Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897

1897-05-10 / 30. szám

220 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Itth7 május 10. böztetni. Busserl, Nur Neune, Kárpát voltak a front­ban láthatók, a többiek egy csomóban. A befutón Kárpátnak volt kis előnye Busserl előtt; kívülről Nyilván, Spinster. Nur Neune, tüntak fel. A forintos tribün elején Kárpát verve volt s Busserl állt hatá­rozottan á frontba követve Nur Neune által; a táv­nál a csomóból Longchamps, majd óriási rüshsel Tick-Tack jöttek ki, s a köztük kifejlődött heves küzdelem eredménye holtverseny lett Busserl és Tick-Tack közt; Longchamps harmadiknak ért be Kárpát és Nur Neune előtt. A Nyeretlenek versenyében Frau Hartmann elugor­ván a vezetéssel, 2—3 hoszszal volt a többi előtt s igy is ért elsőnek a czélhoz a távnál felnyomuló Forgószél előtt, mely után erös küzdelem árán Rege lett harmadik Honfi előtt. A Welter Handicapben Szittya starttól a czélig be­vezetett, s igen könnyű diadalt szerzett Gyúrjad fö­lött, mely után Splügen következett. Az Eladó-versenyben a befutóig Fortély volt a front­ban, hol Szeszély II. ment előre s könnyen nyert ellene; Stréber harmadik lett. Kilátások a budapesti versenyek hatodik napjára. A budapesti versenyek hatodik napjának „programmja érdekes versenyszámokat tüntet fel, melyek közül a 10.000 koronás Államdij képezi a nap legjelentékenyebb futamát. Ebben egy Derby-crack ; Tip-Top fog az idén először bemutatkozni a nyilvánosság előtt s ugy látszik, hogy feladatát minden valószínű­ség sz rint sikerrel fogja megoldani, mert a társaságban Bátort és Toreadort kivéve, jobb osztályú lovak nem igen vannak. Hogy e két idősebb ló közül melyik komolyabb ellenfél, azt kissé nehéz eldönteni, — To­reador jobb klasszis volna, de 7 kiloval többet kell vinnie mint Bátornak s minthogy To­reador az Asszonyságok dijában sem mutatta legjobb formáját, azt hisszük, hogy Tip-Topra leginkább Bátor lehet veszélyes. A megnyitó számot képező Eladó verseny­len a most Sehr möglichre keresztelt Mecca képviseli a legjobb klasszist. De Zsoldos, Entrefilet és Mentő is számot tevő ellenfelek lesznek. A Wenckheim Emlékversenyben sok jó ló van együtt, de nagyon nehéz a starter-lisztát összeállítani. Scarcity, Driver biztos indulók­nak vannak jelezve, de ha Destillateur itt jönne pályára könnyen elviheti előlük a dijat. A Szt. Gellért­Handicap igen nehéz ver­seny. Inkább hisszük az idösbeket elöl, melyek közül Vigszinház, Ignácz tetszenek legjobban. Meglepetést Termidor okozhat. A Tattersall-dijban Komámasszony és Valaki közé teszszük a dij kimenetelét. Az I. oszt: Eladóversenyben Csengő és Mia Teresina bírnak igen jó esélylyel, mig a zár­számot képező Kétéves nyeretlenek versenyében Vigéc talán kiköszörülheti a múltkor nyert csorbát, — mellette Crampon és Deseö érde­melnek figyelmet. Legelegánsabb kivitelű egyen­ruhákat készítenek Weiiwr és Grünbaum cs. és kir. és portugál kir. udvari szabók, 0 cs. és kir. Fensége József Ágoston főherczeg kamarai szállítói Budapest, Váczi-utcza 27. sz. Ugyanott egyéves önkéntesek in­gyen és bérmentve kapnak olyan árjegyzéket, mely az összes katonai jelentések, utasítások és folyamod­vány mintákat tartalmazza. Díszmagyar ruhák és utczai öltözetek valódi angol szövetekből külön osztályunkban Deák-tér 1. szám a. készíttetnek. Programm. Budapesti versenyek 1897. Tavaszi meeting. Hatodik nap. Kedd, május 11. I. Eladó-verseny. 2000 Kor. 1600 méter. (13 aláirás.) 1. Gr. Andrássy T. 3é p h Sulla 2000 kor. (7 e.) 49 2. Capt Gaston 3é p m Hegyalja 6000 kor. (3} e.) 54 3. Geist G. ur 3é p k Entrefilet 2000 kor. (7 e.) 49 4. Gr. Hunyady I. 3é sga k Jealousy 2000 kor. (7 e.) 49 5. Jankovich B Gy. ur 5é sga m Paraszt 2000 kor. (7 e.) 61 6. Mr. Lincoln 3é sga h Springinsfeld 2000 kor. (7 e.) 49 7. Péchy A. ur 3é p m Zsoldos 6000 kor. (3} e.) 54 8. Mr. Redgrey 3é sga m Jt/eHfó'6000 kor. (3} e.) 54 9. Rohonczy G. ur 4é sga k Lapály 10.000 kor. 65 10. Br. Schossberger N. 3é p k Helyes 6000 kor. (3} e.) 52} 11. Mr. Silton 5é sga h Anaklet 2000 kor. (7 e.) 59} 12. Wahrmann R. ur 3é stp m Haslinger 2000 kor. (7 e.) 50} 13. Ugyanaz 3é sga m Sehr möglich 6000 kor. (2} e.) ' 54 Tip: Wahrmann ist. — Mentő. II. Br. Wenckheim Béla emlékverseny. 5000 kor. 1600 m. (42 aláirás.) 1. Gr. Andrássy T. 3é p m Galaor—Fifi (2} e.) 49 2. (3) Gr. Batthyány E. 6é sga m Almos 62, 3. (2) Ugyanaz 3é p k Margot 50 4. Gr. Degenfeld I. 4é p k Fitnsss 59 5. (6, 7, 8) Dreher A. ur 4é sga m Biitz 60} 6. (6, 7, 8) Ugyanaz 4é p m Gugerl. 60} 7. (5, 7, 8) Ugyanaz 3é p m Brumaw (2} e.) 49 8. (5, 6, 8) Ugyanaz 3é p m lip-Top (7 t.) 58} 9. Gr. Festetics T. 3é sga m Souvenir (2 e.) 49 10. Capt. George 3é p k Rose of Kildare (2} e ) 47} 11. (12) Gr. Hunyady I. 3é sga m Driver 51} 12. (11) Ugyanaz 3é sga k Jealousy (2} e.) 47} 13. (14) Gr. Kinsky Zd. 4é sga m Pietro 60} 14. (13) Ugyanaz 3é stp k Creme (2} e.) 47} 15. Péchy A. ur 3é p m Destillateur (7 t.) 58} 16. (17, 18. 19) Br. Springer G. 3é sga m Inaska (7 t.) 58} 17. (16. 18, 19) Ugyanaz 3é p m Or-dur 51} 18. (16, 17, 19) Ugyanaz 3é p k Per pedes (5 t.) 55 19. (16, 17, 18) Ugyanaz 3é sga k Scarcity (5 t.) 55 20. Szemere M. ur 3é sga m Perdiccas (2} e.) 49 21. Tränkel A. száz. 3é p m Blue Bull 51} 22. (231 Br. Üchtritz Zs. 3é p m Harr (5 t.) 56} 23. (22) Ugyanaz 3é sga k Rózi 50 24. (25, 26, 27) Wahrmann R. ur 3é p m En­chanteur (2} e.) 49 25. (24, 26, 27) Ugyanaz 3é sga m Sehr möglich 51} 26. (24, 25, 27) Ugyanaz 3é p m Ronacher 7 t.) 58} 27. (24. 25, 26) Ugyanaz 3é stp k Lescaut 50 Tip : Scarcity — Driver. ill. Államdij. 10.000 kor. 2400 méter. (8 aláirás). 1. Gr. Batthyány E. 3é p k Margot (2} e.) 46} 2. (3) Dreher A. ur 3é p m Tip-Top (2} e., 5 t.) 53 3. (2) Ugyanaz 3é sga k Dogma (2} e.)I 46} 4. Géist G. ur 3é p m Szolgabíró 50} 5. Lebaudy R. ur 5é sea m Toreador (2} t.) 65 6. Péchy Á. ur 3é p m Ginger 50} 7. Mr. Rose 4é sga m Bátor (2} e.) 58 8. Br. Springer G. 3é p m Vigarda (2} e.) 48 Tip: Tip-Top — Bátor. IV. Szt.-Gellért Handicap. 6000 kor. 1400 méter. (24 aláirás.) 1. (10) Gr. Batthyány E. 6é sga in Almos 67 2. Br. Üchtritz Zs. 6é p m Ignácz 65} 3. Angern ménes 5é p k Margit 63 4. Jankovich B. Gy. 4é p k Gyöngyös 60 5. Szemere M. ur 4é stp m Aeguator 59} 6. Br. Harkányi J. 4é sga m Eremit 58} 7. Péchy A. ur 5é stp h Vigszinház 54} 8. Wahrmann R. 3é p m Ronacher 53} 9. Mr. Dorryt 3é pim Wette nicht 51} 10. (1) Gr. Batthyány E.C3é p k Margot 48 11. Capt. Gaston 3é stp m Termidor 42} 12. Geist G. ur 3é sga k Tréfa 42 13. Dreher A. ur 3é p k Gehst vira 39 Tip : Ignácz — Vigszinház. V. Tattersall dij 3000 kor. 1000 méter, (kétévesek) (5 aláirás.) ; 1. (2) Krausz L. ur p m Deseö (2} e.) 53} £2. (l) UgyaDaz stp k Mia Teresina (2} e.) 52 3' Br. Königswarier H. stp k Komámasszony 54} 4. Szemere M. ur p m Valaki (2} e.) 53} 5. Br. Üchtritz Zs. p m Vigéc (2} e.) 53} Tip • Komámasszony — Valaki. VI. 1-sö oszt. Eladó verseny 4000 k. 1000 m. (2é) (9 aláirás.) £1. Gr. Andrássy T. sga k Csengő 16000 k. (7 e.) 51} 2. Blaskovich E. ur p m Honfi 12000 k. (9 e.) 51 3. Chernel Gy. ur p k Csecse 12000 k. (9 e.) 49} 4. Gr. Esterházi M. p m Moring 12000 k. (9 e.) 51 c 5. Gr. Hadik B. E. p m Vivő 30000 k. 60 6. Krausz L. ur stp k Mia Teresina 16000 k. (7 e.) 51} [7. Nézsai ménes p k Szeszély II. 12000 k. (9 e.) 49} ^8. Br. Schossberger N. p k Rege 12000 k. (9 e.) 49} 9. Szászbereki ménes sga k Thessa 12000 k. (9 e.) 49} Tip: Csengő — Mia Teresina. VII. Kétéves nyeretlenek versenye 3000 kor. 1000 m. (9 aláirás.) 1. Blaskovits E. ur p k Virgonez 541 2. Gr. Festetics T. stp m Cramjjon 56 3. Gr. Forgách I. p k Kisasszony 54} 4. Gr. Hunyady I. p m Delight 56 5. Krausz L. ur p m Deseö 56 6. Mr. Lewis p k Oriflame 54} 7. Gr. Teleki I. p m Gohér 56 8. Tränkel A. száz. stp m luri-Tari 56 9. Br. Üchtritz Zs. p m Vigéc 56 Tip: Vigéc — Deseö. íISportkedvelők figyelmébe!! „Budapest" kávéház Andrássy-nt 27. szám alatt, szemben az operával. Gyülhelye a sportkedvelő közönségnek. A bécsi versenyek ideje alatt minden futam eredményéről telefon-tudósítás. Összes bel- s külföldi sportlapok! Minden este: BANDA MARCZI és FIAI zenekara! árverési hirdetmény. Br. Dewitz Ottó versenyistállója, mely áll a következő telivérekböl: 1. Dazzle, apja Prince Rudolph, anyja Display 3éves (gr. Festetich Tassilo-féle) kancza. 2. Flóri, apja Morgon, anyja Flytrap 4éves kancza. 3. St.-Vertugarde, apja St.-Gatien, anyja Violine 5éves mén. 4. Carneval vadászló és gödi angol telivér pointer-kennelje (kész ebek és kölyök-kutyák) május hó 14-én, pénteken délután 3 órakor a Tattersall (külső Kerepesi-ut 18. sz.) helyiségeiben elárvereztetik. Péczel János, s. k., kir. birós. végrehajtó. &#•»«&:M m%l részvénytársaság Budapest, Andrássy-ut 30, Elvállalja jótállás mellett legol­csóbban magtárak, istállók, folyo­sók, konyhák, kapu-aljak, terraszok. járdák, templomok stb. aszfalttal burkolását, valamint nedves lakások, pinczék stb. gyökeres szárazzá tételét. Anyag utasítással, valamint árjegyzék, költségvetés készséggel küldetik. Csikó árverés. Május 28-án, pénteken Cseklyészen a tal­lósi ménesből a gr. Esterházy által nevelt telivér-csikók árverésre kerülnek készpénz fizetés mellett. 1. Pej mén Dunure — Content (Bakó, Contra anya) Childerictöl. 2. Pej mén Fenék—Donzelle Doncastertöl. 3. Pej mén Beauminet— Frances, Petrarchtól. 4. Pej mén Ercildoune—Grille(Fifi, Gri-Gri, Gran­derra, Vertinguette, Rosario anyja, Lanerettöl.) 5. Pej mén Beauminet— Hannah (Ito anyja) Has­tingstöl. 6. Sötétpej mén Panzerschiff—Lady Anglesey (Van Dyck anyja) Beaudeserttöl. 7. Pej mén Dunure—Mahonel (Mont Rose anyja) Dutch Skatertöl. 8. Pej kancza Panzerschiff—Peccavi (Büsserin anyja) Petertöl. 9. Pej kancza Ercildoune—Teddrá Trapézétől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom