Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897
1897-12-23 / 97. szám
VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 18S7. deczember 23. Kiváló származásúak : Leány, Waisenknabe és Lenkének leánya, ugy Biróné is, a hires Bírónak féltestvére, ki ezenkívül apjának Talpra Magyart vallja; ezek bizonyára ivadékaik utján sokat beszéltetnek majd magukról. Ugyanitt áll a hires Tokiónak egy féllestvére, Thecla (ap Livingstone) aki már «Thessa» által mint anyakancza jól mutatta be magát. Az anyakanczáknak pik-je azonban kétség kivül Thisbe, Per pedesnek a krakkói Elnöki dijban leverője, ki a monarchia egyik legjobb származású apaménjének, Morgan-nak és a versenypályáról is előnyösen ismert Tableaunak leánya. Thisbe az idén ép ugy mint Biróné meddő maradt, azonban ugy tudom, hogy az előbbi Dunure-uál, az utóbbi Primás II-nél fog az idén látogatást tenni. Simonvi Móricz franczia sportsman, ki tavaly a magyar államnak a hires Callistrate-t megvételre ajánlotta, a szászbereki ménes számára apalónak Franczia országból, Sylvestre Bonnard-ot importálta. Ezen mén tulajdonképen eleinle a félvér tenyésztésnek volt szánva és csakis később a kitünö pedigree-je és kifogástalan termete folytán határozta el magát a paszionatus tulajdonos, hogy ezen mént a telivér tenyésztésre is kihasználja, miért is legközelebb hozzája néhány kanczát fog küldeni. Sylvestre Bonnard Xaintrailles közeli rokona. a mennyiben ezen mén apja Xaintrailles anyjától származik. Francziaországban versenydijakban többet nyeri 50000 l'rknál és különösen kivált, mint handicap ló nehéz pályákon, hosszú távolságokra. Sylvestre Bonnard 16 maroknál magasabb, aranysárga, racinglike mén. kinek szügye igen széles, jó mélységgel bir, és erös csontozatu. Sylvestre Bonnard egyéves csikai Francziaországban átlag 3000 frcon keltek el árveréseken. A fagy által igen kemény talaj miatt Sylvestre Bonnardnak csakis lépés és tráb actióját volt alkalmam látni és mondhatom, hogy térfoglaló léptei szinte megleplek. Annak bizonyítására, hogy mily nemes származású mén Sylvestre Bonnard, itt adom leírását, Bruce Love szerint készilett pedigreevel és dr. R.—r. urna.k adott véleményét The Nabob The Nob 1 Glaucus 3 Octave 1 12 Hester 12 Camel 2i Monimia 12 Vermeibe 3 The Baron 24 Birdcatcher 11 Echidna 24 Vermeibe 3 Fair Helen 3 Priam 6 Dirce 3 The Flying Dutchman 3 Bay Middleton 1 Sultan 8 Cobweb 1 The Flying Dutchman 3 Barbelle 3 Sandbeck 8 Darioletla 3 Impériuse 2 Orlando 13 Touchstone 14 Vulture 13 Eulogy 2 Euclid 7 Martha Lynn 2 Whisker 1 Floranthe 36 Nabockliscb 4 Miss Tooley 2 Harkaway 2 ... Economist 36 Daughterel 2 Euclid 7 Martha Lynn 2 Whisker 1 Floranthe 36 Nabockliscb 4 Miss Tooley 2 Pocahontas 3 Glcncoe 1 Sultan 8 Trampoline 1 Pocahontas 3 Marpessa 3 Muley 6 Clare 3 Voltigeur 2 Voltaire 12 Martha Lynn 2 Blacklock 2 Phantom Marel2 Muiatto~5 Leda 2 Bay-Celia 12 Orlando 13 Touchstone 14 Vulture 13 Bay-Celia 12 Hersey 12 Glaucus 3 Hester 12 (Ezen lónak staminája a mi legtöbb tenyésztőinknél inkább hátrányára, mint előnyére fog szolgálni, mert nálunk az elsö kérdés, vájjon mily «speed»-del rendelkezik egy apaló!) Sylvestre Bonnard (12). «Egy még fiatal, igen nemes származású mén, a melynél szebb pedigreet nem sok tenyészménünk mutathat fel. A verseny pályán is tudott boldogulni, s ez elég; nem mindig a jó versenylovakból lesznek jó reDroductorok. Pedigreejére tekintve legelőször is az ötlik szemünkbe, hogy a csúcs felé a a versenyző és örökitö vér elnyomja a külső ereket ugy hogy az I—IV. removéban csakis ilyen vért találunk s az V. removéba kell leszabnunk, mig külső családbeli vért találunk, a VI. remove pedig ugy alakul, hogy azt 10 versenyző. 14 örökilö és 8 külső ér képezi. Pedigreejének csúcsa felé fellünö a bente iyésztés a 2-es versenyző és a 3-as és 12-es örökitö családokra. Hátrább haladva a pedigreeben ezen családi bentenyésztésekhez még egy erös bentenyésztés az l-es családra lesz szembetűnő. Az egyéni bentenyészlések közül felemlitendök, hogy legjelesebb érként Her Grace pedigreejében az anyai oldalon a Hersey-Hester eret véve, Florestan pedigreejében apai oldalon találjuk a The Nábob-He>tor eret. Ez a legbecsesebb bentenyésztés s azt hiszem hogy Sylvestre Bonnard álürökitési képességének méltatásánál majdan nagy szerepet fog játszani. Ezen egyéni bontenyésztésen kivül találunk bentenyésztést Martha Lyunre, Orlandora, Glaucusra Touchstone-ra Sultanra stb. azokról nem is szólva, a melyek csak hátrább, a VI. remove-n tul jutnak érvényre. Ezen okokból következtetve azt hiszem, hogy Sylvestre Bonnard nagvon jól be fog válni s jó ivadékokat fog nemzeni. Bőven levén ellátva örökitö és versenyző vérrel, bármilyen kanezával párosítható, csak testalkatuk, hibáik és külsőségeik szerint legyenek egymáshoz illők. Örökitö és versenyző vérben gyenge kanczák, még ha directe kiilsö családból is származnak, mind bátran küldhetők Sylvestre Bonnard-hoz.» Dr. R.—r. tn. p. Végül rátérek a bét fejből álló csikóanyagra. 1897. évben a ménesben 9 csikó látott napvilágot, melyek közül kettő kimúlt a többi hét pedig miud méncsikó, melyek ottlétemkor mirigy betegségben laboráltak. Ezek közül legszemrevalóbbak a Fenék Thekla csikó (melynek Táblabíró a neve); aztán Espoir—Feetschy csikó (Fetisch nevü) és (Triton) mely Primás II.—Thesistöl származik. Az idén a versenypályákon a rossz temperament-jéröl hires, de magasra tartott Thetist szintén ott láttam a ménesben, miután az a téli időre a trainingből ki lett véve. A ménes berendezése, istállója, paddock-ja mintaszerű, a csikók felnevelésére oly nagy gondot (ordít a tulajdonos, hogy azok ha Hansi mester kezei alá kerülnek, szinte kiválnak az oil lévő többi csikók közül. Ennyi szakértelem és gondozás mellett a versenypályán a siker kimaradhallan és igy bizton remélhető bogy a szászbereki ménes heliotrop szinii dresz-je szép sikerekel fog elérni. N—t, Még egy szó a biharmegyei licentiált mének mennyiségéhez. M. t. Szerkesztő Ur! — Bocsánatol kérek, hogy hosszabb távollétem és felhalmozott teendőim miatt f. év október hó 7-röl keltezett b. soraira csak ma válaszolhatok. Visszatérve b. lapja 74. számában megjelent «Mennyi licentiált ménünk van ?» czimü közleményre, vagyok bátor ennek kiegészítéséül, illetve kiigazításául tudatni, hogy : Biharvármegyében az 1897. évben fedezett: 1. 29 állami ménállomáson 71 drb 2. Állami bérmén 10 « 3. Bizottságilag licentiált mén 82 « 4. Tudtommal közhasználatra nem bocsátott, magántulajdont képező mén 7 drb' Összesen fedezett tehát Bíharvármegyében 170 drb jobb minőségű mén. Ez az összeg a jövö évben remélhetőleg növekedni fog. amennyiben a már meglévő fedeztetési állomásokon kivül a rendelkezésre álló állami fedező mének számához képest 7—8 uj állomás fog szerveztetni s a mének létszámának növeléséhez hozzá fog járulni azon körülmény is, hogy kedvezményes részletfizetési feltételek mellett az államtól vásárolható községi mének engedélyezése iránt ez év folyamán 8 község folyamodott, Biharvármegye összes kancza-állománya az 1896-iki összeírás szerint 32.316 drb ; beleértve azonban a kancza-csikókat is. Ha a fedezendő kanczák számát 40°/ 0-ra becsülöm, ugy körülbelül 75 kanczára esnék egy-egy drb jobb minőségű mén és azt hiszem, habár minőség tekintetében, mint másutt, ugy nálunk is még sok kívánni való van — hogy Biharvármegye sem marad nagyon el a löbbi megyétől s a fenlemlitett közlemény Biharvármegyére vonatkozó megjegyzése indokolatlanná válik.*) Midőn egyúttal fenti adataimnak a t. szerkesztő ur tetszése szerinti felhasználásába szívesen beleegyezem, maradtam Nagyvárad, 1897. decz. 16. Kiváló tisztelettel: Wertheimstein Alfréd sz. kiv. százados, Biharvárm. lótenv. biz. elnöke. Orosz lovak Magyarországban. Rumbach Géza cs. és kir. asztalnok nemrégen nejével Oroszországba ulazott, a honnan kilencz drb pompásan kifejlődött nemes fajú orosz lovat hozott és pedig 5 drb mént és 4 drb kanczát, melyeket a már Köttsén levő többi orosz lovaihoz fog beosztani. Ez alkalommal orosz kocsisokat is hozott magával, kik az ott divó bánásmód és tanításban részesitik a nemes állatokat. A lovak egyelőre még itt vannak Budapesten, mert Rumbach a telet itt tölti. Az orosz lovak tenyésztése e szerint Somogyban már a legközelebb igen szép arányokat fog ölteni, annál is inkább, mert mint halljuk, a tavaszszal még több darabot is visznek Küttsére. Budapesti lóvásár. Budapest, 1897. decz. 16-án. (A budapesti vásárigazgatóság jelentése). A vásár forgalma közepes. Felhajtalott összesen 545 db Eladatott 253 db. Jobb minőségű lovakból hálás 25 db, eladatott 9 db 115 — 250 frtért. könnyebb kocsiló (jukker stb.) 30 db, eladatott 12 db 108-125 frtért, nehezebb kocsiló' (hintós) 10 db, eladatott db -— frtért, igás kocsiló (nehéz nyugoti faj) 60 db, eladatott 18 db 100—250 frtért. ponny 4 db, eladatott 0 db — frtért; közép minőségű lovakból: nehezebb félék (fuvaros ló stb.) 100 db, eladatott. 60 db 40-80 frtért, könnyebb félék (parasztló stb.) 150 db, eladatolt 80 db 20-40 frtért; alárendelt minőségű lovakból 166 db, eladatott 74 db 8 — 15 frtért. Bécsi vágóra vásároltatott 58 db, az állatkert és kutyák részére vásároltatott 10 db. *) Nagyon örülünk, hogy azzá válik, s közérdekből igen köszönjük a szives felvilágosítást. Lapunk folyó évi 74-ik számában közölt adatokat egyenest hivatalos uton kaptuk, s rendkivül csodálkoztunk, hogy Bihar- s még néhány megyére semmiféle adatot nem tartalmaz. Kérnénk az illető többi megyék lóteny. biz. elnökeit is - hasonló pótlásra, vagy legalább, hogy jövöre a Hivatalos beadványban ne csak az állami-, hanem a magánosok vagy községek által felállitolt — licentiált méneket is bejelentsék. A főszerkesztő. Tattersall. (Budapesten, Kiilsö kerepesi-ut. Lovak minden időben ugy eladás végett bizományba, valamint egyszerűen csupán tartásra és gondozásra felvétetnek. A legjobb minőségű zab és széna adagolással, naponta háromszori erös abrakolás, bőséges etetés és tiszta almozassal, egy ló után egy napra 1 írt tartásdij számíttatik. Ha beállított ló gondozását a tulajdonos szintén a társulat részéről óhajtja, ez esetben külön naponkint és darabonkint 30 kr, gondozási dij fizetendő. A tisztogatás, jártatás, lovaglás, szigorú felügyelet'mellett, szép időben az ügető pályán, egyébként a fedett' lovardában történik. Bővebb felvilágositassal a helyszínén szolgál: Budapesten, 1897. decz, hó. Kropf Béla, társ. titkár.