Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900
1900-01-06 / 2. szám
12 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1900. január 0 Olyan anyakanczák apai leszármazása, melyeknek ivadékai 1899-ben legalább 10,000 koronát nyertek nálunk! A turf-statisztika évről-évre felsorolja az egyes lovak nyereményeit, és az apaméneket is ivadékaik nyeremény-összegének nagysága szerint sorakoztatja. A kanczákról azonban, a melyek nyertes lovainkat a világra hozták, sehol szó sincs. Kétség nélkül, fontos szerepe van a telivértenyésztésben az apamének megválasztásának, de talán még nagyobb figyelemmel kell lennie minden tenyésztőnek a kanezaanyag beszerzésénél. Az apamént minden különös nehézség nélkül évenként lehet változtatni, de a ménes alapját mégis csak a kanczaanyag képezi. Az apamént könnyű csereberélni, de a kancza-állományt nehezebb valtoztatni. Mire a tenyésztő észreveszi, hogy egyik-másik kanczája tenyésztési szempontból nem sokkal többet ér a semminél, akkorira már az a kancza 6—8 évig hiába ette a zabot és méltatlanul foglalta el egy más megfelelőbb kancza helyét. Éppen ezért tenyésztőink sohasem lehetnek elég óvatosak fiatal anvakanczáik felállításánál. Nem akarunk ezúttal azzal a kérdéssel részletesen foglalkozni, hogy a tenyésztő a megválasztandó kanczánál annak testi alkatát, versenyképességét, vagy Bruce Lowe-féle leszármazási számát vegve-e első sorban figyelembe. — ma egyszerűen csak arra akarunk rámutatni, hogy mely méneknek a leányaitól származnak a lefolyt versenyén legsikeresebb lovai. A lefolyt év versenystatisztikája 106 lovat mutat ki, a melyeknek nyereményösszege tízezer koronát tesz ki vagy ezt meghaladja. Ez a 106 ló 101 kanczától származik, mert öt kanczának két-két ivadéka szerepel (különböző évjáratból) legsikeresebb lovaink között. Land'urn után (Cid és Lily), May (Mavbe ('s Culture), Clairvoyante (Csintalan és Conjuror), Content (Moring és Contra), Marie pedig Malteser és Mirko által vannak legjobb lovaink között képviselve. Ezen kanczáknál tehát kétségen felül be van bizonyítva, hogy versenyképes ivadékok nemzésére képesek. A legsikeresebb lovaink anyáit képező 101 kancza 65 méntől származik, még pedig : 67 kancza a Darlev Arabian családból 43 méntől 20 « « Beverly Turk « 18 « 5 « « Godolphin Arab « 4 « Az 1899-ben elért nyereményösszegek nagyságát tekintve 67 Darley Arabien családbeli kancza nyert 1.932.320 k. 29 Beyerly Turk « « « 683,145 « 5 Godolphin Arab « « « 92,570 « Esik tehát egyre másra átlag egy kanczára a Darlev Arabian családnál 28.840 kor. a Beyerly Turk « 23,556 « a Godolphin Arab « 18,570 « n veremén y összeg. Á Darley Arabian család tehát számra, nyereményösszegre és az átlagra nézve is megelőzi a Beyerly Turk családot, s az utolsó helyet minden tekintetben a Godolphin Arab család foglalja el. Könnyebb áttekintés végett összeállítottuk legsikeresebb lovaink anyáit az illető méncsaládok szerint. Minden ló neve alatt ott van az 1899-ben elért nyereményösszeg. Jobbra tőle ott van az anyjának és még egy rovattal tovább ennek az apjának a neve, folytatva a leszármazást apai oldalon, egészen a három®törzsménig.*) A Darley Arabian családot, nagy terjedelménél fogva két csoportba szedtük, az elsőben kizárólag Touchstone ivadékait vettük fel, mig a másodikban Whale'.one Joe Andrews és King Fergus leszármazottjai szerepelnek. *) Megjegyzés. A nyertes lovak a táblázatban tulajdonképpen mind a második rubrika alá tartoznának, de némely helyen kénytelenek voltunk jobbra vagy balrn a más rubrika alá kiereszteni, hogy jobbról nagyszülőik a kiterjeszkedhessenek Touchstoneig, Whalebonig stb. I. Darley Arabian család. a) Touchstone ivadékai. Komámasszony 11700 Thoughtless Pardon 203350 Pétroleuse Peter 297350 Hermit 429120 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z Pilátus 94000 Petrel Peter 297350 Hermit 429120 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z j | ''j ! 1 Geranium 30000 Verbena Trappist 06710 Hermit 429120 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z j | ''j ! 1 May be 19070 May 36710 Trappist 06710 Hermit 429120 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z j | ''j ! 1 Culture 1.600 May 36710 Trappist 06710 Hermit 429120 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Miss Duncan 16140 Dawn Gunnersbury 39980 Hermit 429120 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Bambula 12670 Balleteux Gunnersbury 39980 Hermit 429120 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Belle Helene 11170 Czarewna Gunnersbury 39980 Hermit 429120 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Aspasia 13380 Aida Recorder Hermit 429120 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Dundi 49350 Analogy Cambuscan 248280 | V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Cromwell 28600 Cambrian Cambuscan 248280 | V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Áldomás 14220 Altona Cambuscan 248280 | V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Zászlós 89750 Tartan Banner Camballo 139860 Cambuscan 248280 | V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Sándor 39450 Silverstring Camballo 139860 Cambuscan 248280 | V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Golden Lock 10660 Glauca Campbell 10660 Camballo 139860 Cambuscan 248280 | V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Alár 16250 Alzbeta Pásztor 16250 Cambuscan 248280 | V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Statesman 31510 Stately Rotherhill 31510 Lord Clifden 62850 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Malteser 17570 Marie Basnäs 31340 Lord Clifden 62850 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Mirko 13770 Marie Basnäs 31340 Lord Clifden 62850 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Highest time 20140 Saba Ruperra 35600 Adventurer 45853 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Sarolta 15460 Sorella Ruperra 35600 Adventurer 45853 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Anuska 10253 Anna Kalandor 10253 Adventurer 45853 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Erbprinz 41990 Esther Laneret 41990 V M a b l! 2 § o w —,, CO § a z : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Inländer 45280 Julie Hastings 77960 Challenge 77960 Trumpeter 168275 Orlando 215610 : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Lantos 11900 Ludowica Hastings 77960 Challenge 77960 Trumpeter 168275 Orlando 215610 : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Ártatlan II. 10560 Apácza Hastings 77960 Challenge 77960 Trumpeter 168275 Orlando 215610 : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Valaki 10220 Wissenschaft Hastings 77960 Challenge 77960 Trumpeter 168275 Orlando 215610 : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Káplár 37970 Queens Colour Queens Messenger 64955 Trumpeter 168275 Orlando 215610 : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Miss Jeannie 16750 Gift Queens Messenger 64955 Trumpeter 168275 Orlando 215610 : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Pletyka II. 10235 Response Queens Messenger 64955 Trumpeter 168275 Orlando 215610 : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Nickerl 25360 Enchantress Avontes Distin 25360 Trumpeter 168275 Orlando 215610 : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Csintalan 20000 Clairvoyante 32195 Pancake 47335 Albert Victor 47335 Marsyas 47335 Orlando 215610 : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Conjuror 12195 Clairvoyante 32195 Pancake 47335 Albert Victor 47335 Marsyas 47335 Orlando 215610 : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Topromene 15140 Nini 15140 Pancake 47335 Albert Victor 47335 Marsyas 47335 Orlando 215610 : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Moring 16900 Content 31410 Childeric 31410 Scottisch Chief 57420 Lord of the Isles 57420 : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Contra 14510 Content 31410 Childeric 31410 Scottisch Chief 57420 Lord of the Isles 57420 : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b Duenna 26010 Jeunesse Scottisch Chief 57420 Lord of the Isles 57420 : i •i 1 • 1 1 1 1 i 1 f-rl ' H z 0 r b m 1 üj a ?Q J 0 b