Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897

1897-10-01 / 79. szám

538 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1897. szcpferr.bcr 24. A Leger lefutása tulajdonképen semmi ujat nem hozott, mert azt már régen elmondtuk és konstatál­tuk. hogy az idei Derby helyezettjei (Sebaj, Tip-Top és L'Astro) csak másod klasszisu lovak. Statesman ugyan nem mutatott kimagasló fölényt Kópé és Inaska ellenében, de még is oly formát mutatott, hogy fel kell tételezni, hogy egészséges állapotban a mi Derbynket — meg a német Derbyt is — meg kellett volna neki nyerni. Az, hogy Debutante és Statesman között melyik a jobbik, nehéz eldönteni, s ezt nyilt kérdésnek kell még ezután is tekinteni. A próba galoppnál legjobban Statesman és Kópé tetszettek, de az aczélos — bár kicsiny Inaska is jó benyomást keltett. Favourite természetesen States­man volt, Inaska és Kópé körülbelül egyenlő párt­fogásban részesültek, a többieknek bosszú odds-szal is alig akadt barátja. A St. Leger eredménye telje­sen reálisnak mondható s erösebb iram esetében sem került volna ki belőle Kópé nyertes gyanánt, mert végre is az állóképesség sem más, mint ver­senyképesség, már pedig Statesman valamivel na­gyobb versenyképességgel bir, mint Kópé. A nap többi futama megküzeli tői eg sem kelthettek oly érdeklődést, mint a St. Leger. A 1600 méteres Eladóversenyben Contra féltestvére Moring aratott könyü győzelmet Primula, Sans géne és más három ló ellen. Moring sokat javult tavasz óta, s a ringben igen keresett ló volt, ugy hogy ods-sza 3-ról l}-re szállt alá. A Pásztordijat Toreador feltartva nyerte az egykor nagy versenyképességgel rendelkező Beighterton ellen, mely többé árnyék? sem lesz a régi Beightertornak. Igen jó hizonyitványt állított ki magának Driver, hogy 62 kiló óriás terhével az Eladói• Handicapjái meg tudta nyerni. Nem is az eladó klasszisba tar­tozik az olyan ló, mely 13 kilót tud adni Helyesnek, s azt hisszük, hogy Mr. Janoff jó vásárt csinált vele. Doge és Viotti leverotése a Kétéves nyeretlenek ver­senyében meglepetést kelteti — a versenyből Jabla­nica került ki nyertes gyanánt Wie Seide ellen, mely sokat igéröleg debütált. A zárszámot képező Handicap Kérdés zsákmánya lett, mely ma még jobb formát mutatott mint a múltkor, mert igen tisztességes társaságot hagyott maga után, többi közt Garibaldit és Mirkol, melyek istállójuk által erősen voltak támogatva a fogadá­sokban. * * * A versenyek lefolyása a következő volt: Az Eladóverrenyhen egy hibás indulás után, melynél Moring és Sans géne tőitek el legmeszebbre, Moring ugrott el a vezetéssel, nyomában Deczember és Sans géne, hátul Loves trial. Az iiam nem volt valami gyors, s Deczember a fordulóban már visszahanyat­lott. A vezető mindvégig megtartotta p iziczióját s bár a távnál erélyesen felnyomult Primula. Morin­got el nem foghatta, mert ez két hosszal nyert, har­madik Sans géne lett. A Pásztordijban elejétől végig Toreador vezetett s erősen tartva ment át a czélvonalon több hosszal Beighterton előtt. A St. Legerben második kisérletre sikerült a start, miután Statesman és Inaska kissé elszaladlak. Harry állt az élre, nyomon követte öt Kópé, majd kissé hátrább Inaska, Statesman, hátul ding-dong Sebaj és Tip-Top. A 2000 méleros startnál az élen levő kettőnek 5—6 hossz előnye volt Inaska előtt, de már a víztoronynál Harry eljátszotta szerepét s tel­jesen kiesett a versenyből. Kópé ment ekkor erősen hajtva az élre 2—3 hosszal Inaska előtt, mögötte 1—2 hosszal Statesman. Igy jöttek be az egyenesre is, hol már csak a három elöl levő volt még ver­senyben. A kis tribün elején Kópéhoz előbb Inaska, majd Statesman jöttek fel, rövid küzdelem fejlődött köztük; a távnál Kópé és Slatesman te-fej mellet voltak, mig Inaska ekkor középen feküdvén, mögé­jük került s Hyamsnak kívülről kellett hoznia. A nagy tribün elején Statesman Adams egy-két felhí­vására előre ment s elég biztosan egy hosszal nyert Kópé és az utolsó métereken nagy rushsel jövő Inaska ellen, melyek holtversenyben érkeztek be Tip-Top elölt. Az Eladók hanclikcapjében Millefleurs ugrik el, de csakhamar mellette volt Springinsfeld s jó iramban vezettek Zote. Helyes és az erősen tartott Driver előtt. Az egyenesen Millefleurs verve volt, s Zote Hint fel Springinsfeld mellett, majd a távnál Helyes nyomult fel. Ugyanekkor Driver is ütközetbe jött. a nagy tribün előtt elhuzoít az élen levők mellett s } hossza! nyert Helyes ellen, mely után nyakhi sszal Springinsfield lett harmadik. A nyeretlenek versenyében soká késett a Slart. Fütty, Wie Seide és Táltos makranezoskodása miatt. Ahogy leesett a zászló, a barrier mellett Wie Seide galop­pozott. Doge, Jablanica voltak mellette. A távnál fel­nyomult Jablanica, majd a kiilsö oldalon Viotti tört előre. A három közt rövid küzdelem fejlődött, mely­ből végül is Jablanica 8 hosszal vált ki elsőnek Wie Seide elölt, mig fejhosszal Viotti a harmadik helyre érkezett. A Handicapben Kérdés ugrott el a vezetéssel ; eleinte Fragonard. Dogma voltak mögötte, de a befutón ezek lehanyatlottak s helyükbe Mirko, majd Garibaldi jöt­tek, de Kérdésre veszélyesek nem lehettek, mert ez egy hosszal igen könnyen nyert Garibaldi ellen, melyet 3 hosszal Mirko követett. Versenyjelentés. liiwln|>esti versenyek 1S97. Őszi-Mceting. Első nap. Szombat, szeptember 25. I. Gödöllői dij. 3000 kor. IfiOO méter. 5 Toreador 63% k. Barker I 3 Rabenvater 56 k. Cleminson 3 3 Tip-Top 59 k. Sharpe 2 3 Kelel 56 k. Ailams 0 Egy hoszszal könnyen nyerve, 1 hoszszal 3-ik. — Tot. 5:23. — Helyre: 25:57 I., 25:80 II. II. IlftroniövFSf k bői versenye. 3000 kor. 2400 méter. Szolgabíró 55% k. Hesp I Engelsbrücke 55% k. Boorer 3 Rache 63 k. Wheeler 2 Ötnegyed hoszszal biztosan nyerve, félhoszszal a 3-ik. — Tot. 5:7. III. Államdij. 5000 kor. 2600 méter. 4 Helle ,11 inelle 55k. Barker I 5 Terebes 51% k. Cleminson f 4 Gavarni 59 k Kapousek 2 4 Wont Rose 56% k llyams t Három hoszszal könnyen nyerve, két és félhoszszal holtverseny a 3-ik helyre. Tot. 5:7. — Helyre: 25:32 I.. 25:44 II. IV. Oszi kisérleli verseny. 11.000 kor. 1100 m. 2 Vollmond 50% k.Ballantine I 2 Bébé 50% k. Bulford 4 3 Wette nicht 00% k. Barker 2 2 Fortély 49% k. Cleminson 0 3 Bogdán. 60% k. Sharpe 3 3 Scarcity 59 k. Hyams 0 Nyakhoszszal könnyen nyerve, 1 hoszszal 3-ik. — Tot. 5'65. — Helyre : 25:85 I., 25:37 II. V. Kladők-ltandieapja 2000 kor. 1000 méter. 5 Jura 47 k. Slack I 3 Spie.-sbUrger 56% k. Sharpe 4 3 Kérdés (fv.) 44% k. Warsh 2 3 Bora 42 k. Sands 0 3 Vájjon 46% k. Poole 3 Másfél hoszszal könnyen nyerve, 6 hoszszal a 3-ik. — Tot. 5:15. — Helyre : 25:50 I , 25:56 II.' YI. Mirsery-Ilandieap. 2000 kor. 2évesek. 1000 méter. Nainuna 52% k. Sharpe 1 Red Rose 50% k. Ibbett 0 Malteser 43 k. Slack 2 N'viri bicskás 45% k. Wilton 0 Billnitz 55 k. Bulford 3 Maros'45 k Peasnall 0 Lárma 56 k. Adams 0 Douairiére 42% k. Sands 0 Csengő 51 k. Hyams 0 Etuska 44 k. Ma'sh 0 Ket hoszszal könnyen nyerve, 2 hoszszal 3-ik. — Tot. 5:29. — Helyre : 25:101 I. 25:96 II. Második nap. Vasárnap, szeptember 25. I. Kladöverseuy. 2000 kor. 1400 méter. S Ralek 53% k. Peake I 3 Passe la main 48% k.Bulford 3 3 Helyes 52 k." Hyams 2 3 Springinsfeld 49% k. Poole 4 Nyakhoszszal biztosan nyerve, 1 hoszszal 3-ik. — Tot. 5:17. — Helyre: 25:32 I.. 25:29 II. II. Handicap. 3000 kor. 3évesek. 2000 méter. Jason 55% k. Barker I Mirkó 60 k. Peake 0 Gála 46% k. Prudames 2 Millefleurs 42% k. Final 0 Gehst vira 48 k. Bu ford 3 Két hoszszal könnyen nyerve, fejhoszszal 3-ik. — Tot. 5:17 — Helyre : 25:38 I.. 25 37 II. III Hatvani «Hj. 11.500 kor. 2évesek. 1100 m. Kifentlieli 52% kl Adams I Doge 52% k. Park 0 Mummelgreis 55 k. Ballantine 2 Ladrdhe 57 k. Cleminson 0 Gohér 55 k. Barker 3 Hires leány 51 k. Ibbett 0 Véletlen 55% k. Pratt 4 Pavolin 57 k. Hyams 0 Egy hoszszal biztosan nyerve, nyakhoszszal 3-ik, félhoszszal a 4-ik — Tot. 6-27. — Helyre: 25:37 I.. 25:33 II.. 25:77 III. IV. Kétévesek claiming Handicapja 2000 kor. 11 0 m. Oriflame 51% k H ams I Epine 4 ; k. Westwood * Tatin 45% k. Marsh 2 Jammerfetzen 55 k. Adams 5 Bóra 39% k. Finan 3 Két hoszszal könnyen nyerve, 1 hoszszal 3-ik. — Tot. 5:16 — Helyre : 25;44 I., 25:45 II V. Il-od oszt. eladrtversenv. 2500 kor. 2é. 1100 méter. Prósa 51 k. Wilton I Rege 52% k Hyams 2 Egy hoszszal igen könnyen nyerve. — Tot. 5:6. VI. Weiler Handicap. 2001) kor. 1000 m S Kérdés (fv.) 42% k Marsh 1 3 Offensive 57 k. Adams 3 3 Jura 51 k. Peake 2 3 Dogma 59 k. Bulford 4 Küzdelem után nyakhoszszal nyerve, 3 hoszszal 3-ik. — Tot 5:30. — Helyre: 25:51 I., 25:45 II. Harmadik nap. Kedd, szeptember 28. I. W'cller-Handicap 2000 kor. 1400 méter 3 Theophil 44 k. Marsh I 3 Marengo 52 k. Ibbett 3 3 Gehst vira 53% k. Bulford 2 3 Persze 52 k. Cleminson 0 Mástél hoszszal könnyen nyerve, 7 hoszszal 3-ik. — Tot. 5:22. — Hel) re : 25:54 I., 25:42 II. II. GUI verseny-H» dicap. 2000 kor. 2800 méter 3 Vájjon 51 k. Boorer I 3 Rozi 58 k. Shejbal 0 3 Bibis 56% k. Csompora 2 3 Vivandiére 59% k.Geoghegan 0 3 Trial 62% k- Kapousek 3 3 Hableány 54 k. Hesp 0 3 Botline 64% k. Barker 0 3 Sirály 52% k. Morris 0 4 Csakathurn 61% k. Madden 0 Négy hoszszal feltartva nyerve, 1 hoszszal 3-ik. — Tot, 5"64 — Helyre: 25:161 I., 25:97 II. Ill Óklöheri Handicap. 11 500 kor. 1600 méter. 6 Fiit 51% k. Sharpe I 3 Mauritius 57% k. Adams 0 4 Bátor 57% k. Pratt 2 4 Pardon 54% k. Bulford 0 4 (javarni 54 k. Hyams 3 3 Hajadon 53 k. Wilton 0 6 Almos 56% k. Ibbett 4 4 Pária 51% kt Mac Farlane 0 5 Toreador 60 k. Barker 0 Másfél hoszszal könnyen nyerve. 4 hoszszal a 3-ik. — Tot. 5:14 — Helyre : 25:43 I.. 25:122 II., 25:56 III. IV. Kiadőverseny. 2000 kor. 1100 méler. 4 Jap 61 k. Sharpe I 2 Gábor 49 k. Ibbett 3 2 '.rany 44 k. Slack 2 2 D. B 44 k. Marsh 4 Félhoszszal könnyen nyerve. 2 hoszszal 3-ik. — Tot. 5:8. — Helyre : 2534 I.. 25:52 II. V. Kétévesek elarle versenye 2000 kor. 1000 m. Szeszély 11.46% k. Wilton I Feneleány 51% k. Cleminson 5 Pletyka II. 51% k. BuRord 2 Orbad 48 k. Ibbett 6 Jólehet 46% k. Marsh 3 December 53 k. Sharpe 7 Castelar 48 k. Poole 4 Bóra 43 k. ; Finan 8 Három hoszszal könnyen nyerve, 2 hoszszal 3-ik. — Tot. 5:40. — Helyre : 25:77 I., 25:273 II. , VI Palotai dij 300) kcr. 2évesek. 1000 méter. Áriilö 56% k. Adams I Pressburg 56% k. Prall 0 Gaspilleur 54'% k. llyams 2 Dainty 55 k. Cleminson 0 Ex orfo 54% k. Sharpe 3 Egy hoszszal biztosan nyerve, két és fél hoszszal 3-ik. — Tot. 5:13. — Helyié: 25:35 I., 25:32 II. vetni való mocsártölgy-makkot idejekorán való megrendelésnél az öszi és tavaszi évadra legjutányosabban szállítok a világhírű vin­kó vcei (szlavóniai i erdőkerület sziavon erdőségeiből. Legelső minőségű, valódi szlavóniai mocsár­tölgy-makk. csiraképességéri való jótá lássál. Spitzer Jakab, Vinkovce, (Szlavónia.) Kilátások a budapesti versenyek ötödik és hatodik napjára. Az ötödik nap inegnyilószámát képező Eladóverseny melyben istállófiuk lovagolnak, Balek, Garibaldi é Szikra közt fekszik. Az 1. oszt. E'adóverseny négy ló közt dőlhet el s ezek Csipke, Prosa, Jablanica és Bébé. Szűkebb választást nehéz tenni s a négy közül talán Csipkét lehet leg­inkább kihagyni. Nehéz verseny a Prince of Wales Handicap, mely­ben King Amphion, Álmos, Pardon, Mirko és Ro­nacher közé helyezzük a verseny kimenetelét. Az Államdij valószinü nyertese Belle Minetie. Mel­lette Toreador és Blondine érdemelnek figyelmet. Az Eladók Handicapjében a lehető legmérsékeltebb lovak indulnak. D. B. és Tátin közé tesszük a ki­menetelt. A Kétéves Handicapjában Primula, Malteser, Billnitz és Etuska birnak győzelmi kilátásokkal. A hatodiknapi Claiming Stakes, ha ugyan indul, Moring zsákmánya lesz. Távollétében Pipacs, Sze­szély II.. Etuska birnak kiváló esélylyel. A Zuglói dijban Rabenvater vagy Zofe arathat győzelmet. A Lovaregyleti dij, melyben tavaly Ganache győze­delmeskedett, Tokio győzelmével fog valószinüleg végződni. Érdekes volna Statesrnant Tokióval együtt látni, bár a valószinü eredmény Statesman levere­tése volna. A Kétévesek Államdijában Árulónak kimagasló esélye van. s nehéz lesz előle a dijat elvinni. Helyre Wie Seide jöhet. Az Eladóversenyben jó esélye van Álmosnak, de aligha ilt indul. Jura, Jap és Contra közé helyezzük a dij kimenetelét. A Nursery Handicap nyertesére nehéz rámutatni. Moring. Bis, Eluska közt lehet a nyertest keresni. * * * A Prince of Wales Handicap helyezettjei 1890-től: 1890. 4é Trudom 53 k. 1 5é Cabotin 58 k. 3 4é Moeros 52} k. 2 Futott 11 ló. Könnyen 1 hoszszal nyerve, } hosz­szal 3-ik. 1891. 3é Benczúr 58} k. 1 4é Advanceflag 57 k. 3 3é Judica 49 k. 2 Futott 11 ló. Könnyen } h. nyerve, 5 h. a 3-ik. 1892. 3é Délibáb 48 k. 1 3é Hires 59} k. 3 3é Springal 49 k.' 2 Futott 11 ló. Biztosan } hoszszal nyerve, 3 hosz­szal 3 ik. 1893. 3é Mirevaló 57 k. 1 5é Benczúr 62} k. 3 4é Icicle 56 k. 2 Futott 18 ló. Könnyen 2 h nyerve, } h. a 3-dik. 1894. 6é Benczúr 64} k. 1 3é Gar 53 k. 3 5é Hippoinenes 48 k. 2 Futott 11 ló. Fejhoszszal nyerve, 2 hoszszal 3-ik. 1895. 4é Álmos 53 k. 1 3é Margit 51 k. 3 4é Demetrius 62 k. 2 Futott 14 ló. Nemoda Buda fejhoszszal első, de disqualifikáltatott. 2} hoszszal 3-ik. 1896. 3é Voltigeur 55 k. 1 3 Bonnie Lassie 43} k. 3 5é Álmos 55 k. 2 Futott 13 ló. Biztosan nyakhoszszal nyerve, nyak­hoszszal a 3-ik. * * * A Lovaregyleti dij helyezettjei 1890-től: Megjegyzés : e dij neve : 1892-ig Nemzetközi dij volt. 1890. 3é Garlic 54} k. 1 3é Nickel 59} k. 3 3é Weather 55 k. 2 Futóit 6 ló. Könnnyen 1} hoszszal nyerve, 1} hoszszal a 3-ik. 1891. 3é Achilles II. 59} k. 1 4é Garlic 62} k. 3 3é Dragonier 54} k. 2 Futott 5 ló. Könnyen 2 hoszszal nyerve, 4 hosz­szal a 3-ik. 1892. 3é Primás II. 54} k. 1 3é Konradin 54} k. 3 3é Espoir 59} k. 2 Futott 5 ló. Biztosan 2} hoszszal nyerve, rossz harmadik. 1893. 4é Primás II. 62} k. 1 3é Vocativus 56} k. 3 3é Duncan 59} k. 2 Futott 5 ló. Küzdelem után fejhoszszal nyerve, 4 hoszszal a 3-ik. 1894. 4é Dornröschen 64 k. f 4é Virad 65} k. 3 4é Kis Iblya 64 k. f Futott 3 ló. Holtverseny. 3 hoszszal 3-ik. 1895. 3é Eltoli 59} k. 1 5é Kis Iblya 65} k. 2 Futott 2 ló. Könnyen 1} hoszszal nyerve. 1896. 3é Ganache 59} k. 1 4é Weatherstar 60} k. 3 3é Bentinck 59} k. 2 Fulott 5 ló. Könnyen 3 h nyerve, 3 h a 3-ik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom