Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897
1897-11-13 / 92. szám
623 8 kr. kilométerpénzt kapnak. A tanfolyamot versenyvasalás fogja bevégezni, mely dij-kiosztással lesz egybekötveJ. Reeves idomár gondj ai alatt ez időszerint nem kevesebb, mint harmincznolcz léves van ; oly szám. mely még Angliában is a ritkaság számba megy. Crampont, Festetics Tassilo gróf kétévesét, a Gunnersbury verseny nyertesét hosszabb odssokkal fogadták a jövő évi Derbyre. Helyreigazítás Mult számunk «körültekintés» rovatában, a lóteny. ankétről lévéri szó, citáltuk földmv. min. 1897. évi 41.730 sz. rendeletét, felemiitvén, miszerint azt lapunkban Gaál Gyula ur, a Somogy m. lóteny. biz. elnöke kommentálta Gaál Gyula ur felszólamlása következtében fentebbieket most oda módosítjuk, hogy Gaál Gyula ur kommentárja a földmiv. min. 1897. évi 57351 sz. ménvizsgálati körrendeletére vonatkozott és nem az ezt módositó 1897. évi 41730 sz. min. körrendeletre, mely a gyakorlati követelményeknek az előbbinél sokkal jobban megfelel. Kiadótulajdonos és főszerkesztő : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Felelős szerkesztő : FERDINÁNDY BÉLA. 4 arany-. 18 ezüstérem, 30 disz- és elismerő oklevél. KWIZDA-féle Bestitutiofiuid. cs. és kir. szab. mosóvíz lovak számára. 1 üveg 1 frt 40 kr. 35 év óta használják ndvari istállókban, nagyobb katonai és polgári istállókban, nagyobb megeröltolések előtt erSsitííszer, ilyenek után az erő visszaszerzésére; továbbá rándnlásoknál, az izmok meredtségeesetében stb. a lovakat a trainiugben erőpróbákra képesiti. Valódi minőségben csak fent látható védjegygyei ellátva kapható Ausztria és Magyarország összes gyógyszertáraiban és drogueriáiban. Főraktár: Kwizda Ferenc János ea. és kir. osztr -magy és román kir. ndvari szállitó kerület i gyógyszerésznél KorneMian. Bécs mellett. SZERKESZTŐSEG ÉS KIADÓHIVATAL : Belváros, Ferencziek bazárja, III. lépcső I-ső emelet. Eladó. A telivér hágómén Loadstone sötétpej, jel nélkül, 16 marok és 2 ujj magas, született 1882. Apja Pellegrino, anyja Seily Oak, Paul Jonestól. (Ö. G. B. Vol. V. Pag. 767.) Fedezett 1890-töl a gróf Bamberg ikrényi ménesben és félvér-tenyésztésre különösen alkalmas. Ara 2000 forint. Közelebbivel szolgálhat az ikrényi tiszttartói hivatal utolsó posta Györ, a honnét 40 perez alatt Ikrénybe kocsizni könnyen lehet. 1—12 Tattersall. (Budapesten. Külső kerepesi-ut.) Lovak minden időben ugy eladás vegett bizományba, valamint egyszerűen csupán tartásra és gondozásra felvétetnek. A legjobb minőségű zab és széna adagolással, naponta háromszori erös abrakolás, bőséges etetés és tiszta almozással, egy ló után egy napra 1 frt tartásdíj számíttatik. IIa beállított ló gondozását a tulajdonos szintén a társulat részéről óhajtja, ez esetben külön naponkint és darabonkint 30 kr. gondozási díj fizetendő. A tisztogatás, jártatás, lovaglás, szigorú felügyelet mellett, szép időben az ügető pályán, egyébként a fedett lovardában történik. Bővebb felvilágositassal a helyszínén szolgál: Budapesten, 1896. április ho. Kropf Béla, társ., titkár Fedezési hirdetmény. A monostori ménesbon az 1898 évi fedeztetési idényben idegen kanczákat fedez Omvell pej mén apja Bend'Or anyja Lizzie Agnes, Maccaronitól. Fedezési dija 150 frt. Fedeztetés listája már teli van. Jack O Lantern sötét pej angol telivér mén apja See Saw anyja Mistery ap. Trompeter any. Chasade Stockwell-töl. Angliában 16 versenyt nyert, közte a 2000 fontos Withsuntide Platet. Fedeztetési dija telivér kanczátó, 100 frt. Fedeztetési dija félvér ka-iczától 50 frt. A kanczák tartása kisbéri díjszabás szerint; jó ápolásért minden kancza után havonként 5 frt. lesz fizetendő. Bejelentéseket elfogad Fáy Béla Puszta-Monostoron (posta- és vasútállomás.) 2—3 cs. és Éjin. él^szEnÉsz. Budapest, Váczi-utcza 25. szám. Ajánlja saját készítményét aranyban, ezüstben és drágakövekben. Különlegességek: phantasietárgyak, verseny- és vadász-dijak saját mintázatonkint. fei Schäffer János m f'érfl-szabó. BUDAPEST, IV., ker., Kecskeméti-utcza 1. Készít saját, műhelyében angol szabású ütczai- és Salon -öl töny ö ket mindennemű Sport-Costume és breeclieseket, magyar Gála, magyar ós angol liberia-öltönyöket. ® BORHEGYI F. ezelőtt Lápossy :F\ és társa borkereskedő Gizella-tér 2. — Egyetem-utcza 1. Ajánlja asztali-, pecsenye- és tokaji aszuborait nemkülönben valódi franczia és belföldi pezsgőit. Árjegyzékkel bérmentue készséggel szolgál. Fedezési hirdetés. 1898-iki fedezési idény alatt az abonyi ménesben (vasút-, posta- és távirda-állomás Abony, Pestmegye) a következő telivér mének állanak: Bálvány ell. 1878-ban ap. Buccaneer a. Lady Florence, Newminstertöl; a. Lady Melbourne, Melbournetöl. Bálvány a monarchiában és Németországban évjáratának legjobb lova volt; győzött a hamburgi Criteriurn-, a baden-badeni Zukunftspreis- és a soproni Polgár-dijbaii. Bátor, Boglár, Gar, Kozma és sok más nyerő apja. Fedezési dij : 200 frt. (Még 14 kancza fogadtatik el.) King Monmouth ell. 1882-ben ap. King Lud a. Miss Somerset, King of Trumpstöl ; a, Effic Deans, Blair Atholtól. King Monmouth kétéves korától hétéves koráig volt pályán és győzött a yorki Zetland Stakes-, a redcari Kirkleatham Biennial Stakes- és a Two yrs Old Stalces-, a yorki Great Breeders Convivial Produce St afies-, a doncasteri Princess of Wales Nursery Plate-, a leicesteri Inauguration Nursery-Hetndicdp-, a yorki Great Yorkshire Stakes-, a doncasteri Great Yorkshire Handicap-, a yorki Craven Stakes-, a derby-i Doveridge Cup-, a lincolni Great Tom Stakes-, a Derby Cup-, a manchesteri Wilton Plate-, a newmarketi Babraham Plate-, a leicesteri Summer Handicapban kétszer, a manchesteri Rothschild Plate- és a Sedford Borough Handicap-, a newmarketi Ellesmere Stakes-, a yorki Great Ebor llandicap-Ptateben stb. stb. King Monmouth Alice Lisle, Keynsham, King Spider, Othery, Queen Monmouth, Willington, Bradford Countess Beatrice. Harry Monmouth. Messala, Victa. Kings Messenger, Royal Warden, Álmos stb. apja. Fedezési dij : 200 frt. (Még 7 kancza fogadtatik el.) Timothy (Peter testvére) ell. 1884-ben ap. Hermit a. Lady Masham, Brother the Staffordtól : a. Maid of Masham. Don Johntól. Timonthy győzött a goodwoodi Ham Stakes- és a Prince of Wales Stakes-, a newmarketi Buckenham Stakes-, az Ascot Derby-, a leicesteri Midland Derbya doncasteri Zetland Stakes-, a newmarketi)Triennial Produce Stakes- és a St. Leger Stakes-, az ascoti Gold Cup-, és Alexandra Plateben stb. stb. Timothy Civil Service, Little Chris, St. Mark, Stowmarket, Sweet Music, Tim, Timorosa, St. Osmund, Timid, Cold Steel, Cushendall. Brittles, Ethel-mén, Timberil, Timon, Tiger Tim. Brecon, Shrove Tuesday, Taciturnity stb. stb. apja. Fedezési dij : 200 frt. (Még 9 kancza fogadtatik el.) Beau Brummel ell. 1880-ban ap. George Frederick a. Ma Belle, Lord Cliffdentől; a. Dulcibella, Voltigeurtöl. Beau Brummel a Woodcote-Stakes és Hopeful-Stakes nyerője. Beau Brummel Sir Jakob, High und Low. Lord Ulin, Jessamy, Belmont, D'Orsay, Lady Killer, Sir Benjamin, Adornment, Beaulieu II., Belle Winnie, Lackadaisical, Szittya, Lovebird, Fortély, Bébé stb. apja. Fedezési dij 100 frt: Buckingham (Clifford testyére) ell. 1893-ban ap. Gunnersbury a. Cabale, Ostregertöl; a. Caprice de Lissa, Starketól. Buckingham öt yersenyhen futott s négyet nyert. Fedezési dij : 25 frt. A kanczák gondozása és élelmezése a kisbéri díjszabás szerint. Bejelentések br. Harkányi Jánoshoz Budapest, Andrássy-út 4. sz. intézendők.