benyomást tesz az emberre gyö­nyörű szép előrésze. IIa minden renden lesz nála, ugy a maga társaságában nem lesz neki nehéz fel­adat hősnői szerepet játszani. A kanczáknál maradva, ki kell emelnünk még: Honleány t és Simoun-t. Honleánynak, mint lónak, mint kanczának párját kell keresni; nagy, 16'1 magas, hosszú, de jókötésű s tiszta lábu állat, melytől mi hajlandók vagyunk,,, daczára tavalyi nem épen dicséretes szerepléseinek, többet várni, mint — Topaze-től. Simoun, a St. Simon— Dornröschen kancza keve­set nőtt, aczélos compact, de mint minden St. Simon/ ideges. Gida áll boxjában, melylyel nagyban barát­kozik. Hisszük, reméljük, hogy e kedves szép állat örömére lesz tulajdonosának, kinek kedvencze. s nem, lehetetlen, hogy favoriteja lesz a — Kárpáti díjnak.. Kivülök van még két kancza : Dougarie és Narenta de ezekről nem sok a véleményünk, lehet azonban^ hogy az utóbbi kisebb versenyekben győzelemre viszi a Fenék színeket. A hároméves mének közt Spitzbub mellett még hármat találunk: Franctireurt, Huszárt és Dnrbán-I E trióban véljük az istálló legjobb háromévesét, de a másik kettő sem fog az alsó régiókban sze­repelni. Franctireur egész Áruló, nagyarányú ló ; Huszár,. Hebe féltestvére, tavaly rohamosan fejlődött, azért nem jött ki a pályára, de ma már megállapodván, szépen kitöltvén formáit,jó benyomást tesz az emberre; Dnrban pedig. ... ? Attila eme féltestvéréröl már' tavaly is sokat lehetett hallani, különösen a Helenenthali dij előtt, melyre­egyik, ma már egy más istállóban levő háromévessel oly magasan volt kipróbálva, hogy alighanem az ö­nevéhez fűződött volna a diadal. De ... de trainerje jobbnak látta «eltenni», mint kétévest nem hozni ki a pályára, s ezt bizonyára nem bánta meg. Durbán­nak ez csak használt, s e nélkül kétségkívül nem lenne a mai imponáló megjelenés. A kik emléksze­nek — Alfrédre, ez jut azoknak eszükbe, külön­ben egészen apja : Duncan, fejét kivéve. Valódi Derby ló, tiszta minden vonalán, csontos, compact, galoppja nagyon megvesztegető. Nagy reménynyel nézünk szereplése elé, melytől csak jót várunk. A pesti tavaszi meeting egy kisebb versenyében be­mutatkozik, majd, mielőtt a Derbvre pályázna, nagyon valószínű, hogy 48 kilójával a Király-dijban is tesz kísérletet. A kétéves versenyekre hét lovat nyergelhetnek fel, hat kanczát és egy csődört. De ez az egy, Dynamit, Diadal testvére, formáira kezd annak nyomdokaiba lépni; nem lesz korai ló, s nagyon lehet, hogy a Helenenthali dij előtt nem is jön pályára. A kanczák közt kiválik Bonne Aventure, Perled'or féltestvére Bona Vista apaságával, mely gyorsnak Ígérkezik, s alighanem a Károlyi memorial startolói közt látjuk ; ki kell emelnünk még Hungaria leányát Conleur-t

Next

/
Oldalképek
Tartalom