Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897
1897-05-03 / 27. szám
210 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 13»7. május 12. le. Divat vezet fél uton, hol verve van és Violanta megy előre, hogy azután könnyen 2 hosszal nyerjen. Az Eladóversenyben legalább volt valami nézni való, mert hat ló futott. Jodpore veszített a startnál több hosszat, a mit Vivandiére felhasználva, rögtön átvette a vezetést, de csak fele utig birta, itt már Lescaut járt elöl, azonban ez is hamarosan visszaesett, mire .Jablunka nyomult fel az élre és már nyerőnek látszott, midőn 100 méterrel a czél előtt Fránya tört hatalmas szökésekkel előre, küzdelem után egy hosszal le is verve Jablunkát. Harmadik lett Koppantó, mert a többi már teljesen verve volt. Az Ó-Bécsi díjnak kellett volna a nap föeseményéyé lenni, de csak négy ló állott ki a starthoz, e verseny eredményéből nem lehet tehát messzemenő tanulságokat levonni. Annyit lehet mondani, hogy a Henckel-istálló igen jó kétévesekkel rendelkezik, mert szombaton két kétévese lett második, ma pedig Milleílower igen könnyen nyerte meg versenyét. Jeu de barre vezetett, mögötte Milleílower és Lord of Kildare, hátul Vigéc: a távoszlopnál Jeu de barre és Lord of Kildare verve vannak és Vigécz tör előre, de ugyanekkor a korlát mellett, szabad utat találva, a Henckel-kancza is felveszi a versenyt és azonnal több hoszszal van elől, végül igen könnyen nyerve. Vigécz. igen szép mén, de kondiczióban még hátra van és igy még nagyon javulásra képes. A Beaten-Handicap csinos meglepetéssel végződött. Mecca mutatta az utat egész a távoszlopig, hol Czigánylegény ment az élre, mögötte járt Trivial, mely előtt Mecca és Ballerina elzárták az utat és igy nem birt szabad utat találni, mire pedig kívülről felnyomult, már késő volt és a Henckel-ló biztosan nyakhosszal győztes maradt Trivial előtt. Mecca harmadik. A Nyeretlenek versenyében csak kél ló játszott komolyabb szerepet: Trebevics, mely vezetett egész atávoszlopig és Komámasszony, mély itt előre nyomult és a czélban két ho zszal előzte meg Trebevicset. Szeszély II. és Iiis korán verve voltak. A Prater-akadályversenyben az az érthetetlen dolog esett meg, hogy oly kitűnő steeplerre mint Fenegyerek. 5.-40 volt az osztalék, notaberte, midőn még egy másik ló, Madrigal, is futott a Lebaudy-istáílóból. De hát az emberek azt hitték, hogy Rajnának muszáj megnyerni a versenyt. Csalódtak. Einmal vezetett jó tempóban Rajna és a többiek előtt a falig, hol Rajna elbukott. Az utolsó mértföld kezdetén Einmal kitört a pályából, erre Angostura ment az élre, de ;már az utolsó előtti gátnál verve van és igy Fenegyerek, mely itt kezdett csak felnyomulni, végül igen könynyen 10 hoszszal nyerhette meg versenyét Angostura előtt. Taxis berezeg valóban bámulatos "nyugalommal és számítással vitte lovát győzelemre. !! Sportkedvelők figyelmébe!! „Budapest" kávéház Andrássy-ut 27, szá m alatt, szemben az operával. Gyülhelye a sportkedvelő közönségnek. — A budapesti és bécsi versenyek ideje alatt minden futam eredményéről távirati tudósítás Bécsből a versenytérről, Budapestről telefon utján. Összes bels külföldi sportlapok. Este czigányzene. Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1897. Tavaszi-Meeting. Tizenkettedik nap. Szombat, május 1. I. Flamingo-Hürdenrennen. Handicap. 3000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak, 200 kor. a 3 iknak. 3200 méter. (11 aláirás.) Gr. Kinsky Zd. 5é sga k Madelaine Aaron— Matutink 65 k. Geoghegan 1 Dreher A. ur 5é p k Beesheap 65 k. Wheeler 2 Lebaudy R. ur 5é sga m Bohócz 68 k. Barker 3 Heidmann R. fhdn. 4é sga h Tarara-boom-de-ay 60 k. Fibich hdn. 4 Hg. Esterházy 4é p in Bob 71 k. Madden 0 Lov. Lederer S. 4é sga m Marquis 67} k. Hesp 0 Totalisateur : 5:30. — Helyrefogadások : 5:13 I., 5:11 II. — A többi ló quotája győzelme esetén : 17 Bob. 20 Marquis, 21 Beesheap, 30 Bohócz, 167 Tararaboom-de-ay. — Fogadások: 2} Beesheap, Bob, 5 Bohócz, Madelaine. Marquis. 20 Tarara-boom-de-ay ellen. — Küzdelem után } hoszszal nyerve. 2} hoszszal a 3-ik. — Érték : 3000 kor. I., 310 kor. II., 110 kor. a III. 520 kor. a versenypénzlárnak. II. Micsoda-Rennen. 3000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak, 200 kor. a 3-iknak. 2éveseknek. 900 méter. (22 aláirás.) Mr. Lincoln sga k Spinster Sprringfield— Hawkweed 54} k. Hyams 1 Gr. Henckel A. sga k Hermina 54} k. Grimshaw 2 Krausz L. ur p m Deseö 56 k. Hesp 3 Gr. Festetics T. p k Elly 54} k. Poole 4 Lebaudy R. ur p k Epine 54} k. Barker 0 Lov. Lederer S. p m Aczél 56 k. Peake 0 Hg. Pálffy M. p m Emanek 56 k. Cleminson 0 Gr. Sternberg A. p m Ayala 56 k. Prudames 0 Gr. Wenckheim D. p k Harwich 54} k. Adams 0 Lov. Wiener-Welten R. stp k Mrs. Mill 54} k. Pratt 0 Totalisateur : 22:5 — Helyrefogadások : 9:5 az I., 20:5 a II., 11:5 a 111-nak — A többi ló quotája győzelem esetén : 24 Elly, 27 Harwich, 35 Deseö, 43 Emanek, 73 Mrs. Mill, 79 Hermina, 84 Aczél, 196 Epina. 136 Ayala. — Künyvfogadások : 3 Spinster, 4 Ayala, 6 Deseö, 7 Elly, 10 a többi ellen. Igenkünnyen 3 hoszszal nyerve, 1} hoszszal hátrább a3-ik. — Versenyérték : 3000 kor. a győztesnek 330 kor. II.. 870 kor. a versenypénz-tárnak. III. Verkaufsrennen. 2000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 2éveseknek. 1000 méter. (8 aláirás.) Krausz L. ur p k Pipacs Phil—Piroska 5000 kor. 46} k. Fros 1 Szászbereki ménes sga k Thessa 10.000 kor. 55 k. Peake 2 Br. Springer G. p m May le 6000 kor. 52} k. Hyams 3 Mr. Lewis p m Plunyer 8000 kor. 54} k. Pratt 4 Egyedy A. ur p k Bggár 6000 kor. 51 k. Wilton 5 Jankovich-B. Gy. ur p k Jutka 10.000 kor. 55 k. Adams 6 Nézsai ménes p k Csipke 5000 kor. 50 k. Gilchrist 7 Totalisateur: 15:5. — Helyrefogadások: 8:5 I., 9:5 II. 11:5111. A többi ló quotája győzelem esetén : 18 Jutka, 32 Thessa, 41 May be, 52 Plunger, 54 Csipke, 55 Bogár. — Könyv-fogadások : 3} Jutka, 5 Bogár és Pipacs, 6 Csipke, May be és Plunger, 7 Thessa ellen. — Biztosan 2 hoszszal nyerve, nyakhoszszal hátrább a harmadik. — A nyertesre ajánlat nem történt. — Versenyérték : 2000 kor. I., 350 kor. II. 310 kor. a versenyoénztárnak. IV. Kincsem-Handicap. 5000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak, 200 kor. a '3-iknak. 2400 méter. (7 aláirás.) Dreher A. ur 4é sga k Ruabn Pancake—Ragyogó 47 k. Cleminson 1 Lebaudy R. ur öé sga m Toreador 67 k. Barker 2 Hg. Auersperg F. 4é sga m Parbleu 49} k. Grimshaw 3 Tränkel A. száz. 3é p m Blue Bull 42 k. Marsh 4 Totalisateur : 18:5 — Helyrefogadások : 7:5 I., 7:5 II. — A többi ló quotája győzelem esetén : 10 Toreador. 20 P rbleu, 38 Btue Bull. — Könyvfogadások : Pari Toreador. 2 Ruab'n 4 Parbleu. 7 Blue Bull ellen. — Igen könnyen 2} hoszszal nyerve, } hoszszal hátrább harmadik, — Versenyérték : 5000 kor. I., 260 kor. II.. 60 kor. a III. 460 kor. a versenypénztárnak. V. St. Leopolds-Preis. 8000 kor. a győztesnek, 1000 kor. a 2-iknak, 400 kor. a 3-iknak. 2éveseknek. 1000 méter. (19 aláirás.) Dreher A. ur sga k Busserl Zsupán—Bussi 54} k. S. Bulford 2 Gr. Henckel A. sga k Menyecske 54} k. Grimshaw 2 Br. Üchtritz Zs. p m Kárpát 56 k. Sharpe 3 Lov. Wiener-Welten R. p k Kleine Französin 54} k. Pratt 4 Blaskovich E. ur p k Virgoncz 54} k. Adams 0 Gr. Esterházy Mik. p m Moring 56 k. Cleminson 0 Gr. Festetics T. stp m Crampon 56 k. Hyams 0 Krausz L. ur stp k Mia Teresina 64} k. Peake 0 Br. Schossberger N. p k Rege 54} k. Gilchrist 0 Tränkel A. száz. stp m Turi-Tari 56 k. Peake 0 Totalisateur: 35:5 — Helyrefogadások : 9:5 I., 13:5 II., 7:5 III. — A többi ló quotája í'gyözelem esetén: 11 Kárpát, 42 Mia Teresina, 45 Moring. 61 Crampon és Menyecske, 73 Virgoncz, 108 Rege, 134 Turi-Tari, 216 Kieme Französin. — Könyvfogadások : 1} Kárpát, 5 Busserl, 7 Mia Teresina, 12 a többi ló ellen. —Igen könnyen 2} hosszal nyerve, nyakhosszal hátrább a harmadik. — Versenyérték : 8000 kor. győztesnek, 900 kor. II., 300 kor. a ill. 1170 kor. a versenypénztárnak. VI. Verkaufs-Handicap. 2000 kor 1 a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 3éveseknek. 1200 méter. (12 aláirás.) Mr. Newmarket sga m Mirkó Chislehurst— Marie 53} k. Peake 1 Báró Born Fr. stp k Jablunka 64} k. Barker 2 Gr. Henckel A. p m Renard 60 k. Grimshaw 3 Mr. Gold sga k Galagonya 64} k. Adams 4 Totalisateur: 9:5. — Helyrefogadások: 6:5 I., 8:5 II. — A többi ló quotája győzelem esetén: 21 Jablunka, 23 Renárd, 32 Galagonya'— Könyvfogadások : l}Mirkóra, 3} Jablunka 4. Galagonya és Renárd ellen. — Könnyen 3 hoszszal nyerve, annyiyal hátrább a harmadik. A győztesre ajánlat nem történt 2000 kor. a I., 310 kor. II., 390 kor. a versenypénztárnak. VII. Verkaufs-Steeple-cha8e. Handicap. 2000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak, 200 kor. a 3-iknak. 4000 méter. (11 aláirás.) Gr. Esterházy Móricz 4é sga m Koppány Stronzian—Borealis 66 k. Hg. Taxis 1 Dreher A. ur 4é sga m Blitz 60 k. Wheeler 2 Mr. Gold 4é sga h Cm-ival 61 k. Salter 3 Igálffy G. ezr. id. p h Jonathan 67} Geogeghan 4 Mr. Silton 5é p k Nono 73} k. Boorer 5 Hg. Auersperg F. 6é p m Minister 74} k. Madden 6 Totalisateur: 18:5. — Helyrefogadásokí 8=5 I., 10:5 II. — A többi ló quotája győzelem esetén : 13 Corival. 28 Blitz, 32 Minister, 55 Jonathan, 59 Nono. — Könyvfogadások: 2} Koppány, 3} Corival, 5 Blitz és Minister, 6 Nono, 10 Jonathan ellen. — 3 hoszszal nyerve, 10 hoszszal hátrább a 3-ik, a győztesre ajánlat nem történt. — Versenyérték; 2000 kor. 1., 310 kor. II.. 150 kor. a III., 520 kor. a versenypénztárnak. Tizenharmadik nap. Vasárnap, május 2-án. I. Verkaufs-Hürdenrennen. 2000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak, 200 kor. a 3-iknak. 2400 méter. (7 aláirás.) Lebaudy R. ur 5é p h Prior Galaor— Proportion 1000 kor. 63 k. Zenicek 1 Miklósfalvi ménes 4é sga k Búzavirág 2000 kor. 64 k. Bliss 2 Péchy A. ur 4é sga k Gipsy 2000 kor. 64 k. Madden 3 Hg. Schwarzenberg G. fhdn. 5é p k Abbazia 4000 kor. 71} k. Hg Taxis M. E. 4 Totalisateur : 9:5. — Helyrefogadások : 7:5 I., 14:5 II. — A többi ló quotája győzelem esetén : 15 Gipsy, 27 Abbazia, 50 Búzavirág. — Könyvfogadások: pari Prior, 2 Gipsy, 5 Búzavirág, 10 Abbazia ellen. — Igen könnyen 6 hosszal nyerve, 1} hosszal hátrább a harmadik. A győztest 2200 koronáért megvette gr. Schönborn F. főhadnagy. — Versenyérték : 2000 kor. a győztesnek, 950 kor. a II., 150 kor. a III., 780 kor. a versenypénztárnak. II. Destillateur-Rennen. Verkaufsrennen. 4000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 2éveseknek. 900 méter. (3 aláirás.) Mr. Rosé sga k Violanta Town Moor—Violetta 4000 kor. 54} k. Pratt 1 Mr. C. Wood sga k Divat 2000 kor. 49} k. S. Bulford 2 Totalisateur: 11:5, Divat győzelme esetén 7. — Könyvfogadások: 1}Divatra, 1-J Violanta ellen. — Könynyen 2 hosszal nyerve. A győztes 4100 koronáért visszavásároltatott. — Versenyérték : 4000 kor. a győztesnek, 163'33 kor. a másodiknak, 156'77 kor. a versenypénztárnak. III. Verkaufsrennen 2000 kor. a győztesnek, 400 kor. a második lónak. 2000 méter (7 aláirás). Mr. Rose 3é p k Fránya Prism—Fraga 1000 kor. 46 k. Prudames 1 Br. Born F. 3é stp k Jablunka 5000 kor. 52 k. Wilton 2 Capt. Gaston 3é p m Koppantó 5000 kor. 53} k. Boorer 3 Lov. Wiener Weben ur 3é p m Jodpore 1000 kor. 44 k. Cop 4 Wahrmann R. ur 4é stp k Lescaut 3000 kor. 49 k. (vitt 50 kilót) S. Bulford 5 Mr. Gold 3é p k Vivandiére 3000 kor. 49 k. Sands 6 Totalisateur: 25:5. — Helyrefogadások: 12:5 I., 14:5 II. — A többi ló quotája győzelem esetén : 14 Lescaut. 15 Koppantó, 29 Jablunka, 67 Vivandiére, 120 Jodpore. — Könyvfogadások: 2 Koppantó, 2} Lescaut, 3} Fránya, 4 Jablunka, 12 Jodpore és Vivandiére ellen.' — Egy fejhosszal nyerve, 2 hoszzszal hátrább a harmadik. A győztest 3000 koronáért megvette Lopatin Pál hdn. — Versenyérték.' 2000 kor. I., 1350 kor. II., 1260 kor. a versenypénztárnak. IV. Preis von Alt-Wien. 5000 kor. a győztesnek, 600 kor. á 2-iknak, 200 kor. a 3-iknak. Kétévesek. 1000 m. (19 aláirás). Gr. Henckel A. p k Milleflower Gloucestershire—Mariska, Aarontól 51} k. Grimshaw 1 Br. Üchtritz Zs. p m Vigéc 53 k S. Bulford 2 Dr. Russo E. stp m Jeu de barre 54} k. Pratt 3 Gr. Esterházy I. p m Lord of Kildare 53 k. Brown 4