Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898

1898-02-12 / 7. szám

56 Irrt ur amaz intézkedése folytan, hogv az addig a bufTy-i ménesben felállítva levő Xain­traillest ide küldötte. Álljuk meg egy kissé .e ló rál Xaintrailles 1882-ben elletett a mons. A. Lupin viroflay-i ménesben: mint versenyló Franczia és Angolorszagokban hét versenyben vett reszt sezek közül négyet megnyert; mint kétéves a newmarketi classicus Middle Park plateben debütált, liol jó második lett Master Kildare hires fia Melton ulan. a vert mezőny­ben pedig nem kisebb lovak, mint Paradox. Hóval Hampton stb. voltak. Két nappal, ké­sőbb megnyerte ugyanott a Prendergust sta- kest, majd harmadik lett a Dewliurst plate­ben Paradox és Gora utan. Mkit három éves három saép győzelmet aratott; igy a P.>ule d' Essai des Poulciinsban canterben verte le Reluissantot, Anglomanet, a Prix Trien­nialban Göndört és Rigoletlot, s .végül a Gramh Ponte de Produitsban Extrát, The Gön­dört stb. Eme győzelmei után úgyszólván le­futottnak kellett már a franczia Derbvt részére tekinteni, tulajdonosa azonban nem itt, ha­nem az angol Derbyben indíttatta, hol — negyedik let' Melton. Paradox, és Royal Hampton ulan. E futása volt utolsó szereplése, s ménesbe került. Mindjárt első évjárata ki­tüntette magát Jet d'Eau, Triangle. Adelante, Fanfare, Velum. Lapis, de különösen Arrosage és Cadix által. Cadix . egyike volt a maga idején Francziaország legjobb steeplereinek s mint ilyen 160,000 franknál többet nyert. Az 1890-i évjáratából Grenat, Moliére és Chan­dernagor voltak a kiválóbbak, melv utóbbi circa 132.000 frankot nyeri. Az 1891-i év­járatból kiválnak Melchior, a badenbadeni Zukunftspreis nyertese, Polygone, Le Volga. Féuillage mind-mind kiváló lovak. Az 1892-iki felemlitendök Salambo, Rosalinde, a követ­kezőből America, Dariubienne. Egészében Xaintrailles ivadékai Franczia­ország versenypályáin 2.000.000 franknál töb­bet nyertek eddig. Leszármazasa kitűnő. Bruce Lowe szerint a 2-es családba tartozik. Apja Flageolet, Fran­eziaországnak a maga idejében legjobb apa­lova. anyja pedig Déliane, mely már leánya Enguerrunde az 1876-iki Oaks nyertese által ismeretes. E kiváló apaló mellett tavaly ínég Acrobat és Benczúr lettek a ménesbe felvéve; eszerint az idén a perváti ménesben : Abonnent. Acro- bat, Beiuzur. Borage és Xaintrailles vannak felállítva. A mi a ménes anyakancza állomá­nyát illeti, az kétségkívül a legjobbnak mond­ható a monarchiában. Lebaudy Róbert ur 1894-töl kezdve évről évre-ujabb és ujabb importatiókat eszközöl Anglia és Francziaországból, mindinkább fej­leszti azt, ugy, hogy manapság huszonkilencz före rug az. A kanczák a legkülönfélébb, de egyúttal — legnagyobb részt — a legjobb vérkeveréket egyesitik magukban s a mi fö : fiatal korban van mindnyája. Közülök kiválnak a kilenczes bizottmánytól vásárolt Shall ire Remember (Sou­venir anyja), Ricotta. Zanzibar. Barriére stb. Lebaudy Róbert ur anyakanczái mehe t még Mahr mann Rikhárd ur. és Söllinger Ru­dolf százados anyakancza állománya is Per­váton van elhelyezve. A «Statesman-istálló» tulajdonosának manapság már tekintélyes számú anyag áll rendelkezésére, melyek legnagyobb része szin­tén Angliából importált, de van köztük egy nehánv hazai tenyésztésű is, mint Vain Glory, Chrysantheme, Mrs. Langtry, Carroteuse stb. Söllinger Rudolf százados pedig Anna, Epheu, Mondschein stb. kanczáit helyezte el Perváton. Ezzel áttérhetünk a ménesben felállítva levő apaménekhez bejelentett anyakanczák kimu­tatására. és a ménes anyakanczáinak tavalyi leelléseiröl. Ez a következő: Kanczabejelentések 1898-ra. Abonnenthez. 1. Wahr mann R. Miss Candlestick 2. Megyeri Krausz L. Daisy II 3. Söllinger R. Talány II 4. L'gyanaz Dnorcons 5. Lebaudy Róbert Guelder Rose 6. Ugyanaz Debatte 7. Ugyanaz Rauutte , 8. Ugyanaz La Fleur 9. Ugyanaz Buchanan Mare 10. Losonczy Elemér Justma 11. .Sonnenberg St. ? 12. Eleonora udvari ménes SUrcstrlng 13. Hg. Schwarzenberg Alajos Jour et miit 14. Ugyanaz M»rsala ló. Gróf Lamberg Henrik Cassiopeia * * * Acrobathoz 18- Br. Pletzger Rudolf Willkür t' • Lebaudy Róbert Arabella 18. Ugyanaz Kwica 19. Ugyanaz Zanzibar 20. Ugvana/ Hóvirág 21. Hg] Thun» Taxis E Sihtru-ing , Gr. Lamberg H. Előre 23. Balogh Kálmán Hogy tetszik * * Benczúrhoz. 24. Br. Pletzger R Primrose II 25. Wahrmann R. Perle blanche 26. Megyeri Krausz L. Juanna 27. Lebaudy R Grass Chat 28. Ugyanaz Ricotta 29. Ugyanaz Bougioal 30. Kutschenbach S. Jura 31. Megyeri Krausz L. Magvas 32. Hg. Thurn Taxis E. ? Bocagehez. 33. Gr. Bobrinski A. A. Celesta • * * * Xaintrailleshez. •H. Wahrmann R. Ramssante 35. Ugyanaz Lady Hermione 36. Kohner Zs. Leány 37. Dreher Antal Fiyry Queen 38. Ugyanaz Electa 39. Br. Pletzger R. Hetäre 40. Gr. Potoeky A. Vistava 41. Br. Harkányi János Eris 42. Söllinger R. Anna 43. Gr. Hadik-Barkóczy A. Semele 44. Br. Harkányi Andor White Nun 45. Ugyanaz Morning Glory 46. Lebaudy Robert Spicy 47. Ugyanaz Shrew Ash 48. Ugyanaz Janetta 49. Ugyanaz Flower ó the May 50. Ugyanaz Cade by Belle 51. Ugyanaz Shall we Remember 52. Ugyanaz Zarah 53. Ugyanaz Kritik 54. Ugyanaz Ambrosia 55. Br. Springer G. The Summit 56 Br. Üchtrtz Zs. Rosa Bonheur 57. Strasser Alfred Nono 58. Gr. Siemiensky Weisheit 59. Balogh Kálmán Vivienne 60. Foglár Lajos Sweet Nina 61- Ugyanaz (Konstantia 62. Gr. Esterházy Béla Lea 63. Sonnenberg St. ? 64. Eleonora udvari ménes Trudom 65. Ugyanaz Per se 66. Br. Schossberger Nándor Syltebo 67. Gr. Károlyi István Szőke rózsa 68. Ugyanaz Tubiczám 69. Péchy Andor ? 70. Gr. Seilern F. ? 71. Ugyanaz ? 72. Trän kel A. ? 73. Ugyanaz ? 74. Ugyanaz ? 75. Gr. Apponyi Antal ? 76. Ugyanaz ? Kimutatás az 1897. évi ellésekről. Lebaudy Róbert ur anyakanczái : Grass Chat Bocage után kancza csikót ellett. A csikó elhullott Sister Hood Xaintrailles után 2 mén csikót ellett. Grófnő Bocage után kancza csikót ellett. Cadeby Belle Chesterfield után kancza csikót eltett. Lvonesse Bona Vista után kancza csikót ellett. Half-Moon, a kancza kiirtatott. Schrew-Ash Esteriing után kancza csikót ellett. A csikó elhullott. Flower o the May Bocage után 1 mén és 1 kancza csikót ellett A mén csikó elhullott. Barriére Bocaze után mén csikót ellett. Janetta Bocage után mén csikót ellett. Zarah Bocage után kancza csikót ellett. Ricotla Bocage után kancza csikót ellett A csikó elhullott. Shall we Remember Bocage után mén csikót ellett. Evviva Bocage után kancza csikói eltelt. Banderilla bocage után mén csikót eltelt. * * * Feltűnő a fenti kimutatásban a Xaintrailles­hez bejelentett anyakanczák nagy száma. Egészében negyvenháromra rug a kanczák száma, oly mennyiség ez. minővel egy hoz­zánk importált apamén első évjáratában még ; nem dicsekedhetett. Viszont azonban a Ela­i geolet-ménnek már van múltja, dicsőséges múltja s igy érthető tenyésztőink érdeklődése. Az anyag, a mit kap. minőségileg is kiváló, hogy másokat ne említsünk, ott van Shall we Remember. Anna, Syltebo. Trudom. Lebaudy ur kitűnő angolai stb sib. Készült várakozás­sal nézhet mindenki a «franezianak» 1901-ben megjelenő első évjárata elé ORSZÁGOS LOTENYESZTÉS. I — 1 i Az államtól 1898-ra bérbevett telivér-apalovak jegyzéke. Addig is mig az állami mének országszerte i folyamatban levő szétosztását (Catalogusat) I közölhetnök : hozzuk itt ama magán-ménesek jegyzékét (kb. 72), melyek telivér-apqrhéne­ket szoktak az államtól bérleni. Ezek száma az utóbbi években csappanni kezjl. s mindinkább szaporodik ama nagybirtokosok száma, kik magasvérü kanczáikhoz a versenye­I ken maguk által kiszemelt telivér méneket meg í is veszik... j Az alább közölt 72 mén a jó 11-od és lll-ad ) Classist képviseli angol telivér apalovaink közt, I s ebbe a classisba tartoznak még a magán­J ménesekben levő többi telivér mének is, I melyek számát közel ugyanannyira tehetni. a IV-ik classisba sorolhatók pedig a mén­I telepekbe osztott körülbelül 180 drb angol I telivér mén. Mindenek felett állnak pedig az a 20 -22 első classisu pepimére — melyek részint kisbéri, részint a verseny-lovakat tenyésztő nagyobb magán-ménesekben (az abonyi, perváti. némái, jászmonostori stb.) állanak. Az alábbi kimutatásban egyúttal tájékozást 1 akarunk nyújtani, hogy telivér apalovaink I minő kicseréléseken mennek át a félévi fede­j zési idényre, s e végből kimutatjuk, hogv | hol állottak azok 1895, 96 és 97-ben. Egyúttal érdekes azt áttekinteni, hogv a különféle telivér apák (egykor hires verseny­lovak) mily mérvben találhatók közöttük. Például a kimúlt. Buccaneer után még (elte­kintve Kisbéröcscse és Fenéktől, melyek verseny-tenyésztésre használtatnak) következő direct fiai találhatók: Bamboosler, Búvár, Vortänzer, Balzsam, Veritas, Bullyrock. Jacob. — Bálványtól mint unokák: Idola, Teetotaler, Bertram. Latula, Kísérlet, Csábító; — ugy szintén Buccaneer többi fiaitól (Kisbéröcscse, Waisenknabe, Y. Buccane?r, Bajtárs, Game­cok) szintén több ivadékkal (3-ad izületbeliek) szerepelnek legjobb félvérméneseinkben. Cam­buscannak és Verneuilnek is szép számú utódai vannak, melyek félvértenyésztésük legjobb j reproducíorai. Látszik ebből, hogy csak ez a I három pepinier mén — kb. 40 -50 fiával — j oly számos jó tv. apalovat adott, melyek I milliókat hoztak fél vértenyésztésünknek. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom