Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898

1898-02-19 / 8. szám

1898. február 19 májustól késő őszig távol vannak training telepeiktől s igy keveset törődhetnek az egy­évesek praparálásával. Az otthon levő abrak­mester urak pedig nem igen értik e dolgot. Vannak istállók, melyeknek lovai csak két­éves korukban kapják az első cantert, ez pedig nagy hiba. Vannak egyének, kik azt hajtogatják, hogy a kéléveseket nem is kell pályára hozni, de ezt csak olyanok engedhe­tik meg magoknak, kiknek vagy nincs ver­seny istállójuk, vagy pedig olyanok, kiknek elég tökéjük van istállójuk deficitjét elszen­vedni. Meg azután a kétévest utóvégre is ki kell otthon próbálni, mert ha nem, ugy mint hároméves ismét csak «zöld» lesz a versenyben ; egy helyes home trial pedig ép annyira igénybe veszi a fiatal állatot, mint egy verseny. Kárhoztatónak tartja továbbá, hogy a kétéveseknek kevés nagy dij van ki­irva. hogy sokat követelnek tőle, s hogy a kétéves versenyek kerek pályán futtatnak le. Ez utóbbira vonatkozólag megjegyzi, hogy miért nincs Oroszországban is. mint az egész világon, a kétéveseknek egyenes pályályuk. Határozottan állithatom — mondja a cikkíró — hogy a kétéves sohasem mulathatja igazi for­máját. ha arra van kárhoztatva, hogy (a kerek pályán] folyton egy vállán feküdve galoppoz­zék. (Alkalmilag még egyet-mást. A szerk.) * * * Anglia. A handicaperek nézeteltérése.—Angliá­ban tudvalevőleg több handicapper műkö­dik s ez érthető is, mert egy ember physi­eailag képtelen volna a közel másfélezer han­dicap elkészítésére. A roult hónapban meg­jelent nagy handicapek teherközlése is több szeinélylmunkája. így Egerton őrnagy készitette a Lin^o nsbire handicap, a Babraham plate, a Doveridge Stakes és a Kempton Park Jubilee stakes súlyait; mr. Robert k Anson a City and Suburban és a Great Metropolitan handicapoknak volt a készitője; mr. Keiser a Spring handicapre kötelezett lovakat sú­lyozta : mr. Dawkins az Earl Spencer Plate és a Northumberland stakes súlyaiért felelős, Tapham és Mainwairing urak pedig közösen végezték a liverpooli nagy akadályverseny handicapolását. «Ahány ház, annyi szo­kás» tartja a mondás, s ez jelen alkalommal is beválik. Fura dolgokat tapasztal a figyel­mes olvasó, ha az emiitett handicaperek munkáit áttanulmányozza. Számos ama lovak száma, melyek több handicapbe is be vannak nevezve, H ezeket handicapperjeik, egymástól teljesen függetlenül súlyozván : eltérőleg bírál­ják meg. Hosszú volna, mindezen eltérő vélemé­nyeket lapunk hasábjaira átvenni s példa gyanánt csak az alábbi esetet hozzuk fel, mely legvilágosabban mutatja a handicaperek nézeteltérését. A City And Suburban handi­capre es a Kempton Park Great Jubilee sta­kesre nevezve lett egy amerikai ló: az idős Dobbins, mely a maga idejében — Dominó mellett — évjárata legjobb lova volt. Ez a Dobbins az utolsó két évben már a ménes­ben tett szolgálatot s most ujjolag trainingbe vette tulajdonosa. Angliában e ló sohasem futott s igy a handicaper munkája természe­tesen meg volt nehezítve, hogy miképen is súlyozza öt angliai társaihoz Amerikában nagyon jó volt: ez a magasra taksálás mel­elt szólt, de két évig ménesben volt már: ez myhébb megbirálásra jogosította fel a han­iieapert, illetve a handicapereket. S ők e két iolgot elvül el is fogadták, de az egyik az egyi­ket. a másik a másikat. Hogy mily óriási a cülönbség mr. Robert VAnson (City and Su­nirban) és Egerton őrnagy (Kempt. P. Gr. Ju­lilee stakes) véleménye közt, feltünteti ez a tulyozás: City and Sub. Kempt P. J. St. 6é ié Kilcock 59 d. Dobbins 54 Kilcock 60£ d. Dobbins 54 id. Dobbins 43£ Vagyis mig a City and Suburbanban a top­veightet tartó Kilcock és Dobbins közt csak VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP 5 kiló a különbség, addig a Kempton Park Great Jubilee stakesben nem kevesebb mint 17 kiló, azaz a két handicapper nézeteltérése 5 és 17 kiló. Hozzátesszük, hogy a két verseny távja koríerliileg véve nem nyom sokat a latban, lévén az egyiké 2000 méter, a másiké 1600 méter, meg az sem ha'ároz, hogy az egviket áprilisban, a másikat májusban futják, mert a lovak korát tekintve, 6éves az egvik, idő­sebb a másik, köztük korteher már nincsen megállapítva. MENES ES GYEP-ÚJDONSÁGOK. Nevezési zárnap márczius 1-én Bécs.' Przedswit-Handicap 12000 kor. 1200 m. « Jubileum-di| 47000 kor. 2400 m. « Ilenckel-Memorial 23000 kor. 1600 m. Krakkó: Weichsel-dij 11000 kor. 1400 m. « Waveli dij 4000 kor. 1800 m. * * * Kisbánatjelentés márczius 1-én. Bécs: Kahlenbergi gátverseny 27500 kor. 2400 m. Kottingbr.: Schönaui gátverseny. 30000 k. 2400 m. « Helenavölgyi dij 50000 kor. 1200 m. E versenyekre a nevezés, illetve a kisbánatjelen­tés a bécsi Jockey-Clubhoz (I., Augustinerstrasse 8.) intézendő. Lajos bajor herczeg, a sárvári ménes tu­lajdonosa (mely ménest 3-ik albumunkban kimerítően ismertettük,) Bajorországban, leut­stetteni birtokán (a starnberghi tóközelében) egy kisebb ménest alapit, melyben egyelőre következő öt telivér-anyakancza fog elhe­lyeztetni : Részlet (Remény v. Vép— Resolution) Herpenye (Ledér—Hungaria) l Hajnalka (Vép—Hungaria) Aura (The Palmer —Rose Pompon) Achillesferse (Ghamant- - Andorka) Ezek közül Részlet és Hajnalka eddig Sár­várra voltak beosztva; Herpenye már régeb­ben Bajorországba vándorolt. A kanezák közül Hajnalka előbb Talpra Magyarhoz, Herpenye és Részlet Aspiranthoz mennek és azután vonulnak be az uj ménesbe. A krakkói versenyegylet közhírré teszi, bogy a Grossir Weichselpreis és a Waweli dij nevezései, (melyek e hó elsején történtek) érvényüket vesztették, mivel a propositiókban megkívánt aláírás nem érke­zett be. Áz egylet e két dijat újra kiírta, csakhogy a Weichsel Preisban az eddigi 25000 korona díjazás helyett csak 10000 koronát irt ki. A nevezési zárnap márczius elseje. Az eleonoraudvari ménes egyik jó minőségű anyakanczáját vesztette el a napokban. Az 1872-ben elletett Konotoppa ez (Giles the First—Ellen), mely a maga idejében, gr. Henckei Hugo színeiben szerepelt figyelemre méltó sikerrel. Közel 20 évig volt a mé­nesben, sok ivadékot hozott a világra, de elsőrendűt nem, Kronprinz és Khalif voltak még a legkiválóbbak. Wahrmann Rikhárd urnák Romanee anyakanczája, apja Galopin anyja Burgundy, a römerholi (német­országi) ménesben Bocage után egy erős méncsikót ellett. Áz anyakanczát most az ott felállítva levő Saraband fogja fedezni. Aspirant anyját, az 1877-ben elletett Sorceryt (apja Wenlock anyja Chrystabelle) fedezve Kegyúr által : megvette Bloch Heinrich, ismert orosz sports- man. Nevezett ezenkívül még See meet is, az 1895-i bécsi Kanczadij nyertesét, birtokába vette. 1 JSC Megvételre kerestetik faszén, fenyő-, bükk-, luezfenyö-, gyertván­és jegenyefából valamint szenesitett tölgyfa nagyobb mennyiségekben, rendes átvétel mellett. Ajánlatok «Holzkohle» czim alatt a «Pester Llovd» kiadóhivatalába intézendök. 65 ÜRLOYASOK SZÖVETKEZETE. Nevezési zárlatok. Márczius Alag. Tavaszi meeting. I. I. napi Rákosi dij. Gátv.-hdcp. 10.000 k. 2800"? Nevezés. — III. napi Nagyalaginkadalyv.T.-d..U.OOOk.5000"V , Pozsony. — I. napi Nagy pozsonyi ak.-v. T-dij és8000k.5000"y « Alag. Tavaszi meeting. I. napi Rákosi dij. Gátv.-hdcp. 10,000 k. 2300"V Teherk. KÜLFÖLDI CYEPEK. Amerikában tudvalevőleg a versenyekben nem lovagolnak várásra mint nálunk s egyáltalán Európa többi országaiban — hanem starttól fogva meg­eresztik a lovat legjobb tempójában. Ily körülmények közt természetes, hogy nagy értéke van az időjel­zésnek (nálunk kevésbbé) s bizonyára nem lesz ér­dektelen, ha a legjobb időket feltüntetjük. A «recor­dok» a kővetkezők : 1000 m. 2- Handpress 1897 Y/26. 0 52 mp. 1200 m. 2é Domino 1893 1X/29. 1-09 p. 1600 m. 4é Salvator 1890 VI1I/28.1-35J p. 2000 m. 4é Salvator 1890 VI/25. 2 05 p. 2400 m. id Buckwa 1897 XlI/24. 2'32J p. Nálunk persze ily recordokat még nem értek el. A nizzai versenyegyletnek ugy látszik sikeres volt a januári meeting, mert arra határozta el magát, hogy márczius 15, 18 és 20-dikán egy háromnapos meetinget — gát és akadályversenyekkel — fog ren­dezni. Dijakra összevéve 58.000 frankot irtak ki. A meeting főszámai: a Grand Prix du Printemps és a Prix du Commerce Nicois lesznek, az elöl emlir tett 20000, az utóbbi 10000 frank díjazással. Németországban tavaly 415 csikó látott napvilágot melyek közül azonban /72 időközben kimúlt. Meddő maradt 155 anyakancza, 48 pedig elvetélt. ORSZÁGOS LOTENYESZTES. Állandó katonai lóavató-bizottság. Arról értesülünk, a Miskolczi Polgármester ur szíves­ségéből — miszerint a cs. és kir. közös had­ügvministernek czélja az, hogy Miskolczon egy állandó katonai lóavatú bizottságot állit fel. Ezen bizottság eddig Galicziában volt el­helyezve, mivel azonban ott egy másik ilyen bizottság is van, ott feleslegesnek találtatott s ide helyezése határoztatott el. A bizottság czélja a katonai lószükségletet — luxus vagy nem luxus lovakat — itten beszerezni. A barsmegyei gazd. egyesület közgyűlése. Január 31-én tartotta közgyűlését Léván a barsmegyei gazd. egyesület, Kherndl János elnöklete alatt. Jelen voltak : Ordódy Lajos alelnök. Mailath István, Dombay Vilmos, Balog János, Motesiczky László. Ordódy Endre. Rud­nyánszkv János, Moravek János. Pál Dénes, Levatics László titkár. Máriássy István, Bernhard Rezsó. Rácz János. A közgyűlés egyik fő tárgya volt a bars- és hontmegyei gazdasági egyletek által kezdeményezendő közös csikólegelő ügye. A barsmegyei lótenyész-bizott­mány részéről Dombay Vilmos elnök, Balog János alelnök, Taubinger Ágoston és Veress Gyula bizott­sági tagok, a hontmegyei lótenyész-bizottmány elnöke Nagy Sándor (az ülésen vettük a megrendítő hírt, hogy hirtelen elhunyt) és Mailáth István igen nagy megelégedéssel nyilatkoztak a tervbe vett, Benkovics Ernő tulajdonát képező puszta-szt.-kereszti birtokról, a mely 1285 magyar hold kiterjedése mellett arány­lagos szántóföldei, rétéi és legelői, valamint kellő számú és jókarban levő épületeivel teremtve van ilyen czélra. A közgyűlés a közlött informácziók után elvileg örömmel járult az eszméhez, mert mind­két megye területén a gazdálkodási viszonyok oda fejlődtek, hogy legelő nincs és igy főleg a közép-bir­tokosokra nézve úgyszólván lehetetlenné vált a ló­tenyésztés szakavatott üzése. Ezt a hanyatlást egy csikólegelö föltartoztathatná, söt hatalmas ledületet adhatna a két megye lótenyésztésének. Örömmel csatlakozik tehát Hontmegye gazdáihoz A czél meg- ( valósulása végett és Mailáth István tagot kérteföl, hogy a földmivelési minisztériumban az iránt a tá­jékozást szerezzen, mily mértékben járulna hozzá ezen üdvös kezdeményezés támogatásához, a mely részletek ösmerete után a terv megvalósitásához, komolyan hozzáfogni, kötelességének ösmerendi. örömmel vette tudomásul, hogy Dombay Vilmos ló­tenyésztési bizottmányi elnök, mindent megtett a bajnai telepparancsnokságánál, hogy a megye jó fedező ménekhez jusson. Balog János indítványára pedig elhatározta, hogy fölir a kormányhoz azon sérelmes dolog miatt, hogy a honvédség nem vásárol lovakat a gazdáktól közvetlenül, de a gazdák által

Next

/
Oldalképek
Tartalom