Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897
1897-03-26 / 13. szám
114 VADASZ- F.S YEROENV-LG' 1897. márczius 26. Kilátás az alagi versenyekre. Végre üt az óra, mely az öl hónapi téli pihenőnek véget vet, megkondul nemsokára a mázsáló harangja, s felváltja a csendet a pezsgő élet a versenytéren, mely után minden sportsman és sportbarát már régóta epedez. Mint megbolygatott hangyaraj, életre kel minden, s nemes telivérek és ambicziozus lovasok élénkítik a versenyteret, melyen a nyüzsgő közönség összegyűl a hippikus ünnepélyre, hogy gyönyörködve szemlélje azokat az érdekes küzdelmeket, melynél izgatóbb sceneriát még az emberiségnek nem igen sikerült feltalálnia. Az Urlovasok szövetkezetének jut osztályrészül, hogy a monarchiában a sportsaisont megnyissa, s az első versenynap már márczius 28-ikára van kitűzve, oly korai időpontban. mely eddig nálunk nem csak hogy nem volt szokásos, de a versenyszabályok értelmében sem volt eddig megengedve. A meeting két legérdemesebb diját a Nagy Alagi Akadályverseny és a Rákosi dij gátverseny képezik, melyek a 3-ik, illetőleg az 5 ik napon fognak eldöntetni. Minthogy ekét versenyről már több izben megemlékeztünk, ezúttal ismétlésekbe nem bocsátkozunk s a két chief-eventlel s az ott induló lovak esélyeivel majd akkor fogunk ismét foglalkozni, ha azok eldöntése küszöbön fog állani. Ami az eddigi alagi nevezéseket illeti, azok meglehetősen ütöttek ki. — maguk a sikversenyek nevezései lehet mondani pompásan sikerültek, s azokban nagy mezőnyök fognak a starthoz állani. Gát és akadályversenyanyagunk — mint ezt a nevezések mutatják, — nem szaporodott, daczára Kottingbrunnak; — a zászlók közti versenyek lefolyása ázonban még mindég elég érdekesnek ígérkezik, s e tekintetben a mostani meeting bátran fog mérkőzhetni a tavalyi juniusi meetinggel, mely akkor épen ugy súlypontját képezte az a'agi versenyeknek, mint most a megnyitó meeting. Az első versenynap programmjának első számát a Megnyitó verseny képezi, melyre 18 ló neveztetett. Az e versenyben indulásra jogosítottak közül Generalin magaslik ki, melynek e futamból nyertesként kellene kiválni, feliéve, hogy a kancza rendben van. Már azt eldönteni, hogy Generalin mellett, mely tavaly a nagy pályákon elég jó formát mutatott, a második esélyt mely lónak lehetne odaítélni, sokkal nehezebb dolog, minthogy a lovak egy része sötél, más része pedig nem mutatott lényeges képességet. Lovebirdnek azonban sok barátja akadhat, úgyszintén Verbungnak. Marengonak és Mehetnek is. Az Eladók versenyében nagyon mérsékelt klasszisu lovak fognak mérkőzni. Renata köztük a legjobb, de kérdéses, vájjon e ló elegendő állóképességet bir-e a mértföldre, mert állóképességében csakugyan lehet kételkedni. Renata mellett Fahr wohl, a Lederer-istálló lovai s Igazi jöhetnek kombináczióba. A Márcziusi Gátverseny Handicapben, melyben jockeyk fognak lovagolni, 4—5 ló indulását várjuk. Ha Zápor kiheverte a mult, év fáradalmait, s ismét jó formában tesz, mint volt tavaly a verseny-saison kezdetén, ugy jó esélylyel indul. De Zimankó és Ingrabun is beleszólhatnak a végküzdelembe. A Vecsési dijban Corival és a Geist-istálló lovai közé helyezzük az eredményt, különösen. ha az utóbbi istállóból ' Marilla fog a starthoz küldetni. A szintén jockeyk által lovagolandó Tavaszi Akadályversenyben tavaly öszszel mutatott formái alapján Irénkét, mely bizonyosan indulni fog, vajmi nehéz lesz megverni. Még leginkább tehet reá veszélyes Blitz, de a löbbieklöl — leszámítva az akczidenst — csakugyan nincs mit tartania. A hároméves nyeretlenek versenyeben Pagát és Fossati a legismertebbek, — s hacsak nem fog valamelyik Wahrmann-féle ló jobbnak bizonyulni náluk, ugy a fenti két ló közé kell a dij kimenetelét helyezni. A második nap esélyeihez hozzá szólni azért nehéz, mert sok tog függni az egyes istállók dispoziczióitól az első versenynapot illetőleg, s azért e perezben midőn e sorokat irjuk. még nem igen lehet tudni, hogy mely lovak tartatnak fel a második versenynapra. A hároméves nyeretlenek eladó versenyéhen, mely a második nap megnyitó számát képezi, mérsékelt társaság van együtt. Pátri, Lovebird és Fruska lehetnek körülbelül a legjobbak. Az 1200 méteres Handicapben Mehet, Fossati és Zote tetszenek nekünk leginkább. Az Elnöki akadályversenyben Maritta, Leoncavallo és Nagykár közé kell a verseny kimenetelét helyezni. Az Eladók gálversenyében Rajna fog indulni, mely bizonyára jó esélylyel is megy az induló oszlophoz. Viora és Corival jöhetnek még mellelte kombináczióba. • A Gálverseny handicap- ban a magasabb terhüeknek van legjobb esélyük, persze hogy néhány hiányozni fog közülök, s ha Maritta és Corival másutt futnak, ugy Beesheap és Celestin közé kell a kimenetelt helyezni. A zárszámot' képező Állvány-dijban sem találunk jó lovat; Grobian. Pagat, Csakathurn a legismertebbek, de minthogy ezek sem valami jó lovak, könnyen végződhetik meglepetéssel a verseny. * * Minthogy mindkét versenynap programmja eleget igér arra nézve, hogy a sportélvezetek után vágyók kielégíttetést nyerjenek, az Urlovasok Szövetkezete jó reménnyel tekinthet elébe ama sikernek, melynek osztályosa lesz s megvagyunk róla győződve, hogy mindenki örömmel togja megragadni az alkalmat, mely már most kinálja magát, hogy az alagi versenypályán egy kellemes délutánt szerezzünk magunknak, s .azért az alagi versenyeknek, melyek oly népszerűségnek örvendenek, szinte felesleges propagandát csinálni, s ha az idő csak némileg kedvező lesz, a versenyvonatok oly ostromnak lesznek kitéve, mint a minőhöz már a mult évekről szokva vagyunk. AL. VU» VM- »V. »V, .VJ JZ. »U- -ÖL »Y- -}/- «V» TV "TV" -7V "7v "7v "Tv "VY" "7Y TV "TT '7V Tt" Tv Tv cs. és é^szeijész. Budapest, Váczi-utcza 25. szám. Ajánlja saját készítményét aranyban, ezüstben és drágakövekben. Különlegességek: phantasietárgyak, verseny- ós vadász-dijak saját mintázatonkint. * * * * * # Programm. Alagi versenyek 1897. El-ö tavaszi meeting. Első nap Vasárnap márczius 28. I. Megnyitó verseny. 1500 kor. 1200 méter. 1. Gr. Andrássy T. 3é p m Marengo 68 2. Berelvás E. ur 3é p k Tonchette 04$ 3. Dreher A. ur 4é sga k Zote 72$ 4. Gr. Esterházy B. 3é p k Ledér 64$ 5. Gr. Forgách J. 4é p k Fitness 72$ 6. Geist G. ur 3é p m Verbung 66 7 (8.) Mr. Gold 3é p k Fossati 64$ 8. (7.) Ugyanaz 3é p k Vivundiere 64$ 9. jankovich B. Gy. ur 3é sga k llagadáncs 64$ 10. (11.) Lov. Lederer S. 3é sga k Fruska 64$ 11. (10.) Ugyanaz 3é sga k Mehet 64$ 12 Mr. Lincoln 3é sga m Méreg 66 13. Mr. Newmarket 3é sga m Mirlco 66 14. Nézsai ménes 3é p k Looebira 64$ 15. Tränkl A. száz. 3é p m Spring Walk 66 16. Lov. Waczlawiczek R. 4é p k Valerie 79$ 17. Wahrmann R. ur 3é p k Generalin 66$ 18. Gr. Wenckheim D. 3é sga m Quicksight 66 Tip : Generalin — Verbung. II. Eladók versenye. 1000 kor. 1600 méter. 1. Bárczay F. hdgy. 4é sga m Aeneas 600 kor. 70 2. Chernel Gy. ur 3é p k Alamizsna 1400 kor. 63$ 3. Dreher A. ur 4é sga k FahF wohl 2000 kor. 75$ 4. Gr. Erdödy S. 3é sga k Mirage 2000 kor. 66$ 5. Gr. Esterházy L. 3é p k Igazi 1400 kor. 63$ 6. Geist G. ur 3é sga k Rejtély 1400 kor. 63$ 7. Jankovich B. Gy. ur 4é p k Olyan 1400 kor. 63$ 8. Jankovich D. ur 4é stp k Renata 2000 kor. 66$ 9. Krausz L. ur 3é p m Alvajáró 600 kor. 61 10. (11) Lov. Lederer S. 3é sga k Fruska 2000 kor. 66$ 11. (10) Ugyanaz 3é sga k Avanti. 1400 kor. 63$ 12. Lipthay B. ur 3é p m Bunkó 2000 kor. 68 13. Rohonczy G. ur 3é p k Esterldnya 1400 kor. 63$ Tip : Renata — Fahrwohl. III. Márcziusi gátv. hdcp. 2000 kor. 2400 1. (3) Dreher A. ur 5é p m Gogerl 2. Krausz L. ur 4é p m Rajna 3. (1) Dreher A. ur 4é sga k Ingraban 4. Geist G. 4é sga m Zimankó 5. Weigl F. hdngy. 4é p m Zápor 6. Mr. Gold 4é sga m Corival 7. Mr. Newmarket 4é p k Bohemia Tip : Zápor Zimankó. IV. Vecsési dij Gátvers. 1200 kor. 2400 1. Bárczay F. hdgy. 4é p k Bonnie Rose 2. Dreher A. ur 6é sga m Diogenes 3. Geist G. ur 4é stp m Piros 4. (5) Geist G. ur 4é p k Fürge 5. (4) Ugyanaz 4é sga k Maritta 6. Mr. Gold 4é sga m Corival 7. Br. Harkányi J. 4é sga h Allerdings 8. Krausz L ur óé p k Anicza 9. Lipthay B. ur 4é stp k Magdolna Tip: Corival — Geist-istá.lló. V. Tavaszi akadályverseny. 2000 kor. 3200 méter. 1. (2) Dreher A. ur 4é sga m Blitz 67 2. (I) Ugyanaz 4é sga k Ingrabnn 67 3. Gr. Erdödy J. 4é sga m Izgalom 67 4. (5) Geist G. ur 4é p m Rémes II. 67 5. (4) Ugyanaz 4é sga k Maritta 67 6. Krausz L. ur 5é sga k Irénke 76$ Tip: Irénke — Blitz VI. Hároméves nyeretlenek versenye. 1000 kor1600 méter. 1. Gr. Andrássy T. stp m Amnion 68 2. Beretvás E. ur p k Ionchette 66$ 3. Chernel Gv. ur p m Ébresztő 68 4. Dreher A. ur p k Gehst' vira 66$ 5 Gr. Esterházy B. sga m Aszfalt betyár 68 6. (7) Geist G. ur p m Petur 68 7. (6) Ugyanaz sga k Rejtély 66$ 8. (9) Mr. Gold p k Etoile 66$ 9. (8) Ugyanaz p k Fossati 66$ 10. Br. Harkányi A. p k Lyra 66$ 11. Jankovich B. Gy. ur sga m Miska 68 12. (13) Lov. Lederer S. sga m Grobian 68 13. (12) Ugyanaz sga k Fruska 66$ 14. Mr. Lincoln sga m Méreg 68 15. Lipthay B. ur sga h Gestor 66$ 16. (17) Mr. Newmarket sga m Mirko 68 17. (16) Ugyanaz p m Pagat 68 18. Hg. Taxis M. E. p k Bel/flower 66$ 19. Tränkl A. száz. p m Blue Bull 68 20. Waczlawiczek R. p k Pardubicz 66$ 21. (22) Wahrmann R. ur p m Enchanteur 68 22. (21) Ugyanaz stp k Leseaut 66$ 23. Gr. Wenckheim D. sga m Quicksight 68 Tip: Newmarket-ist. — Wahrmann-ist méter. 79$ 65 63 6'2$ 6) 60 60 meter. 66 72 66 66 68 65 66 75$ 66