Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897
1897-02-13 / 7. szám
1897. márczius 20. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 63 Magyarország megújhodásának, újjászületésének eseményeire igen becses képeküel. Mindjárt a bevezető sorokhoz van mellékelve az akkori események legkiválóbb kő pontjának, Kossuth Lajosnak 1843-iki arczképe, «A Tiszaszabályozás kezdeményezői szövetség levelének» hasonmása, továbbá «Teleki József gróf» arczképe Barabás Miklós olajfestménye után ; «Buda 1810-iki látképe» Raussman egykori rajza ; Wesselényi báró Földváry Gáborhoz az Akadémia megalapításáról szóló levelének» hasonmása; «A lánczhidY> képe, építése korából, a budai hidfö akkori képével; a «Pesti vásár század első felében» stb. Minden héten meg fog jelenni egy-egy füzet. Ara 30 kr. Kapható minden hazai könyvkereskedésben. Előfizetés: negyedévre (12 füzet) 3 frt 60 kr. Félévre (24 füzet) 7 frt 40 kr. VEGYES. Hg. Pálffy Miklósnak, a Magyar Lovaregylet egyik igazgatójának három lova van Tatán Stylesnél trainingben. A trióban van a remek formájú Anatole, mely bizonyára az idén mihamar leteszi maidenségét s tán nagyobb dolgokat is lehet tőle várni. Kivüle még két 2évest: Alárt (Triumph —Alzbeta)és egy Erlkönig—Emerentia után származó pej mént futtathat a herczeg. Gr. Károlyi István hat 2évest keresztelt el, melyek közül hármat Huxtable-hez adott trainingbe. A fiatal csikók mind Preferment után származnak, s Agliardi. Titok. Plikus. Ejha. Andrea és Szobaleány 11. névre hallgatnak. Gr. Andrássy Géza. Tivadar és gr. Sztáray János versenyistállója, mely Langkam halálával ismét egy trainer, Thomas Ball kezei alá került, huszonegy före rug. A lot doyenjei a szerencsétlen sorsú Levente és a vas kitartóságu Terebes, melyek ötödik évükben vannak. Mellettük még két 4éves (Válasz és a Kisbaba-mén) továbbá hat 3éves (köztük Jason) képviselik az idősebb gárdát, mig a többi — számszerint 11 — a kétévesek korosztályába tartozik Több jó pedigreejü csikó van ezek közt, s talán a fiatalok közül egyik-másik a nagy áldozatkészséggel fenntartott istállót nagyobb tettekkel is megörvendezteti. Gödön minden egészséges. Az uj trainer E. Hesp gondos kezei alatt kitűnően telelnek át a lovak, s olyanok, mint Demetrius. Voltigeur stb.. melyekkel a kora tavaszszal már foglalkozni kell. nagy körültekintéssel készíttetnek elő a gyors galoppokra. Mint értesülünk az istálló vezetője, L. ur, megbizla mr. Waught, hogy Angliából egy könnyű terhű jockey! szerződtessen, mert a fixen engageált Frank Hesp legjobb esetben is csak 53 kiloval tud a nyeregben ülni. Debutante idei első fellépte. Teljesen rnegbiztató forrásból nyerjük azt a hírt, hogy a veretlen kancza idei debutjét, a Trial stakesben fogja tartani, s e versenyre, Bécsben, már több oldalról fogadiák. Mr. Brook, pályáinkról előnyösen ismert angol orlovas. jelenleg Irlandban tartózkodik, de már a jövő hó folyamán visszaérkezik Tatára, s az alagi meetingen a Styles által kiküldendö lovakai fogja — első sorban — lovagolni. Angostura, gr. Esterházy Móricz kiváló steeplerje — mint értesülünk — be lesz nevezve az alagi nagy akadályversenyre, s lovasa mr. Brook lesz. Lebaudy Róbert ur a lefolyt héten a fővárosban időzvén, Jékey százados társaságában Tatára rándult ki, hol megnézte ugy a Spider, mint a Mntcalf gondjai alatt levő lovait. G. Salter a jelen saisonra fix kötelezettséget vállalt Lebaudy Róbert akadályverseny istállójánál. Igy tehát mégis igaz a hir. hogy az eddigi jockey G. Morris nem jön vissza Angliából. Versenyegyesület Aradon. Az aradi versenyegyesület vasárnap délelőtt tartotta meg évi rendes közgyűlését. Az egyesület ezen az ülésen kimondta, hogy az urlovasok szövetkezetétől függetleníti magát és «Aradi versenyegyesület» czim alatt önálló egyesületté alakul. A közgyűlésen Végh Aurél elnöklete alatt jelen voltak: Purgly Lajos, Vásárhelyi László, L'rbán Iván, Fribeisz Miklós, Sármezey Manó, Dániel Endre, Purgly László, Abaffy Jenő stb. Magyarád. gr. Kinsky Zdenko steeplerje, mely tavaly a többi közt megnyerte a pozsonyi nagy akadályversenyt is, de később letört, e bajából kiépült: R. Heath a kolesi idomitótelepen gondosan práperálja e Montbar mént a közeli eseményekre. Még 43 nap — s vége a boltsaisonnak ! Negyvenhárom nap választ el még bennünket az alagi megnyitó naptól. Interregnum, gr. Esterházy Miklós e jó tehetségű ötéves kanczája be lesz ugratva, s lehet, hogy már Alagon szerepelni fog a zászlók közt. Lustkandl még mindig kisért. Az össze-vissza foldozott egykori Derby-crack az idén is trainingben ma«ad. de aligha fogja kárpótolni gazdáját ama keserű csalódásokért, melyekkel — különösen mint hároméves — halmozta el tulajdonosát. Szabadkán az egynapos meeting az idén, szeptember 12-én tarlatik meg. Tokió nem lett nevezve a milanói Nagy dijra, a minthogy a monarchiából egyetlen egy nevezés sem történt, annál inkább erös volt az érdeklődés Francziaország részéről. Maria, Saphir nagyanyja e hó 3-án egy erös sárga mén-csikónak adott életet Charibert után. A matronát az idén Dornhoz vezetik. Sixpence, mely Németországot képviselte a liverpooli nagy akadályverseny nevezettjei közt. rögtön a teherközlés után törölve lett, pedig a legkisebb súlyt rakta rá a handicaper. J. Boorer, a káposztás-megyeri «uj» trainerhez. Charles Plannerhez szerződött. A tevékeny jockey ép ugy fog lovagolni a sikpályán, mint a zászlók közt Katinka, melyet a minapában vett meg Fáy Halász Gicla úrtól «mr. Dorryt», Káposztás megyerre Charles Plannerhez került idomitásba. Kilencz havi logságra Ítélték el, továbbá 1000 márka pénzbüntetésre Mr. Kneebs-et (kinek peréről már megemlékeztünk), mert Bethel nevü amerikai ügetülovát Nellie Kneebs név alall és mint recordnélküli lovat futtatta Berlinben, löbb versenyt nyerve vele. A lovát is elveszik töle. Hogyan értékesit az Almássy István és társai vadkiviteli társaság? E társaság 1896. november 11-én 920 drb. nyulat és 98 drb. fáczánt vett át Budapest-Kőbánya állomáson néhai gr. Károlyi Gyula örököseinek nagy-szénási uradalmától, fixárak nélkül ugyan, de a lehető legelőnyösebb értékesítést biztosítva az uradalom részére. Az 1897. január 1-én beküldött részletes leszámolás szerint elszámol a társaság. 920 drb nyúlért ii 4-008 frank 3688.— frankot 98 « fáczánért A 3.0176 fr ank 2955 0 « Összesen . 3983-50 frankot. Ellenben levonásba hoz ez összegből: szállítási költségek frk 89050 fogyasztási adó « 787-40 vám « 7 48-25 csarnokba szállítás ... « 7540 bizományi dij « 205 — kezelési dij a 19- 10" o jutalék. Almásy és tsai részesedése « 39835 10% a Társaság költségei fedezésére a 39835 bélyeg, vásárpénz, sürgöny. berendezés, stb. a 3774 vagyis összes levonás : 3559"99 frank, marad tehát az uradalom részére tisztán 920 drb nyul és 98 drb fáczánért 42351 frank, vagyis 199 forint 89 kr. Esik tehát egy-egy darab átvett vadra átlag: W.O krajezdr. Megjegyeztetik azonban, hogy a N. Szénásról—Budapestig való szállításnak 71 frt 46 krnyi költségét az urudalom fizette. Kiadótulajdonos és főszerkesztő : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL I Belváros, Ferencziek bazárja. IV. lépcső I-ső emelet. Schäffer János férfi-azabó. BUDAPEST, IV., ker., Kecskeméti-utcza 1. Készit saját műhelyében angol szabású utczai- és Salon-öltönyöket mindennemű Sport-Costume ós breecheseket, magyar Gála ós magyar ós angol liberia-öltönyöket. öoouooooooooooooooooooooooooqooi Eladó lovak. Az alább megnevezett lovak helyszűke miatt eladatnak, mind hiba nélküliek, jól be vannak lovagolva s jól ugranak. Ezek a következők: 4é sga h Popp Iván Pancake—Amanda 5é stp k Vehementia Vederemo—Dongola Sé stp m Denevér Sweetbread—Dongola Továbbá 2 drb. félvér, apjuk Remember 4 és öévesek. Czim a kiadóhivatalban. Fedeztetési hirdetés. A haidhofi ménesben (vasúti állomás Baden, Bécs mellett, Déli vasút) az 1897. évi fedeztetési idényben következő ügetö-mének fedeznek: Tr-evillian 20317 amerikai rekordja 2 p. 08£ mp. Téves amer. világospej mén ap. Young Jim (George Wilkes-töl) a. Miss Kittridge (Gambettától). Fedezési dij 800 frt. Waweland 3998 amerikai recordja 2 p. 26£ mp. 10éves amer. stp mén ap. Waweland Chief a. Dolly H. Fedezési dij 100 frt. CJallisto amerik. rekordja 2 p. 26£ mp. lléves amer. világospej mén ap. Alcantara, a. Annie Page (George Wilkestöl). Fedezési dij 50 frt. "Warwar idősb orosz szürke mén. Fedezési dij 15 frt. E négy mént illetőleg a kancza-bejelentések a haidhofi ménes-intézöséghez küldendők, megjegyeztetik azonban, hogy '1 r evilliánhoz összesen csak 10 idegen kancza lesz elfogadva. Fedez továbbá Uaidhofban a Badeni ügetöverseny-egylet tulajdonát képező Tonquin 16097 amerikai rekordja 2 p. 28 mp. 8éves amerik. pej mén áp. Lord Rüssel a. Tricara. Fedezési dij 100 trt. A badeni vagy más osztrák ügetöversenyegylet tagjainak kanczái illán csak 50 frt fedezési dij lizetendö, ily kanczák azonban csak korlatolt számban fogadtatnak el. E ménhez a bejelentések a Badeni ügetöverseny-egylet titkárságához Baden (Bécs mellett) Wassergasse 3. intézendök. A Haidhofi ménes-intézőség. Hirdetmény. A „Salgótarjáni fcöszénbánya részvénytársulat'' -nak folyó évi márczius hó 4-én délelőtt 10 órakor budapesti központi irodájában (V., József-tér 14.) tartandó XXIX. rendes évi közgyűlésére a t. cz. részvényeseket meghívjuk. napirend: 1. Az igazgatóság évi jelentésének előterjesztése. 2. Az 1896-ik évi mérleg és zárszámadások előterjesztése s az évi osztalék megállapítása. 3. Az igazgatóságnak és felügyelő-bizottságnak 1896-ra adandó felmentvény. Az alapszabályok 19. §-a rendelkezése szerint az ezen közgyűlésen résztvenni akaró részvényesek részvényeiket vagy a társulat fent megjelölt központi irodájában, vagy pedig a k. k. priv. alig. Bodencredit-Anstaltnál Bécsben (1. Teinfaltstrasse 6.) folyó évi február 23-ig letéteményezni tartoznak. Az alapszabályok 19. §-a értelmében 25 részvény egy szavazatra jogosít. Értesítjük a t. részvényeseket, bogy a mérleg az évi jelentéssel együtt az alapszabályok 52. §-ának megfelelőleg f. é. február 24-től kezdve, irodánkban rendelkezésükre áll. Budapest. 1897. február 8. Az igazgatóság. (Utánnyomás nem dijaztatik.)