Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897
1897-05-07 / 29. szám
214 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1897. május-10. nálhatóságukat koczkáztalná. A bemutatott két ménló ennek meg is felel, szép kocsi lovak, (168 cm.), gyönyörű actióval. Áruk 1500 frt. A fogarasi ménes productumaiból (Favory, Conversano. Pluto) összeállított igen szép szürke 4-es fogatot (158 cm.) mutatott fel gr. Biordini Egon. Szokva vagyunk tőle igen jól összeillő és jól behajtott fogatokat látni mindig, s a jelenlegi is hasonló. Áruk 3000 frt. Br. Todesco örököséitől is többféle kísérletet mutattak be. Orosz és angol tv. apaméneknek párosításából magyar félvér kanczákkal (többnyire Revolver, Cotswold, Gidran söt Nonius után) származó mintegy 10 darab lovat állítottak ki. Köztük egy pár meglehetősen összeillő és jól menő kettes fogatot; az egyik pár ang. telivér pej, a másik orosz félvér kancza ; az előbbiek «shnittigebbek», emezek testesebbek ; •— jól mennek és te'.szösek mint használati lovak. Nem hisszük azonban, hogy emez igen kevert anyag tenyésztési czélnak is megfelelő lenne.-— Egy 175 cm. magas hátasparipát (Grizly boy ang. tv. mén és Lisska ang fv. kancza után) is állított ki, mely katonai vezénylő tábornok alá való. Almássy Géza ö méltósága két kettes fogatot állított ki; az egyikben elég nagy lovakkal (179), és egyenként szépek is volnának, jól is mennének — de színeik miatt (világos pej és szürke) hintó elé együtt — nem illők. Áruk 1200 frt. A másik pár sötét pejekből áll, állítólag a br. Bánffy ménesből valók ; remek két példány, mint testi arányaikra mind tartásuk is actiójukra nézve; 1800 frtra voltak tartva s elkeltek 1700 frton. (Vége következik.) Az eladatott lovak jegyzéke. 1. Királydaróczv Darúczy Zoltán 2 drb. Megv. Muzslay Gyula Rád 716 2. Gr. Andrássy Géza 1 drb. Megv. Fáy Béla P.-Monostor 400 3. Potoczky Iván 2 drb. Megv. Bachruch Károly Budapest 600 4. Csiky Sándor 2 darab. Megv. Klettenhofer Károly 1050 5. Gr. Andrássy Géza 1 drb. Megv. dr. Karsay Sándor Budapest 500 6. Beér Antal 2 drb. Megv. Bittó István Bpest 700 7. Micskey Imre 1 drb. Megv Schreiber Ignácz Nyögér 575 8. Halász Aladár 2 drb. Megv. Klettenhofer Károly 700 9. Fölsinger Ferencz 2 drb. Megv. Bogdán L. Georges Bukarest 1000 10. Gr. Stubenberg József 1 drb. Megv. Dorfing Ede fhdn. Josefstadt 500 11. Almásy < éza 2 drb. Megv. Radó Kálmán Répczelak 1700 12. Gr. Andrássy Géza 1 drb. Megv. gr. Zichy Jenő Zichyfalya 400 13. Orosdy Fülöp 2 drb. Megv. gr. Szapáry Géza Bpest 4200 14. Gr. Stubenberg J. 1 darab. Megv. Kálmán földbirtokos Komárom ~ 200 15. Gr. Andrássy Géza 1 drb. Megv. Steinach Eugen, Prága 500 16. Rosenfeld Henrik 2 drb. Megv. Hauszmann Sándor Bpest 700 17. Werner Ferencz 2 drb. Megv. Klein Henrik Ipolyságh 500 18. Csiky Sándor 2 drb. Megv. Knuth Károly Bpest 5(j0 19. Hg Odescalchy Zoard 1 drb. Megv. gr. Zichy Jenő Felsö-Szt.-Iván f,00 20. Gr. Andrássy Sándor 2 drb. Megv. báró Sennyey István Pátzin 1800 21. Ugyanaz 2 drb. Megv. Fürst Ödön Nagyhát 900 22. Gr. Tisza Kálmán 1 drb. Megv. Beniczky Adám Zsámbék 350 23. Almási Géza 2 db. Megv. br. Haupt-Stummer 1000 24. Szentiványi Farkas 1 drb. Megv. herczeg Odescalchi Géza Bpest eoO 25. Gr. Dessewffy Aurél 2 drb. Megvette gróf Kolowráth Olga Budapest 1800 26. Bil. Lipcsey László 1 drb. Megv. Török Sándor Bpest 350 Elkelt összesen 41 ló 19841 frton. A felsoroltakon kivül még legalább 10 ló cserélt gazdát, ezekre nézve azonban nincsenek hivatalos adataink. Nagyobb lókereskedök voltak itt: Schlesinger Berlin, Kolin Prag, Bogdan Bukarest, Reiner Bécs, Lederer Csehország, Meyer Hanover Druvenski és dr. Anderr Varsóból Ügető és távbajtási versenyek: máj. 23., 27. és 29. Pálya a városligeti Erzsébet királyné-uton. Első nevezési zárnapok: május 13., 17. és 28. (Részletesebben a Programúiban e lapok 27-dik számában). Második nevezési zárnap 4 nappal a versenyek előtt kettős léttel, és 3-dik nev. zárnap a verseny elöl ti napon reggel 9 óráig 3-mas téttel. Értesítjük a versenyekre készülő tulajdonosokat, hogy lovaiknak a pálya melletti istállókban jó helyek vannak biztosítva, hol takarmányról is gondoskodva lesz piaczi áron. A bejelentések kéretnek a titkársághoz(Ferencziek •ja IV. lépcső I. emelet.) A m kir. keresk. ügyi miniszter ö nagyméltósága a Magv. Tattersall-egylet igazgatóságának megkeresésére és tekintettel a hazai kocsiversenyló-tenyésztés emelésére: a m. kir. államvasutak igazgatóságának 1896. évi május hó 2-án kelt 56423/C. T. számú határozatával elrendelte: miszerint a budapesti vagy más hazai ügető- és távhajtási-versenyekre és vissza a m. kir. állainvasulakon szállítandó lovak ugyan olyan kedvezményekben részesittessenek mint a telivérversenyekre utazó lovak. Ez a miniszteri határozat már közöltetett a m. kir. államvasutak főigazgatójával, Ludwigh m. t. úrral, ki az értesítést még azzal toldá meg: miszerint megkeresést intézett a nem magyar állam vasutak igazgatóságaihoz is, miszerint e kedvezményhez azok is hozzájáruljanak. * * * Igazoló levél ügetö-versenylovak és ügető tengéizkanczák szállítására. Mint már e lapokban mult évben is említettük, a nm. m. kir. keresk. miniszter urnák, illetőleg a magy. kir. államvasutak igazgatóságának (1896. május 2-röl keit 56423/C. T. sz.) rendelete a következő árszállitási kedvezményt adja, a budapesti vagy más hazai ügető és távha/tásokra szállítandó lovaknak: Gyorsáru szállitm. 1 lóért kilométérenkint 7) kr. « « 2 « « lü) kr. « « több « « 4) kr. A kisérö egyénekért a rendes vitelár. A cs. és kir. szab. Dunagőzhajózási társaság a közönséges árszabályból 33) százaléknyi díjmérséklést enged. Ily igazoló levelek kaphatók a Magyar Tattersallegylet titkárságánál (Budapest, IV. Kossuth Lajosutcza 1. sz.) Szükséges azonban, hogy a szállítandó lovak neve, életkora, szőre s más ismertetőjele — a titkársággal előre közöltesék. valamint a feladó és leszálló állomás. A szállítandó lovak a feladó állomásnál 8 nappal előbb bejelentendök. egy ily Igazolási (kitöltölt és a titkár által alái;t) levéllel. Az ily igazoló levél kíséretében küldött lovak szállításánál a «marha-levél» (Passzus) kötelezettség a nm. m. kir. földmivelésügyi miniszter 8251/III. sz. 1891. rendeletével megszül tetett. Sárkány Ján. Fer.. a Magyar Tatersall-egylet titkár-pénztárnoka. rtünk, közös erővel működni össze juckerlovaink értékesítésének emelésére a nyilvános próbák utján. Azért tehát minél több nevezést; aki még az első határidőre nem kész lovaival — pótolhatja azt a 2-dik nevezési zárnapkor, söt a versenynap előtt is. IRODALOM A Juckerek idei versenyei. Beméljük hogy jól fognak sikerülni; legalább ugy hallottuk mindenfelöl, hogy nagyban készülnek reája. A 3 versenyre, melyben 4-es fogatok indulnak, ugy halljuk hogy az ily anyagban legkitűnőbb istállókból (Gr. Károlyi László, br. Sennyei Pista, Jankovich Elemér stb.) már ma-holnap, összefogják az eddig kettesben gyakorolt lovakat, melyekhez még talán Pestről, aztán Tolnából és a Szilágyságból is remélnek egy-egy fogatot. Igy a három verseny mindegyikére: külön-külön napokon, legalább 2—3 induló négyes fogatot várhatunk. A mi fölséges egy látványt fog nyújtani. Kettes fogatokból mintegy 14 párt várunk, a Bernriederéktöl párosával, szintúgy br. Vojnich Sándor és Muzslay Gyula uraktól, a Dunántulról és Biharból is remélünk néhányat. ... De szükséges is hogy megmutassuk az uj pályán, miszerint a jóakarat meg van benAz uj hivatalos méneskönyv. Örömmel üdvözöljük a hivatalos méneskönyv uj kötelét, mely már magyar és német nyelven jelent meg, oly módon hogy az oldalak két hasábra osztva, az egyik oldalon a magyar a másikon német szöveg látható. Az anyakanczák összes ivadékaikkal együtt 1896. végéig vannak felsorolva, a tavalyi fedezéssel együtt valamint az is fel van tüntetve, hogy az idén 1897 mely ménhez lett az illető kancza bejelentve. Igen hasznos az a fejezet, a melyben az anyakanczák tulajdonosaik szerint vannak rendezve ; nem is gondoltuk, hogy ennyire kiterjedt telivértenyésztésünk. 327 azon tenyésztők száma, a kik telivértenyésztéssel foglalkoznak. A legnagyobb tenyésztők gr. Andrássy Géza (31 kancza) Baitazzi Arisiid (45), Chernel György (20), Dreher Antal (28), Eleo.-.orá udvar (20), Esterházy Miklós gróf (32), gr. Festetics Tassilo (19), Geist Gáspár (20), Jankovich Gyula (24), gr. Károlyi Mihály (20), gr. Kinsky Zdenkó (28), Kisbér (19), Lossonczy és Balogh m*ak (23), Luczenbacher Miklós (27), gr. Pálffy József Í28), gr. Szeilern Ferencz (27), br. Springer Gusztáv (20), br. Üchtritz Zsigmond (20). és Wiener-Welten lovag (20). Hasonló módon, mint a kanczák. vannak a mének is felsorolva. A könyv alakja is megváltozott, nagyobb 4-rét, jó papir és kitünö nyomás egyaránt hozzájárulnak, hogy az uj ménes könyv valóságos diszkünyv legyen. A legnagyobb elismerés illeti Kiss Károly urat. a ki a rengeteg adathalmazt oly világosan rendezte, a mivel csaknem emberfeletti munkát végezett, és dr. Magyar László urat, ki a magyar szövegezést készitetle. A könyv megrendelhető, a Magyar Lovaregylet vezértitkárságánál, egyszerű kötés 16 korona, borjubörkötésben 24 korona. ACARASZAT ES KOPÁSZAT. Az orsz. agarász-versenyegylet tegnap megtartotta értekezletét, melyre az ország minden részéből eljöttek e nemes sport hivei. Az elnök Almássy Géza ö méltóságának e lapok mult számaiban bővebben leirt javaslatai nagyobb részben elfogadtattak, s a szabályok kidolgozására egy kisebb bizottság küldetett ki, br. Podmanitzky Géza elnöklete alatt. — mely aztán az alakuló Orsz. egylet elé fog terjesztetni. . . . — Többet majd legközelebb. AFLÄKTSLIE^ FF© BRACHFELD F. CSÁSZ. és KIRÁLYI UDVARI SZÁLLÍTÓ -jfrt , SZERB. JOB UDVAR! SZÁLLÍTÓ § BUDAPEST DOROTTYA UTC ZA 7. SZ. fjjí ÁRJEGYZÉKET KÍVÁN AT EA bésmenyve KÜLD. O OOQgOOoOO POOOOOBOOOPOOOOOOOOO Ofl C © © o o Schäffer János férfi-«xabó. BUDAPEST, IV., ker., Kecskeméti-utcza 1. Készit saját műhelyében angol szabású utczai- és Salon-öltönyöket mindennemű Sport-Costunle és breecheseket, magyar Gála és magyar és angol liberia-öltönyöket. OOCQOCOOOOOOOOOOOOOOOOOOOAOOOOO'