Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900

1900-11-07 / 100.szám

628 TADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. ISCÖ. deczember 1. Állatorvos ösztöndíjas állások a m. kir. ménes­intézeteknél. A földmivelésügyi miniszter az állat­orvosi akadémiát jó sikerrel végzett nyolcz okleve­les állatorvosnak alkalmat óhajt nyújtani arra, hogy gyakorlati ismeretek gyarapítása czéljából két évig am. kir. állami ménesintézetekben szolgálatot tegyenek. Ezen idő alatt az illetők lakáson kivül, évi 122 korona ösztöndíjban részesülnek. Pályázni óhajtók a földmi­velésügyi m. kir. miniszterhez intézett kellően felsze­relt folyamodványaikat a budapesti m. kir. állator­vosi főiskola rektori hivatalánál nyújthatják be. URKOCSISOK SZÖVETKEZETE. (Ügetöversenyek, ügető-tényésztés.) Mautner Viktor ur, ki pedig nagy passzióval fogott hozzá az ügetőversenyekben való futattáshoz feloszlatta versenyistállóját és nem futtat többé. Grof Dessewffy Mikiós ménesében négy idei csikó mult ki nemrég, melyek közül három a ménes ujstalli­onját Robbie P.-t vallotta apjának ; itt emiitjük meg, hogy Gróf Dessewffy Miklós megvette a wienerwaldi ménestől a Trevilliantól származó 2 éves Bettkát. VEGYES. Gróf Festetics Tasziló ö exja somogymegyei, ber­zenczei birtokára utazott el. Szabadjon t. olvasóink (különösen a méneskari tisztek, országos képviselők és megyei lótenyésztési bizottsági tagok) figyelmét lapunk mai számában amaz érdekes közlemenyre felhivni. mely a Don-vidéki lótenyésztés é< ménesek jelenlegi állapotáról szól. Nagy megfigyeléssel van abban leirva a doni kozákok földjén levő orosz állami és néhány magánménesek szervezete, az ott tenyésztett lófajták ; az angol, arabs teli- és íélvérek és a pusztai lóanyag.közt meg kísérlett és a folyamatban levő keresztezések sikeres és nem sikeres eredményei ; (tanulságos összehason­lítást képez a saját állami méneseink eredményével) s végül a Rostowban tartott kongressus conclusiója, mely az arabs fajtát a síksági (pusztai) lovak neme­sítésére legalkalmasabb elsö fokú anyagnak mutatja Az eme ménesekben jelenleg uralkodó tenyész­irány és ló-fajták bővebben ismertetnek e közlemény­ben, mint a pár év előtt megjelent ama nagy műben (Russlands Pferderassen von Simon et Moer­der) melyet az orosz cs. udv. minister és a méne­sek főfelügyelőjének ajánlottak fel a szerzők, s melyet annak idején ismertettünk e lapokban. Ott abban a nagy műben — a jelenleg ismertetett ménesekről alig pár szóval csak anyi állt : Alexan­drowo, Limerow és Srteletzkban félvérhátasió tenyésztést űznek, de hogy minő fajta kanczaanyag­ból és milly számban Van az egyik másik ménes­ben, és minő fajta apa mének és minő eredmény­nyel működtek és működnek: azt csak L. min. taná­csos ur jegyzeteiből láthatja az ez iránt érdeklődő hyppologus és tenyésztő, bár hinnünk kell, hogy ez nem mind a mit a min. tanácsos ur szemeivel látott és tapasztalt, ami azonban ménes-intézeteink kezelésére nézve — ha ugyan hasznosnak Ígérkeznék — nem fog kárba veszni. Valószínű, hogy Lossonczy min. tan. ur jelentését átveszi tőlünk egyik másik német szaklapé A főszerk. A pardubitzi versenyek, melyekről mult számunk­ban már szólt egy távirati jelentés, nagyon rossz időben folytak le, a pálya olyan volt, mint egy mo­csár. S ily talajban se szeri se száma nem volt az akcidensnek. A nagy akadályversenyben, hét ló in­dult ugyan, de már az Irisch banknál Eins ins andere. Thecla, Valaki kitörtek, közülök az elöl em­iitett ugrotta idö multával át az akadályt; a követ­kező gátnál megállt s Williamson hazalovagolta. Igy csak Magyarád, Slava és Dark Beauty maradtak a díjra. Slava jó elönynyel vezetett, de 5000 méter után Magyarád felnyomulni kezdett, söt az utolsó gátat már majdnem egyszerre ugrották. Ezt feldön­tötte Slava, s ekkor olyannyira keresztezte Magvará­dot, hogy ezt vissza kellet venni lovasának, s végül Slava 3 hosszal nyert. A dijat azonban nem kapta ' meg, mert az igazgatóság helyt adott a keresztezés miatt beadott óvásnak, disqualifikálta, s igy Magya­rád lett a dij nyertese. Még sokkal mulatságosabb­lefolyásu volt a Jesnicaner steeplechase is. Itt négy ló indult, miudjárt a kezdetben elbukott Trouba­dour, ugyanekkor kitört Valaki és Royal Virgin, Czakompak pedig megtagadta az ugrást. Hosszabb szünet után Hesp felült újra Troubadourra, s ment vele a következő ugrásig, hol ismét — elbukott. Hesp azonban újra felült, s most már baj nélkül ment végig a pályán, s vitte el a dijat. Á másik három verseny sem nyújtott sok élvezetet, a Kune­titzi dijban Alice nyergében Steeruwitz századossal könnyen verte a Gömöry által lovagolt Nedlesst, s más három lovat, a Kladrubi dij gátversenyben Gayette kis súlyát a mély talajban előnyösen kitudta használni, s Salterrel nyergében könnyen egy hosszal verte Vitzli Putzlit Kótyagot, Malmai­sont és Drivert, melyek közül Maimaison elbukott. A Hölgyek dijában pedig miután Irish Fencer buk­fenczet vetett Bartosch állatorvosnak Darley-jal nem került fáradságába Coiísequentet leverni. A jockeycluboknak lapunk mai számának hivatalos rovatában közzétett hirdetménye érdekes olvasmány. A szózat az uj jockeyknak szól, kik a jövőben hozzánk készülnek ; ha az utolsó két évben csak egyszer is büntetésben részesültek «hanyag lovaglás» miatt, ugy nálunk nem kapnak lovaglási engedélyt! Tiz ló bukott el egymás tetejébe mult szombaton Páris-Auteuilben egy urlovas-akadályversenyben és senkinek nem történt baja! Preis vom Egerlande a neve egy uj versenynek, melyet Karlsbad számára 1901-re most irt ki az osztrák jockey-club. Csak kétéveseknek van nyitva, dija 30.000 k., távja 1200 m. Engedmények e ver­senyben nincsenek és a legnagyobb pönalitás is csak 4 kg. és igy bizonyára nagy számú nevezések fognak beérkezni. Nevezni decz. 15-éig kell. Poole megvált a Milne istállótól, melynek a tevé­keny lovas oly sok szép győzelmet aratott, a jövő évben elsö sorban a Keszthelyi főúrnak tog lovagolni. A Milne istálló patrónusai. Poole helyére egy amerikai jockeyt szándékoznak szerződtetni, könnyű terhű jockeyjuk pedig I. Hughes lesz. A jövő évi német Derbyben lovaink közül állva maradtak : Booky Durban Cap Martin Brom Spitzbub Lothario Kalauer Bakator Periasz Dante Mr. Jumping Ponyvásy Schwájdnitz Mágnes Gallium Kalupri Lothariot leszámítva tehát, nem vagyunk nagyon fényesen képviselve. A bécsi Derbyre a bockmakerek kinálata ez iüö szerint a következő : 6 Carrasco 12 Booky 8 Marathon 14 Kamorosan ÍJ Ezermester 14 Medicus 12 High Leicestershire 16 Falb 12 Dante 16 Diaban A többi el egész 100 : l-ig. Százhatvanhét urlovas lovagolt az idén nálunk a legitim versenyekben ! A részletes kimutatást jövő számunkban hozzuk. Az oszrák jockey-club most közzéteszi ama «nagy» versenyeinek propoziczióit, melyekre decz 15-ig kell nevezni, igy többek közt a jövő évi Metropol-dij és Kahlenberg dij és az 1:02, évi Trial Stakes, Derby, Ausztria-dij stb. feltételeit. A propoziziók nagyjában azonosak az eddigiekkel; változást képez az, hogy a Trial-Stakesben, ámbár a legkomolyabb tenyész­versenyek egyike, ezentúl (angol mintára) heréltek is futhatnak, és hogy az Ausztria-dijban 8000 kor. van kitűzve a győztes ló tenyésztőjének, ha az illető bel­földi magán tenyésztő. Áldomást megvette Gróf Trauttmansdorff Lajos. A Metcalf-istállónak nagyszerű éve van az idén ; mennyi nagy versenyt nyert össze idősebb lovaival, a győztes kétévesek liferálásában pedig éppen kifogyhatatlan ; tegnap Alamusziban ismét sikerült egyik kétévesének maidenségét letennie Az 1902. évi Német Derbyre 171 nevezés érkezett, a legnagyobb szám, mely valaha eléretett, pedig a németek tízzel kevesebb nevezést adtak le mint ta­valy ilyenkor, de a mi tenyésztőink 20 lóval többet neveztek mint tavaly ilyenkor vagyis 42 helyett 62-őt 1 Legtöbbet, vagyis nyolcz lovat, nevezett Szemere ur, hatot Dre er ur, ötöt Péchy és Mautner urak. Remélhetőleg képviselve van egyéveseink szine-java, ugy hogy legalább is oly kilátásokkal vehetjük majd fel a harczot 1902-ben mint a jövő évben. Rikkantsot a tegnapi utolsó versenyben lovasa, Slack feltartotta s az igazgatóság a jockeyt a «start­nál való vigyázatlanság miatt» a következő verseny­napra a lovaglástól eltiltotta. Ez ítéletre Kutschen­bach Sándor ur, a Hansi istálló managerje, az istálló összes lovaiért e meetingre bánatot jelentett s a Lederer Szászbereki ménes, mr. Lincoln és mr. Newmarket lovai már haza is jöttek Megyerre. Jim Morgan már elutazott Amerikába. Egy kilóval több suly volt a nyergében Rigby jockeynak az Old Cambridgeshireben, mint a menyi­nek lenni kellett volna; okát e különös és feltűnő körülménynek nem bírta adni, ezért a lovaglástól eltiltották 14 napra. Rigby egyike az amerikai jockeyknak. Feerie nem fut többé; elvitték Br. Springer bucsányi ménesébe. Carrasco jobb mint Marathon — mondja Ernst ur a bécsi handicapper: az egyik bécsi kétéves-handi­capben ugyanis Carrasco és Timor közé 7, Marathon és Timor közé azonban csak 6 kgot tett, e szerint tehát Carrasco 1 kggal jobb Marathonnál. Ha ez igaz ugy Carrasco körülbelül meg is nyerhette volna az Ausztria-dijat! A német festők mindig el vannak halmozva mun­kákkal : most Reichmann Ferencz, ki Bécsben székel, festi, gazdáik megrendelésére, következő lovakat ; Incroyable, Testőr, May be, Julis, Annuska, Sarkan­tyu, Valaki, Cecilic, Aspasia, Gpllitrac és Hableányt: Ez utóbbi kép Baden-Badenbe van szánva, a nem­zetközi versenyegylet üléstermébe. Tod Sloan jövő évben mégis nem lesz a walesi herczeg jockeyja; a szerződés nem jött létre. Lord Roseberry, ki egykor minden téren csak si­kereket aratott, teljesen visszavonult a turftól ; összes egyéveseit már előzőleg eladta, a napokban pedig 17 idősebb lovát bocsájtolta árverésre, me­lyekért összesen 7300 guinea folyt be, a mi újból mutatja, hogy Angliában a telivérnek mindig meg van a maga jó ára; a legnagyobb árt az árverésen két hároméves mén érte él, Gateran Lad és Epsom Lad, melyek 1200, jlletve 1050 guineáért keltek el. Mindkettőjük apja Ladas, mely Lord Roseberry szi­neit egykor nagy diadalokra vitte. Kiadótulajdonos és főszerkesztő SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA Főurak és birtokosoknak az egész országban ajánljuk az őszi és téli idény beálltával szol­gaszemélyzetüknek divato­san és jol, mégis olcsón való kiruházását. Ili Budapest, V., Vaci-körut 4. kizarólagos libéria-keres­kedése, hol a legnagyobb választékban,minden nagy­ságban ugy magyar, mint német bundák, valamint német és franczia libériák raktáron tartatnak. — Különlegesség: hímzett kocsisszűr gazdag him­z éssel minden sziliben és nagyságban a legnagyobb választékban. Tattersall. Budapesten. Külső Kerepesi-ut 17. 19, 21 szára, szemben a kőz ponti (keleti) pályaudvar leszálló old Iával. Telefon-szám 51—95 Letét- és chepuefor^almi számla az i ngol-orztrák banknál. A székesfőváros által rendelkezésre bocsájtott vásárjoggal, rendezi 41) holdnyi területen Budapest: országos, heti. luxus és ménlóvásárjait. Árverési vásárformával közvetiti a magánmé­nesei; nemes kanczaanyagát. A lóverseny-saisonok alatt egyeves angol telivér csikókra tart árveréseket. Október hó legelején a m. kir. ménesintézetek eladásra kerülő lovai hasonlóképen árve­rési uton lit értékesíttetnek. A május havi díjlovaglás ós ugratás­kor hátasok adatnak el. A vásártéri nagy vásárcsarnokba 1000 ló is elhelyezhető, ennél­ogva tehát soha az egész óv folyamán a vásárok rendszeres megtarthatását semmiféle rossz időjárás nem hátráltathatja. A belterületi: Tattersalli istállókba ismét G00 drb. ló helyezhető el. Ezen istállók a vásártérrel zervi kapcsolatban lévén, a tár­saság a lovak eladását bizományi közvetítésre bármikor elfogadja. El nem adó lovak istállózás, tartás, esetleg gondoztatásea! is szintén mindepkor elfogadtatnak; s általában csak a legjobb minő­ségű takarmánynemüeknek bőséges adagolása mellett, a főváros ha­sonló intézményeihez képest a legolcsóbb artarifákkal képes a közönségnek szolgálni. Telepen lakó állatorvos utján állandó egészségügyi felügyelet. A lógondozox magaviselete felett szigorú ellenőrzés. i ovak jártatása télen a nagy fedett lovardában, nyáron a '/, ang. mérföldes ügető és lovagló-pályákon történik. Bárminő felvilá­gosításokkal készséggel szolgál (iái Béla. Jaiányosan eladók: Szeszély, 4é sz k ap. Fehér holló a. Nohát, Bíbor­tól kb. 16.) cm. Tilinkó, 4é sga k ap. Theodore a. Strike-a-light, D'Esíournell-től. kb. 162 cm. Mindkettő teljesen ép és egészséges belovagolt vadászló közép teher alá. Malachit, 3é p m ap. Fenék a. Menyasszony, Mardentől. kb. 167 cm. Teljesen ép és egészséges, vidéki versenyczélokra alkalmas. Bővebb felvilágosítás nyerhető: Degenfeld Imre Gr.-nál Tég láson. Hajdumegye . 1—6 Négyes-fogat eladó gróf Károlyi Tibor istállójából; tel­jesen behajtott, sebes járású. Magasságuk 15-3. Két sötét pej és két világos pej. Három köz­tük 4 éves, egy 5 éves. Felvilágosítást ad Maddden I. lovász mester Arad Mácsa, vas­úti állomás Kurtics. 1—3 Pallas irodalmi és nyomdai részvénytávsas ág Budapest, V., Kálmán-utcza 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom