Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896

1896-06-25 / 47. szám

1333. jui'nus 25. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 343 hamis start után Bottine ugrott el a vezetés­sel és pedig vesztére, mert midőn a távosz­lopnál Thisbe (mely addig leghátul galoppo­zott) mellette termett, már java erejét kiadta és a Morgán-kanczának volt kénytelen át­engedni a győzelmet. Per pedest lenyomta súlya, egyálalán nem birt előre nyomulni, a két orosz ló pedig már a startnál verve volt. Thisbe győzelme meglehetős javulást bizo­nyít utolsó bécsi futása óta, mert Bottine van körülbelöl oly jó, mint Jura, ha nem jobb; Jurát pedig Thisbe elérni nem tudta. Igaz, hogy akkor csak 1000 méter volt a lávolság, ma pedig 1100 méter, amiThisbé­uek jobb. Igy elmúlt a nap föversenyszáma is, a nél­kül hogy valami különös vagy szenzácziós eredményt szült volna. A következő Eladóverseny is a Hansi­istálló zsákmánya lett, mintegy kárpótolva ezt a tavaszi vereségekért. Coriolan oly nagy favourite volt, hogy az egyik bookmaker már el sem fogadott pénzt ellene; de ugyancsak kis hija voll, hogy a versenyt el nem vesz­tette, mert az egész uton végig való vezetés által sokat kivett magából és mikor azután Dobrou noc a távoszlopnál melléje nyomult, Gleminsonnak egész erejére volt szüksége, bogv frontban tarthassa Stronzian fiát. Egyenlő suly mellett Dobrou noc maradt volna nyertes. Actionär a startnál ismét igen makranczoskodotl sokáig és azután a ver­senyben sem mutatta, mit tud. A nagy favourite nyerte meg a Wawel-díjat is: Biegun; de nagyszámú hivei nem csekély ijedelmet állottak ki, midőn látlak, hogy Mimi Pinson sebes iramban és nagy térelönynyel vezet végig a pályán, hogy Biegun még a beiordulónál az egyenesbe is 15 hoszszal hátrább van és hogy a forintos tribünnél sincs a vezető verve; valóban, Mimi Pinson ma remekül futott magas súlyával és ha nem fárasztja ki magát annyira, talán nyerhetett volna is, igy már ki volt merülve, midőn 100 méterrel a czél elölt Biegun mellette termett: küzdött ugyan hűen. de a bárom­éves mégis biztosan gyözött. Madelainenek bosszú volt az ut és sebes az iram. A Tiszti Akadályversenyben a favorit Aramis ismét kitört az egyik gátnál, Sous-Presse, mely Kassán jó formát mutatott, elbukott, igy a kezdettől végig vezető és súlyban jól álló Angora játszva nyerte versenyét. Az eredményeket már lapunk mult szá­mában közöltük. * * * Második nap. Junius 19. X A második napon a gácsországi urlovas­club rendezett két sik-, egy gát- és három akadályversenyt igen csekély részvétel mellett. A futott lovak legnagyobb része teljesen isme­retlen a magyar sportközönség előtt, ép ugy a lovasok is. az elért eredményeknek nincs semmi értékük és igy éppen csak a Tribün­gátversenyt emeljük ki, melyben Dvnast ara­tott. kezdeltöl végig vezetve, könnyű győzel­met Ninon és öt társa fölött: a Katonatiszti akadályversenyben Aramis volt megint egy­szer jó kedvében és gyözött is biztosan Sous­presse ellenében. Az Eladók sikverseriye, 2800 meterre, nagy meglepetéssel végződött, a mennyiben Extra, Milon leánya, játszva gyö­sött a két favourite, Campeador és Ingomar ölött. Persze, a verseny nem volt sebes és gy a kancza végül még birta speeddel. Harmadik nap, junius 20. X Miért tartanak Krakkóban versenyeket? Ja ismét ezt kérdezte mindenki. Unalmasabb 'ersenynap ugyanis, mint a mai volt már igazán lem képzelhető. Közönség oly kevés szám­nál volt, hogy meglehetett számlálni hama­osan ; a hét verseny közül erjy walkoicerré törpült, a többi hatot pedig véges végig az «auf»-os favou­ritek nyerték meg ! Ä közönség egyrésze már az ötödik versenynél távozott, a másik, mely ott maradt elaludt, igy csak vagy 100 ember nézte végig a «versenyek»-et. A Casino-dijjal kezdődött a nap, melyben Gavarninak csütörtöki győzelméért még 4 kilót és igy 58£ kilót kellett vinnie ; minda­mellett könnyen gyözött, mert kihasz­nálva stamináját, start után rögtön az élre ment; a gyors Zazula ezúttal egyáltalán nem birt menni, Helenor meg nem akart menni és még a második helyet is átengedte a ná­lánál bizonyára rosszabb Komineknek. A Kétévesek Eladóversenyében Fránya ugrott el a vezetéssel, Heläre vagy hat hosszat vesztett a startnál, de ezt azonnal behozta és midőn az egyenesbe ([mely itt csak 600 m.) fordult a társaság, Hetäre már messze elöl járt; de ez okozta vesztét is, mert midőn a forintos helynél Fránya felnyomult melléje, már nem birta szuszszal és igy ez könnyen győzhetett; a többi két ló versenyben sem volt. Haszonnal, persze nem járt Fránya győzelme, mert 800 frl volt az első ló dija, de 15 frt volt a nevezési dij, 25 frt a start­pénz, 1050 frtot pedig- az árverésnél kellett ráfizetni, hogy a ló az istállóban maradhasson. Egyszerű séta volt Corinnának a Hölgyek dija. A Lebaudy-kancza, mely folyton elöl járt, nyert volna akkor is, ha Gladiator az egyenesbe fordulónál ki nem tör. Az Elnök-dij meg Biegunnak volt egy­szerű séta; a két Tarnowski-ló soha köze­lébe sem ért a vezető Biegunnak; ugyanez áll Benoiton ra az Allam-dijban és Vignolára az Osztrák Jockey-Club dijában, mindkettő starttól kezdve uralkodott ellenfelei föllött.. Az akadályversenyben meg egy ló sem merte felvenni a küzdelmet Simon Renard ellenében. Micsoda versenyek! Sportértékük egyenlő a semmivel. Tenyésztési szempontból pedig egyátalán bírálat alá sem vonhatók. Az ered­mények kövelkezök voltak: I. Casino-Preis. Handicap. 2000 kor. 1200 méter­(16 aiáirás.) Br. Springer G. 3é p m Gavarni Galaor — Misa 58} k. Hyams 1 Schindler L. ur 3é stp m Kominék 50} k. Brown 2 Gisecke G. hdn. 3é sga m Helenor 50} k. Cleminson 3 Szreniawa ménes 4é p k Zazula 60} k. Fred Sharpé 0 Lov. Scazighino F. 3é stp k Hrábianka 41} k. Marsh 0 Totalisateur: 13:5. Helyre.: 4C:25 I.. 87:25 II. Küny­nyen 2 hoszszal nyerve, 1 hoszszal hátrábh harmadik, j II. Verkaufsrennen der Zweijährigen. 2000 kor. ! 1000 m. (6 aiáirás.) Mr Rosé p k Fránya Prism—Fraga 46 k. Marsh 1 ! Lov. Lederer S. sga k Hetäre 43} k. Joyce 2 Lov. Scazighino F. p k Lady IIa 48 k. Brown 3 í Schindler L. ur p k Matabele 47} k. Cleminson 0 Totalisateur : 11:5. Helyre.: 35:25 I., 50:25 11. Három hoszszal könnyen nyerve, 3 hoszszal hátrább a 3-ik. Nyertes 8100 koronáért visszavásároltatotl. III. Damenpreis. Gátverseny. Urlovasok. Tisztelet­díj és 2000 kor. 2800 m. (12 aiáirás). Lebaudy R. ur 4é p k Corinna The Abból— Stillroom Maid 73 k. Chmelar fhdn. 1 Hoffmann L. száz. 4é p m Gladiator 69 k. Koller hdn. 2 Gr. Orssich P. hdn. 5é sga k Csal a leány 71 k. Tulajd. 3 Totalisateur : 7:5. Helyre : 23:25 I.. 24,"25 II. Feltartva 6 hoszszal nyerve, rossz 3-dik. IV. Preis des Präsidenten. 4000 kor. 2000 méter. (7 aiáirás.) Schindler L. ur 3é p m Biegun Pancake — Mizzi 57 k. Cleminson 1 Gr. Tarnowski J. 3é stp m Zawadyjaka 52 k. Hyams 2 Ugyanaz 3é p k Pogoda 50} k. S. Bulford 3 Totalisateur: 6:5. Helyre.: 25:25 I., 25:25 II. Hét hoszszal nyerve. 10 hoszszal hátrább harmadik. V. Staatspreis. 3000 kor. 3000 méter. (9 aiáirás.) Br. Springer G. 3é p m Benoiton Bendingo— Juniata 52} k. Hyams 1 Schindler L. ur 6é sga k Gretchen 62 k. Cleminson 2 Tot.: 5:5. Igen könnyen 10 hoszszal nyerve. VI. Preis des Jockey-Club für Oesterreich. 5000 kor. 2000 méter. (11 aiáirás.) Br. Springer G. 3é p in Vignola Vinea—Helene 52 k. Hyams 1 Lov. Scazighino F. 3é p m To-on 52 k. Brown 2 Schindler L. ur 3é p m Geniiis 52 k. Cleminson 3 1 Totalisateur: 5:5. Helyre.: 30:25 I., 36:25 II. Igen könnyen 6 hoszszal nyerve, 12 hoszszal hátrább 3-dik VII. Preis der Stadt Krakau. Akadályverseny! Handicap. 2000 kor. 4800 m. (14 aiáirás) Lebaudy R. ur id p h Simon Renard St. Simon­Blue Rock 72} k. Boorer walkower Negyedik nap, junius 11. X Végre láttuk a krakkói közönséget is, mely az utolsó versenynapon igen szép szám­mal jelent meg a turfön; a nagy tribün és a forintos Hely zsúfolva voltak. De mit ér ez, mindegyik versenynap nem lehet vasárnap! Az egyes futamokat illetőleg megjegyzendő, bogy elözö éjjel és még vasárnap délelőtt is nagyban esett és igy a különben is puha ta­laj egyes helyeken mélylyé változott; ez az oka annak is, bogy sebes futam ma alig volt ; egy-kettö. j Egy silány kétéves versenynyel kezdődőit j a nap. Az indult lovak közt Margosza, Morisco j leánya, voll a legjobb és ez tényleg könnyen I is nyerte versenyét, a nélkül azonban, hogy azért győzelmének értéke volna, mert ellen­felei az utolsó klasszisba tartoznak. Érdekesen folyt le az Allam-dij. Lépésben haladtak egymás mellett Weatherstar és Ba­rinkay mintegy 600 méteren át, mig végre Weatherstar komolyan felvette a versenyt, Barinkay, folyton tartva, két-három hoszszal járt mögötte és csak a távoszlopnál szegő­dött a vezető mellé, ekkor Cleminson teljes erejével kezdte lovagolni lovát, mely hűen küzdött, egy remek finish fejlődött ki" a két kitünö ló és lovas közt, melyben végül csakis a nagy sulykülönbség döntött a négyéves javára. Következett a lengyel Derby — három részt­vevővel. A lengyel lovak utolsó pillanatban visszavonultak. Vignola helyett Joschko kép­viselte a Butters-istállót, csak azért, mert Butters kíváncsi volt, hogy legjobb háromévese miként viseli magát a Derby-lovak társaságá­ban. A fogadások a startnál ekként állottak. Weathercockra 5-ért 1., Proponent ellen Síi­ért, Joschko ellen 8:1-ért. A futam maga a favourite győzelmével vég­ződött. ugyan, de annyiban mégis meglepetést hozott, bogy Weathercock csak küzdelem után fejboszszal gyözött, hogy majdnem leve­retett, holott mindenki könnyű győzelmét várta. El nem felejtendő azonban, hogy a talaj mély volt. hogy 400 méteren át mind a bárom ló a leglassúbb tempóban ment, mert pacemaker nem volt a társaságban, hogy 2000 méteren át Weathercocknak magának kellett csinálnia versenyét; persze a mint a forintos helynél Proponent a favorit mellé nyomult, ezt erősen kellett lovagolni és végül valóban csak a vezetés által már megszerzett elö­nyösebb poziczió és a nagyobb szivósság döntötték el a Hunyady-mén javára a küz­delmet. Mindkét Galaor-csikó, kondiczió tekin­tetében, remekül nézett ki, hogy tehát a bécsi Derby-nyerö mégis csak oly nehezen tudott győzni, azoknak ad igazat; a kik azt állítják, hogy jó ló ugyan de nem külön klasszis és hogy bécsi győzelmét véletlennek és több szerencsés körülménynek köszönhette. Tényleg szembetűnő is, bogy Proponent, melyet Bécsben több tiz hossznál választott el Weathercocktól, ma ezt majdnem leverte; négy hét alatt ennyit nem is javulhatott Proponent. Joschko, mely eleinte igen veszedelmesnek látszott, abban a pillanatban verve voll, a mint a két franczia komolyan menni kezdett; staminája Zsupán fiának egyátalán nincs. Igy tehát elmúlt a krakkói Derby is, a nélkül, hogy megtudtunk volna egyebet, mint azt, bogy a legnagyobb szívóssággal biró lovakat nálunk jelenleg Galaor produkálja; ezt azonban már ezelőtt is tudtuk. Könnyebben gyözött Bottine a Vigaszver­senyben, melyben több sikertelen start után, melyeknél mindig Helenor tört ki messze,

Next

/
Oldalképek
Tartalom