Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900

1900-04-06 / 18. szám

1900. április 6­«Lóra termett a magyar» nem hiába mondotta versenysportunk megalkotója s a versenyekben is mindinkább igazat ad neki az idő; s ha mi nem is, utódaink bizonyára (ha ugyan az automobil nem küldi állatkertbe a lovat) a magyar versenytereken magyar jockeykat fognak dicsöiteni, mint mi mostan­ság az angolokat. May be győzelmét, a nagy akadályverseny lefo­lyását lapunk más helyén méltatjuk, itt a többi fu­tamra terjeszkedünk ki. Diva és Délibáb, e két ló közé helyezték a Meg­nyitóverseny kimenetelét, annyival is inkább, mert az első napon jó formát mutattak. Tegnap azonban 400 méterrel hosszabb volt a táv s ez ép elégséges volt, hogy Diva, mely most különben egy stonenal többet vitt mint Délibáb, helyezetten legyen, ép itt végezte futását ez is,de azonban mentségére legyen fel­hozható, hogy a befutón <<JIJ kényelmetlen carambolage sokat levont esélyeiből. A (avaly jól kipróbált szürke liedactornak a 20»,0 méter — apjától örökölt szívós­ság folytán — inkább megfelelő lévén, a távtól fogva biztosan uralta a helyzetet, s elég biztosan nyert a tizenkét fonttal kevesebbet vivő Adj Isten ellen — harmadik Faineant lett, mig az angol L'Allemande a startnál állva maradt. A Geist-szinck győzelmét csakhamar követte egy másik az 1200 méteres Eladók Handicapjében : Julis-é. A kis .Tohnsbach kancza tekintve első napi futását tényleg oly jól állt súlyban, hogy kimagasló esélye volt, s a végeredmény is ezt hozta, bár jó ideig Szemle és Ariadne közt látszott a dij sorsa. A távon belül azonban az igénytelen kinézésű kis állat nyomról-nyomra felnyomult, s végül könnyen pár hosszal haladt el elsőnek a biró elölt Ariadne előtt, melyhez Szemle csatlakozott. Miután a Nyeretlenek gátversenyében Valaki start­tól a czélig legaloppozta egyetlen ellenfelét: Bokrost következett a nap vastag meglepetése: a Visegrádi gátversenyben. Indult ugyanis — even weight — a Rákosi dij másodikja: Újfalu, Reménynyel és Bok­harával, melyet a Rákosi dijban Bugris helyettesitett Junius segítségéül. Természetes, hogy Újfalu, mint az uj század első kimagasló favoriteja indult — s az eredmény a hármas mezőnyben, mint harmadik lovat tünteti fel. A Primás II kancza egy pillanatra sem volt versenyben, egy holtra fáradt ló benyomását tette. Lovasa minden igyekezete hiába való volt, hogy a vezető Bokharához feljöjjön, pedig ez nagyon érde­kében volt, mert tudta, hogy Bokhara verve van akkor, ha egy ló a fejénél van. Bokho-a sebes pacet diktálva végig bevezetett, s nyert könnyen Remény és Újfalu ellen. De ezzel nem volt vége a versenynek, óvás következett, mert Bokhara minden gátat ferdén ugrott; s különösen az utolsó gátnál oly rézsútosan ugrott, hogy ezzel Reményt, s ez által ez, Újfalut is hátráltatta. Az igazgatóság azonban az óvást elvetette. A Pejacsevich-istálló Újfalu vereségeért az utolsó futamban aztán némi kárpótlást nyert Gaqarinnek, moly az alagi sik pályán külön classist képvisel, győzelme által. A Gaga mén mind végig uralta a helyzetet, s könnyen nyert a szerencsésebben is lovagoltathatott Des Grieux ellenében. Bármilyen állás! keres 31 éves, keresztény, nős, kisesaláciu, erélyes, jómegjelenésü, gymnásiumot végzett, 11 évi gyakorlattal biró gazdatiszt, teljesen jártas állattenyésztés, hizlalás, tejgazdaság, czukor­répa termelésben, könyvvitelben, katonai köte­lezettségnek lovasságnál eleget tett, bármikor beléphet és bemutatkozik. Czim «Biztos jövő» alatt a kiadóba. A nagy alagi akadályverseny lefolyásáról. A nem mindennapi érdeklődéssel várt nagy alagi akadályverseny csütörtökön zajlott le az Urlovasok Szövetkezetének alagi versenypályáján, s minden tekintetben pompás sporteseményt kepezett. Tiz steeplert nyergeltek a gazdag díjért, s valóban gyönyörködtető látvány volt a nagy dij jelöltjeit a próba galoppnál látni, melyek közül Maybenek, Aspa­pasiának és Díszpolgárnak - melv utóbbi pompás színben lenni látszott, voltak legtöbb bámulói. Miután a tiz főből álló résztvevő a startnál össze­gyülekezett, a starter mindjárt az első kísérletnél útnak bocsájthatta a mezőnyt. A zászló leesven, Stréber állt az élre, követve Tricky es Hell Gott által, mely utóbbi azonban pár száz méter meghaladasa után lovasa által viszavétetett, s helyét Vignola és Díszpolgár foglalták el. May be az ut első 7s >ad an az ötödik helyen feküdt, Aspasia valamivel hátrább, mig a mezőnyt Sarolta zárta be. Az ut felén azon­ban már nem ez volt a sereghajtó, hanem a félvér Cherry-rip, mely a hevesnek épen nem mondható iramot tovább tartani nem tudta. Nem sokára Dísz­polgár is eltűnt az elővédből s miután a fal ugrásá­nál lábát megütötte, kilátás nélkül a hátsó lovakhoz esett vissza Streberrel együtt, mig Vignola az élen maradva az utolsó körben a vezető szerepére vállal­kozott. Miután már Tricky is verve volt, a Vignola mögötti helyeket az utolsó körben May be és Aspasia fog­lalták el, mindinkább elhúzva a többi ellenfelektől, s 1200 méterrel a czél előtt már csak Vignola, May be és Aspasia látszottak komoly konkurrenseknek. Mi­előtt azonban a lovak a rövid vonalra értek volna, Vignola elbukott, s kivált a versenyzők sorából.May be és Aspasia teljesen uralták már a helyzetet, s a többiek messze hátul kilátás nélkül követték e két jeles steeplert, de ezek közt sem került komoly küzdelemre a dolog, mert Geist Gáspár heréitje Aspasia felett a befutóban is teljesen uralkodva, 1) hosszal igen biztos nyerőként haladt át a czélvona­lon, mig Aspasia mögött Délczeg volt meglehetős rossz harmadik Helf Gott és a többiek előtt. A Nagy Alagi Akadályverseny iehát fövonásaiban akként folyt le, amint azt előre várni lehetett, s a két magas terhű kiváló Steepler — May be és Aspasia — játszották benne az első szerepet. Meglepő volt azonban Délczeg harmadik helye, s Díszpolgár mérsékelt futása, mig Helf Gott a 4-ik helyen végezte futását, melyet neki vasárnapi for­mája alapján kijelöltük. Nem hagyhatjuk megemlítés nélkül azt sem, hogy az egykor jobb napokat látott Vignola — a sarajevoi Császárdij nyertese — mily kiváló szerepet játszott a versenyben mindaddig, mig szerencsétlenül el nem bukott s lesántult. Lovasa Salter azt állítja, hogy Vignola a versenyt ez akczidens nélkül megnyerte volna, a mi bizonyára nem lehetetlen, de túlsókat adni az ily nyilatkozatokra még sem lehet, mert melyik lovas ne mondana hasonlót, ha akczidens folytán a versenyből, melyben jó pozicziója volt, kiválni volt kénytelen. Hogy Vignola a helyezettek közt lett volna, igen közel May behez és Aspasiá­hoz, az bizonyos. Vissza térve a nyertesre: Maybe által a mezőny egyik legjobb steeplerje jutott a dicsőséghez, melyre nem csak versenyképességénél, de ugrási ügyességé­nél fogva méltány igényt tartatott. Előnye volt Aspasiával szemben a training az alagi homokon, azután 3 fontnyi kevesebb teher és a tavaszi időszak. Más pályán és öszszel talán Aspasia ném húzta volna a rövidebbet, a kancza nagy terhével igy is kiválóan futott, mert előnytelen viszonyok közt nagy terhét igen tiszteségesen hozta be a jó második helyre. A harmadiknak beérkezett Délczeg sok munkát végez­hetett, s pár héttel később bizonyára kénytelen volna egyik másik lovat maga elé ereszteni azok közül, melyek ezúttal mögötte értek a czélhoz. Earl gondozottjai: Tricky és Sarolta, mint az az előzmények alapján várható volt, az alagi pályán nem jutottak a kivánt szerephez, s igy az istállónak alagi kirándulása teljes fiasco lett. Tattersall. Budapesten. Külső Kerepesi-ut 17. 19, 21 szám. szemben a köz ponti (keleti) pályaudvar leszálló oldalával. Telefon-szám 51—95 Letét- és chepueíbrsalmi számla az angol-osztrák banknál. A székesfőváros által rendelkwásre bocsájtott vásárjoggal, rendezi 40 holdnyi területen Budapest: országos, heti. luxus és ménlóvásárjait. Árverési vásáriormával közvetíti a magánme­nesek nemes kanczaanyagát. A lóverseny-saisonok alatt egyéves angol telivér csikókra tart árveréseket. Október hó legelején a m. kir. ménesintézetek eladásra kerülő lovai hasonlóképen árve­rési uton itt értékesíttetnek. A május havi díjlovaglás ós ugratás­kor hátasok adatnak el. A vásártéri nagy vásárcsarnokba 1000 ló is elhelyezhető, ennél­fogva tehát soha az egész év folyamán a vásárok rendszeres megtarthatását semmiféle rossz időjárás nem hátráltathatja A belterületi: Tattersalli ist ókba ismét G00 drb. ló helyezhető el. Ezen istállók a vásártérrel zervi kapcsolatban lévén, a tár­saság a lovak eladását bizományi közvetítésre bármikor elfogadja El nem adó lovak istállózás, tartás, esetleg gondoztatással iá szinten mindenkor elfogadtatnak ; s általában csak a legjobb minő­segn takarmanynemüeknek bőséges adagolása mellett, alöváros ha­sonló intezmenyeihez képest a legolcsóbb ártarifikkal képes a kozonsegnek szolgálni. Telepen lakó állatorvos utián állandó ebeneres 6" 1 felügyelet. A lógondozók magaviselete felett szigora Lovak jártatása télen a nagy fedett lovardában, nyáron a V, ang merfoldee ügető és lovagló-pályákon történik. Bárminő felvilá­gosításokkal készséggel szolgál (iái Béla. Versenyjelentés. Alagi versenyek 1900. Első tavaszi meeting. Harmadik nap. Csütörtök apr. 5. I. Hároméves nyeretlenek versenye. 1000 korona. 2000 méter. Geist G. ur sz m Redactor Scot Grey—Renown 71 k. Br. Eitz fhdn. 1 Rohonczy G. ur p her Adj Isten 63) k. Szemere száz. 2 Dreher A. ur stp m Faineant 71 k. Hg Taxis 3 Grót Degenfeld 1. s k Diva 69) k. Gömöry ur 4 Lits Gy. ur s k Délibáb 63) k. Brook B. ur 0 Br. Pietzger R. stp k U Alemande 691 k. Horthy J. 0 Bánat 4 lóért. Tot. 10:224. Hely. 50:216 I., 50:127 II. a Il-ik helyen 10:188. Könyvfog. 2) Diva és Délibáb, 4 Adj Isten, 5 Faineant, Redactor, 8 L'Allemande. Íté­let : ) h. biztosan nyerve, 1 h. III-ik. L'Allemande a startnál állva maradt. Érték 975 K. 1, 175 K. II, 75 K. III. és 225 K. a szövetk. pénztárnak. Emlékérmek a három helyezeti lovaznak. II. Eladók hdepja. 1000 kor. 1200 m. Geist G. ur 8é s k Jnlis Johnsbach—Judic 62 k. Br. Eitz fhdn. 1 Rohonczy G. ur 3é p k Ariadné 64 k. Szemere száz. 2 Gr. Andrássy T. 4é s k Szemle 69) k. Gr. Orssich 3 Br. Pletzger R. fhdgv 4é s k Darling Grace 64) k. Br. De Pont 4 Chernel Gy. ur 4é p m Parázs 72 k, Brook B. ur 0 Dreher A. ur lé s k Kadarka 71 k. Hg Taxis 0 Kisbánat 5 lóért, bánat 7 lóért. Tot: 10:30. Hely : 50:83 I., 50:87 II., a 2-ik helyen 10:30. Könyvfog : pari Julis, 3 Parázs és Ariadne, 6 Szemle, 12 Kadarka és Darling Grace. ítélet: 3 h. biztosan,nyerve, 4 h. III-ik. Győztesre ajánlat nem történt. Érték : 960 K. I., 160 K. II., 60 K. III. és 500 K. a szövetk. pénz­tárnak. Emlékérmek a három helyezett lovasnak. III. Nagy alagi akadv. Td. 14,000 kor. 5000 m. Geist G. ur 5é p her May be Althorp—May 74) k. Csompora 1 Mr, Roberts 5é p k Aspasia 76 k. Shejbal 2 Liptay B. ur id s h Délczeg 75 k. Kapousek 3 Gr, Thurn-Valessasina E. 6é s k Helf Gott 71 k. Hesp Fr. 4 Hg Auersperg F. 5é s m Tricky 77) k. Jekyll 0 Ugyanaz 5é s k Sarolta 74 k. Hg Taxis 0 Br. Erlanger L. száz. id. p k Cherry-ripe (fv) 77) k. Rosack 0 Gr. Pejacsevich A. 5é s m Díszpolgár 68) k. Morton 0 Br. Pletzger R, fhdn. id p m Vignola 71 k. Salter 0 Lov. Weilenbeck A, fhdn. 5é s m Streber 68) k. Horák 0 Kisbánat 6 lóért bánat 6ért ló. Tot.: 10:28. Hely. 50:69 I., 50:100 II., 50:219 III', a 11-ik Helyen 10:27. Könyvfog.: 2) Maybe, 4 Aspasia, 5 Helf Gott, 6 Díszpolgár, 8 Sarolta, 10 Vignola, 12 Chery rip, Stré­ber és Délczeg II, 14 Tricky. ítélet: 1) h. biztos, nyerv. rossz III-ik. Csery-ripe feltartatott, Vignola fel­bukott. Chery-ripe tulajdonosa hamis szinek miatt 20 kor. birságban marasztaltatott el. Érték : Tisztelet­díj és 13650 K. I., 1150 K. II.. 650 K. HL, 5300 K. a szövetk. pénztárnak. IV. Nyeretlenek gátv. 1200 kor. 2400 m. Haas Gy. hdgy 5é stp m Valaki Primás II.— Didit 71 k. Horthy J. ur 1 Geist G. ur 4é p k Bokros 67 k, Br. Eitz fhdn. 2 Bánat 6 lóért. Tot. 10:14. Hely — a 2-ik helyen 10:14. Könyvfog. 1) reá Valaki, pari Bokros. ítélet Könnyen 2 h. nyerve Érték : 1170 K. I, 170 K. II. 250 K. a szövetk. pénztárnak. Emlékérmek a két helyezett lovasnak. V. Visegrádi gátverseny. 3000 kor. 2400 m. Mautner V. ur 4é p m Bokhara Bocage—Cara 63 k. Wheeler 1 Geist G ur 4é s k Remény 63 k. Csompora 2 Gr. Pejacsevich A. 4é p k Újfalu 63 k Morton 3 Bánat 10 lóért. Tot. 10:32. Hely. — a 2-ik helyen 10:36. Könyvfog. 2 reá Újfalu, lf Bokhara, 3 Remény, ítélet 2 h. nyerve, 6 h. III-ik. A Il-ik lovasa által a nyerő ellen keresztezés miatt, valamint a 3-ik ló tulajdonosa által a két elsőnek helyezett ló ellen ugyancsak keresztezés miatt emelt óvásoknak hely nem adatott és mivel az óvásokban alapos ok nem forgott fenn, a letett biztosítékok visszatartása mon­datott ki. Érték : 2900 K. I, 400 K. II, 100 K. III. és 900 K. a szövetk. pénztárnak. VI. Dunakeszi dij 1200 kor. 1600 mt. Gr. Pejacsevich A. 4é p m Gagarin Gaga— Butterfly 74 k. Brook B. ur 1 Geist G. ur 3é stp m Des Grieux 66 k. Koller fhd. 2 Lov. Bogucki S. 3é p m Brn'dor 66 k. Br. Eitz 3 Dreher A. ur lé p m Fair trick 74 k. Hg Taxis 4 Gr. Esterházy L. 3é i"p m Gubernátor 66 k. Gömöry 0 Bánat 8 lóért. Tot : 10:20. Helyre 50:80 I., 50:145 IL, a 2-ik helyen 10:19. Könyvfog: pari Gagarin, 3 Brind'or, 3) Des Grieux, 4 Gubernátor, 6 Fair Trick ítélet: Könnyen 2 h, nyerve. 2 h. III-ik. Ééték: 1170 K. 1., 170 K. II., 70 K. III., 270 K. a szövetk. pénz­tárnak. emlékérmek a három helyezett lovasnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom