Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897
1897-12-23 / 97. szám
684 — —1897. deczember 23. natuj fehér perkál kendőt, a mi még azon módon szegetlen is volt. — odahajolt az orvoshoz — Nagyon szépen megkérem a tekintetes doctor urat, most már a szemét be kell hogy kő ? sem. Helle doctor tisztában volt rögtön a helyzettel. s teljes nyugalommal adott reá engedélyt, nagyon jól tudta ö már akkor, hogy milyen fajta beteghez viszik. Érre aztán ismét megindult a szekér. — egészen más irányt váltva, mint eddig, — mit a doctor a veie szembe jövő szélről vett észre; félórai száguldozás után megállott, s a doctor bekötött szemmel egy szobába vezetve érezte magát, hol levételvén szeméről a kötelék. körül tekintett. Egy kisded paraszt szoba volt. az ablakai jól befüggönyözve rojtos gyapjú kendőkkel, egy jól befűtött búbos ktmenczével. Az egyik sarokban tornyos nyoszolya padlásig felrakott párnákkal, a másikban egy szalma ágy. ráterhelt ki fordított subával, a padkán egy heverő vaczok egy oda veteti subával. A szobában négy egyén voll, — a ké t legény, kik a doctort hozták, szép nyúlánk fiatal emberek, huszonhárom —buszonnégy év körül. — egy gyönyörű szép fiatal menyecske, fekete selyem kendövei bekötött tejjel, és végre egy halvány legény a szalma ágy szélén ülve, egyik vállra vetett subával. Hát hol a beteg? — Ez volna itt tekintetes uram ; tegnap este játékból meglőtte a másik dohányos legény egy rosz pisztolyból, ennek köllött a segitség. A doctor a fiatal emberhez közeledelt, megnézte annak vállsebét, melybe mélyen egy golyó fészkelte be magát, neki akart fogni a műtétnek, s akkor vette észre, hogy nem számitva ily esetre, siettében a golyóhuzót otthon felejtette. — Sose busuljon azért tekintetes uram, nem kell annak golyóhuzó ; tessék a bicskájával kifeszegetni, kemény legény ez, kiállja emberül. Mit volt mii tenni. Helle doctor engedelmeskedett, neki állott a kegyetlen műtétnek, — a legény a menyecske kezét tartva minden szisszenés nélkül állotta ki a golyónak testébőli kiváj ísát, mialatt a menyecske félre fordulva verejtékező homlokát simogatta a legénynek. Egyszerre egy koppanás - a golyó kieseti — a doctor utána nyúlva felvette azt kezébe, s látta, hogy az egy kúp- golyó (Spitzkugel), ép olyan, mint a lovas katona-karabélyok töltése, de a világért sem mutatta megütközését, hanem közönyösen félre lökve azt, folytatta a seb köriili teendőit, s kimosva azt. egy csomó tépéssel betömte, bekötötte. Hát mivel tartozom tekintetes uram — kérdezé most a műtétet kiállott legény, midőn a kötözésnek vége lett. — Két lorinttal jó öcsém. — feleié Helle doctor, vidám kék szemeit a fiu felé fordilva, — ki valóban egyike volt a legszebb fiatal legényeknek, kit valaha ö látott. Pedig a Tisza-Duna között nagy számmal teremnek a szép legények. — Juczi te! adjál a doctor urnák két bankót abból a kisebbikből, tudod. A menyecske a tulipános láda felé fordul), mely divatosan egy fiókkal is el volt látva, benyúlt a ládába, két darab bankjegyet összehajtott, a doctor kezébe nyomta, ki eltéve azt, behagyta újra köttetni a szemét, s felhágva a szekérre, elhajtatott, de csodálkozására oly hamar hazaérkezett, mikép megkellett győződnie arról, hogy a város szélső - házai egyikében lehetett csak, s elvitele alkalmával az össze-vissza csavargás csak is cs^lfogásul használtatott. Ezen tűnődve a doctor gyorsan levetkőzött s majd el is felejtette az egészei, hanem midőn másnap zsebébe benyúlt, s kivette a kapott honoráriumot, akkor látta, hogy azok 10 forintosok. A kivágott katona golyó, — a ládafiából kiszedett bankjegyek között a kisebbek már 10 frlosokból állanak, — titkolódzás, környezet, nagy honorárium, szép legény.gyönyörű menyecske, — gyanitatla vele, hogy feltevése bizonyos, — midőn pedig néhány óra múlva hirét hozta a staféta az izsáki postaszekér kirablásának, tisztába volt a doctor a pénz eredetével. A rájövő vasárnap azulán nem kis meglepetéssel baliák a hivek a szabadszállási tisztelet végével történt szokásos hirdetések között: «egv keresztyén atyánkfia adott egyházunk szűkölködő szegényei részére 20 frlot, Isten dicsőségére 5 frtol.» Melle doctornak 5 forintjába került a megszolgált honorárium továbbítása. — de hát, bogv is tehetett volna másként. * * * A Bogaraknak az izsáki pósla kirablása sokba került, mert Baksi Gyurkán kivül,, ki vállába kapott veszélyes lövést, az öreg Bogár János — Sándor és János fiaival szintén lövést kaptak — halálos lövést a mellükbe, de azért keményen tartották magukat s tova nyargaltak mint a szél az elrabolt pénzzel a puszták messziségébe. Szent-Imréig csak kibírták a nyeregben, a lövés jól bevolt dugva suba-szőrrel— vér nem fogyott — nem gvöngitette az erőt. nem mutatta meg a futók nyomát, — de ott azután a magas buczkák között, hol csenevész nyir és boróka bokrok tenyésznek, a király-dinnyés és gyér gyopár növényzettel boritott homokban, ott a hullámzó talajon egymásután fordullak le lovaikról. Most egy sárga homokbuczka oldalában pihennek. — a nyugati szél végig söpör fölöttlük. behinti, befújja finom porzóval, nem tudja meg-se»ki hova lettek, rfferré nyugdsz'nak ; az igaz, hogy nem is fogják igen keresni, mihelyt birok elhangzik. Baski Gyurka azonban, ha addig él is tovább lovagolt a szabadszállási tanyákig, felesége rejtő helyére ; csak ezt a szép szerelmét — ölelhesse csókolhassa még egyszer... Dönti Peti derék betyár legény volt. ö sértetlenül maradt a katonákkal vivőit csetepatában. de nagy egoistának látszott és annak bizonyult, mely neki csakugyan később nagy ártalmára szolgált. Most sem igen bánkodott az elestek vesztesége felett, neki annál több az osztályrésze mennél kevesebb az osztozó, — nyolczból nem maradt csak öt — s igy kétezer forint jutott egyre-egyre osztályrészül. Már pedig ez elég szép összeg arra, hogy nehánv hónapig el lehessen vele betyárkodni. * * * Néhány hétre a lentebb leirt események után olt vadásztunk Kerek-Egyháza pusztán, azon a Kerek-Egyházán, mely Kun-Szentmiklós városának tulajdonához tartozott. 1862. év Karácsony előtti hét volt; egész nap hajszoltuk a nyulat, dörgött a fegyver reggeltől alkonyig, amikor aztán szépen bevonultunk a csárdába. A mint az ivóba benyitottunk, tömve találtuk azt tömérdek pásztor néppel, ugy hogy alig birlunk az ivó melletti benyilóig — ahol beszállásolva voltunk — elvergődni. Fegyvereinket, melyeket a pusztai csősz és két gányó legény hozott utánunk, leraktuk az ivóban levő nagyasztalra, szépen végtölvégig egymás mellé nyújtóztatva, — töltve volt az egytől az utolsóig kemény nyul srétre és felkapszlizva fényesen, a mint illik. — Most jönne hát az a Dönti Peti, ha van kurázsija, szólalt meg egyik fiatal vadásztársunk nagy henczegve, önhitt bizalommal tekintve végig kis arzenálunkon — «majd kiosztanánk két oldalra. Az ivóban bent levő pásztorok komolyan néztek meszelyeseikbe, — egy szót sem szólottak. Hakker Károly barátom, ki egy bevándorolt német serfőző ivadéka volt, s már kunnak született. — kiegyenesedett szép magas alakjával most lépett ki a benyílóból, keményen végignézett a nagy közönségen s korholólag szólt az ivókhoz: «Micsoda pásztor nép vagytok ti, hogy itt tanyáztok a csárdában, épen alkonyatkor ? Ilyen időben kivül van helye az efajta embernek, nyájnál, gulyánál — nem pedig az ivóban. — Engedelmet kérünk tens uram, — elgyalázkodtunk ebbe a nagy hidegbe egész nap, csak egy kevés időre jöttünk be a melegre, mindjárt megyünk dolgunkra, csak a borunkat isszuk ki előbb. Félóra múlva üres volt az ivó, a pásztor nép eltávozott, szárnyékjai, cserényei mellé; mi pedig neki eslünk a jó vacsorának, a mely elemózsiát mint vadászhoz illik magunkkal hoztunk hazulról s lakomáztunk mint egy kis király, felszolgálva bennünket a barna hajú Eszter, a másfél zsidó lánya, kinek apja a söntésben szundikált, leégett hosszú hamvu fagyugyertyája pislogó világánál, csak néhanéha ütve fel fejét, fürkésző pillantással tekintve ki kalitja lécz rései közül, s midőn látta hogy mindannyian ott vagyunk, egy sem hibázik közülünk. Eszterke sem: — átadta bársony sipkás fejét ismét a bolingatásnak. «Holnap is nap — gyerünk aludni.» Kettő közülünk bement a szomszéd putri istállóba, négyen elhelyezkedtünk a kis benyílóba, magunkal vive fegyvereinket; — Marczi pusztai csősz pedig felhatalmazást kapott, hogv maradék borainkon mulassa ki magát, nehogy kárba vesszen. Dehát magyar ember, ha csak épen neki nem bustiltában. nem szerét magájjriosan inni. Isten tudja, nem esik neki jól aí? ital lársaság nélkül. Fogta tehát magát, kiment az ivóból czimborát keresni. Járt kelt szerteszét, a csárda körül sehol senki. Messze kint. a csikorgó hideg éjszakában itt ott egy pislogó szalmatüz, mely néha nagyot világit, midőn épen reá vetnek egy nyalábot, majd ismét pislákol ; ott, arra tanyáznak a pásztorok; ezek közül most nehéz lenne fogni czimborát, mert csak az imént hurrogtatták ki őket. — De meg aztán nem is szereti az a potyát egyik sem, s ba megkínálod borodból, hozat ö is, ha utolsó garasát költi is rá, csakhogy visszakínálhasson, csakhogy lekötelezetted ne maradjon. Kevély gavallér, préda magyar természet; de hát itt van a putriban a hartai sváb gányó legény, jó lesz az szükségből, — ezt gondolta az öreg Márton csősz és fogta magát, bebujt a putriba, kihúzta Károlt, a ki a jó bir ballatára csak ugy pőrén, mezitláb, hajadon fővel szaladt által az ivóba, az urak által ott hagyott potya borra. Alig helyezkedtek el a nagy asztalnál, alig kortyantott Káról kettőt, hármat: midőn egyszerre csak nagyot dörren a külső ajtó, s utána mindjárt kinyilik az ivó ajtaja s benyomul előbb három puskacső, s utánamindjárt bárom legény. A bejöttek egyike prémes bundát (felső ruha) végig pitykés, szürke bőrös rajthuzlit, sarkanytyus csizmát, fekete pörge kalapot viselt. A másik kettő kurta sötétkék prémes paraszt bekecsbe, egyszörü rajdhuzlis nadrágba voltak öltözve, kik amint bejöttek, mindjárt állást foglaltak, egyik a söntésben felriadt Adolfnak fordítva puskáját, másik a rogyásig megrémült sváb legényt vette czélba. — Senki ne merjen mozdulni, mert halálfiai — Te zsidó mérd a bort a söntésben.
