Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896

1896-11-27 / 94. szám

lö<)ő. november 27. VADÁSZ- ES VERSENY-LAP G77 hogy a Röntgen-sugarakkali fényképezés által az állatorvosok sikeres előleges kutatásokat tehetnek, a haj helyének fölfedezésére. Mily nagy nyereség lenne ez, kivált az oly nagy értékű verseny-lovaknál gyakran előforduló sántaság vagy más betegség helyi okának kiészlelésére, hogy ennek folytán a gyógyítás módja, vagy néha az operatió — idejekorán megállapittathassék.. . Hogy mily nehéz néha a sántaság okának helyét felismerni az állatorvosoknak is : erre nézve csak egy pár esetet emiitünk és pedig Masseur és Marczi esetéi. Kívánatos lenne, hogy a budapesti állatgyógy-intézet igazgatósága kisérleteket tenne ez ügyben. Megkerestük egyúttal az éppen Angliában idözö mr. Alex Waugh-t (a budapesti versenyek starterjét s a versenylovak állatorvosai), s figyelmeztettük e kísérletekre. A föszerk. * * * Az északamerikai egyesült államokba (mint a chikagói Horseman irja) ez év nyolez első hónapjában 5630 lovat vittek be 308,554 dollár értékben, mig a mult év megfelelő időszakában az import 9461 darab volt 514,240 dollár értékben. Ellenben a kivitel sokkal tetemesebb ; ugyanis a f. év első nyolez hónapjában nem kevesebb mint 18931 lovat exportáltak, a melyeknek értéke 2 476,828 dollár volt! A mult év megfelelő szakában 12,821 lovat vittek ki 1.972.129 dollár értékben. Látható, hogy az idén a mult évhez képest a bevitel nagy csökkenést, a kivitel ellenben nagy szaporulatot mutat. Saphir. (Képpel.) (Mutatvány sajtó alatt levő Sport Albumunkból.) A mi nem történt meg busz esztendő óta, hogy Németország zsákmánya legyen a bécsi Derby, az könnyen valóra válhat a jövö évben. Sajátságos véletlenje a sorsnak, hogy husz év előtt is az a tulajdonos szerezte meg a kékszalagot, a kinek most is a legrózsásabbak a reményei. Németország egyik legrégibb s legpassionatusabb tenyésztője és versenyzője: báró Oppenheim Eae ez, ki 1876-ban Good Hopevel vitte el tőlünk a Derby-diját, s a ki husz év múlva, 1896-ban elvitte Saphirral az Ausztria-dijat, melyben — minthogy úgyszólván minden évjáratunk első classzisát (Debutante kivételével) a faképnél hagyott, — mint a jövö évi Derbynek legjogosultabb aspiránsa szerepelt. Saphir az öreg Chamanttól, mig anyja, Sappho Máriától, Németországnak a maga idejében legjobb kanczájától származik. Mária anyja Kisasszony volt, melyet nálunk gróf Esterházy Antal nevelt fel. s később versenypályáinkon a lissai társaság (gr. Széchenyi Béla, gr. Széchenyi Kálmán és hg. Rohan Lajos) szineiben jó formákat mutatván versenyearrierje befejeztével Oppenheim báró tulajdonába ment át. Tehát amint látjuk Saphirhoz a mi tenyésztésünknek is van valami érdeme. Lássuk most versenyearrierjét. Rövid ez, de annál dicsteljesebb, mert két ország legjobb kétévesétiek bizonyult. Első izben hazájában, Berlinben ismerkedett meg a gyeppel. Szeptember 14-én volt e debut a classicus Renard versenyben, hol Saphir — a birói Ítélet szerint — tetszés szerint harmadfélhoszszal verte le a legjobb kétévest Wolkenschiebert s az évjárat elitjét. Imponáló volt e győzelem, s a német szakférfiak egyhangú véleménye volt, hogy ily stylusban nem láttak még kétévest nyerni. Igaz ugyan, hogy Saphir ez alkalommal nem kevesebb, mint tizennyolez fontot kapott Wolkensehiebertöl, de mégis verte ennyivel, s e mellett Saphir a verseny előtt alig kapott egy-két galoppot s úgyszólván «zölden» lépett a pályára. Második szereplése, mely szintén győzelmesen végződött: az Ausztria dij volt. Hogy miként futott el a Duna partján két, három és idősebb lovaink elitejétöl, tudjuk mindnyájan; oly stylben repült keresztül a czélvonalon, hogy sokan hajlandók voltak a jövö évi Derbvnket már lefutva látni — az ö javára. Ennyi mindössze a versenyearrierje, mely tehát kifogástalan, mint ahogy nem esik külleme és alkata sem semmiféle kifogás alá. A ló ugyanis egy nemes kinézésű s nagy méretekkel biró sárga mén, mely tetőtől talpig ideálisán racingbke kinézésű, s el lehet mondani, hogy alkatra nézve alig van kétévesünk, mely vele mérkőzhetne; galoppja oly könnyed és folyó, mint a madár repülése s emlékeztet Kincsem felejthetetlen vágtatására. Minden izében Derby ló, s talán csak elö lábai adnának némi aggodalomra okot. Saphir tehát képességre és küllemre nézve minden tekintetben jogosult egy Derby megnyerésére, s e mellett meg van benne mind a két kellék, a mely egy ily verseny győztesétől megkívántatik : a speed és a stamina. S ha ugy hozza magával a sors, hogy jövö év májusában tenn a Duna partján Saphir nevét üdvözlik, mint a kékszalag nyertesét, ugy örvendenünk lehet még ekkor is, mert Saphirban jó ló nyerné meg legnagyobb tenyészversenyünket TELIVEREK ES TENYÉSZTES. Telivértenyésztésünkről. A telivértenyésztés mai mérvei hasonlíthatatlanul nagyobbak mint csak egy évtized előtt is, s tagadhatatlan, hogy a mi a meny- 1 nyiséget illeti, nagy lépésekben baladunk ! előre. A hivatalos méneskönyv (Officielles Gestütbuch für Öesterreich-Ungarn, Volumen V.) ' adataiból a telivéranyakanczák jelenlegi létszáma ugyan nem tűnik ki. de az 1894-dik év elején létező állapot egybeállítható. A méneskönyv szerint az emiitett év elején a monarchiában 1191 telivéranyakancza volt; s ez az állomány ma kerekszámban bátran tehető 1300 darabra, meri ha az említett állomány természetes fogyatékát abból le is számitjuk (a mi évenként körülbelül 10 u/o), ugy viszont 1894. óta évenként 140 150 darabra lehet felvenni a növedéket, vagy is azokat a telivérkanczákat, melyek a ménesekbe felvétetnek. (Az 189í-ik évben a ménesekbe újonnan felvett telivérkanczák száma 130-ra rúgott.) Bizonyára nagyon érdekes volna az évenkénti telivércsikó produkeziot is számszerint kimutatni, de erre vonatkozólag a mai állapotot csak nagy fáradsággal lehetne kinyomozni, mely talán nem is állana arányban az elérhető eredménynyel, s azért meg kell elégednünk, ha erre valószínűségi alapokon rámutatunk. Sokat bizonyára nem hibázunk, ha az évi csikó-produkcziót az anyakanczák számának 50—55%-ára teszszük,s ez alapon azt lehet mondani, hogy ma körülbelöl 650— 700 darab telivércsikót producálunk a monarchiában évenként, melyből 250—300 darab jelenik meg a versenypályákon. Hogy a Monarchia telivértenyésztésének [ súlypontja Magyarországon fekszik, azt persze majdnem felesleges elmondanunk; Ausztriában néhány nagyobb ménesen kivül, igen kevés a telivértenyésztö, s ismeretes dolog, hogy sok osztrák telivértenyésztö is Magyarországi birtokán tartja telivérménesét. Midőn a telivértenyésztés eme növekedő mérveit e helyütt regisztráljuk, önkéntelenül felmerül a mennyiség mellett a minőség kerdése is, melyre oly egyszerűen felelni, s a kérdést ide vagy oda egy csapásra eldönteni, már a nehezebb feladatok közé tartozik. Mint más dologban a világon, ugy a telivértenyésztésben is, sok helyütt kell tapasztalni, hogy nem járnak el a kellő körültekintéssel és gonddal, pedig a telivértenyészlés egyike amaz ágaknak, melyek a czélirányos vezetést legjobban megkívánják, ha azt a sikert akarjuk elérni, mely után törekedni kell. Mindenki természetesen a saját czéljainak és azokkal az anyagi eszközökkel tenyészt, melyeket éppen megbir. vagy melyeken túlterjeszkedni nem akar. A telivértenyésztés czélja lévén, hogy kipróbált anyag adassék át az országos lótenyésztésnek, mielőtt az egyedek a tenyésztés körébe bevonatnának, általában mégis azt lehet mondani, hogy a telivér a versenypálya számára tenyésztetik. Két szóban lehet összeszorítani azt. a mit a telivértöl kívánunk, s ez a két szó: képesség és küllem. A tenyésztőnek tehát arra kell törekedni, hogy a telivér az ezen két szóban kifejezett követelménynek feleljen meg. Szám szerint sokat tenyészteni bizonyára nem czél, hanem csupán kereset, melyen belől kell az ideál megvalósítása után törekedni. S hogy ez elérhető legyen, a keret növelése mégis alárendelt dolog s bizony jobban esnék konstatálni, hogy a tenyésztésre használt egyedek kiválasztásánál szigorúbb gond uralkodik, mintsem a mennyiség szerinti feltétlen haladásról beszámolni. A versenyczélra tenyésztők is sok oly kanczát soroznak be a ménesekbe, melyekkel vajmi kevés reménynyel lehet experimentálni. Ama telivérkanczákat, melyek nem versenyző családokból származnak, vagyis nem oly családokból, melyek több-kevesebb nyerőt szolgáltattak, nem volna szabad oly könnyen anyakanczává avatni. Mert a tapasztalat még is azt mutatja, hogy jó versenv-multtal biró anyaállatok hasonlíthatatlanul sikeresebbek a ménesekben is, mint oly kanczák, melyek a versenypályákról babér nélkül vonultak vissza. Tudjuk, hogy a képességre nézve, az anyaállat befolyása mily nagy, azért azok megválasztásé a fökellék és midőn a méneskönyvet lapozzuk, sajnosan tapasztaljuk, hogy ott mennyi tenyészállat van jelentéktelen ívadékokkal, melyeket bátran lehetne holtcsaládoknak nevezni. Olyan ivadékok, melyeknek anyai ősei már több generáczión át sikerrel nem versenyeztek, majdnem bizonyos, hogy a turf annateseiben nem fognak nyomokat hagyni. A jó pedigree első sorban azt jelenti, hogy az illető ló anyai rokonsága mily sikereket ért el a turfon s igy holt családok rokonságát nem kellene besorozni a ménesekbe. A hol aztán az apaállatok megválasztása sem állja ki a kritikát, arról a tenyésztésről már jobb nem is beszélni, pedig van sok eset, midőn képességet nem mutatott fedezőmének használtatnak telivérkanczákra. Nagyobb gondot kellene a küllemre is fordítani s legalább oly tenyészállatok párosítását kellene kerülni, melyeknek közös hibáik vagy defektusaik vannak, mert azok aztán fokozott alakban jelentkeznek a csikóknál. Persze a mai viszonyokhoz képest a küllemre a fősúlyt fordítani, ha sok tekintetben hasznos is volna, majdnem kivihetetlen. Derbv-nyeröt bármely gond mellett is ezentúl is mindenütt csak egyet sikerülhet tenyészteni, de több gond mellett legalább az átlagos minőséget lehetne emelni. Reczeptet csinálni a biztos sikerre, bizonynyal nehezen fog bárkinek is sikerülni, mert az élettan és a természet csodás és rendszertelen titkaiba legnehezebb a behatolás.