Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900
1900-12-22 / 107.szám
678. os^tE- TÁRCSA* Corbett lord — Waterloo-ja. Newmarketen, az egvik training telep barátságos lakában találjuk fel az öreg Cash Oddy-t, becsületben megőszült idomárját Corbett lordnak. A reggeli munka után van az öreg, ebédlő asztala mellett ül élete párjával, ki felséges ürüpecsenyét, meg almatortát készitett reggelire. Nagy gourmandériával fogyasztja az öreg a menüt, mely ellen még egy szibaritának is alig lehetne kifogása, kivált mikor mindez finom jó bornak az ágyát vetette meg. Egy ökölnyi kis groom belépte zavarja meg a lakmározásban. Illemtudóan köszön a gyerek s egy táviratot ad át a mesternek. Oddy fajának flegmajáva] szakitja fel. . . . «Cash Oddy Newmarket Reggeli vonattal jövök, gigg várjon vasútnál. Corbett» Ez állt a sürgönyben. — Mehetsz, szólt Cash a groomhoz. Alig tette ez ki lábát a küszöbön, nehéz sóhaj tört elö az öreg kebléből. — Mi baj öregem? kérdi.a tisztes matróna. — Szegény lordom, hogy ennek igy kellett történni ; megfordulna a boldogult jó öreg lord sirjában, ha tudná a veszélyt, mely fiát fenyegeti. — Veszély ?, mondod Cash, miféle veszóly ? — Nagy bajban van a lord, önmaga okozta vesztét . . . Monte Carlo, Spaa, Homburg játék barlangjai, a courtisaneok fényűzései oda juttatták öt, hogy ma-holnap meg szólal a lélek harang a gyönyörű ösi vagyon felett. — S mit tesz ennek megakadályozására a lord ? — Bennem van minden reménye. . . . — Benned ? — Igen, de nagy titok ez Claire-om, még neked hü élettársam, sem árulhatom el. Az öregek beszélgetését két kis gyerek berohanása zavarja meg. Enni való két fiu, hét-nyolcz évesek ; szárvédövel ellátott breechesbe bújva, lovagló ostort lengetnek kezükben, kis sapkájuk alól gyönyörű arany szőke fürtök kandikálnak elö. — Nagyapó, kedves nagyapó, kiált a kisebbik, versenyt tartottunk a ponnykkat én és a Fritz, s én megvertem egy hosszal a Fritzet. . , . — Az ám, nagyapó, vág közbe a Fritz, de miért? ... . — No, miért ? mondd csak te kis bohó, tudakolja az öreg. — Azért kedves nagyapó, mert a Bob az ő ponnyjának nem adott reggel semmit, az enyémet pedig megetették, meg is itatták. Igy aztán könnyű volt a Bobnak nyerni. Jó izüt kaczag a hallottakra az öreg. — S ki intézkedett igy ? — Én, felel büszkén a kis Bob, a púpos Jim lovász mondta nekem, hogy igy megverhetem a Fritz ponnyját, pedig ugy-e nagyapó, az a jobbik ló ? — Az hát te kis kópé, de most, hogy jutalmatok is legyen, kérjétek meg nagyanyátokat, adna nektek valamit, — Nagymama, nagymama ! fogja körül a két gyerek az öreg asszonyt, — mit adsz Fritznek, mit adsz Bobnak? .. . — Fritz is kap, Bob is kap, a mit kiván . . . — Én sand wichet kérek nagymama, finisheli le itt is Bob a bátyját. — Teát kérek, meg sandwichet is, folytatja a legyőzött. — Kaptok kicsikéim, csak menjetek ki Mariéhoz, majd készit ö nektek. — Nosza rohan ajövö két jockey matadorja a kecsegtető czél felé. — Boldog gyerekek, sóhajt fel Cash Oddy, mit sem tudnak még az élet bajairól, rózsaszínben látnak még mindent, mig mi, kik megettük már kenyerünknek jjavát. .. Nem is jó rágondolni, ugy-e édes öregem ? — Igazad van Cash. — — Milyenek a sors utjai, most öreg napjaimra kellett megérnem ezt a nagy csapást, mely lordunkat érte, azt hittem már, hogy boldog nyugalomban zárhatom le szemeimet; s ime. Hogy ennek igy kellett történje. De nem kárhoztatom sorsomat, erősnek érzem magamat, s kell is, hogy most erös legyek, mert az öreg lord tett azzá, ami lettem, s kötelességemnek kell tudnom, boldogult gazdám fián segíteni. Segítek rajta, fogadom ezt unokáim üdvére. — Ha rajtad múlik, tedd is meg ezt Cash, — Megteszem. Felhörpint az öreg még egy pohár jó fajta Sherryt: — Megyek, körülnézek az istállókban. — Én meg rendbe hozatom a lord szobáját. Corbett lordnak husz egy néhány lova van az öreg Oddy gondjai alatt. Márczius elejét mutatja a naptár, alig három hét választ már el a sikversenyek megnyíltától. — Nagyon kedvező az időjárás, s a trainerek ugyancsak lázasan dolgoznak, hogy fit and well állapotba hozzák lovaikat. Cash a legszorgalmasabbak közé tartozik a newmarketi trainerek között, a télen át is, a mikor csak tehette, kivitte lovait a szalmaágyról a gyakorló pályákra, s igy aztán nem is csoda, hogy a Corbett lord lovai vesztegetik meg leginkább a szemet Newmarketen. Tiz óra felé járt az idö, mikor Cash belépett az istállóba. Nagy sürgés-forgás van itt, a lovász gyerekek nagyban kefélik, mossák, törlik a munkáról hazajött állatokat, az abrakmester kezében a Restitutions fluidos üveggel sorra járja a négylábuakat, nem kell-e valamelyiken alkalmazni a folyadékot, itt egy öreg lovász meleg vizet visz egy csöbörben az egyik boxba, amott physicet adnak egyik crack szájába, emitt liter számra mérik a zabot, amott gereblyéken hordják a szénát, s mégis e nagy mozgalomban alig hallatszik más hang, mint a puczuló gyerekek sziszegése, meg itt-ott egyik-másik négylábú rug kapálozása. Jóleső gyönyörrel néz végig a trainer a kaléidoscopszerü képen, s sorra járja a boxokat, mindegyiknél van valami kérdezni valója a fiuktól. Elintézvén e helyen mindent, átmegy a tágas udvaron egy kisebb épület felé, melynek oldalán hat ajtó nyilas látható. A crackek istállója ez. Hat lóra van berendezve ; mindegyik ló egy teljesen külön álló boxban van elhelyezve. Féltett kincsek ezek, őrzik is a legnagyobb gonddal ; mindegyik telivér mellé egy-egy rég kipróbált lovász van rendelve. Kettős ajtón át lép be Cash az első box-ba. Térdig szalmában áll ott egy ragyogó szörü sötét pej, okos fejét hátra vetve bámulja a belépőt. «Carte d' Or», szólitja Cash beczézgetöen nevén az állatot, s hozzá lépvén, alaposan végig tapogatja inait, megvizsgálja patáit, megfogdossa vállát, marját, megpacskolja tenyerével, majd kivesz zsebéből egy koezka czukrot, s oda nyújtja a szép állatnak. Mohón habzsolja le. — Gondod legyen Jack, hogy reggelre pompázzék e ló, szól a lovászhoz. — Rendben lesz mester. Megveregeti még egyszer Carte d'or nyakát s megy más boxokba, melyekben hasonló esetek folynak le. Az egyikben azonban hosszabban időzik a mester. Egy nem sokat mutató piszkos sárga áll itten, határozottan csúnya állat, olyan mint egy létra, megvan 174 czentiméter is. Kos fejét lelógó fülek csúfítják még jobban, hosszú hajlott háta van, szóval legkevéshbé sem imponáló jelenség. S mégis az öreg szinte lelkesedéssel nézegeti, tapogatja e lovat ; megnézi abrakját is, még az almot is, mélyen áll, korpával vegyitett fürészpor van a szalma réteg alatt. Öreg, közel negyvenéves lovász áll a ló mellett. — Bármi csekély rendellenességet veszel észre, jelentsd rögtön ; vigyázz a lóra, nem marad el jutalmad. — Vigyázok mester, mint a szemem világára. «Moet» e ló neve ; miért érdeklődik ennyire utánna Cash? Megtudjuk nem sokkal később. Kilép a boxból az öreg, s szembe találja magát fiával, Tóddal, ki egyszersmind istállójának jockeyja is. Jóképű, rokonszenves megjelenésű ember ez a Tod, közel jár a harminczhoz, hiszen az a két nebuló, kikről fennebb emlitést tettünk, az ö csemetéi. — Jó, hogy talállak Tod, jöjj csak velem szobámba, nagyon fontos beszélni valóm van. — A mint parancsolja, apám. Apa és fiu eltűnnek a lakó ház ajtaján. Hagyjuk magukra őket. Gyönyörű márcziusi reggel van, s noha a nap csak gyéren veti alá sugarait, mégis nyájas képet kölcsönöz Newmarket külömben nem épen barátságos vidékének. Semmi sűrűség, itt-ott árván áll egy-egy fa, de mérföldekre terjed a szűz gyep. Itt-ott világosabb foltokat lehet a gyepen észrevenni, mi arra mutat, hogy azokat a részeket nem is oly régen, szántóvetőnek használták. A gyakorlott szem mindjárt észre veszi ezt. Ilyen nagyjában vázolva a newmarketi idomitó intézetek gyakorló pályája, illetve pályái, mert a több négyszög mértföld terjedelmű térségen keresztül-kasul van hely berendezve a telivérek gyakorlására. Hetet üt a newmarketi torony órája. Mint húzáskor a vadludak, jönnek sorjában egymás után a város felöl a büszke telivérek. Lovaik nyergében a gyerekek, kiknek legtöbbjén az átvirrasztott éjszaka nyomai láthatók, szélmalom módjára forgatják karjaikat, pittegtetik, pattogtatják ujjaikat, s valóságos babyloni zűrzavar módjára telik meg: a lég nótázásuktól. S mikor megérkeznek a kijelölt helyükre, nagy körben sétáltatják mind addig lovaikat, mig meg nem érkezik a mester, ki aztán rendszerint előbb bizonyos csoportokat elküld 800—1000 méteres? can terekre, aztán pedig kiszemel egyes lovakat, melyeknek már eljött az idejük erősebb munkálkodásra az úgynevezett gallopokra. Mily mozgalmas igy márcziusban hét-nyolcz óra között a gyakorló térség. Bizony—bizony kifárrad a laikus szeme, ha áttekinteni akarja azt a kaleidoskopszerü képet, mely előtte lefolyik. De iérjünk vissza elbeszélésünkre. Künn van a gyakorló téren Corbett lordnak úgyszólván egész lotja, csak a kétévesek maradtak boxjaiban, ezekre délután kerül a sor. Künn van Cash Oddy, szürke hunterjén; közel hatvan éve daczára még mindig imponáló megjelenés. Közelében van fia, Tod az egykori jeles «chaseren» a Dewett-en, meg a lightweight jockeyja, az ifjoncz Eddie Sunray. Gyorsan halad előre az idő, a többi trainer már bevégezte munkáját, s már küldi haza felé lovait, csak Cash nem mozgolódik. Kérdik is töle kollégái: — Cash, trial, mi? — Talán .... a lordomat várom. — Na, itt valami nagy dolog készül, ha Corbett lordnak elméltoztatik jönni lovait m°gnézni, vélte tudni Darlington, a legravasszabb trainer, kinek mint mondani szokás, sok van már a füle mögött. Ez a Darlington első pillanatra is kevés bizalmat kelt az emberben, most is hanyag öltözetben, nagy vörös kezeit mélyen nadrágja zsebébe sülyesztve állott Casbsal szemben. Fekete nemez kalapja mélyen szemére volt vonva, arcza igénytelen, szenvtelen, de ezt pótolja túlságosan is élénk fekete szeme. Mindenhez értett ö kelme, tán legkevésbbé ahhoz, a mit «fair»-nek neveznek. Volt már minden országában a continensnek. de sehol sem volt maradása, s habár még nevét egy Jockey-Club hivatalos hirdetményében sem lehetett még látni, mint büntetettet, mégis nyilt titok volt, hogy soha jó szántából nem hagyta el egy helyét is. Most egy fiatal, a turf mezején még tapasztalatlan, de annál pénzesebb pénz-aristokratának volt szolgálatában, s minthogy ez annyit sem értett a turf rejtelmeihöz, mint teszem azt, a 294-es hordár a keleti bonyodalmokhoz, Darlington élte világát ezen állásában. Nemcsak trainerje, de managerje is volt az istállónak, s meg kell adni ezermester volt lovai «el» managirozásában. Mikor az egész világ számitott rájuk, sehol sem voltak lovai, mikor pedig csak a legmegrögzöttebb outsideristák méltatták azokat, nyertek, s buaás volt reájuk az osztalék. A Jockey Clubok stewardjai nem egv izben kérdőre is vonták Darlington urat, de ö ravaszsága mindannyiszor oly megfelelő módon tudott védekezni, hogy nem tehettek ellene semmi lépést is. ... Túlnan az országútról feltűnik egy kis kocsi, az eléje fogot^ irlandi gyorsan közeleg a Corbett lord lotja felé. Észreveszi Cash is, sarkantyút ád hunterjének, s elébe lovagol a közelgőnek. — Isten hozta Lordságodat. — Meg az irlandi. — Örvendek lord, hogy ily jó kedvben láthatom vissza. — Hát busuljak öreg Cash? hadd busuljanak a lovaim, hogy nem sokáig mondhatnak gazdájuknak. — Ne igy lord, ne keseritse öreg szolgáját, — Ej öreg Cash, mi segítene rajtam ? Igaz, hogy megírta nekem, miszerint ne essem kétségbe, van még számomra menekvés, de én, én a sokat próbált, s sokon keresztül ment, nem hiszek többé semmiben. — Lordom, ha semmiben sem bizik, bízzék bennem. « - Magában öreg hivem ? — Igen, bennem. S mikor ezt megmondtam lord urnák, engedje meg bevallanom azt is, hogy boldogult gazdám, lord ur édes atyja, halála előtt magához hivatott, s igy szóla hozzám: «öreg szolgám, csak egy fiam marad utánam, te megmaradsz holtodiglan szolgálatában, végrendeletileg intézkedtem erről, de kikötöm neked, hogy soha, de soha ne adj, alkalmat neki arra, hogy verseny lovainak futásaiban anyagilag érdekelve legyen.» Boldogult gazdám e parancsát, mint Lordságod tudja mind e mai napig megtartottam, nem adtam alkalmat a fogadásokra, s Ön is, mint egyáltalán a Corbett-ek soha egy esetben sem voltak érdekelve lovaik futásánál. — Igazat beszél öreg Cash. — Es most tudva a fenyegető veszélyt, arra határoztam el magamat, hogy Önön segitek. Segitek, de azt csakis ugy tudom keresztül vinni, hogy