Vadász- és Versenylap 43. évfolyam, 1899

1899-05-10 / 29.szám

204 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1899. május 10 alatt Flyng Foxnak egy érvel idősebb féltestvére Batt ellenében. Tizenhárom ló futott köztük a favo­ritként indult s Sloan vezényletére bizott Galashielo is, mely negyedik lett. Az első két ló tulajdonosa, mr. Teddy és Westminster herczege ősi szokás sze­rint egy-egy feldiszitett Chester sajtot kaptak tisz­teletdíjul. Szerkesztői posta. Egy lókedvelönek. Illetékes helyre intézett levél­beli felszólítására azt feleljük, hogy áz emiitett intéz­kedés azért történt, mert a közönség csak a próba­galopp után szokott fogadni és a lépés-járás állal sok idö vétetvén igénybe, mely alatt a Közönség a .lovakat nézve csak akkor lódul fogadni, mikor azok már a starthoz mennek s igy ezáltal a totalisateurnál oly tolongás szokott volt támadni, hogy sokan nagy hosszúságúkra lemaradtak ; a jelenlegi praxissal több ideje van a közönségnek a próbagalopp és start között, tehát csakis a közönség kényelmének van általa szolgálva. A ki pedig a lovakat szemügyre akarja venni lépést is, a nyergelöben megláthatja őket, minden ló vezető karján szám mutatván me­lyik lovat vezeti, éskérdezösködés nélkül a programm számból láthatja mindenki melyik н i e > ló. Ami pedig gyanusitgatását-illeti, aira nem felelünk, feltéve hogy egy kis meggondolás után saját inaga is restelni fogja, hogy ilyenre fakadt. Kiadótulajdonos és főszerkesztő: SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. F-lelös szerkesztő: FER D1NANDY BELA 1 R0Y AL-SZÀLL0DA BUDAPEST . 1 1 — $ tg Legkedveltebb vendéglő. Esténkint Nemzetközi tűr­0 sasiig és az összes nagy művészek találkozója. 1 Látványosság: Kávéház gobelinekkel. Ц |j! Szép szoba mindent beszámítva 1 frt 80 krtól kezdve. Щ I Igazgató : Schmidt Károly. ^ m т^Шк részvénytársaság Budapest, Andrássy-ut 30, Elvállalja jótállás mellett legol­csóbban magtárak, istállók, folyo­sók, konyhák, kapu-aljak, terraszok, járdák, templomok stb. aszfalttal burkolását, valamint nedves lakások, pinczék stb. gyökeres szárazzá tételét. Anyag utasítással, valamint árjegyzék, költségvetés készséggel küldetik. » Harmadik nap. Kedd, május 9. I. Esterházy-dij. 3000 korona a győztesnek, 400 korona a 2-íknak, 100 к. a 3-iknak. (Ebből 1050 k. alapítvány, a többi az egyleti pénztárból.) 3é és id. belföldi lovak számára. Táv. 2400™,'. Tét 80 k., bánat 20 k. Teher 3é 527,%. ié G4%, 5éés id. 67%, kanczara IV,% kevesebb. A második ló a tétek és bánatok ősszegét nyeri. (Elaáratott május 4-én 13 aláírással.) Dreher A. úr 3é p in Brodler ap Morgan a, Brombeere 534 Bulford S + Br. Springer G. 4é f m I.nlll ap Harwester a. Ariette —64 Hyams + Bánat : Áruló, Bokros, Boston, Gondolat, Káplár, Komámasszony. Malteser, Remete, Shan­non, Timár és IVedding ere-ért. Sima start Holtverseny. — Totalisateur: Holtverseny, a tétek vissza fizetettek. Könyvfogadások : 2 reá Lulu, l 3/ 4 Brodler. Versenyérték : 1420 és 390 kor. a győztesek mindegyikének, 100 kor. az egyleti pénz­tárnak II. Eladó verseny. 2000 korona. 3é és id. belföldi és német lovak számára. Táv. 1400«y. Tét 30 k., bánat 10 k. Teher 3é 60%, 4é 08%, 5é és id. 097,%, kanczára és heréltre D/,% kevesebb. A győztes 10,000 krnáért árverés utján eladó, ha (május 7-ig jelentve) 0000 krnáért 6%, ha 2000 krnáert 10% eng. A 2-ik ló a tétek és bánatok összegét nyeri. Az árverési többlet felereszben a 2-ik lovat, felerészben az egyleti pénztárt illeti. (Elzáratott május 4-én 20 aláírással.) 1. Mr. Dorryt 4e p m Fortély ap Beau Brurnmel a. Favorita 2000 krnáért eladó (incl. 10% eng.) — ... — 5S Adams I 16. (15) Gr. Sternberg A. 4é p к Dilemma ap Fenék a Display 2000 krnáért eladó (incl. 10% eng. és 37,% lov. eng.) 53 Valasek _. — II Br Si ringer G. 3é p к Bereiiíeze ар Swillington a. Bernardine 6000 krnáért eladó (incl. 5% eng.) _ — 537, Hyams III Mr Rçdgrey 3e stp к Illusion an Zsupán a. Hippokrene 6000 krnáért eladó (incl. 5% eng.) .. . ... - 534 Marsh IV (19) Wahrmann R. úr 3é о m Bugris ap Bocage a. Chrysantheme 2000 krnáért eladó fine). 10% enr.i ... - : ..56 Wilton v 19 Bereniezc, 5 : 24 Bugris, (incl. 10% eng.)... Bánat : Ártatlan, Beauharnais. Corvinus. Contrás. Díszpolgár, Elfe, Heute noch, Ladro, Moring, Моту, Pali, Pacsirta, Pária III., Vértes és Vigécz-ért. sima statt. Mástélhosszal igen könnyen nyerve, hathosszal harmadik. Idö I p. 36 mp. — Totali­sateur : 5 : 22. — 1 frtos helyen 5 : 20. — 30 kros helyen 5 : 21. — Helyrefogadások : I. 25 : 62. II. 25 : 60. A többi ló quotája győzelem esetén : 5 : 18 Dilemma 5 : 27 Illusion. Könyvfogadások: 2 Dilemma, 27, Fortély. 3 Berenicze, 5 Illusion, 6 Bugris. Versenyérték : 1970 kor.. 270 kor. a másodiknak. A gyöziesre ajánlat nem történt. III. Asszonyságok-dija. Tiszteletdíj és 540 drb cs. és kir. arany a győztesnek. 100 drb. cs. és kir. arany a másodiknak. Cont. lovak számára, franczia lovak kivételevel. Táv. 2400 "у. Tét. 100 k., bánat 50 k. Teher 3é 60%, 4é 70%, 5é és id. 72%, kan­czára és heréltre 1%% kevesebb. 4000 k. értékű verseny nyerőjére 2'/,%, két ily vagy egy 6000 k. értékű verseny nyertesére 5%, két ily vagy egy 10,000 k. érteküére 7% több. Nyeretlen lónak 37,% eng. ürlovasok. A 2-ik ló a tétek es bánatok összegét nyeri, le­vonva ebből a győztes részére annak egyszerű és a 3-ik ló részére annak kettős tételét. (Elzáratott május 2-án 14 aláírással.) 14. Mr. С. Wood 3é p m Beauharnais ap Beauminet a. Praxidice ... 1). Péchy A. úr 3é s m Swell ap Sweetbread a. Scratch (incl. 3",% eng.)... Szemere M úr 3é p m lloiidolal ap Ercildoune a. Grille Jankovich-Bésán Gy. úr 3é s m Eregy ap Beauminet a. Etiquette (5) Geist G. úr 3é stp к Bokros ap Bocage a. Isaure ... (8) Gr. Károlyi I. Bé p m Ainlrêe ap Preferment a. Incognito (incl. 3V a%eng.2%túls.)5S'/, Krause К. hdngy ... « Bánat : Abszi, A tempo, Brodler, Káplár. Moring, Plikus, Terka és Wedding ere-ért. Sima start. Erős küzdelem után báromnegyedhosszal nyerve, öthosszal harmadik. Idö 2 p. 58 mp. — Totalisateur: 5 : 17. — 1 frtos helyen 5 : 21. — 30 kros helyen 5 : 22. — Hclvrefoga­dások : I. 25 : 53. II. 25 : 109. A többi ló quotája győzelem esetén : 5 : 13 Eregy, 5 : 24 Gondolat, 5 : 36 Swell, 5 : 70. Andrée. 5 : 75 Bokros. Könyvfogadások: 2 Ere£z, 27, Beauharnais és Gondolat, 4 Swell, 10 Bokros, 12 Andi ée. Versenyérték: 5400 kor. és tiszteletdíj, 1600 kor. a másodiknak, 100 kor. a harmadiknak. 6» -56' 00 60 Br. Eitz H. fhdngy ... Gömöry V. úr Szemere К. fhdngy Gr. Pejacsevich А II III —584 Pfeifer N. ur ... 02 Ruinbold G -51V, Poole —51Va Wilton -50 Hyams IV. Br. Wenckheim Béla emlékverseny. 4000 korona a győztesnek, 1000 korona a 2-iknak. 3é és id. menek és kanczák szamára. Táv. 1600™;. Beiratási dij minden ne­vezett ló után 30 k. az emlékverseny alaptőkéje javára. Tét 100 k. Teher 3é 517,% 4é 60'/,%, 5e es id. 62%, kanczára P/,% kevesebb. Nyeretleneknek, ha 3é 2'/,% ha ié 5% ha 5e vagy id. 7% eng. A versenyevben vagy az ezt megelőző évben 20,000 к vagy nagyobb ertekü verseny nyertesére 7%. annál kisebb, de legalább 6000 k. értékű kor­teherverseny nyeröjere 5%, ily versenyek más évben! nyertesére csak 37,% több Angol es franczia lovakra azonkivül még 3% külön. A győztes és 3-ik ló tételét és beiratási dijat menti (Elzaratott 1898. május 1-én 30 aláírással.) 5. Blaskovich F.rnö úr 5é s m Kelet ap Gunnersbury a. Csintalan 10.(18, 20) Péchy A. úr 3é s m Iro ap Master Kildare a. Ironie ... "... Gr. Sternberg A..3Ó s m Kavacliol ap Abonnent a. Vivienne (22, 23) Br. Springer G. 3é s к Jane Eyre ap Ayrshire a. Jeunesse ... (13) Gr. Hunyady I. sé p m Di«mc<l ap Panzerschiff a. Duchess (iucl. 2•/,% eng.). —40 Clominson Kish&nat : Kitdarney, Lárifári, Mikado és Románcz-ért. Bánat : Almos. Avar, Bambula, Barnato 11., Cid, Crampon, Chulalongkorn, Diadal, Dnndolo Forgó. Gaudriole. Gween, Guardian , Honour Bright, Inconnue. Illusion, Junius , Leader, Magister, Malteser, Monplaisir, Pavolin, Pressburg, Rio tinto, Tanagra, Watchmann , és Zász­lós-ért. Sima start. Háromhosszal (eltartva nyerve, úthosszal harmadik. Idö 1 o. 55 mp. — Totalisateur : 5 : 13. — 1 frtos helyen 5 : 15. — 30 kros helyen 5 : 16. — Helyrefogadások : I. 26 : 36. II. 25 : 85. A többi ló quotája győzelem esetén : 5 : 15 Iro, 5 : 26 Ilavachol, 5 : 40 Jane Eyre, 5 : 42 Diomed. Könyvfogadások: IV, Kelet. 1% Iro, 3 Ravachol, 5 Jane Eyre, 12 Diomed. Versenyérték : 4300 kor., 870 kor. a másodiknak. 1020 kor. az emlékverseny alaptökéje javára. V. Allaindij. 3000 korona a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 3é és id. cont. mének és kanczák számára, franczia lovak kivételével. Táv. ЗООО^у. Tét. 40 k., bánat 10 k. Teher 3é 507,%, 4é 591/,%, 5é és id. 61%. kanczára 11/ 2% kevesebb. Belföldi méntől, vagy belföldi próbálatlan kanczából (mely még nem nevelt nyerőt) nevelt lónak 27,%, mindkét esetben 4% eng. (1. a jegyzetek második pontját). Lovakra, melyek ez évben legalább 3000 k. értékű versonyt nyertek 2 l/ 2%, melyek legalábbOOOO k. értékűt 5% több. A 2-ik ló a tétek és bánatok összegét nyeri. (Elzáratott május 2-án 21 aláírással.) ÍJ. (12) Lov. Lederer S. 3é s m Timár ap Bálvány a. Trésor (incl. 2"',% eng.) —48 Rossiter ... I 17. (15. 1С) Péchy A. úr 3e p m I'liaran ap Master Kildare. Zsupán v. Stronziaji a. Fantasic50' Poole II Geist G. úr óé p m .Szolgabíró ap Gunnersbury a. Syltebo —61 Sharpé III Gr. Hunyady I. 3é stp m Wamlerer ap Triumph a. Weatherbeaten (incl. 27,% eng.)48 Cleminson В Br. Springer G. 3ë p m l.eader ap Panzerschiff a. Lenke.. 1 50 i Hyams О Bánat : Arod, Áldomás, Billnitz Brodler, Barnato II., Dalffy, Duna, Eregy, Iro, Komám­asszony, Malteser, Mennyecske, Rose of Kitdar, Remete, Wahrscheinlich és Wedding eve-ért. Sima start. Félhósszal igen könnyen nyerve, rossz harmadik. Idö 2 p. 25 mp. — Totalisateur : 5 : 11. — 1 frtos helyen 5 : 11. — 30 kros helyen 5 : 14. — Helyrefogadások : I. 25 : 35. II. 25 : 37. A többi ló quotája győzelem esetén : 5 : 18 Szolgabíró, 5 : 19 Pharao, 5 : 58 Leader és Wanderer. Könyvfogadások : pari Timár, 27, Pharao, 4 1/, Szolgabíró, 5 Leader, 12 Wanderer. Versenyérték : 2960 kor., 720 kor. a másodiknak. VI. Nyeretlenek-dija. 3000 korona a győztesnek, 400 korona a 2-iknak. 2é és 3é nyeretlen lovak számára. Táv. 1000™/. (Egyenes pálya.) Tét 40 k., bánat 10 k. Teher 2é 51V,%, 3é 63'/,%, kanczára és heréltre D/,% kevesebb. A nevezéskor 2000 krnáért eladónak jelen­tett lónak 31/2% eng. A 2-ik ló a tétek és bánatok összegét nyeri, levonva a 3-ikló ré­szére annak egyszerű tételét. Az esetleges árverési többlet felerészben a 2-ik lovat, fele­részben az egyleti pénztárt illeti. (Elzáratott május 6-án 16 aláírással.) :S. Egyedi A. úr 2é s к Sweetheart ap Harvester a. Syllebo —ЛО IJ. il2) Szemere M. úr 2e s m Fncios ap Nickel a. Kairlight (incl. 3V,% lov. eng.) .. 48 (16) Gr. Wenckheim D. 3é p к Esthajnal ap Kisüer öcscse a Eszes 20;)o krnáért eladó (incl. 3!',% eng — 58'/, Adams Br. Harkányi A. 3é p m Falerno ap Orvieto a. Iiermosa 2000 krnáért eladó (incl. 3',% eng.) 66 iíohonczy G. ur 2é p m Estük ap Arcadian a. Ester 51 Gr. Teleki J. 3é p in Vak Bottyán ap Gunnersbury a. Cleopatra 634 Sharpé Rumbold G.. Lovász — . Barker H. , Poole II III IV о « Bohême, Carma, Cocker, Du nur, Eclair, Lauderdale, Mirzl, Remek, Ritka II. és Idö 1 p. 5 mp. — Totalisa­27. — Helyrefogadások : I. : 46 Fa­Bánat Sularo-é rt. Sima start. Háromhosszal igen könnyen nyerve, kéthosszal harmadik, teur: 5 : 27. — 1 frtos helyen 5 : 31. — 30 kros helyen 5 25 : 64. II. 25 : 78. A többi ló quotája győzelem esetén : 5 : 26 Facies, 5 : 29 Vak Bottyán lorno, 5 : 68 Esték. Könyvfogadások : 2 Facios, 2 4 Esthajnal, 3 Sweetheart es Vak Bottyány. 8 Estók és Falerno. Versenyérték : 2960 kor.. 6G0 kor. a másodiknak. VII. Kétévesek versenye. 3000 korona a győztesnek, 400 korona a másodiknak. Connt. mének és kanczák számára, franczia lovak kivételével. Táv. 1000™/. (Egyenes pálya.) Tét 40 k., bánat 10 k. Teher 56%, kanczára 64V,%. Nyertesekre 3'/,% több. A 2-ik ló a tétek ós bánatok összegét nyeri, levonva ebből a 3-ik ló részére annak egyszerű tételét. (Elzáratott május C-án 16 aláírással.) 15. Br. Üchtritz Zs. s к Ellnczi ap Gaga a. Glorvina ... 54'/, Sharpé ... I 10. Schosberger L. ur stp к Du nur ap Dunure a. Helena —544 Griffiths (14) Szemere M. úr p m Cocher up Gaza a. Cyclamen Fáy В. úr p к Horhólii ap Beau Brummet a. Barberry ... Gr. Andrássy T. p m Bohême ap Mailberger a. Buzgó ... ... ... Mr. Silton s к Burkáról ap Harvester a. Barque Bàliat : Attila, Ariadne, Betrüger, Carma, Facios, Garaboncziás, Haricot, Remek, Solaro és Sweetheart-èrt. Sima -tart. Küzdeloin után nyakhosszal nyerve, félhósszal harmadik, nyakhosszal negyedik. Idö 1 p. 5 mp. — Totalisntour 5 : 25. — 1 frtos helyen 5 : 15. — 30 kros holyen 5 : 13. — Helyrefogadáeok: I 25 : 69. II. 26 ? 53. A többi ló quotája gyözelom esetén : 5 : 15 Cocker, 5 : 22 Du nur, б : 27 Barkarol, 5 : 36 Bohème, 5 : 57 Borbála. Könyvfogadások : 27, Cocker. Du nur és EUuczi, 5 Barkarol, 7 Bohème és Borbála. Versenyerték : 2960 kor., 660 kor. a másodiknak. -50 Cleminson -544 50 Poole Gilchrist —54' - Adains II III IV о Pallas részvénytársaság nyomdája, Budapest, V., Kálinún-utcza 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom