Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898

1898-08-22 / 60. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1898. augusztus 22. mert a Gunnersbury kancza bizonyult társai közt a legszivósabbnak s könnyen háromnegyed hosszal nyert a kilencz fonttal kevesebbet vivő Szellő ellen. Mérsékelt harmadik az eddig még nem futott Dráva lett Gwehraus előtt, mely egyideig jól tartotta magát, de a finish­ben már nem tudott nagy súlyával érvényesülni. A Háromévesek gát versenye biztos zsákmá­nya lett a tatai győzelme óta nem futott Lord of Kildarenak ann ival is inkább, mert ellenfelei Wíenerwald, és Etuska nem elég gyakoroltak még a gátakon, Cereal pedig ha komolyra kerül a küzdelem, elveszti szivét. Nem várt eredménye volt a Lágymányosi díjnak, melyben Mirkó, Kelet. Rabenvater és Tripoteuse vették fel a küzdelmet. Mirkó győzelmében bizott leginkább a közönség, bár tartani lehetett tőle, hogy ez a kitünö flyer — az előre látható gyors iramban — nem tudja majd képességét érvényesíteni a neki megnem felelő 2000 méter távolságon. Ugy is lett a Tripoteuse által diktált iram megölte Mirkot, a távnál már verve volt s négy hosszal maradt el harmadiknak Kelet után, melyet viszont könnyen '/* hosszal előzött meg a czélnál — Rabenvater. Ennek győzelme bizonyos meglepetés volt, mert a bécsi tavaszi meetingen az Államdijban aratott diadala óta ugy a budapesti 10000 koronás Államdijban mint a Gomba versenyben oly mérsékelt formát mutatott, melyek nem téte­lezték fel mai formáját; öt kilóval vive többet mint Kelet, azt könnyen veri. A Háromévesek handicapjére csak négyes mezőny canterezett fel: Csipke, Fóth Park, Félénk és Ara voltak az indulók. A suly viszonyokat tekintetbe véve, s múltkori — Gehtsvirához való jó futása alapján kimagasló esélyt kellett jósolni Fóth Parknak, mely csak­hamar keresett favorite lett. A verseny győz­tese tényleg ö lett könnyen 2 hosszal verve le a huszonkét fonttal kevesebbet vivő Arát, mely hat hosszal verte le a teljesen formán kivül levő Szemere istálló Félénkjét. Csipke már a startnál verve volt s messze hátul kullogott be. A hároméves és idősebb lovak Eladóverse­nyét a négyéves Szittya nyerte meg igen könnyen másfél hosszal Honfi ellenében, mely után a későn versenybe hozott Trianon lett harmadik. Villanyos, a startnál állva maradt Bora és Rege egészítették ki a mezőnyt. A Kétéves nyeretlenek handicapjében indult a nap legnagyobb mezőnye —' kilencz ló. Soscha, Sandwich és Fid Fádban bizott leg­inkább a közönség, de sok hive volt Pimasz­nak is, mely múltkor jól tartotta magát a Masque által nyert versenyben, • — Pimasz i híveinek igazuk is volt, mert a Beau Brum­mel kancza a távig a hátvédben tartózkod­ván ott előrenyomult, s a vezető Sandwieht nyakkal megelőzte a czélnál. Harmadik Pálma lett a felpullolt mezőny élén. Kilátások a budapesti versenyek hatodik napjára. A budapesti nyári meeting nagy versenyei­nek legtöbbje már a múlté, még azonban érdekességéből mit sem vészit, s miután a zár­napok egyikén a Királyné dij fog eldöntésre kerülni, a sportkiváncsiság mind végig foko­zott mérvben tartatik ébren. A hatodik versenynap programmjánok fő­számát a Budapesti dij képezi, mely annak idején az augusztusi meeting legértékesebb diját képezte, de az idők azóta nagyot vál­toztak s most már több hason értékű verseny­szám tarkítja az augusztusi programmot, s igy a Budapesti dij sokat veszített jelentő­ségéből ; mindazonáltal mint a Közel mult években, most is több jó osztályú ló fog benne találkozni, ámbár ez idöszerint már ösak hét lónak van az iudulása jogosultsága. Gagerl tekintettel múltkori nagy sikerére, a Budapesti dij startjából távol fog maradni különben is 7 fontnyi több teherrel, Esterfi ellenében, mely az István-dij dijban igazán sokat jelentő tormájával most még nagyobb mérvben magára vonta a figyelmet, mint ed­dig, csak kevés esélye lehet. Minthogy nincs esélye Wilful és Gas­pilleurnek, Szolgabírót pedig Esterfi — daczára hosszabb távolságnak — a Nyári Handicap kimenetele szerint tartja, Dunát és Primulát lehet Esterfire leginkább veszélves­nek tartani, melyek közül kis terhére való tekintettel talán Duna érdemel mégis több figyelmet. Ä megnyitó számot képező Víztorony dij, tekintettel a lovak által viendő terhekre, Eccles Cross és Weatherbound közt fekszik. A Háromévesek Gátverseny Bandicapjában kottingbrunni sikerére való tekintettel Pagat Ultimónak adjuk az első esélyt, Ha az ideges Jutka keresztül megy a pályán, ennek is le­het beleszólása a versenybe, ugy szintén Cere­alnak, mely vasárnap sokkal jobban futott, mint első budapesti debutje alkalmával. A Welter Handicap nyilt kimenetelű. Katinka igen jól van teherben, s ha egyszer tavalyi formáját vissza nyeri, nehéz lesz megverni, azontúl Kisaszony, Malteser, Jurátus szólhat­nak bele a verseny kimenetelébe. Az 1100 méteres Eladóversenyben Páratlan és Balek birnak legtöbb esélylyel. Kotting­brunni forma alapján Baleknak ugyan tar­tani kellene Páratlant, de ott az emelkedő finish nem igen lehetett Páratlan inyére, s ezúttal a sokkal könyebb budapesti pályán — mely Páratlannak inkább lesz inyére • a koczka talán megfordulhat. A Il-od osztályú Eladóversenyben legjobb esélye Cliryseisnak, a báró Königsvarter istál­lónak, Serenának és Grinaldinak van valószínű hogy ezek közt fog eldőlni a dij sorsa. Az Újpesti dijban is nehéz a nyertest ki­böngészni. Adoma, Szeszély, Bonwivant és Jane Eyre ama lovak, melyek eddig legjobb formát mutattak. Programm. Budapesti versenyek 1898. Nyári-Meeting. Hatodik nap. Kedd, aug. 23. I. Víztorony-dij. 3000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv. 2400"?. (8 aláirás.) 1. Dreher A. ur 3é sga m Bibereck 53% 2. Br. Harkányi A. 3é p m Eccles Gross 58 3. Gr. Hunyady J. 3é sga k Weatherbound 52 4. Lov. Lederer S. 3é stp m Dalffy 61 5. Br. Springer G. 3é sga m Galh trac 63 6. Szemere M. nr 3é p m Félénk 58 7. Gr. Thun E. 3é stp m Áldomás 63 8. Mr. C. Wood 3é p m Zászlós 63 Tip: Eccles Cross — Weatherbond. II. Háromévesek gátverseny Handicapja. 3000 kor. a győztesnek, 400 k. a 2-iknak. Táv. 2400"?. (15 aláirás.) 1. (9) Dreher A. ur'sga k Ines 65 2. Gr. Esterházy M. p m Pagat ultimo 62% 3. Ottó fhg ő es. és kir. fens, sga her Ex offo 61% 4. Geist G. ur nr p k Cereal 60 5. Rohonczy G. ur p k Etuska 59% 6. Mr. Lincoln sga m Enying 57% 7. Mr. C Wood p k Jutka 55% 8. Gr. Pejacsevich A. stp k Sironi 55 9. (1) Dreher A. ur sga k Reblaus 53% Tip : Pagat ultimo — Jutka. ni. Budapesti dij. 10,000 kor. a győztesnek, 2000 kor. a 2-iknak. 3é és id. mének és kanczák. Táv 2800"?. (14 aláirás.) 1. Dreher A. ur 3é p m Gagerl ' 59 2. Geist G. ur 4é p m 'Szolgabíró 62 3. Gr. Hunyady I. 3é sga k Wilful 54 4. Rohonczy G. ur 3é sga m Esterfi 55% 5. Mr. Silton 3é stp k Primula 54 6. Br. Springer G. 3é sga m Gaspilleur 50% 7. Wahrmann R. ur 3é p k Duna 49 Tip: Esterfi — Duna. IV. Welter-Handicap. 2000 kor. a győztenek, 300 kor. a 2-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv. 1400"? (21 aláirás.) 1. Mr. Newmarket 3é p m Malteser 61 % 2. (10) Tränkel A. száz. 3é p k Longchamps 60% 3. Gr. Forgách J. 3é p k Kisasszony 60 4. Miklósfalvi ménes 4é p m Ronacher 59% 5. Mr. Dorryt 4é p k Katinka 57 % 6. Wahrmann R. ur 4é sga k Tripoteuse 57 7. Br. Üchtritz Zs. 4é p her. Theophü 54 8. Egyedi A. ur '3é p m Jurátus 52 % 9. Krausz L. ur 3é stp k Mia Teresina 50% 10. (2) Tränkel A. száz. 3é stp m Turi-Tari 50% 11. Péchy A. ur 3é sga m President 49% 12. Szászbereki méues 3é p k Ara 46 13. Mr. C. Wood 3é p k Palota 4« 14. Szemere M. ur 3é stp k Senorita 43 15. Rohonczy G. ur 3é p k Bora 39 Tip: Katinka — Kisasszony. V. Eladóverseny. 2000 kor. 3é és id. lovak szá­mára. Táv. 1100"?. (12 aláírás.) 1. Blaskovich E. ur 3ó p k Virgoncz 55 2. Dreher A. ur 3é stp k Reblaus 55 3. Jankovich-B. Gy. ur 3é p k Reparatur 48% 4. Mr, Janoff 5é sga m Páratlan 57 5. (6) Krausz L. ur 3é sga m Mihaszna 56% 6. (5) Ugyanaz 3é sga m Trianon 50 7. Mr. Lincoln 3é p m Villanyos 50 8. Lov. Lederer S. 4é p her Szittya 55% 9. Rohonczy G. ur 3é p k Bora 48% 10. (11) Mr. C. Wood 3é p k Palota 48% 11. (10) Ugyanaz 3é stp k Rege 51 % 12. Zangen I. ur 4é p ra Balek 60% Tip: Páratlan — Balek. VI. ll-od oszt. Eladóverseny. 3000 kor. 2é lovak számára. Táv. 1000"?. (28 aláirás.) 1. Mr. Blue Green sga k Palma 58% 2.(3) Gr. Degenfeld I. p m Killarney 55% 3.(2) Ugyanaz p m Wedding eve 60 4. (5) Mr. Dorryt p m Tamliur 49% 5. (4) Ugyanaz sga k Plaisirchen 48 6. Gr. Festetics T. sga k Florie 49% 7. Mr. Five p k Brabantine 51 8. Geist G. ur sga m Pimasz 51 9. (10, 11) Br. Harkányi J. p k Serena 51 10. (9, 11) Ugyanaz p m Lauderdale 51 11. ( 9, 10) Ugyanaz sga m Cromwell 54 12. Jankovich-B. Gy. p k Pacsirta 52% 13. (14) Br. Kőnigswarter H. p m Bonvivant 60 14. (13) Ugyanaz stp m Heute noch 52% 15. Krausz L. ur sga k Zsuzsi 54 16. Lov. Lederer S. p m Ladro 51 17. (18) Mr. Lincoln p m Duca 65% 18. (17)Ugyanaz p k Györgyike 51 19. Hg Pálffy M. stp k' Harriet 52% 20. Péchy A. ur p m Magister 54 21. Mr. Silton p k Isolde ' 52% 22. Szászbereki ménes p k Castagnette 49 % 23. (24) Szemere M. ur p m Grimaldi 52% 24. (23) Ugyanaz p m Vén dicsőség 52 % 25. Gr. Teleki J. sz k Pehely ' 48 26. Tränkel A. száz. p m Canterbury 58% 27. Br. Üchtritz Zs. sga k Chryseis 54 28. Wahrmann R. ur p m Intruder 60 Tip: Chryseis — Báró Kőnigswarter istálló. VII. Újpesti dij. 3000 kor. a győztesnek 400 kor. a 2-iknak. 2éveseknek. Táv. 1000™/. (21 aláirás.) 1. Ottó fhg ö cs. és kir. fens, sga k Sosha 54% 2. Gr. Andrássy T. p m Adoma 59% 3. (4) Mr. Blue Green p k Ciarisse 54'/, 4. (3) Ugyanaz stp k Inconnue 54% 5. Gr. Degenfeld I. p m Dandolo 56 6. Dreher A. ur p m Arod 56 7. Mr. Dorryt p m Monplaisir 56 8. (9) Gr. Festetics T. sga m Eclair 56 9. (8) Ugyanaz sga m Freedom 56 10. Gr. Forgách J. p k Szeszély 54% 11. Geist G. ur p m Gyémánt 56 12. Gr. Hadik-B. E. p m Troubadur 56 13. Br. Harkányi J. p k Serena 54% 14. (15) Jankovich B. Gy. sga m Eregy 56 15. (14) Ugyanaz p k Mari Agnes - 54 % 16. Gr. Kinsky Zd. sga m Szokás 56 17. Br. Kőnigswarter H. p m Bonvivant 56 18. Mr. Lincoln p m Duca 56 19. Br. Podmaniczky G. p k Cassiopeia 54% 20. Br. Springer G. sga k Jane Eyre, 54% 21. Wahrmann R. p m Bac 56 Tip: Szeszély — Adoma Körültekintés. Dr. Darányi miniszter ö excja, kinek egész vacátiója abból állt mint ismeretes — hogy az országban utazgatva, a ressortjához tar­tozó gazdászati ágakban elrendelt javítások után nézegetett: vájjon azok csakugyanczél­szerüen és haladéktalanul végeztetnek-e?.. Szent István ünnepére visszaérkezett a fővá­rosba, és délután a lóversenyteret is meglátó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom