Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897

1897-09-20 / 74. szám

1897. szeptember 20. VADÁSZ- ES VERSENY-LAP. kirándulást tett a külső korláthoz, s még lovasa vissza fordította, igen sok tért veszített, s igy is csak fél hoszszal vesztette el a versenyt. A nyeretlenek eladó versenyében Bujdosó volt a kedvencz, s meg is felelt a belé helye­zett várakozásnak, mert mérsékelt ellenfeleit könnyen hagyta maga mögött. Jobb klasszisu eladó lovak vettek részt a nap főszámát képező St. Marxi dijban. s Bál­ványom birta a fogadók bizalmát első sorban. Másodsorban a St. marxi sörgyáros Smeta­nája volt kereslet tárgya, de a St. Marxi sörgyáros hiába ambiczionálta magának a St. Marxi dij megnyerését, a most verseny­ről versenyre javuló Palmesel végtelen könnyű győzelmet aratott a versenyben. Palmeselre azután nagyon élénk árverés volt, s a ló 5000 forintért a Miklósfalvi ménes tulajdo­nába ment át. Palmesel mai győzelme ma­gasan taksálható, s meg vagyunk róla győ­ződve, hogy a Stronzian-ivadék még jó ver­senyeket képes lesz nyerni. Az is ritkaság, hogy előbb kis képességű ló, mint Palm­esel, mely augusztusban; oly! mérsékeft lovak ellen, mint a minők Rózsa és Splüngen. vere­séget szenved; rövid pár hét aiatt megszám­lálhatatlan fontot javul, négy versenyt nyer szakadatlan sorban, s minden alkalommal néhány kiló javulást hoz magával a starthoz. A mértföldes Handicap Csipke győzel­mével végződött, mely 28 fontot adott a mér­sékelt Ayalának. s biztos győzelmet aratott. Az Erdbergi-Akadály verseny hat háromévest látott a startnál, de a teherKiegyenlités nem sokat használt, mert a kis terhű lovak sehol sem voltak, s Eins ins Andere és Irrthum, melyek a legnagyobb súlyt vitték a versenyben, egymás közt intézték el a dij sorsát, s az Igali ménes lova tartotta meg a fölényt Irrthum ellen. A mértföldes Handicapban Mauritius ismét igen könnyű győzelmet aratott, s a mértföld egy csöppet sem volt neki hosszú, pedig a Kegyur-ivadék álló képességében nem lehetett nagyon bizni; 28 fontot adott Sprin­ginsfeldnek. s amint versenybe hozatott, nem volt többé kétség, hogy ö lesz a könnyű nyertes. Az Eladók Handicapjában Cereal és Peccadille osztoztak a fogadók bizalmában, de nem feleltek meg a várakozásnak, mért két outsider volt a frontban s a verseny Georgettenek győzel­mével végződött. * * * a versenyek részletes lefolyása következő volt: A Nyeretlenek-Gátversenyében öt ló ment az indító oszlophoz. Zofe jó iramban kalauzol Eiffellhurm s a többiek előtt, Matabele az ut felén meg van verve. Az utolsó előtti gátnál Botline és Coulisse jelennek meg Zofe mellett, de Coulisse ugrás közben a külső korlát felé kitör és sok tért vészit. Az utolsó gátig Zofe látszik megtartani a fölényt Bottine felett, de a sik pályán Bottine előre tör, s küzdelem után } hoszszal nyer az időközben ismét lábra kapó Coulisse ellen. Egy hoszszal hátrább Zofe harmadik. A Nyeretlenek versenyében Jammerfetzen mindaddig elől van, a mig a távoszlopnál Bujdosó le nem fogja, mely utóbbi 1} hoszszal könnyen nyer Jammerfetzen ellen. Kleine Fran/.ösin harmadik. A St. Marxi díjban a mérsékelt Hátha kalauzol, de nem sokára Bálványom megy frontba, s közepes iramról gondoskodik. Az egyenesen Bálványom verve van, Smetana és Biegun vonulnak frontba, s ugy látszik, hogy ök intézik el a dij sorsát, a midőn a távoszlop táján a háttérben tartott Palmesel mellet­tük megjelenik, végtelen könnyen elhúz mellettük, s egy hosszal feltartva nyer. Három hosszal Smetana mögött Biegun harmadik. A Handicapban Thetis. Ayala és Grumbler vannak mindaddig frontban, a mig az egyenes közepén Csipke hozzájuk nem szegődik, elhúz tőlük, s biztos győzelmet arat Ayala ellen. Thetis és Grumbler har­madik és negyediknek lesznek helyezve. Az Erdbergi Akadály versenyben Ludmilla és Eins ins Andere felváltva vezetnek. Az ut felén a harma­dik helyről Eins ins Andere frontba megy, az egye­nesen Irrthum által üldözőbe vétetik, de Eins ins Andere folyton uralkodván a helyzet felett, könnyen győz. Irrthum mögött Engelsbrücke harmadik. A Handicapban Chignon és Margosza erös iramban vezetnek, de az egyenesen már eljátszák szerepüket. Itt Regent, Springinsfeld és Jasmin mennek frontba ; a távoszlopnál Springinsfeld uralkodni látszik a hely­zet felett, de a tribünök előtt nagy specddel Mauritius szökik hozzá, s } hoszszal igen könyü győzelmet arat. Springinsfeld mögött négy hoszszal Regent har­madik. Az Eladók Handicapjában Georgette és Szeszély II. vannak frontban, Cereal a távoszlopnál szegődik hoz­zájuk, s az érdekes finishböl Georgette kerül ki nyertes gyanánt a gyenge kezű Finan által lovagolt Szeszély ellen. Cereal jó harmadik. * * (Kilenczedik nap, vasárnap szept. 19-énj Igen kellemes idö kedvezett a mai napnak, s a Jubileum-dij állván programmon, ugy a kedvező mellék körülmények, mint a kilátásban álló nem mindennapi sport nagy és diszes közönséget vonzott a turfra. A Jubileum dij három különböző évjárat­nak egy-egy jeles képviselőjét egyesitette a startnál, s Driver kiegészítette a mezőnyt, mint istállótársának Weathercocknak, a tavalyi Derby nyerlesnek pacemakerje. A nagy To­kióval, mely kétségkívül Kincsem óta. a leg­jobb ló, mely nálunk napvilágot látott, a ve­retlen Debutante vetle fel a keztyüt, s való­ban érdeklődéssel lehetett a verseny kimenetele elé tekinteni, annyiban, hogy Tokió mily fölényt fog mutatni Debutante felett, mely ma még előrehaladottabb kondiczióban állt a starthoz, mint a Királyné dij napján. Weat­hercock mai futására nagyon kíváncsiak nem voltunk, kevés bizalmunk volt ahhoz, hogy jó formát lássunk töle, s csakugyan ugy volt; gróf Huuyady négyévese messze mögötte áll ama formának, melyet a ló hároméves korá­ban mutatott. Driver töle telhető iramról gondoskodott, de az csak közepesnek volt nevezhető, mert Debutante is, Tokió is pul­Ivlva haladtak a vezető lovak mögött. «Más­fél hoszszal könnyen» szólt a biró Ítélete s Tokió csakugyan könnyen nyerte versenyét, Sharpénak csak addig kellett Tokiót lova­golnia, mig lovával a kancza elé került de a mint Tokió ellenfelén tul volt, könnyen húzott el Debutantetól. Ezúttal Tokió egy magas kla­szisn a mai napig veretlen kanczát hagyott maga mögött s képesség dolgában ott áll. ahová öt eddig is helyezni lehet. Debutante jó ló. a csodakancza nevet azonbao nem érdemli meg. s bár kétségkívül évjáratának egyik legjobb lova, még az is kérdéses váj­jon, ö-e a legjobb. A Jubileum díjon kivül még a Ridotto­verseny és a Turul-Gátverseny gyűjtőit jobb osztályú lovakat a starthoz. A Ridotto-verseny­ben Nur Neune aratott Adams erös keze alatt könnyű győzelmet s igen jó formát mutatott, hogy Prosának 7 fontot tudott adni, s e kanczát még 10 fonttal megverte. Az árve­résnél nem volt rá ajánlat, pedig az ideges kancza ezúttal futotta legjobb versenyét. A 1 nrul-Gátversenyben a berezegi istállónak kedvezvén a szerencse, a mezőny legjobb lova Stuwer aratott győzelmet benne, mig Formosa, melyről jó hirek keringtek, a második helylyel volt kénytelen megelégedni. Igen jól futott Anatole, de e mén 66 kilóval erősen volt megróva a handicapper által s az ö viselt dolgai a gátpályán még sem értek fel a Stuwer formáihoz, ez utóbbi még kevesebb terhet kapott Anatolenál. Sajnos, hogy két verseny match lett, mert ugy az Eladó versenyben mint a kétéves nyeretlenek versenyében csak 2—2 ló állt ki a starter elé. Nagy részben a propozicziók voltak ennek okai, mert mi szükség van oly eladóversenyre, melyben ama lovak, melyek két eledóversenyt nyertek, kizárvák; ily szövegű propozicz.k a saison vége felé csak ártanak a Club anyagi érdekeinek, mert nem kerül a versenyre mezőny. A másik verseny pedig 1600 méterre vezetett, az ily bosszú távolságos nem nagyon szeretik a tulajdono­sok kétéveseiket tuttatni­* * * A versenyek részletes lefolyása következő volt: A Handicapben Biegun kalauzol, de a távoszlop előtt kénytelen helyet engedni Helyesnek, melyhez a tribünök előtt County Kildare szökik fel, s fél hoszszal biztosan nyer. Helyes mögött négy hosz­szal hátrább Offensive harmadik. A Ridotto versenyben Nur neune a start ól kezdve elöl fekszik, a távoszlopnál már biztos nyerőnek látszik, s két hosszal Prosa előtt éri el a czélt, melyhez Ex offo jó harmadik. Az Eladóversenyben Tindirindi kalauzol az ut feléig, a hol Muraena elhagyja s ez utóbbi könnyű gyö­zelnjet arat. A Jubileumdij startja csak több kísérlet után sike­rült. Azonnal Driver veszi át a kalauz szerepet, s mutatja az utat Weathercock és Debutante előtt. Néhány hosszal hálrákb. Tokio az utolsó helyen galoppozik. Minden változás nélkül érnek a lovak az egyenesre, a hol Driver, s mem sokára Weather­cock is verve vannak. A már most vezető Debútante­hoz Tokio fokozatosan feljön, a távoszlopnál a kan­czát utoléri, rövid felhívás ulán elhagyja, s másfél hosszal könnyen nyer ellene. Weathercock tizenöt hosszal hátrább harmadik. A Turul-Gátversenyben Old Jack Dickinson jó iramban kalauzol Trial, Stuwer s a többiek előtt. Az egyenesen a vezetők visszaesnek, Stuwer, Ana­tzle és Formosa szöknek előre, de Stuwer most már .megtartva előnyét igen biztos győzelmet arat For­mosa ellen, mely a tribünök előtt elragadja a má­sodik pénz* Anatoletól. Az Eladók Akadályversenyében Madrigal és Jonathan felváltva vezetnek. Az utolsó kanyarodóban Madrigal verve visszaesik, s Jonathan áll az élre, mely e poziczióját mindvégig megtartva, a tribünök előtt előre törekvő Ingraban ellen küzdelem után nyak­hoszszal nyer. Ä versenyben letört Madrigal rossz harmadik. A Nyeretlenek versenyében a vezető Lord Bobot Candide az egyenes közepén elfogja s igen könnyen győz. Versenyjelentés. Bécxi versenyek IW7. Szeptemberi meeting. Első nap. Vasárnap, szeptember 5-én. 1 Hürdenrennen. 2000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 200 kor. a 3-iknak. 3évesek. 2400 méter. Rosario 66 k. Boorer I Irrthum 66 k. Williamson disq. Sarajevo 60 k. Barker 2 Engelsbrücke 60 k.Kapusek disq. Blue Bull 60 k. Geoghegan 3 Feltartva 10 hoszszal nyerve, Irrthum, mely másodiknak érke­zett, disq. — Tot. 5:16. — Helyre: 39:25 I., 62:25 II. IÍ. Neulliiyx-lteiiiieii 4000 kor. a győztesnek. 400 kor. a 2-iknak. 2évesek. ltiOO méter. Mindig: 55 k. Barker I Dainty 53 Vi k. Grimshaw 0 Arúló 55 k. Adams 2 Toll 55 k. Wilton 0 Ex offo 55 k. Pratt 3 Palmerston 55 k. Cleminson 0 Galli-trac 55 k. Hyams 4 Egy hoszszal nyerve, 4 hos/szal hátrább a harmadik. — Tot. I 5:30. — Helyre : 25:44 I., 25:34 II , 25:42 III. ' III. Espoir-Rennen. Eladóverseny. 4000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 1800 méter. 4 Aequator 6OY2 k-Cleminson I 4 Pardon 60'/ 2 k. Bulford 4 6 Barinkay 60V 2 k. Hyams 2 4 Bátor 60'/ 2 k. Pratt 5 3 Aga 55>/j k. Sharpe 3 Igen könnyen 4 hoszszal nyerve. 2 hoszszal hátrább a 3-ik. — Tot. 5:9. — Helyre : 25:31 I., 25:47 II. IV. Handicap. 2000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 1200 méter. 2évesek. I liessa 47>/j k. Poole I Hebe 56'/ 2 k. Park 0 Honfi 59 k. Adams 2 Domina 55V 2 k. Bulford 0 Marasca 55V 2 k. Hyams 3 Clarette 55 Barker 0 I Fair play 56'/ 2 k. Ibbett 4 Nyíri bicskás 53>/ 2 k. Wilton 0 Alpár 56'/ 2 k. Peake 0 Peccadille 50 k. Sands 0 Kleine Französin 56'/ 2 k. Pratt 0 Propeller 48'/ 2 k. Cleminson 0 Könnyen 2 hoszszal nyerve, 1 hoszszal hátrább a 3 ik. 1 fej­hoszszal a 4-ik előtt. — Tot. 5:69. — Helyre: 25:73 I., 25:45 II., 25:47 III. V. «rosses Freudenaiier-Hnndicap. 15000 kor. a gyöz­tesnei), IOOO kor. 2-iknak, 400 kor. 3-iknak. 3200 méter. 4 Rri?atid 49V 2 k.Cleminson I 4 Gavarni 57 k. Kapousek 4 4 Belle Minette 51 k. Wilton 2 4 Coulisse 57 k. Pratt 0 4 Béniinek 64'/ 2 k. Hesp 3 4 Biegun 55 k. Adams 0 Könnyen l'/ 2 hoszszcl nyerve. 8 hoszszal hátrább a harmadik, j — Tot. 5:20. — Helyre: 25:39 I.. 25:35 II. I VI Septeinber-Steeplecha««. Handicap. 3000 kor. a győz­tesnek, 400 kor. 2-iknak, 200 kor. 3 iknak. 4000 méter. 4 Tarara-boani-do-ay 65 k. Fibich J. hadn. 1 6 Aviso II. 65 k. Rosack 2 4 Ingraban 67'/ 2 k. Wheeler • 3 id Simon Renard 70 k. Barker 4 Küzdelem után rövid fejhoszszal nyerve. 1 hoszszal hátrább a 3-ik. — Tot. 5:18. — Holyre : 25:46 I.. 25:59 II. VII. Verkantsrenuen. 2000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 2évesek. 1000 méter. Orbad 51V 2 k. Ibbett I Dirtcheap 51 k. Fros 6 Agncta 50 k. l'ark 2 Morgó 56 k. Adams 7 Banjaluka 50 k. Bulford 3 Per se 54'/ 2 k. Hyams 8 Oriflame 50 k. Prudames 4 Parnassie 50 k. Wilton 9 Iiis 53'/ 2 k- Grimshaw 5 Könnyen 1 hoszszal nyerve, 4 hoszszal hátrább a 3-ik. — Tot. 5:56. — Helyre: 25:71 I-, 25:54 II., 25:36 III. Második nap. Kedd, szeptember 7. . I. Hürdenrennen Hdcp. 2000 kor. a győztesnek, 400 kor a 2-iknak, 200 kor. a 3-iknak. 2300 méter. 3 .lablunkn 56 k. Rosack I 3 Blue Bull 62 k. Geoghegan 3 3 Zufe 65 k. Wheeler 2 Igen könnyen 1V 2 hoszszal nyerve, 8 hoszszal hátrább a 3-ik. — Tot. 5:8. — Helyre: 25:25 I., 25:25 II. II. Yerkanfkrennen. 2000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 1200 méter. 3 «Hosier Belle 55 k. Adams I 3 Fejedelem 48V« k. Fros 4 3 Szittya 53 k. Cleminson 2 3 Nebáncs 50 k. Peake 5 4 Jap 63'/ 2 k, Sharpe 3 ; igen könnyen háromnegyed hoszszal nyerve. 6 hoszszal hátrább a 3-ik. — Tot. 5:10. — Helyre: 24:34 I., 26:54 II.

Next

/
Oldalképek
Tartalom