Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900
1900-03-03 / 10. szám
19Ó0. MNRTAIUS' 3 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 85 tenyészlö nemcsak hogy nem keres semmit a lován, hanem risicoja, fáradozása és munkássága is jutalmazatlanul marad. Müllér-Juckeln után még több szónok beszélt, mindnyája helyeselvén az előadó fejtegetéseit; végül határozatba ment. hogy « tekintettel arra a tényre, hogy a katonai lovak tenyésztése oly sokba kerül, hogy az eladásnál alig térülnek meg a felnevelés költségei : a szakminister felkéressék arra, miszerint ezentúl 100 márkával több fizettessék a katonai lóért mint eddig.» Az egyik berlini-lap e határozathoz következőket jegyzi meg: Deputáczió megy tehát a ministerhez, kinek át fog adatni a Müller Jueke'n ur által felállított költség-kiszámiiás is. Kívánjuk és reméljük, hogy e küldöttség illetékes helyen szives meghallgatásra fog találni és hogy a kelet poroszországi rendkívül tevékeny, tapasztalt és sikereket felmutatni tudó tenyésztők, kiknek tevékenységétől nem esekély mértékben jüc,g a hadsereg harczképes•s ge, támogatásban fognak részesülni, mert jelenleg komolyan gondolkoznak a felett, folylassák-e a remonda-tenyésztést, minthogy ennél jövedelmezőbb a marbatenyésztés, melynél a risico nincs arányban ama veszteségekkai, melyekkel a remondák tenyésztése jár.» ooooeoooooeoooooooocooooQoooo o HALUSKA JÁNOS CS. ÉS KIR. UDYARI SZÁLLÍTÓBÉCS I., Jasomirgottstrasse 3. (Szent-István templom átellenében). LADIES RIDING-HABITS AND COSTUMES. A NEW-YORK életbixtosltó-társaság 1Í00. február 1-töl fogva uj kötvényt ad ki, mely a következő fontos újításokat nyújtja: A kötvény mentes minden megszorítástól a lakhely, foglalkozás, valamint a halál oka, ideje és helye tekintetében. Akár békében, akár háború idején a hadseregben vagyjhaditengerészetnél teljesített katonai szolgálatért pótdíj nem jár és ahhoz külön engedély nem szükséges. A kötvény megtámadhatatlan kiállítása napjától lógva. Az érvénytelenedés már a kötvény egy évi fennállása ntán ki van zárva. A kötvényben fel van tüntetve számszerűleg a biztosítás bármely évében adható kölcsön, díjmentes biztosítás, vagy meghosszabbítási időtartam. Bővebb felvilágosítást ad a NEW-YORK életbiztosító-társaság vezérigazgatósága I3udu.pee»t, New-York palota. Gyümölcsfák, sorfák, díszfák és diszbokrokat, valamint rózsákat szállít és kerfalakitásakat terv és költségvetés szerint készít Peez Ármin budapesti mttkertész és faiskola tulajdonos. Árjegyzék ingyen és bérmentve. Trainingben levő lovak jegyzéke. (Kezdete 1. sz. lapunkban.) XXVII. Kottingbrunni magán idomitó intézet. Trainer : A. BuKoi'Ü. Jockey : G. Sands, A. kürst és S. Bulford (2 claim. Mr B. Brook lovai: 3é p m Hinderniss Bocage- Barriere 3é p k Harwes'.maid Harvester—Vadgalamb 3é sga k Wunder modi Mágus — Kunst Mr. Green lovai : 4é p in Magister Magus—Kunst Gutmann M nr lovai: 3ú p m Hindun Duncan —Donita 3é p m Harras Morgan — Haragos 3é sga in /salco Culloden— Isa 3é sga m Rebus Horatius— Charade 3é stp k Baba Duncan—Kisbaba 3é p k Carmen Puritán —Constanz 3é stp k Ida Horatius—Lady Ida 2é p m Mattoni Puritan—Gift 2é sz m Satan Puritan—Strasidlo 2é p k Barbae a Barbary— Spicy 2é sga k Florence Chesterfield— La Fleur 2é p k Joke Horatius—Yokohama 2é sga k Marietta Horatius— Marie 2é p k Prima Prímás II—La Mascotte MÉNES ES GYEP-UJDONSAGOK. Gróf Esterházy MóriczfÖ Excellencziája németországi (nordkircheni) ménesében az anyakanczák idei beosztása következő : vemhes mely méntől ? fedezni fogja Tokio Nickel Le Justicier « Saphir « # 46 Sf # =t'f V * * * # *j L* cs. és é^szEijész. Budapest, Váczi-utcza 25. szám. Pf AJini)a saját készítményét aranyban, ezüstben ét drágakővekben. Különlegességek: phantasietárgyak, verseny- és vadász-dijak saját mintázatonkint. # * # # * # Judica Rikiki Stability Thus doch Verona Baronin Himmelblau Viceversa Jadwiga Estrella Mrs. Maybrick Puppenfee XXV11I. Schindler L. ur versenyistállója. ! m Magán idomitó intézet Königsfelden Brünn mellett. id. p m Btegun Pancake — Mizzi 6é sga k Margosza Morisco — Fohász 6é sga m Toll Master Kildare— Micsoda 5é stp k Kochanka Crossbow — Fohász 4é sga m Andre Master Kildare —Juana 4é p m Plug Bíró —S. M. 4é sga m Tri tan Triumph—Borealis 4é sz" k Jaskolka Crossbow —Mizzi 3é sga m Flottuxll Stronzian—Attaque 3é sga k Alice Gunnersbury—Doralice 3d sga k Baby Stronzian —Barége 3é p k Gayettc Dunure —Gaydene 2é p m Motor Dunure—Warfare 2é p k Nina Matchbox— Nini bj Magán idomitó intézet Mokrzszów Galicziában. 3é p m Biegunek Crossbow—Mizzi 3é p k Doki Crossbow —Diamond-Eye 3é p k Lencia Crossbow—Fohász 2é sga k Zosia Virad—Fohász Folytatólagos training lista A lapunk f. évi 5 számában közzétett s Ball idomár gondozása alalt levő lovakhoz ujabban a következők kerültek. Gr. Károlyi István tnlajdonában : 3é sz. ni. Petard Quilp—incognito 4é. p. m. Brekin Beauminet—Phyltre 3é. s. k. Maison cl- or Chesterield— Veronica II. 3é. s. in. Billencs Achilles II.—Divina 3é. stp. k. Terem Quilp—Nagy asszony Nickel Aspirant Gouverneur Le Justicier Gouverneur Aspirant Carnage Nickel Galliard Gouverneur Hans Heiling Nickel Königstein Mint ebből látható, Ö Excellencziája a Némotor»zágban jelenleg felállítva levő legkiválóbb apaméneket veszi igénybe anyakanczái számára és igy a siker bizonyára nem fog elmaradni. Az idén valamennyi nnyakuncza vemhes (Thu's doch még csak 3éves és most került ménesbe), a mi igen jó előjel. Egyéves a nordkircheni ménesben jelenleg hét van s pedig : p m Galaor— Baronin p m St. Gatien — Himmelblau p in Dnnure— Mrs. Maybrick s m Delphos—Rikiki s m Galliard—Viceversa p k Le Justicier—Estrella p k Kisbéröcscse —Jadwiga Mindig fedezési listája az idénre már telve vau. Ez a nagy siker, melyet Mindig stallionságának már első évében elért, a legjobb bizonyíték a mellett, mily megbecsülésben részesül Gaga fia tenyésztőink körében. Br. Harkányi János, az abonyi ménekhez beosztott kunczáin kivül ez évben következőleg fedezteti anyakanczáit: Cabale megy Aranvos Erató Szerény Springal Corel li Bonnie Feo qssie The Lombardhoz Kegyúrhoz ?Matchboxhoz Gagához Cullodenhez Cullodenhez "Dűnuréhéz A mándoki ménesben felállított War-Horn az idén több jó anyakanczát fog fedezni gr. Forgách Istvántól, Liptay Bélától, sőt gr. Csekonics Endre ö excja is négy kanczát jelentett be. Bizony csodálatos, s fel nem fogható, hogy tenyésztőink nem részesitik nagyobb pártolásban ezt a hasznos és kiváló testalkatú mént, melynek majd minden ivadéka oly szép eredményeket mutatott, hogy többet ne említsünk : Forgószél, Szeszély, Nyiribicskás stb. Gr. Forgách István egyik legjobb anyakanczáját: Windfallt (Szélvész, Délczeg, Forgószél stb. anyját) a Liptay Béla ur ménesében felállított Newsmongerhez (Saraband—Scandalj küldi fedeztetés végett; ugyanez a magyar kormány által 1-97-ben Angliában vásárolt mén fogja fedezni a mr. W. Benson tulajdonát képező Fényest, Belle Minette anyját. Donatello, az egyetlen amerikai származású telivérapamén hazánkban, mely iránt azonban tenyésztőink (igen természetesen) nem birtak felmelegedni, már elhagyta a perváti ménest, hol eddig (mintegy próbaképen) " felállítva volt és tovább vándorolt Oroszországba, hol talán inkább vehetik hasznát a tenyésztők. Ma sem birjuk még megérteni, mi szükség volt erre az amerikai telivérre mi nálunk, hol seregszámra találhatók ugy az Angliából importált mint a belföldi nevelésű legkiválóbb apamének. > •*» « Je *)k* r«f *Í* zmmmmmmmm Fedeztetési hirdetés. A jékei ménesben (vasúti állomás Kisvávda) fedez az 1900. évi fedezési idényben Newsmonger Angliából importált telivér mén, ap. Saraband any. Scandal Galopintól, a. Busybody Petrarchtól, any. Spinavvav, Macaronitól, any. Queen Bertha. Telivér kanczákat fedez 100 azaz egyszáz koronáért. Még 10 kancza fogadtatik el. A kanezák ápolása és táplálása a kisbéri feltételek mellett. Tudakozódások Liptay Béla úrhoz (Jéke, Szabolcs megye) intézendök,