Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901

1901-03-16 / 11. szám

1901. márczius 16. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 107 Az 1901-iki Derby sorsa a számrendszer alapján. A téli pihenés alatt a jövő év legérdeke­sebb versenye felé fordul a sportkedvelök ligyelme, s mindenki kisérli annak hősét ki­találni, nem lesz talán ezért érdektelen, ha az ezen versenyre nevezett lovak javát, származásuk szerint Ítéljük meg, s ennek révén találgassuk a nyerőt. Eltekintve nagyobbára a versenyekben muta­tott eredményektől, csak is a származást vettem tekintetbe, s e sorokban nem csak a jó formát mutatott lovakat vettem fel, de olyanokat is, melyek még nagy eredményt nem mutat­tak fel, vagy nem is kerültek a pályára, szár­mazásuknál fogva azonban nagy reményekre vannak jogosítva ; némelyeket azonban, melyek meglehetősen sokat voltak a közönség szeme előtt, jó nevelésük daczára kihagytam, mert ezekről majdnem biztosra lehet venni, hogy nem a Derbybe valók. Betüsorrendben megyek át a lovakon, rövi­den vázolva származásukat, a legjobbaknak tartottaknak származási táblázatát is közölvén, végül kiválasztom a legérdemesebbeket. íme : Bordereau 2. — Származásában a felvett 32 ág közül 14 örökitö és 8 versenyző, ösz­szesen 22 család találtatik, melyeket most a legjobbaknak tartanak, azonkívül előfordul egyszer a 19-es, mely ujabb időben nagy sikereket mutatott; négy izben TheBaronra vezethető vissza, mely bentenyésztés csak előnyére válhatik, mint szinte a 14-es család találkozása Touchstone és Buccaneer utján ; a 8-as három ágon Tomboy, Cain és New­minster révén egyesül újra ereiben; az l-es és 2-es család szintén mind apai, mind anyai ágon lévén képviselve, igen ajánlatossá teszi származását, végre apai ágon van Miss Syntax anyai ágon Beeswing apja Dr. Syntax, édes testvérek, mely rokonság újra való össze­egyeztetése, több nemzedék után csak hasz­nos lehet. Sajnos, Bordereau mult öszszel, vasúti szerencsétlenség miatt megsérült, melynek hatását most még nem lehet meg­határozni, kérdés vájjon teljes képességét kifejtheti-e ? Booky 2. — 10 örökitö, 9 versenyző család, mihez járul egy 16-os és egy 10-es; nem a legjobb arány, némileg javul a helyzet ta­lán azáltal, hogy Stockwell négyszer talál­ható családfájában, de ezen kivül nem sok érintkezési pont lelhető fel. Busento 20. — 14 örökitö, 12 versenyző ösz­szesen 26 jó család, a legtöbb, mely a bírá­lat alá vett csikók származási táblázatában található; azonkívül még egy 19-es, de hiá­nyoznak az érintkezési pontok az apai s anyai ágak közt, főleg ha azt kívánjuk, hogy az anyai ág legjobb vére újra egyesitessék az apának anyai ága révén ; nagyon meszsze kellene visszamennünk, hogy valami összekö­köttetést találjunk s ez lehet oka annak, hogy a mén nem felelt meg a várakozásnak melyre számítani lehetne, olvasván a fényes névsort, mely családfájában található., Carrasco 3—14 örökitö, 8 versenyző és egy 19-es. Anyai ágon erős beltenyésztés a 3-as családra, mely ott ötször található és apai ágon ismét az anyja révén fordul elő, mig a 14-es apai ágon 4-szer, anyai ágon 2-szer jut befolyásra, még pedig 3-szor Touchstone utján, 2-szer Banter leányai révén, Raillery és Volatile anyja Jocose révén. Majd ismét Raillery és Jocose apja : Pantaloon és The Biddy, The Gem anyja féltestvérek, harmadik leánya Isabel pedig vele közel rokonságban van, mi által ö is nagy befolyással van; elősegítve van még az által, hogy Verneuil is a 17-es családból származik. Az l-es és 2-es családok is mindkét ágon előfordulván, az egész igen kedvező benyomást tesz. A 3-as 14-es és 17-es család erős beltenyésztése is megadja alkalmasint a szívósságot, mely eddig a Bálvány ivadékokban többnyire hiányzott. Daedalus 1. — 16 örökitö, 9 versenyző, egy 16-os, egy 19-es. E mellett erős beltenyész­tés a 14-es családra kivált az által, hogy Jocose, mely anyai ágon fordul elő Touchstone anyjából való és Maid of Honour anyja Eti­quette, Banter féltestvére ; a Pantaloon kancza pedig Lambourne anyja, Touchstone féltest­vérének leánya s ez által 6-szor megy vissza e kitűnő anyára Banterre, illetőleg 7-szer mert Newminster is Touchstone fia'; sőt ha tovább keresünk még egyszer jutunk hozzá mert Teddington is Touchstone unokája ; tá­volabb áll ezektől Buccaneer, de ezáltal is erősödik a 14-es család befolyása. A 3-as család Stockwell, Rataplan és King Tom ál­tal van képviselve, de kissé távol állnak egy­mástól. A mén anyai ágán, kivált a felső ré: szen kevés az örökitö vér, melyet bőven kár­pótoltak az apai ágon, s az egész igen figye­lemre méltó összeállítás. Az anyai ágon azon­ban kevés szivóssági alapot látok s nem tu­dom, hogy az apai ág Saraband utján helyre hozta-e ezt?! Dante 4, —llTórökitö, 12 versenvzöcsalád fordul elő származásában, melyhez jön még egy 10-es és egy 19-es. A három f'elsö vona­lat nézve, melyek a legfontosabbak, 3 ver­senyző s 4 örökitö család számát találjuk s csak egy külsőét, ez is a 10-es, a hires Queen Maryé, ez maga igen szép, de a másik hires kancza Pocahontas is háromszor található 2-szer Stockwell és egyszer King Tom révén. Igen szépen vegyül össze ismét az apai és anyai ágon Orlando, ugy szinte mindkét ágon Ion és Bay Middleton (ez Flying Dutch­man és Ellen Middleton utján), mint Melbour­ne is. Anyja Lelény, unokája Fancynak, mely már leánya Bimbó révén hozott egy Derby nveröt Achilles Il-t és másik leánya Fantasie révén oly jó kanczát, mint Adria s ez sem megvetendő. Don Diego 7. — И örökitö, 12 versenyző csa­lád, és két 19-es, körülbelül ugyanaz, mint az előbbi, a táblázat felső részében 2 örökitö és 4 versenyző család száma van és egy 19-es. A 3-as kétszer fordul elő. Atyja szárma­zása kitünö erősen van beltenyészve a 3-as és a 19-es családra. A 3-as találkozik újra Stockwell és Flying Dutchman utján az anyai ágon is ; különösen kiemelendő még az apai és anyai részen Thorinanby, mely apja Don Diego nagyanyjának és Gaga anyai ágán is előfordul. Kár, hogy a ménnek, ha nem is hör­gösnek mondható, de valami nincs egészen rendben torkában s aligha fogja egész képes­ségét kimutathatni. Durban 1.—11 örökitö, 11 verzenyzö család és egy 16-os. Az örökitö családok meglehe­tősen gyengén vannak képviselve a felső vo­nalokban, csak is Stockwell fordulván ott ott elő 4 versenyző és 3 külső család mel­lett, mit talán némileg javit az Agnes csa­lád vére s hogy Beadsman, bár kiilsö család­ból ered, oly jó kancza fia mint Mendicant, és az 5-ös család találkozása, mely kivált anyai ágon erős; ezen kivül Stockwell van mind a két ágon, de aztán látszólag kevés az érintkezés az apai s anyai ág közt. Lát­szólag mondom, mert tovább vissza menve, apai ágon Glencoe és Lena, anyai ágon Bay Middleton és a Langer kancza egyenes és pedig elég közel leszármazottjai Penelopenak, a ménes könyv egyik gyöngyének, mig apai ágon Orlando, Little Ágnes, s apja The Cure anyai ágon Miss Letty, Crucifix és Langar egyenesen visszavezetnek J. Giantessra. Or­lando és Mendicant szinte közel rokonságban vannak, mindkettő apja Touchstone, anyáik féltestvérek lévén, mindkettő Kite leánya (Vul­ture és Lady More Caren.) Végre Splitvote St Albans nagyanyja és Miss Twickenham Marigold nagyanyja féltestvérek ; ezen belte­nyésztés, (mert még is csak az,) ha nem is egészen közeli, jót eredményezhet, habár első tekintetre nem egészen tetszetős a családfa. Ezermester 5. — 11 örökitö, 8 versenyző csa­lád, melyhez csatlakozik egy 19-es; nem épen soknak mondható, de mily szép összállitás ! A legfelső 2 sorban nem találunk ugyan örökitö családot, de külsőt sem, ép ugy mint ilyen nincs a harmadikban sem, melyben azonban már a 4 versenyző mellett 4 örö­kitö családot találunk, még pedig 2 szer Buc­caneert ; tovább menve vissza, mind az apai, mind az ágon ugyanazon családokat találjuk kevés változással úgymint: apai ág 1, 2, 3, 4, 4, — — 7 — 11, 11, 12, 14, 14 17, 21—22, 24, 37 anyai ág 2, 3, 4, 4„ 5, 8. 11. 11, ­14 19 21, 21 — 24, 37. Buccaneer mind két ágon a felső sorok­ban lévén, természetesen egész származását mindkét oldalon találjuk, de aztán találjuk Pocahontast, apai ágon Rataplan és anyai ágon Stockwell azaz két édes testvér által képvi­selve, továbbá Sweetmeat-t apai ágon Maca­roni, anyai ágon Yule Cake réven s végre Venisont is mindkét oldalon ; igazán gyönyörű összeállítás. Frangepán 1. 10 örökitö, 10 versenyző család és egy 19-es; hozzá a három felső sorban egy külső család sem fordul elő ; egészben véve azonban az apai s anyai ágon kevés az összeköttetés, ha csak Touchs­tone vérét nem vesszük, mely anyai ágon két­szer e mén és Jocose által, apai ágon bár kissé távolról Orlando és Newminster által van képviselve. Galba 2. — 14 örökitö, 9 versenyző és három­szor a 19-es család ; figyelemre méltó szárma­zás, kivált midőn ez utóbbi három oly mén által hozatik be, mint Vedette, Isonomy és Cambuscan. Stockwell is mindkét ág anyai származásában elő fordul, még pedig össze­sen háromszor ugy szinte Bay Middleton és mindkét oldalon található és az erős belte­nyésztés az l-es családra, szinte csak ja­vára irható. Gay Lord Quex 6. —• 8 örökitö, 8 versenyző család vére; kissé kevés ; egy 16-os és két 19­es javítja ugyan kissé a külső családok nagy számát, s mindkét ágon ugyan azon családok fordulnak elő, mely által bizonyos neme a beltenyésztésnek észlelhető, de még sem igen kecsegtető. High Leicestershire 1. — 12 örökitö, 10 ver­senyző család és ötször visszavezethető lévén a 3-asra, elég szép származás, azonban mégis kissé távol állanak egymástól. Leghathatósabb talán Touchstone, mely a táblázat közepén igen szépen áll s melynek vére Mowerina és Pa­ragon által még jobban érvényesülhet. Poca­hontas is mindkét ágon előfordul King Tom és Stockwell révén, de mindez talán még sem egészen kielégítő. Jubilee 4. — 15 örökitö és 7 versenyző család ivadéka, melyhez még csatlakozik egy 10-es es egy 16-os. Meglepő az örökitö családok egyenlő elosztása, mindegyike épen 3-szor lévén képviselve; a versenyző családok mindegyike szintén megvan, de ezek közt a 4-es játsza a főszerepet, sajnos azonban az apai ágon épen nincs képviselve, pedig anyai ágon nagy beltenyésztés jön elő azáltal, hogy Jewess apja és anyja egyenes leszármozottjai Alice Hawthornnak ; Terrona ennek leánya lévén, tehát unokája Rebeccának, Lord of the Isles nagyanyjának. A felső vonalon aránylag ke­vés az örökitö és versenyző családok száma ; négy külső család fordulván itt elő, mi igaz hogy a 10-es és 16-os által javittatik, de szép száma a jó családoknak mégis csak inkább a háttérben keresendő. Marathon 13. — 10 örökitö, 7 versenyző, egy 16-os és egy 19-es. A 13-as család tcfián legjobb kanczájának egyenes leszármazottja, anyja féltestvére Shotover képes volt az an-

Next

/
Oldalképek
Tartalom