Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900
1900-06-23 / 48. szám
318 istállófiuk is lovagolhatnak. A három helyezett lovat megveheti a kormány egyenkint 1200 koronáért. (15 nevezés.) VII, Vigaszverseny. 2000 K. 3é és id bosnyák lovaknak, melyek llidzében első dijat még nem nyertek. Teherkiegyenlités nélkül. Táv, 2400 m. Jockeyk és istállófiuk is lovagolhatnak. (22 nevezés.) VIII. Parasztverseny. 200 K. Bosnyák lovaknak. Nyereg nélkül lovagolandó. Táv. 2400 m. A német derbyhez. Az idők folyvást váltakoznak. A nyolczvanas években még a mi lovaink domináltak a nagy német versenyekben és volt oly évünk is, midőn három lovunk foglalta le a három első helyet a német derbyben : azután a németek kezdtek telüikerekedni és mi vagy lel sem vettük a harczot, vagy leverettünk még akkor is, midőn egy Ganache állott szemben a német lovakkal; még később a németek egyetlen jó lova, Saphir, félig letörve is képes volt megnyerni az Osztrák Derbyt ... De ismét fordult a koczka. Tavaly már Pardont sem kellett Hamburgba küldenünk, Galifard is képes volt megnyerni a Német Derbyt, az idén pedig ugy áll a dolog, hogy három lóval lépünk ki a küzdőtérre, a németek pedig csak egy méltóbb ellenfelet tudnak velünk szembe áilitani és ebben az egyben sem igen biznak. Nem volt tehát igazuk azoknak, kik tenyésztésünk hanyatlásáról és arról beszéltek folyvást, hogy a németek immár túlszárnyaltak bennünket, mert tavaly csak egy kanczát, Namounát, az idén csak egy jobb klasszisu mént birnak sorompóba állítani a nagy küzdelem napján. Persze nem lehet tagadni, hogy malheurjük van a németeknek, mert legjobbnak tartott háromévesük, Don Jósé, teljesen formán kivül van és igy nem veheti fel a harczot; de hát biztosé az, hogy Don Jósé a legjobb háromévesük ? Mint kétéves a legjobbjuk volt, de látjuk a mi lovainknál, Pilátusnál, Dundinál stb. hogy a kétéves formák nem mindig mérvadók. Ha tehá,t Dpn. Jósé talpon is lenne, kérdés, meg tudna-e birkózni sikeresen a mi lovainkkal. Don 'Jósé helyett a nemetek nyolez más lovat küldenek a harezba; ezek közül; Griffin [igen jó flyer, mely a 2000 méteres Henckel-versenyt májusban handgaloppban nyerte, de nem vert le semmit; Hägen az idén egy 1.600 méteres Államdijat nyert, azután az Union-versenvben, melyben második lett Pomp mögött, £ hoszszal a harmadik helyre utasitotta Griffint; Barkas eddig semmit nem produkált, az Unionban negyedik lett. Kismet az idén még versenyt nem nyert; Siegwart tavaly leverte Don Jósét, de az idén rossz formát mutatott és versenyt még nem nyert; Oleander jó ló, az idén már három versenyt nyert, 1600—2000 méterre, mindig könnyen győzött, de Hamburgban nem titkolják, hogy istállótársa Obermohr jobb nálánál és ezért ez utóbbit Warne fogja lovagolni; Obermohr az idén kétszer futott közepes társaságban, mindig második lett, de állitolag nagyot javult; előnye, hogy otthon van a hamburgi pályán és hogy Warne művészi kezeire van bizva; Pomp végül felette áll a felsorolt hét német lónak, mert idei egyetlen futásakor, a 2200 méteres Union-versenyben. könnyen másfél hosszal gyözött, maga mögött hagyván Griffint, Hagent, Barkast stb. Papiroson tehát ő az egyetlen reális jelölt. Ellene csak az szól, hogy e hónap első felében köhögése miatt egy hétig nem dolgozhatott és igy conditióban visszaeshetett. Klasszisa azonban ezt pótolhatja. Gróf Lehndorf mindig nagyra tartotta Pompot és közel volt hozzá, hogv tavaly nálunk a Szt. László dijban is futtassa. Ezekkel szemben a mi (lovaink közül kétségkívül Capo Gallóé az elsőség, a mit bizonyítani felesleges. Igen jó stylusban nyerte meg az Osztrák Derbyt, maga mögött hagyva hároméveseinknek talpon levő egész elitejét, jó forrásból pedig arról értesülünk, hogy conditiója tetőpontján áll jelenleg. Attila iránt, minthogy az idén még nem futott, nem viseltethetünk nagyobb bizalommal ; sokáig szünetelt a munkában és a Hamlet-Diadallal volt trialjának eredménye sem bir nagyon fellelkesíteni. Persze, ha tavalyi legjobb formájában volna, talán elbánhatna Capo Galloval is. Mindenesetre a kiküldetés ténye maga már mellette szól és mi örülnénk legjobban, ha a mindenütt népszerű aranysárga dresst győzelemre tudná vinni. Topromene papiroson semmi esélylvel nem bir Capo Galloval szemben, mert hiszen ez utóbbi az Osztrák Derbyben egyszerűen a faképnél hagyta a Szemere lovat; de Topromene ekkor állitólag nem volt teljesen rendben, azóta javult is és a hamburgi kerek pálya ennek a rendkívül speedes lónak bizonyára jobban meg fog felelni, mint a bécsi hosszú egyenes. Az ördöngös Cleminson sokszor csinált már nagy meglepetéseket. De az eddigi formákat egybevetve, nem lehet egyebet mondani, minthogy Capo Gallo és Pomp között kell eldőlnie az idei Német Derby sorsának; hogy ez a két ló egymáshoz miként viszonylik, ennek kiszámításához nincs semmiféle mértékünk. «Meglepetést» okozhatnak : Topromene, Obehrmohrés Attila. v* * * A három magyar ló szerdán este 10 órakor érkezett Hamburgba; csütörtökön reggel Attila Hamlettel 1,200 méterre, Capo Gallo Gagerllel 1,600 Topromene Félénkkel 1.200 mre cantereztek, pénteken "pedig erösebb munkát végeztek. Legjobban megtetszett a hamburgiaknak Topromene. Sportsmanjeink közül a Német Derby lefutásánál jelen lesznek: Gróf Festetics Tasziló Ö Excja, Péchy Andpr ur, Szemere Miklós ur. Dreher Antal ur és mások. Indulók a német Derbyben: Graditzi por. kir. föménes p m Pomp Chamant —Ponza Ballantine Beit A. ur p m Oleander Fűimen—Luciana Utting Ugyanaz p m Obermohr Fűimen—Karoussel Warne Heemskerk ur p m Kismet Nickel—Katty Heckford Capt. Joe p m Griffin Galliard— Harzrose Martin Lang-Puchhof K. és Schmieder A. urak s m Plagen Charibert—Hyéres Ibbett Manske H. ur p m Siegwart Realist —Sophie Peake Oertzen U. ur s m Barkäs Hannibal — Galvanic Jones Szemere M. ur s m Topromene Matchbox — Nini Cleminson Dreher A. ur s m Capo Gallo Galaor—Capua Sharpe Gr. Festetics T. p m Attila Culloden —Addy Park 1} Capo Gall 4 Pomp 5 Topromene 6 Attila 8 Oleander Utolsó fogadások: 8 Griffin 10 Hagen 12 Barkas 20 Siegwart 25 Kismet 33 Obermohr Helyezett lovak a német Derbyben (a mi lovaink vastagon vannak szedve) 1880 óta. I. II. III. 80 Gamiani Kaleb Waidsmanheil 81 Cäsar La Gondola Flatterer 82 Trachenberg Taurus Délavarre 83 Tartar Botschafter I. Kortes 84 Stronzian Pásztor Gzimer 85 Budagyöngye Anna Gallus 86 Potrimpos Pajzán C. Dur 87 Zsnpán Petrus Bulgar 88 Tegetthoff Witz Jarrow 89 Urambátyám Freimaurer Aba 90 Dalberg Prado Aspirant 91 Peter Gigerl Number 13 92 Espoir Conreur Dorn 93 (Geier (Hardenberg — Lieber Kerl 94 Sperber Verschwender Adonis 95 Impuls Nix nutz Almenrausch 96 Trolhetta Dandár Ganache 97 Flunkermihel Statesman Wolkenschieber 98 Habenichts Maikönig Doria 99 Galifard Namouna Bonvivant Royal Ascot. (Rosz pálya. A franezia ló vereségéről. A nagyobb dijakról. Az amerikai jockeyk győzelmei. A Galopinvér diadala.) Ember emlékezet óta nem volt o yan gyenge ascoti meeting, mint az idei. Gyenge volt a látogatottság, gyenge a lóanyag, s igen rossz a pálya. Az afrikai háború hatása még egyik meetingen se látszott annyira mint épen az ascolin, ezen par exellence uri meetingen. Angliában a «bon ton»-hoz tartozik az ascoti versenyek látogatása, s ebben maga a királyi család megy jó példával elöl, s rendezi évente a «royal procession»-t, mikor a legnagyobb kocsi pompával jelenik meg a versenytéren. Az angol trónörökös ugyan az idén is meg•'elent, de elmaradtak a hölgyek és velők a hires bevonulás. Az angol mágnás családok közül sok gyászban van. a burok jól lőnek, és a tiszteket szemelik ki, az angol hadseregben pedig aránytalanul nagy a mágnás tisztek száma! Igy eshetett meg azután az is, hogy például a London-South-Western vasút tavalyhoz képest 8—9 különvonattal kevesebbet inditott naponta és még igy is a szokott tolongás helyett kényelmesen lehetett utazni. A pálya maga gyalázatos rosz volt, a füvet kiperzselte a megelőző forróság, a talaj kőkemény volt és olyan gödrökkel teli, hogy egyes pillanatokban inkább akadály, mint sikversenyeket látott az ember. A második és harmadik napon volt ugyan zápor, de ez semmit se javitott a helyzeten. A pálya állapota éles kritikára birta Foy vieomtet, a franezia sportsmant, a ki egy m ilvánosságnak szánt levelében kijelentette, hogy sehol a kontinensen nem tűrnének meg olyan viszonyo <at, mint a «királyi Aseot»-ban! A közvélemény hatása alatt megmozdult a jockey club is és vizsgálatot inditott, hogy kit illet a felelőség. Sportszempontból a meeting kimagasló momentuma a harmadik napi Gold Cup a melyre a franezia Perth és a portiandi hercz eg sokat emlegetett Mannentje birtak legtöbb kilátással. A herczeg azonban nem indította a lovát s mikor ez a verseny előtti napon közhirü lett, Bobinson trainer sürgönyzött haza Foxhillbe, hogy kü djék el Mermant. Ez az ausztráliai származású ló másnap délben meg is érkezett s délután már indult is, mert Bobinson nézete szerint jó kilátása volt, bogv Perth mögött a 700 font értékű második dijat megnyerje. A verseny meglepetéssel végződött, a mennyiben Merman nem a második helyet biztosította magának, hanem igen könnyen gyözött, mig Per.h a borzasztó rossz pályán csak negyedik tudott lenni. Merman két év előtt a hosszú Cesarewitch Handicapben gyözött, azóta több cup-versenyt nyert s tavaly a deauvillet nagy dijban második lett. Ezen utóbbi futása utan franezia részről 6000 fontot ajánlottak tulajdonosának Mrs Langtry színésznőnek, de ez lovának értékét 10000 fontra becsülte s nem adta el, amit most aligha sajnál, mert Merman értékét az ascoti Gold Cup nyerése csak fokozta. A többi versenyek közül első nap a 2100 fort értékű Prince of Walest Stakest a portiandi herczeg Simon Dale-ja, az 1809 font értékű Coventry Stakest a mult években hires flyernek Ki cocknak Gallinuletöl származó féltestvére Good Morning nyerte meg. Második nap a hires Royal Hunt Cupöt (2490 L) Mr. Drake-nak igen olcsón vett, idős Royal Flushje nyerte, mig a 2750 L értékű Coronation Stakesen melyben csak három éves kanezák vehetnek részt, két St Simontól származó ló t. i Winifreda és Saint Nitouche osztozkodott. Harmadik nap volt a már emiitett Gold Cup. melynek értéke 3,370 F. azután a 2,000 F. értékű St. James Palace Stakes, melyet