Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900

1900-12-22 / 107.szám

701 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1900. deczember "22. befejezésükhöz közelednek. Berti Reeves Ujabban «beugratta» Parolet, Bombardiert és Félto-nyot és minthogy küiön akadályjocke, t is szerződtet, ugy látszik, jövő évben nagyobb arányban akar futtatni gát- és akadályversenyekben. Karlsbadban két versenynappal kevesebb lesz ugyan a jövö évben mint az idén volt, de viszont hat futam helyett naponta hét lesz és igv a «minus» körülbelül ki lesz egyenlítve. Carrasco jövö évben gróf Degenfeld Imre és br. Harkányi Andor közös tulajdonát fogja képezni, de a versenypályán br. Harkányi Andor színeiben fog megjelenni. Nyíri Bicskást Lipthay Béla ur a nagy alagi aka­dályversenyre készítteti elő. I Krakkó versenytere folyvást hanyatlik ; a lengyel Derbyt már évek előtt megszüntették, a helyébe ki­irt Tarnowski-Memorialnak az idén még 10.000 ko­rona volt az értéke, a jövö évre azonban már csak 6000 koronával díjazták. Karlsbad és Kottingbrun nem sokára teljesen el fogják nyelni Krakkót. Carrasco — Marathon — High Leicestershire-t a Metcalf istálló e három lovát a napokban 2:1 odssal couplizva fogadták a bécsi Derbyre. lbbett a volt Blaskovics-jockey, szép sikert ért el az idén Németországban : 163 lovaglásnál 29-szer lett eisö és 20-szor második, ellenben rossz éve volt a gyönge Peakenek (125 lovaglás — 9 győzelem) és a formában erősen visszamenő Smilhnek (70 lovag­lás — 9 győzelem). A kanalai csoda — ez a neve Tommy Burns amerikai jockeynak, ki a jövő évben, daczára az amerika-ellenes mozgalomnak, át fog jönni Angliába és itt fog lovagolni. Burns az utolsó öt évben állí­tólag 1200 győzelmet aratott, főkép Kanadában, igy tehát legelső klasszis lehet és e szerint az ő sze­replése Angliában lesz a jövö év szenzácziója. Kiadótulajdonos és főszerkesztő SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA I Nagy választék perzsa és smyrna Szőnyegek Kiváló minőségű Ebeíga^ingi csomózott! (Jyiiipfei 1) gzőnijegeíj, továbbá minden egyébnemü szőnyegek, futó szőnyegek, cocos futók, eocos lábtörlők, divántakarók és angora­bőrök, ngyszintén Bútorszövetek ngymint: szalon-, uri-, ebédlő- és hálószobáknak legujaab styl szerint; ágy-, asztal-, flanell-, kocsi és utazótakarók minden minőségben. Mindent ugy a legelegánsabb, valamint a legegyszerűbb kivitelben, legolcsóbb árak mellett ajánlanak 1 f magy kir. udvari szállítók. BUDAPEST, IV kerület, Gizella-tér 1. szám. Fiók-üzlet: Kossuth Lajos-utcza. I m fi -g 1 fi m 8 I I ^ Kitűnő pezsgőbor. í^ubertin h Cie á Chalons £zennel tudomására hozzuk, hogy Magyar­országon a képuiselcséggel Borhegyi F. urat, Lápossy F. és Társa uralt utódját, bíztuk meg. Föüzlet: Fióküzlet: utcza 2. sz. Qizella-tér 1. sz. JBudctpSSÍ, Egyetem-­a hol a következő árakban lehet pezsgőborokat kapni: Carte Blanche — Carte noir ... Cremant rosé Cabinet cuve reservée. Kosárban Palaí/.k frt 1 kr. frt kr. O 2 •20 2 50 2 30 2 50 — —• 4 — SS­Jlttberíitt 4 Sie. Cognacs Garantie, JViarque Comandon et Cie. Ezen elsőrendű Cognac szintén itt kapható. it ^m^w^w^ß^w^w^w^wß^wßßm^mvm Eredeti gyártmány De DioipBouton 2£ lóerejli gőzom­nibuszok, * gőzte­herkocsik, <> moto­ciclesek, három- és négykereküek, elő- és hát-pótkocsikkal, tnn 31 lóerejü Automohil-kocsik 3 személyre. Bármely utakon használható. Mekánikai ismeret nem szükséges. Eddig már 500 eladatott Nem tévesztendő össze K hasonló gyártmá­nyokkal. Nizza —Marseille — Nizza, 402 km. táv. Méanlne által nyeretett, mely az összes versenyzők közül egyedül érkezett Nizzába. •H.f^r DÜII7 £ flfl RAJNAI GAZMÓTOR-GYÁR M H llllIIPVki DbnL « U ? RÉSZVÉNYTÁRSASÁG RIH 1111111(1111 * Automobilok bármely czélra 2—12 ülésesig. * Oj javitott minták. * oooooooooooo Fő-képviselő'. oooooooooooo Mezei Sándor Budapest, lzaliell a­|" cza 6 3­szá m­8 arany-, 19 ezüstérem. 30 disz- és elismerő oklevél. KWIZD A-féle Restitutionsfluid __ cs. és kir. szab. mosóvíz lovak ^SaSmoBáP számára. 1 üveg 2 kor. 80 Uli. 40 év óta használják udvari istállókban, nagyobb katonai és polgári istállókban, nagyobbl meg­erőltetések előtt erösitöszerie yenek után az erő visszaszerzéséra; to­vábbá rándulásoknál, az izmokuie­redtsége esetében stb.a lovakét a trainingben erőpróbákra képsiti. Valódi minőségben csak fenn látha té védjegygyei ellátva kapható Auszrti,« és Magyarország összes gyógyszer, táraiban és drogueriáiban. Főraktár: KWIZDA FERENCZ JÁNOS cs. és kir. osztr.-magy., román kir. és bulgár fejedelmi udvari szállító kerületi gyógyszerésznél Kornenbnrgban, Bécs mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom