Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897

1897-05-12 / 31. szám

; 228 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. lsv>7 május 12. Kilátások a budapesti versenyek hetedik napjára. (Király dij) Napról-napra érdekesebb események zajla­nak le a budapesti versenytéren, s a meeting a hetedik napon éri el kulmináczióját, melyen a legértékesebb és sport szempontból is egyik legfontosabb nagy verseny, a Király dij kerül eldöntésre. Értesülésünk szerint ebben a versenyben a kővetkező lovak fognak a startnál megjelenni. Tokió 68* (Pratt) Ganache U6£ (Adams) Voltigeur 59 (Hesp) L'Astro 511 (Sharpé) Or-dur 48 (Hyams) Akka 48 (Cleminson) Hajadon m (Wilton) Meridian, Proponent, Fondor. Souvenir nem indulnak, s ámbár a mezőny az utolsó óráig kissé megfogyott, mégis igen érdekes ver­senyre van kilátás. Hajadon, mely második lett a kancza dij­ban. valamint Akka, mely az idén még he­lyezve nem futott, csak igen kevés esélylyel vehetik fel a keztyüt a versenyben résztvevő többi ló ellenéb n. Ganache és Voltigeur a köztük levő 7} kilo teher differenczia mellett körülbelül egyenlő eséllyel indulnak s a czélnál közel egymáshoz végezhetik futásukat, — de mint­hogy Tokio az eddigi formák szerint ezt a két, különben jó négyévest tartani látszik, ezeknek csak helyre adhatunk esélyt. Minden valószínűség szerint a Király-dijból Tokio log győztesként kibontakozni, s az idősebb lovaktól nem igen kell tartania. Minthogy azonban a háromévesek az idén igen figyelemreméltóan futnak s arról lesznek tanúságot, hogy az egész vonalon felvehetik a keztyüt az idősebbekkel. Tokiot inkább fenyegeti veszély a háromévesek részéről. De a reá vekzélyes ellenfelet nem L'Astróban, mely minden valószínűség szerint helyezve fog futni, hanem Or-durban keressük, mely tegnap előnyösen mutatkozott be a Wenck­heim-Emlékversenyben, s ott igen könnyű győzelmet aratott. Már a télen jeleztük, hogy Or-durnak 48 kiloval eminens esélye van a Király-díjban s e teher alatt Tokiora is ve­szélyes lehet, s most, midőn oly sok esemény zajlott le, megint nem mondhatunk egyebet, mint azt, hogy a Király-díjban Tokio mellett Or-durnak lehel a legjobb esélyt adni s ba Hyams nem lenne kénytelen nehánv font tulysulyt venni nyergébe, talán Or-durnak adnánk az előnyt. A harmadik helyre L'Astrot várjuk Ganache előtt. A megnyitó számot képező Eladóversenyben Paraszt, Vigszinház, Haslinger és Zaunkönig indulnak a legjobb esélylyeí. Az Arok-dijban legjobban a Milne-istállő van képviselve, mely Maréehaít és Cot küld­heti ki sikerrel a starthoz. A Gödi Handicap Szolgabiró, Aequator és Pardon közt látszik feküdni. A Kétévesek versenyében Longchamps arat­hat győzelmet a Dreber-istálló ellenében. A Kétévesek eladóversenyében Kleine és May­busch, melyek eddig jobb társaságban próbál­koztak. itt talán több esélylyel birnak. A zárszámot képező Handicapben Igaz,Mirkó és Gyúrjad közé helyezzük a dij kimenetelét. Kiadó nyaraié! A „SVÁBHEGYEN" (igazabba n a Szé­chenyi-hegyen), Melinda-ut 6. szám, 5 perez a fogaskerekű indóháztól, árnyas és hűvös nagy kerttel, szép kilátással Budapestre, 4 szoba, 2 ve­randa, fürdőszoba, 2 konyha, 2 cseléd­szoba stb., teljesen tiszták. — Többet a fogaskerekü-vasut állomás-főnökénél a Svábhegyen. I. 1. 2­3. Programm. Budapesti versenyek 1897. Tavaszi meeting. Hetedik nap. Csütörtök, május 13. Eladóverseny. 2000 kor. 1400 m. (10 aláírás.) Gr. Andrássy T. 3é p m Marengo 3000 k. (5 e.) 51 Gr. Forgách I. 4é p k Párta 1000 k. (10 e) 53} Gr. Frise M. 4é p m Zaunkönig (1000 k. (10 e.) 55 4. (5) Geist G. ur 3é sga k Dogaresse 3000 k. (5 e.) ' 49} 5. (.) Ugyanaz 3é sga k Et.tr efJet 3000 k. (5e.)49} 6. Jankovich-B. Gy. ur 5é sga m Paraszt 1000 kor. (10 e.) 5(5} 7. Jankovich D. urHéstpk Renata 3000 k. (5 e.) 49} 8. Br. Königswarter H 3é p k Borura derű 3000 kor. (5 e.) 49} 9. Mr. Lewis id p m Leonidas 1000 kor. (10 e.) 5(5} 10. Mr. Lincoln 3é sga h Springinsfeld 3000 kor. (5 e.) 49} 11. Péchy A. ur 4é stp h Vígszínház 6000 kor. 63} 12. Gr. Pejacsevich A.3ép k Chi*>l 1000 k. (10 e.) 44} 13. Gr. Pejacsevich J. 3é sga k Őszi rózsa 300Ó kor. (5 e.) 49} 14. Br. Schossberger N. 3é p k Helyes 6000 k. 54} 15. (16) Wahrmann R. ur 3é stp m Haslinger 1000 kor. (10 e.) 46 16. (15) Ugyanaz 3é p k Generalin 6000 kor. 54} Tip : Paraszt Vigszinház. II. Árok-dij. 3000 kor. 2000 méter. (3é.) (7 aláirás.) 1. Gr. Andrássy T. p h Sulla 54} 2. Dreher A. ur p k Gehst viva 54} • 3. Geist G. ur p m Petur 56 4. Gr. Kinsky Zd. p k Créme (3$ e) 51 5. Péchy A. ur p m Maréchal (3} e.) 52} 6. Br. Üchtritz Zs. sga k Co (3} e.) 51 7. Wahrmann R. ur stp k Lescaut 54} Tip í Maréchal Co. 1600 méter. (26 62} 61} 60 54} 50 50 46} 43} 42 H} III. Gödi Handicap. 4000 kor. aláirás.) 1. Szemere M. ur 4é sip m Aequator 2. (4) Br. Üchtritz Zs. 4é p m Pardon 3. Br. Springer G. 4é p in Gavarni 4. (1) Br. Üchtritz Zs. 5é sga k Szikra 5. Péchy A. 3é p m Ginger 6. Geist G. ur 3é p ni Szolgabíró 7. Gr. Andrássy T. 3é p m Jason 8. Gr. Kinsky Z. 3é p k Créme 9. Lov. Lederer S. 3é p m Balek 10. Dreher A. ur 3é sga k Dogma Tip : Szolgabiró Aequator. IV. Király-dij. (Államdij). 100000 kor. és tisztelet­díj. 1800 m. (56 aláirás). 1. Gr. Batthyány E. 4é p m Ganache (5 t.) 66} 2. Blaskovich E. ur 3é sga m Kelet (3} e.) 48 3. (4, 5) Dreher A. ár 3é p m Pip-lop (2} t.) 54 4. (3, 5) Ugyapaz 3é p k Rache (3} e.) 46} 5. (3. 4) Ugyanaz 3é p k Zofe (3} e.) 46} 6. Hg Esterházy 4é sga m Trivial (2} t.) 64 7. Gr. Festetics T. 3é sga m Souvenier (3} e.) 48 8. Gr. Forgách I. 3é p k Hajadon (1} e.) 48} 9. Gr. Hadik-B. E. 4é sga m Proponent (1} e.) 63 10. Krausz L. ur 4é p m Fondor (5 e.) 56} 11. Lebaudy R, ur 4é sga m Meridian (5 e.) 56} 12. (13) Péchy A. ur 5é p m Tokió (5} t.) 68} 13. (12) Ugyanaz 3é p m Maréchal (3} e.) 48 14. (15) Br. Springer G. 3é sga m Inaslca (3} t.) 55 15. (14) Ugyanaz 3é p m Ordur (3} e.) 48 16. (17) Szemere M. ur 6é p m Lustlcandl (5 e.) 58} 17. (16) Ugyanaz 3é sga k Atka (3} e.) 48 18. Tränkel A. száz. 3é p m V Astro 51} 19. Br. Üchtritz Zs. 3é p m Bogdány (3} e.) 48 20. Wahrmann R. ur 4é stp m Voltigeur (2} e.) 59 21. (22) Lov. Wiener-Welten R. 5é sga m Gomba (2} t.) 64 22. (21) Ugyanaz Hé stp k Heggedemncotc (3} e.) 46} Tip: Tokio Ordur — L'Astro. V. Kétévesek versenye 3000 kor. 1100 méter. (9 aláirás.) 1. (2) Dreher A. ur sga k Ines 53} 2. (1) Ugyanaz p k Margarethe 53} 3. Gr. Festetics T. stp m Crampon 55 4. Gr. Forgách I. p k Forgószél 53} 5. Gr. Hadik B. E. p k Prósa 53} 6. Krausz L. ur stp k Mia Teresina (2 t.) 55} 7. Br. Schossberger N. p m Etele 55 8. Tränkel A. száz. p k Longchamps 53} 9 Gr. Wenckheim D. p k Vintress 53} Tip : Longchamps — Dreher-istálló. VI. Kétévesek eladóversenye. 2000 kor. 900 méter 1. Angern ménes sga k Kleine 1600 k. (7 e.) 49} 2. Chernel Gy. ur p k Kishamis 1600 k. (7 e.) 49} 3. (4) Gr. Degenfeld I. sga k Dirt cheap 1600 kor. (7 e.) 49} 4. (3) Ugyanaz sga k Douairiere 1606 k. (7 e.) 49} 5. Egyedi A. ur sga k Tarts 3000 k. (3} e.) 53 6. Fáy-Halász G. ur p k Arany 1600 k. (7 e.) 49} 7. Geist G. ur sga k Davzos 3000 k. (3} e.) 53 8. Gr. Hunyady I. p k Maybush 3000 k. (3} e.) 53 9. Ivánka L. ur sga m Futár 1600 k. (7 e.) 51 10. Jankovich-B. Gy. ur p k Jutka 1600 k. (7 e.) 49} 11. Gr. Kinsky Zd. stp k Iiis 3000 k. (3} e ) 5.1 12. (13) Krausz L. ur sga m Wackerow 1600 kor. (7 e.) 51 13. (12) Ugyanaz p k Pipacs 3000 kor. (3} e.) 53 14. Lebaudy R. ur p k Epine 1600 kor. (7 e.) 49} 15. Mr. Lewis p kAJirwana 1600 k. (7 e.) 49} 16. Mr. Lincoln sga k Anu 1600 k. (7 c.) 49} 17. Hg Pál ff y M. p m Emanelc 6000 kor. 53. 18. Rohonczy G. ur p rn Arviz 3000 kor. (3} e.)54} 19. Br. Springer G. p m May be 6000 kor. 58 20. Br. Üchtritz Zs. p m Slrizl 1600 k. (7 e.) 51 21. Mr. C. Wood sga k Divat 3000 k, (3} e.) 53 Tip : Kleine — Maybus h. VII. Handicap. 3000 kor. 1000 m. (24 aláirás.) 1. Br. Üchtritz Zs. 4é p m Jap 70 2. (7) Dreher A. ur 3é p k Rache (it 3. Gr. Pejacsevich A. 4é sga m Uzsorás 62} 4. Krausz L. ur 3é p k Contra 57 5. Jankovich-Bésán Gy. ur 3é p m Igaz 56} 6. Rohonczy G. ur 4é sip m Tisza 55 7 (2) Dreher A. ur 3é p m Brumme 53 8. Gr. Teleki 1. 3é sga m Gyúrjad 53 9' Mr. Newmarket 3é sga m Mirkó 52 10. Mr. Leyris 3é sga k Bállcirályné 51} 11. Vass Pál úr 3é sga m Mcirqeur 50} 12. Szemere M. ur 3e sga m Garibaldi, 49} 13 Br. Schossberger N. 3é p k Várjon 48} 14. Péchy A. ur 3é p k Rózsa 44 lo. Gr. Pejachevicli I. 3é sga k Őszirózsa 42 Tip: Igaz - Mirko. <>6% 2J Legelegánsabb kivitelű egyen­ruhákat készitenek Jj Weiner és GrünbauiD cs. és kir. és portugál kir. udvari szaböit, Ő cs. és kir. Fensége József Ágoston főberczeg kamarai szállítói Budapest, Váczi-utcza 27. sz. Ugyanott egyéves önkéntesek in­gyen és bérmentve kapnak olyan árjegyzéket, mely az összes katonai jelentések, utasítások és folyamod­vány mintákat tartalmazza. Díszmagyar ruhák és utczai öltözetek valódi angol szövetekből külön osztályunkban Deák-tér 1. szám a. készíttetnek. SR>> "^SRVÄ IT F* S I 5 Éiseiischiml és Wachtl Budapest, IV., ker. Váczi-utcza 12-d.ik szám. Bécs, YII., Kaiserstrasss 62. sz. Fióküzlet Kiirulntrslrassa 20. sz. Legnagyobb raktár fényképészeti czikkekben, a leghíresebb czégek képviselete.nagy választék minden e szakmába esc árukban. Amatenr-készülékek minden ver­senyt felülmúlnak. Árjegyzék kívánatra ingyen és bérmentve. O OOOOOOÖOOOOOOEOOOOOOOQOOOOOOO QO E Schäffer János férfi-szabó. BJJDAPEST, ÍV., ker., Kecskeméti-ütcza 1. Készit saját műhelyében angol sza­bású utczai- és Salon-öltönyöket mindennemű Sport-Oostume és breecheseket, magyar Gála és ma­gyar és angol liberia-öltönyöket. 0ODOO99OO9999909QO9O9QO99O«OOOO<

Next

/
Oldalképek
Tartalom