Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897

1897-08-23 / 62. szám

1897. augusztus 25. 447 nyakhosszal elsőnek ment keresztül a czélon, mig Virgoncz mögött t'ejhosszal Judica és Longchanps holtversenyben értek be fejhosszal Tick Tack előtt. A kétévesek versenyében két ló indult; egy-két hibás indulás után Tátin, Gábor, Terno és Billnitz jártak elöl, majd a távnál Turi-Tari jött a frontba, s ugyan­akkor Tátin és Terno verve maradoztak. Az élre ekkor Billnitz került, mely egy ideig küzdött az eré­lyesen vetélkedő Turi-Tarival, de végül is könnyen 6/ 4 hosszal nyert ellene, mig két hossz ,1 hátrább Gábor lett a harmadik. A Claiming Stakesben hét ló adott találkát a start­nál. Theophil vezetése alatt indultak el, mely mö­gött Gyúrjad, Gloster Belle helyezkedtek cl. A táv­nál Gloster Belle ment a frontba, szorosan követve Gyúrjad által. A távon belül ez lankadni kezdett s előbb Helyes, majd Demetrius jöttek fel a vezető el­fogására, de ez nem sikerült nekik, mert Gloster Belle biztosan f hoszszal utasította a második helyre Helyest, mely után egy hoszszal Demetrius követ­kezett. THE GRESHAM életbiztosító-társaság Londonban. Magyarországi fiók: Budapest, Ferencz Jízsef-tér 5—6. a társaság házában. Ausztriai fiók : iécs, Gisellastrasse 1. színi alatt a társaság házában. A társaság vagyona 1895. deczem­, ber 31-én ... kor. 147,562.080— Évi bevétel biztositások és kamat­ból 1895. deczember 31. kor. 27.094.875"— Kifizetések biztosítási és járadéki szerződések s visszavásárlások stb. után a társaság fönállása óta (1848)._ kor. 321.644.530 — Az 1895. évben a társaság 9233 kötvényt állított ki ... kor. 82,267,300.— összeg értékben. — Prospectusokkal és díjtábláza­tokkal. melyek alapján a társaság kötvényeket kiál­lít, továbbá ajánlatokkal díjmentesen szolgálnak az osztrák-magyar monarchia minden nagyobb városá­ban az ügynök urak és a magyar és osztrák fiókok #1 I* cs. és íjiij. é^szEnész. Budapest, Váczi-utcza 25. szám. Ajánlja saját készítményét aranyban, ezüstben és drágakövekben. Különlegességek: phantasietárgyak, verseny- és vadász-dijak saját mintá­zatonkint. 44 44 44 44 » 44 44 44 44 44 44 44 -ív » 4r ír ír ír ír ír ír ír ír ír ír ír ßrand Hotel ROYAL Nagy szálloda Budapest, VII., Erzsébet-körut 45., 47., 49. szám. Első rangú szálloda. A fő- és székváros legnagyobb és legelőkelőbb szállodája minden kényelemmel berendezue. Személyfelvonó. Villamos világítás. Telefon­hálózat. Kitünö magyar és franczia konyha. Váloga­tott minőségű borok. Minden este czlgányzene I Bemek bál- és bankett-termek. Az Igazgatóság. Versenyjelentés. Budapesti versenyek 1897. Nyári-Meefing. Első nap. Vasárnap, augusztus 15. I. Dunai dij. S000 kor. I.. 40(1 kor. II. 2400 méter. 4 Brigand 59 k. Barker I 3 Lesi betyár 53 k. Kapousek :i 3 Rose ol Kild. 51'/, k. Sharpé 2 3 Modeste 49'/, k Ihliett 0 Másfelhoszszal könnyen nyerve, háromhoszszal harmadik. — Tot. 5:11. — Helyre: I. 25:27., II. 25:28. II. Háromévesek gAtverscnye. 2000 kor. I., 200 kor. II. 3évesek. 2400 méfer. Dinger 65 k. May I Mentő Gl'/e k. Bohrn 3 Old Jack Dickinson 65 k. Hesp 2 Anatole 65 k. Boorer o Két és fél hoszszal igen könnyen nyerve, hárojri hoszszal 3-ik — Tot. 5:7. — Helyre: I. 25:31, II. 25:52. III. IgazgatésAgi <llj. Tiszteletdíj 2400 kor. értékben és í 0(10 kor. az I , 150(1 kor. íl. 1400 méter. 3 Wette nicht 54'/, k. Barker I 3 Rabenvater 52 k. Wilton 4 4 Aequator 54'/, k. Cleminson 2 6 Ignácz 65'/, k. Shejbal (I 3 Bogdány 58 k. Sharpe 3 4 Noisette 59'/, k. Hesp 0 Egy hoszszal könnyen nyerve, három l.oszszal 3-ik. — Tot 5:21. — Helyre : I. 25:45, Tl. 25:40. IV. Handicap. 3000 kor. I., 400 kor. II. 1600 méter. 3 Hajadon 52 k Wilton I 4 Tátra 53'/, k. Cleminson 4 3 Marengo 45'/, k. Sands 2 4 Pordon 58'/, k. Sharpe 0 4 Fragonard 48'/, k. Ibbett 3 3 Tréfa 15'/, k. Smedley 0 Háiom hoszszal igen könnyen nyerve, ötnegyed hoszszal 3-ik­— Tot. 5:18. — Helyre : I. 25:64, II. 25:90. V. Eladd verseny 2000 korona. 1000 méter. 3 Itézsa 50 k. Poole I 5 Prior 59 k. Barker 4 4 Splíigen 52 k. Sands 2 4 Tisza 50 k. Horn 5 3 Palmesel 55 k. Cleminson 3 4 Zaplatyi 52 k. Fros 6 Küzdelem után félhoszszal nyerve, félhoszszal 3-ik. — Tot. 5:16. — Helyre : I. 25:55, II. 25:120. VI. Kétévesek eladd versenye 2000 kor. 1000 mé er. December 52 k. Sharpe 1 Dirtcheap 48'/, k. Poole 0 Malteser~48'/, k. Schmitt 0 Plumbago 48'/, k. Cleminson 0 Divat 48'/, k. Smedley " Ara 50'/ a k. Wilton t Szobaleány II. 48'/, k. Ibbett t Mia Teresina 52 k. Fros 4 D. B. 48'/, k. Mac Farlane 0 Küzdelem után félhoszszal nyerve, holtverseny a második helyre Mia Teresina 4-ik. — Tot. 5:24. — Helyre: 1. 25:52, II. 25:68 Ara. 25:55 Szobaleány II. VII. Welter-Hand leap. 2000 kor. I., 300 kor. II. 1100 m. 3 Garibaldi 49 k. Cleminson I 3 Contra 56'/, k. Hesp 0 3 Offensive 57'/, k. Ibbett 2 3 Helyes 55'/, k. Gilchrist 0 3 Gyúrjad 53'/, k. Mac Farlane 3 3 Vivandiére 52", k. Sharpe 0 3 Katinka 64'/, k. Barker 0 Küzdelem után nyakhoszszal nyerve, félhoszszal harmadik. — Tot. 5:25. — Helyre : 1 25:03, II. 25:50. Csompora 3 Hesp 0 - Tot. 5:6. II. Második nap. Kedd, augusztus 17. I Nyeretlenek dija. 2000 kor. I., 300 kor. II. 1600 méter. 3 IIAlvAuynm 56 k. Adams I 3 Passe la main 54'/, k. Hesp 3 I 3 Our Dance 54'/, k. Barker 2 3 Galárd 56 k. Ibbett 0 Félhoszszal biztosan nyerve, nófy hoszszal 3-ik. — Tot. 5:9.— Helyre I. 25 27, II. 25:29. , r IL IIAroniéveNek gálversenye 2000 kor. I., 300 kor. II. 2400 méter. Kosarin 63 k. Printen I Alkony 57 k. Engelsbrücke 60V 2k. Kapousek 2 Tomray 60V 2 k. Három hosz-zal igen könnyen nyerve, rossz 3-ik. — Helyre : I. 25:29, II. 25:35. III. NyAri handicap. 10,000 kor. I., 1500 kor. « Pitt 50'/, k. Bulford S. I 5 Vedero 59'/ 2 k. 3 Kelet 51 k. Hyams 2 6 Almos 58'/ 2 k. 3 Marilla 49V 2 k. Cleminson 3 5 Margit 58 k. 3 Dogma 44 k. Peasnall 4 Küzdelem után jó nyakhoszszal nyerve, fejhoezszal Tot. 5:14. — Helyre: I. 25:34, II. 25:35, III. 25:49. IV Államdi). 4000 kor. I.. luOO kor. II. 2400 meter 4 Belle Minetie 53'/, Wilton I 4 Gavarni 60 k. Kapousek 2 Két és félhoszszal igen könnyen nyerve. — Tot. 5:6. V. Handicap. 3000 kor. I , 400 kor. II. 1400 meter. 4 Gyöngyös 60'/, k. Adams 1 8 Bottine 53'/, k. Wilton 4 3 Ronacher 55 k. Hesp 2 3 Gála 42 k. Slack 0 4 Párta 50 k. Ibbett 3 ,,.,., Két és fél hoszszal igen könnyen nyerve, három hoszszal 3-ik. — Tot. 5:20. — Helyre: I. 25:32, II. 25:96. VI. Eladd kétévesek haudlcapja. 2000 kor. 1000 1600 m. Adams 0 Ibbett 0 Barker 0 3-ik. — Georgette 40' ... k. Cereal 55V 2 k. Finan I Kökény 51 k. Cleminson 0 Adams 2 Tarts 49 k. Wilton 0 Eogaras 47>/ 2 k. Fros 3 Tátin 46'/, k. Poole 0 Massa 48 k. Mac Farlane 4 Arany 45 k. Slack 0 Bogár 53'/ 2 k. Hyams o Béres 43 k. Sands 0 Pletyka II. 52'/j k. Sharpe 0 Másfél hoszszal könnyen nyerve, nyakhoszszal 3-ik. — lot. 5:68. — Helyre: I. 25:139, II. 25:52. VII. Czlnkotai dij. 3000 kor. I., 300 kor. II. 2évesek. — 1100 méter. Gobér 53'/j k. Cleminson I Sironi 52 k. Sharpe 0 Hires leány 52 k. Adams 2 Casanova 54'/ 2 k. Barker 0 Longchamps 55'/, k. Ibbett 3 Kadmea 55'/ 2 k. Hyams 0 Nyiri Bicskás 58'/ 2 k. Wilton 0 Valentine 52 k. Marsh 0 Erös küzdelem után nyakhoszszal nyerve, másfél hoszszal 3-ik. — Tot. 5:28. — Helyre : I. 25:58, II. 25:47. Harmadik nap. Szerda, augusztus 18. I. Nyeretlenek dij«. 2000 kor. I., 300 kor. II. 1400 méter. 3 G« rgely 56 k. Cleminson I 3 Our Dance 54'/ 2 k. Barker 3 3 Water Lily 54'/, k. Adams 2 3 Co 54'/, k. Sharpe 0 Küzdelem után félhoszszal nyerve, másfél hoszszal harmadik. — Tot. 5:19. — Helyre : I 25:45, II. 25:73. II. riArnmé vesék gAtverseny handicap ja. 2000 kor. I., 300 kor. II. 2400 méter. Did Jack Dickinson 54 k. Shejbal I Vájjon 57 k. Salter 0 Eglamour 57 k. Boorer 2 Grobian 50 k. Bohrn 0 Vándor 56'/ 2 k. Csompora 3 Sulla 55 k. Kapousek 0 Hat hoszszal canterben nyerve, öt hoszszal harmadik. — Tot. 5:9. — Helyre: I. 25:33, II. 25:46. III. Budai dij. 6000 kor. I., 600 kor. II. 1600 méter. 4 Aequator 55 k. Cleminson I 3 Rahu 51'/, k. Sharpe 4 4 Czigánylegény 62k.Grimshaw 2 5 Florin 53'/ 2 k. Ibbett 0 3 Vigarda 55 k. Adams 3 Másfél hoszszal feltartva nyerve, egy hoszszal harmadik. — Tot 5:10. — Helyre : I. 25:32, II. 25:33. IV. Handicap. 3000 kor. L, 400 kor. II. 1400 méter. 3 Hajadon 59'/ 2 k. Wilton I 3 Bora 39 k. Finan 4 3 Szittya 52'/, k. Adams 2 5 Don Gomus 59 k. Sharpe 0 3 Helyes 18 k. Cleminson 3 Háromnegyed hoszszal biztosan nyerve, egy hoszszal S-ik. — Tot. 5:11. — Helyre : I. 25:40, II. 25:55. V. Eladd verseny. 2000 kor. 1 , 300 kor. II. 2000 méler. 3 furfang 54'/, k. Fros 1 5 Szikra 61 k. Láznik 3 5 Kezdet 55'/, k. Horn 2 3 Mendiante 49'/, k. Nagy 0 Erős küzdelem után feihoszszal nyerve, egy hoszszal 3-ik. — Tot. 5:17. - Helyre : I. 25:60, II. 25:91. VI. Kétéves nyeretlenek dija 1100 méter. Valentine 55'/ 2 k. Grimshaw I Terno 57 k. Sharpe f Gábor 57 k. Adams f Olgette 55'/, k. Mac Farlane 4 Négy hoszszal igen könnyen 2000 kor. I., 300 kor. II. Próba 55'/, k. Bajag 55'/, k. Padina 55'/, k. Díszpolgár 55 k. nyerve, holtverseny Wilton 0 Ibbett 0 Barker 0 Horváth 0 1 második helyre. — Tot 5:39. — Helyre : I. 25:73, II. 25:50, III. 25:35. VII. Nursery handicap. 3000 kor. I., 400 kor. IT. 1000 m. Vigéc 57'/, k. Sharpe 1 S Azám 51'/, k. Ibbett 0 Georgette 42'/, k. Slack 2 Deseö 49'/, k. Cleminson 0 Cereal 53 k. Adams 3 Csere here 48'/, k. Mac Farlane 0 Forgószél 60 k. Wilton 4 Dalffy 44 k Sands 0 Félhoszszal biztosan nyerve, két hoszszal . harmadik. Tot. 5:35. — Helyre: I. 25:44, II. 25:39, III. 25:31. Negyedik nap. Péntek,! augusztus 20. I. Csömöri dij. 3000 kor. I., 400 kor. II 1400 méter. 3 Katinka 51'/, k. Cleminson 1 3 Marengo 49'/, k. Fros 3 3 Dogma 51" 2 k. Bulford S. 2 3 Bálványom 53 k. Adams 0 Nyakhoszszal biztosan nyeive, másfél hoszszal harmadik. — Tot. 5:10. — Helyre: I. 25:32, II. 25:38. II. Nyeretlen liAr-omévesek gAtversenye. 2000 kor. I., 300 kor. II. 2800 méter. Aga 65 k. Shejbal I Bibis 65 k. May 3 Eglamour 65 k. Boorer 2 Alkony 61'/, k. Csompora 0 Tíz hoszszal feltartva nyerve, tizenöt hoszszal harmadik. — Tot. 5:8. — Helyre : I. 25:28. II. 25:29. III. Szt.-Ist vAn-dij. 60.000 kor. I., 10.000 kor. II., 6000 kor. III, 2001) kor IV., 20011 kor. a nyerő ló idomárjának. 1800 méter. 5 Tokió 61 k. Sharpe I 4 King Amphion 54 k. Barker 4 4 Pardon 49 k. Bulford S. 2 3 Zofe 47 k. Poole 5 4 Ganache 61 k. Adams 3 3 Sagesse 49'/, k. Cleminson 0 Három hoszszal igen könnyen nyerve, nyakhoszszal harmadik, négy hoszszal negyedik, négy hoszszal ötödik. — Tot. 5:8. — Helyre : I 25:40, II. 25:80. IV. Eladd verseny. 2000 kor. 2801) méter. 3 G Ala 58 k. Fros i 3 Milliket 56'/, k. Sharpe 3 5 Florin 65 k. Adams 2 Hét hoszszal feltartva nyeive, rossz harmadik. — Tot. 5:7. — V. Kétéves nyeretlenek eladdversenye. 2 oOO korona. 1400 méter. I'riinula 52'/, k Hyams I Plumpago 50'/, k. Cleminson 5 Grumbler 48 k. Mao Farlane 2 Mérges 52 k. Adams 6 Pletyka II. 46'/, k. Westwood 3 Jammerfetzen 46'/, k. Smedley 7 Fogaras 48'/, k. Fros 4 Két hoszszat könnyen nyerve, két és félhoszszal harmadik. — Tot. 5:29. — Helyre : I. 25:82. II. 25:149. VI. Augusztusi handicap. 6000 kor. I , 600 kor. II. 1000 m. 4 Nőisei te 52'/, k. Adams 1 4 Aequator 56'/, k. Cleminson 0 3 Néni 49 k. Bulford 2 4 Eremit 52 k. Wilton 0 3 Bogdány 02 k. Sharpe 3 3 Mauritius 47'/, k. Mac Farlane 0 4 Gyöngyös 54'/, k- Hyains 4 3 Mirkó 45'/, k. Slack 0 6 Almos 57 k. Ibbett 0 3 Contra 42'/, k. Sands 0 v tnegyed hoszszal könnyen nyerve, egy hoszszal harmadik.— Tot. 5:35. — Helyre: I. 25:68, II. 25:95, III. 25-66. VII. Kétéves nyeretlenek dija. 2000 kor. I., 300 kor. II. 1000 méter. Gaspilleiir 56 k. Hyams I Franczia Mulató 54", k. Clem. 0 Duna 54'/, k. Hesp 2 Bnjdosó 56 k. Ibbett 0 Bertha 54'/ 2 k: Sharpe 3 Nyiri bicskás 56 k. Wilton 0 Lárma 54'/, k. Adams 0 Küzdelem után fél hoszszal nyerve, hat hoszszal harmadik. — Tot. 5:24. — Helyre: 1.25:60, II. 25:96. szabadalfa VARADY BELA BUDAPEST, IV., Kis-hid-utcza 9. Ajánlja a lóverseny-idényre dúsan felszerelt raktárát. líRIIl líIMTi-CraiEHIi. Továbbá angol kocsi-takarókat, eső-köpenyeket, angol sza­bású jockey-dressek, férfi ruhák mérték szerint, kizárólag angol szövetekből. Árjegyzék ingyen és bérmentve. TELEPHON 1014. VERTESSI SANDOil illatszertár a (Vénushoz). BUDAPEST, KRISTÓF-TÉR 1. SZ. Ajánlja gazdagon felszerelt Mindennemű illatszereket, bajkenőcs-, olaj- s szappsn­uemüeket, úgyszintén nagy választékban bel- és kül­földi toilette-czikkeket. » >

Next

/
Oldalképek
Tartalom