Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897

1897-02-20 / 8. szám

70 lö»7 február 20. és hogy Alcatidre küllem tekintetében majdnem kifogástalannak mondható. Tavaly szó volt arról, hogy Alcandre talán valamelyik állami ménesünkben lesz felállítva, de mint már emlitetlük eme terv akadályokba ütközött és igy gróf Andrássy Géza mindnyájunk köszönetére tarthat számot, hogy lehetővé tette, miszerint az amerikai ügetövérnek egy oly képviselője, minő Alcandre, hazánk tenyésztőinek is rendelkezésére álljon. * * * Az első Alcandi'e csikó Magyarországon Chernel György ur tömördi ménesében látott napvilagot f. hó 10-én: egy fekete kancza-csikó, melynek anyja Gyémánt. Testalkata, mozgása, egész külleme a legszebb reményekre jogosít. A csikó anyjának, Gyémántnak, apja Mat Cameron, ez pedig apja Mat Cameron Il-nak és igy nagyapja Kaplanhofnak, mely a legjobb belföldi négyéves ügető volt tavaly a monarchiában. Ezek ntán méltán kíváncsiak lehetünk, mivé fog fejlődni az első Alcandre-csikó, mely Magyarországon született. TARCZA. Utazásom Belső-Arábia, Kurdistan és Örményországban. Irta: br. Nolde Ede. Tovább utazás Ibn Raschid táboráig. Az Emir viselt dolgairól, hadjáratai és győzelmeiről. A beregdai nagy csata: roham 20,000 tevével. (Folytatás.) III. Mindjárt Hailba megérkezésem után (febr. 9.' mind a tartományi helyettes mind magam is irlam Ibn-Rasliidnak, s február 16-án már megérkezett az Emir válasza, melyben tudatja, hogy szeretne velem mielébb találkozni, s e végett találkozásunk helyéül a Shakra és Riad közt fekvő szokott tábor-helyét (látható mult számunkban a térképen) proponálja. — E tudósitás kézbesítésére öt lovast küldött testörségéböl hozzám, kik egyultal mint kalauzok szolgáltak, — hogy útközben a táborig segítségemre legyenek. Ugyanezek biztosra hozták a nagy örömhírt, melynek már előbb pár nappal hire szaladt: hogy az Emir hadjárata gyorsan és nagy győzelemmel végződött ; az Oteibehk és Mteyr nagytörzsek, kik ellene egyesültek — teljesen legyőzettek; 6000 teve, 300 ló és sok más zsákmány esett a gyözö kezeibe. Az Emir kitüntető meghívására másnap (febr. 17-én) korán reggel megindultam kísérőimmel és egész táborommal, mely útra Hmoud (a kormányzó) — közel egy óra járásnyira elkisért, s midőn utolsó bucsu-kávénkat elkölteni rnegállottunk a sivatagban : egyszerre ugy elérzékenyült, hogy zokogásba tört ki; — nem lehetett kétkednem, hogy az alatt az egy hét alatt, melyet Hailban töltöttem igen megkedvelt; igaz. hogy vele s az egész város előkelőivel is a legjobb viszonyba léptem és sokat elbeszéltem nekik különböző világrészekben tett utazásaim s az ott látott népekről. — Már végbucsut vettünk, megfordultunk, — midőn újra — utánam vágtatott (mi hallatlan eset az arabok szokásában) s könnyes szemekkel mondá — kezét nyújtva: «Ne feledje, hog-y bennem egy igaz barátot talált, ki sohase felejti önl, s ameddig karja és hatalma ér, védni fogja, s igy fognak tenni fiaim is; mind a 8-at az Emir ö fensége táborában fogja találni s már irtam nekik. Mind mind bátor vitézek ök, különösen legidösb fiam Madji; akármikor lenne szüksége kardjukra, csak hivatkozzék ösz apjuk szavára ! „ .» Magam is könnyeztem megindulásomban, aztán még egyszer kezet rázva, megfordítottuk paripánkat és kísérelünk után váglaltunk. * * * Mielőtt útirajzomat folytatnám, talán nem veszi rossz néven szives olvasóm, ha Arábia geográfiái és népességi viszonyairól csak egy keveset is megemlékszem. A beduinok*) által lakott és uralmuk alatt levő arab tartományok: északon Syria keleti része és Kurdistan, t. i. Damaskustól ha félkörvonalat huzunk Mossulig (1 itható a térképen), aztán keletfelé (Mezopotamia) Mossultól az Euphrat és Tigris folyók mentén Bagdadig ; innen tovább a perzsa határszél egész a perzsa tenger-öbölig; onnan Délfelé egész a Veres-tengerig roppant lakatlan sivatagok (a térképen Arabien), mely messze tut terjed az azon megjelölt Riad, Oneyzeh, Hail stb. pontokon egész Adenig, a Veres-tengernél; nyugaton Syria. Ezen a roppant területen az arab főnév alatt jelölt népek szamtalan nagyobb-kisebb, és egymástól független törzsekre oszlanak, kik mégis vér-rokonság és szövetség által laza összefüggésben vannak. A főbb törzsek : Mesopotamiában az északi Shammarok ; aztán ezektől délíelé, az Euphrat mentén (Syria és Bagdad közt) az Anazéh, arabok nagy törzse, mely hires volt azelőtt jó lovairól; lejebb a Numtelik és a Nedjedben a déli Shammar-ok, kik tulajdonkép a Hail-város körüli állam törzs-népét képezték azelőtt, de már igen összekeveredlek más arab törzsekkel ; itt volnának aztán még a beduinok, az Oteibeh, Mteyrek, a Harik s Uginkább a //«ró-arabok, kik Mekka és Medinahtól kelet felé tanyáznak, részben a Haii környékén. Ez egy különösen hatalmas, harczias és vad néplaj, mely körülbelül 15—18,000 harczost állithat ki, persze többnyire csak kanúczos puskákkal; ez a törzs a mekkai karavánok fö-réme, mert majd minden évben megrohanják a mekkai zarándokokat s részint feltartóztatják, mig illő váltságdijakat nem fizettek, részint egyes csapatokat ki is rabolnak, daczára annak, hogy a mekkai vándorlás idejére a török szultán ezerre menő katonaságot (druzok, hauránok) küld a karavánok védelmére. De hát ez se sokat használ , ez a fürge lovasnép ... a karavánok hosszú sorát hol itt, hol amott — ahol éppen kevesebb a kisérö-örség — rohanja meg, többnyire éjnek idején. A Szultán — kinek sokféle gyözhetlen czimei közé tartozik az is, hogy a «szent zarándokok védője» — mérgelődhetik aztán, midőn értésére esik (amit különben el szoktak titkolni), hogy ismét meg ismét kiraboltak, sokszor legyilkoltak egy-egy mekkai karavánt, mert annak a sok ezer embernek élete, mely e bosszú zarándoklás alatt többnyire étlen, szomjan és betegség által elvész: a rokonok által mind a beduinok által lemészároltaknak hirdettetik s a szultán rovására vésetik. Konstanlinápolyban — mert máskép segíteni nem tudtak — már több izben megpróbálták, s azt mondták, hogy hisz' ezek a beduinok a Haili emírség területén tanyáznak, s igy az Ibn-Rashid alattvalói ; az Emir pedig magát a szultán barátjának söt szövetségesének vallja; ha tehát a Harb-arabok IbnRashid alattvalói — miért nem fékezi meg őket ? Eíisz mindenki tudja, hogy a Harbok mindig a Hail tartománnyal tartottak, különösen pedig mióta a jelenlegi Emir e tartomány főnöke, tehát több mint 20 év óta, s majd minden évben követték felhívását hadjáratra bár ki ellen. Igy argumentáltak Konstantinápolyban; ellenben Ibn-al Raschid máskép beszélte ezt *) Ezeket keresi most fel Fadlallah alezredes és kísérete. nekem. — «A harbok úgymond — egészen független nép, s maga intézi sorsát; igaz, hogy ha nekem ügyes-bajos dolgom akad s zászlóim alá hivom őket — mindig követnek, de tudják is, hogy mindig győzni szoktam és nem vagyok szűkmarkú, midőn a zsákmány megosztására kerül a sor. — A mi a mekkai karavánok fosztogatását illeti: ebben nem értek egyet a harbokkal, s igaz, hogy ezért nagyon mérgelödnek a törökök. De hát mit lehet ellene tenni!. . . A beduinok azt mondják, hogy ez a sarczolás, fosztogatás az ő régi joguk, s évi keresetük egy része, a mi nélkül meg nem élhetnének!. . . Ezt bizonyosan a próféta — az ö beszámithatlan bölcsességében — rendelte igy!» — Hát már most mit mondjak nekik?... végzé beszédét Ibn al Raschid. Ök urai a Mekkába vezető útnak, s azt ki nem kerülhetni. Csak háromféleképen lehetne talán segiteni, Először, hogy a törökök még nagyobb kíséretet adnának a karavánokhoz, — de ez a viz-szüke és az élelmezés miatt nem tehető, Másodszor: hogy szorítsák be a Harbokat menedékhelyeikbe s verjék le őket, de ez látszólag még lehetetlenebb egy oly harczias nép ellenében, melynek nincsenek városai és állandó lakása, s mely egyrészről vadon sziklaságokban, más részről a sivatagba menekülhet oly messzire és annyi időre — hogy azt a törökök ki nem állhatják. — Harmadszor, hogy lépjen egyezségre velük a szultán, quasi fizessen nekik évi adót, vagy hogy eltogadhatúbban hangozzék: évi tartás pénzt; de ezt egy nagy állam, mely hadsereggel bir — szégyenszemre nem teheti.» — Az emir elbeszélte még nekem, hogy régóta szövetségben van a harbokkal, és kötelezve van őket védeni ellenséges támadások ellenében, kivéve ha a mekkai zarándokok fosztogatása miatt a törökök támadják meg őket. «Én igen nagy tisztelője és hive vagyok Hamid szultánnak — folytatá még az Emir, — de őrültség volna tőlem, ha erőmet olyanok ellen pazarolnám, kik az arab-ügyekben leghűbb szövetségeseim, és még hozzá eredmény nélkül; mert mint mondtam — a harbokhoz nehéz férni, s az ö sziklás hegységeikben egész lovasságom és tevéim tönkremennének. Különben — mondá jókedvűen — éppen itt van nálam látogatóban egy pár előkelő főnökük, beszélgessen velük e tárgyról (hisz már megismertettem önöket egymással), majd meglássa, mily jól mulat velük; nagy ördögök és meghallhatja, hogy tőlem sem félnek, csak saját érdekükből tartanak velem jó szót, s mert hát itt a sivatagokban — az én fegyveres markomban vannak a kutak, s szomjan döglenének minden lovaik- és tevéikkel ha velem ujjat-huznak.» * * * Azon a nagy kiterjedésű földön, melyet arabok, beduinok laknak, nem szokott ugyan népszámlálás lenni, de a különböző főnökök utján kb. megtudhatni, hogy hány harczos és mennyi teve lehet e népek között, IbnRashid többel foglalkozott ezzel, s az ö számítása szerint e földön mintegy 120,000 harczos él, egy-egy barczosra öt családtagot véve, ez mintegy 600.000 főnyi népségnek felel meg; persze hogy igen kevés ez, ha meggondoljuk, hogy ez a föld kétszpr oly nagy kiterjedésű, mint Németország. A 120,000 harczos következőleg oszlik meg: az északi Shammarok (Mezopotámiában) kb. 15,000; az Anazéh nagytörzse 30,000; Ibn-Rashid a Nedjedség összes erejével (de a Harbok. Oteibeh-k és Mteyrek nélkül) 30,000; a Harbok, a Munteíikek és iraki arabok kb. 10,000; a többi nem emiitett törzsek kb. 20,000 hadfit állithatnak. Itt aztán br. Nolde kiterjeszkedik Közép; Arábia politikai és ezzel szorosan összefügg

0 1 vallástörténeti ügyeire, a wahabiták keletke-