Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898
1898-09-30 / 76. szám
518 1898. szeptember 30. Budipesti őszi versenyek. Harmadik mp. Csütörtök, szeptember 29-én. Érdekes, élvezetes sportnap volt a mai. Nagyobb dij, classicus futam ugvau nem volt a programmon. s mégis a jól sikerültek közé kell e napot számitanunk. Az esős délelőttöt elég szép őszi délután váltotta fel. s sokkal nagyobb volt a latogatok száma, mint kedden. A fogadóknak nem jó napjuk volt ma. mert egyetlenegy futamban sem győzött a fökedvencz, hanem vagy outsider, vagy kevésbbé pártolt lovak lettek a , futamok győztesei. A harmadik versenynap főszámát képező | OktóberiHandicap nem volt éppen a legérde- I kesebb hasonló konkarrencziák egyike. Sok mondani valónk nincs is e versenyről. A ringben igazi favorite nem volt, s majdnem minden lovat fogadtak, megjegyezvén, hogy összesen csak kilencz ló vett részt a futamban. Eleinte Malteser kalauzolt, majd Wilful vette át a vezető szerepet, de csak az egyenes közepéig bírt elől maradni, a hol ismét Malte- ser ment az elre, Ignácz támadásat a tribünök előtt visszautasította s £ hosszal biztosan nyert ellene. Ignácz mögött 3 hosszal hátrább Wilful harmadik. A nyertes Malteser ugylátszik testvére Mirko nyomdokaiba fog lépni, s •több, mint hasznos lónak Ígérkezik. Szép Kanczadij nyerő ez a Wilful, mely 44 kilóval is csak mérsékelt harmadik tud lenni! Zászlósnak és Hebenek valószínűleg a mély talaj nem konvenialt, mert különben mindkettőnek Ignácz mellett vagy előtt kellett volna lenni. L'Astro és Katinka egész éven at nem voltak formában, s igy mai rossz futásuk senkit sem lepett meg. Egy 1400 méteres Welter handicap volt a nap bevezető száma, melynek dijáért hat ló pályázott. A handicap «pick»-je Ara volt, oly jól állván súlyban, hogy feltétlenül neki kellett az első esélyt adni. A közönség azonban még sem öt favorizálta, hanem a Péchy Andor President-jét, mely meg is nyerte volna a versenyt, ha nem lett volna a pályázók közt Ara. Ez utóbbi a távnál telvette a küzdelmet, egymás után hagyta el ellenfeleit, s könnyen harmad félhosszal nyert. President ellen, mely egy hosszal előzte meg Billnitzet. Arának mai győzelméért. 4 kiló túlsúlyt kell vinni a keddi Nyilt handicapben. mi ugyan csökkenti chanceait, de mégis nagyok a kilátások. hogy e teher alatt is (52 kiló) szerepet játszik a futamban. A Gátverseny handicapben a favorit Jutkanak ma nem volt jó napja, nagyon ideges volt már a start előtt s futamközben is nagyon nyugtalankodott, mi miatt idö előtt kipullolta magát s helyet sem kapott. Annál jobb kedve volt ma Belie Helene-nek futni, mely átvéve a vezetést, az egész uton uralkodott a mezőny fölött s végül félhosszal feltartva nyert Gallitrac ellen, de ha Csompora akarta volna, tiz hosszal is győztes maradt volna. Az Eladó versenyben, mely kétéveseknek és idősebb lovaknak volt nyitva, végre valahára az előbbiek voltak frontba, igaz ugvan. hogy az idősebb ló, Páratlan egy letűnt nagyság, mely manapság teljesen formán kivül van. Meg aztán ugy hallatszik, hogy Tokio egykori istállótársa tegnapelőtt orrvérzést kapott. Győztese a versenynek a filigrán Win son mo- ney lett könnyen[vervén le Tulipánt, Intruder és Mária Piát. A szép formájú Schmarock II. kanczát, melyről hisszük, hogy mégjobb formát is fog mutatni, az árverésen 3100 koronán mr. Five vette meg. Az Eladók handicapjában Mia Teresina volt a ring kedvencze, de a Krausz féle kanczának ugylátszik még labaiban volt keddi erös versenye s fejhosszal a másod ik nelvre szorult a finishben kitörni akaró, s Barker által nagy művészettel lovagolt Nell után; Prior és Palota egészítették ki a mezőnyt. A Palotai dijban egy jó kétévest ismertünk meg, melyből — ki tudja — nem-e lesz oly classisu ló, mint e verseny tavalyi nyertese, Áruló. Futott a dijért a már jó formákat mutatott Angely. melynek győzelmét holtbizonyosra vették, annyival is inkább, mert ellenfelei mind «sötét» lovak voltak. Ezek közül jő hir előzte meg Ózont, sok jót lehetett hallani Tanagra-ról. de különösen Bostonról egy nagy rámákban alkotott Beauminet — Modiste csödörröl. A futam sorsa Angely leveretésével végződött, s gvöztese kö»nyen 4 hosszal Boston volt. bár a startnál nehezen tudott lábra kapni, a táv előtt pedig nehezen tudott kibontakozni. Bostont e győzelme alapján hajlandók vagyunk évjárata legjobbjai közé sorozni, s bizonyára nem fogunk csalatkozni, midőn a Szent László dijban esélyt adunk neki. Pannonia-szálloda Budapestéit, Kerepesi-ut 7. szám. Van szerencsém mélyen tiszteli vendégeim, barátaim és ismerőseimnek, továbbá a nagyérdemű közönségnek becses tudomására l-ozni. hogy folyó évi május hó 1-töl a szállodámban levő étterem és kávét.áz vezetését is saját kezelésem alá vette A lefolyt idö alatt az összes helyiségeket átalaki attam s az ujabb kor igényei szerint a legnagyobb kényelemnek is megfelelőleg rendeztem be. Immár lakodalmak, társas fbédek, vacsorák és egyéb ünnepélyek megtartására nagyobb és kisebb teljesen elkülönített és a legizlésesebben berendezett helyiségek állanak rendelkezésre. Valamint eddigelé fötörekvésem oda irányult, hogy igen tisztelt vendégeimet minden tekintetben kielégítsem, ugy továbbra is mindent el fogok követni, hogy bármely kívánságnak tőlem telhetőleg eleget tehessek. Fentiekből kifolyólag bátorkodom helyiségeimet becses figyelmébe ajánlani s minél gyakoribb látogatását kérve maradtam Budapesten, 1898. évi szeptember hóban, kiváló tisztelettel Giiick Fri gyes a Pannonia-szálloda tulajdonosa. rrrr»rrrrrrrrrp^ mj Mí aj; 8 BUDAPEST IV.. VACZI-UTCZA 14. SZAM. I. EMELET Nöi és férfi angol szabó, KÜLÖNLEGESSÉG: angel szabású lovagló- és vadász-öltdnyBIc, kizárólag angol szívetekből; ra. 1 a A © a a e xa. "Cl sport- és magvar dísz-öltönyök elegáns kiállításban készíttetnek. zz Hinták kívánatra ingyen és bérmentve. — ld.élsi megbizások pontosan esztrözültetaetr. Preblaui savan) ukutak legtisztább alkohol-tartalmú természetes alpesi savanyúvíz, kitünö hatással, chronikus katarusoknál különösen hugysavképzödésnél, chronikus hóJyag-katarusoknál, hólyag- és velö-kőképzödésnél, úgyszintén Bright-féle agyvelö-bajoknál; összetételénél és jóizénél fogva egyszersmind a legjobb diätikus és frissitö ital. Preblaui savanyukut-kezelöség Preblauban. Posta St.-Leonhard, Karíntia. ffflfflfffffffff Kilátások a budapesti versenyek negyedik és ötödik napjára. (St. Leger.) Az őszi meeting e napok alatt éri el ku'mináczionalis | ontját, mert a St. Leger, melvben a jelenleg lábon levő legjobb háromévesek 28'JO méteres távon egienlö teher alatt mérkőzni fognak, a negyedik napon kerül eldöntésre. Ebben a tenyésztési szempontból is fontos versenyben, következő lovak fognak a startnál megjelenni : (Adams) (Barker) (Smith) Áruló Komámaszony Gagerl Billnitz Nickerl Shannon Lulu Gaspilleur Weatherbound (S. Bulford) (Sharpe) (Peake) (Gilchrist) (Hyams) (Cleminson) Shanuonnak indulása egyébként meglehetős kétséges, mert Gróf Wenckheim Dénes lova ámbár kiváló slaminával rendelkezik nem képvisel oly klasszist, hogy istállójában komoly nverési esélyt adnának neki. Lulu a Jubdeuindijban igen rossz oldalról mutatta be magát, s teljesen rogue ló benyomását tette. Igen kérdéses vájjon jó napja lesz-e. de ez esetben is vannak a mezőnyben más lovak, melyek öt minden vonalon tartják miért is esetleges győzelmét meglepetésnek kellene tekinteni. Nickerl hü és staminával rendelkező három éves. de nveresi esélye csak akkor volna, ha a Jubileumdij óta javult volna. Gagerlt jóval magasabbra kell helyezni, mint Nickerlt, s nem kell feledni, hogy a Jubileum dijban 14 fontot czedált Nickerlnek s igy valószínű, hogy ma Nickerl elölt fog czélhoz érni. Győzelme nem volna meglepetés. A legjobb eselyt azonban a baró Königswarter-istalló viszi a slarihoz, mert két oly lóra támaszkodhatik, minők [Áruló és Komámasszony. Derbv-formája szerint Áruló a jobbik s hogy a Jubileum-dijban vereséget szenveded, kondiczió hiánynak vagyunk najlandók betudni. Ez okból épen nem leszünk meglepve, ha a .Jubileumdij eredménye korrekturát nyernes ezudal Áruló Komámasszony előtt érneczélhoz. Minden körülmények közt a Báró Königswarter istálló oly kiváló esélylyel küldi lovait a St. Leger startjához, hogy azokra legfeljebb Gagerl lehet veszélyes. Á negyedik nap megnyitó számát képező Lladó versenyben The winnings, Bound the corner Dráva és Zsuzsi birnak legjobb esélylyel. A Pásztor dijban legjobb esélye van Pavolinnak és Plikusnak; meglepetést Weatherbound okozhat. Az Eladók Handicapját nyilt versenynek taríjuk. Félénk, Szeszély és Judica birnak enimens esélylyel. A Nyeretlenek versenye Gondolat. Sándor, Káplár és Guardian közt fekszik. Á Handicapban Président és Heretiére közé teszük a dij kimenetelét. * * * Az ötödik nap bevezető számát képező Eladóversenyben Franczia mulató, Áldomás, Valaki és Ára ama lovak, melyeknek legtöbb esélyt lehet adni. A Il-od oszt. Eladóversenyben ismét The winnings bir kiváló esélylyel. kivüle Sandwich, Gondolat, Castagnette az esélylyel biró lovak. A Prince of Wales Handicapban Maltesernek 7 kiló poenalitással nincs keresni valója Jól állnak a handicapban Almos, Néni, Fille. Gohér és Crampon. Meglepetést Wie Seide okozhat. Az Eladó Kétévesek Handicap-jában Pehely, Morgó II. és Játék közé helyezzük a verseny kimenetelét. A zárszámot képező Kétévesek Handicapjében