Vadász- és Versenylap 40. évfolyam, 1896

1896-04-25 / 24. szám

186 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Az angol Trial-Stakes, a 2000 guineas, szerdán kerül döntésre, s ugylátszik, a Derby-crack, St. Frus­quin, könnyű diadalt fog aratni, mert legveszélyesebb ellenfeleit Persimmont és Regretet törölték a ver­senyből. Brigand, Péchy Andor ur háromévese, fogja Sir Blasot kikísérni Németországba. Etcaetera. gr. Esterházy Miklós idős kanczája. az idén is fog szerepelni; erre enged legalább követ­keztetni az a körülmény, bogy a Town Moor ivadé­kot nevezték a hoppegarteni nagy vadászversenyre. Gavallérért Lebaudy Róbert a csütörtöki verseny előtt tulajdonosának 12000 frtot igért, de az ajánlat nem fogadtatott el. Gavallér a Nyeretlenek akadály­versenyében csúfos vereséget szenvedett s Lebaudy Róbert most bizonyára örül, hogy a lovat 12,000 frtért nem akarták neki eladni. Az áprilisi versenyt Adams két évben egymásután nyerte meg, tavaly Gounoddal, az idén Barristerrel. Sir Blaso nem vesz részt holnap délután a Trial­Stakesben. A St. Gatien-mén Pitt társaságában ked­den Tatára tért vissza, hol erös előkészítést kap a Henckel-versenyre. Sir Blasora itt nagy feladat vár, inert a szomszéd ország legjobb háromévesei állnak ki ellene a sorompóba/köztük Monte Carlo is. mely tudvalevőleg, második volt Ganache mögött az Austria-dijban. Nem tartjuk érdektelennek, midőn az alábbiak­ban kimutatjuk, hogy az aczélos, elpusztithatlan Turul eddigi versenyearrierje alatt mily eredménye­ket ért el: ev 1891 1892 1893 1894 1895 1896 futott 11 12 15 18 16 3 I. 2 3 6 9 4 3 II. 3 4 3 8 nyert kor. 4000 17000 43980 39625 26250 12000 összesen: 75 27 18 1428o5 Kincsem szálló. Mint értesülünk a Magyar Lovar­egylet bérházában (Stefánia és Kerepesi-ut sarkán) a versenytér és a kiállítás közvetlen szomszédságá­ban. a kiállítási évad tartamára, 1896 május 1-töl «Kincsem» név alatt szálloda nyilik meg, melyet Ízléses berendezése, előnyös fekvése és mérsékelt árainál fogva ugy a sportsmanek, valamint a trai­nerek és jockeyk bizonyára szívesen fognak felkeresni. Lapunk a következő dohány-tőzsdékben kapható : Ganzlné Kigyó-tér Jambrikovits Kerepesi-ut Szántó Kecskeméti-u. Kürthy Takáts Andrássy-ut Hirsch Engel « Sopronyi Weil Dorottya-u. Német Erzsébet-körut Lapunk a következő kávéházakban olvasható : Abbazia kávéház Mátyás Király kávéház Báthory « Metropol « Balaton « • Monopol « Budapest « Muzeum <c Continental « Nérey « Central « New-York « Drechsler « Nérey A. « Edison « Nikoletti « Fiume « Nagy Pista « Frühauf « Orient (C Ferenczi « Opera « Gebauer « Otthon « Gfelner « Pannónia « Glaser « Rémi « Grünhut « Rujder « Hungária « Sturm « Hazám « Schön « Japán « Széchenyi « Jockey « Színnel « Korona « Vadászkürt « Központi « Valéria « Kauffmann (( Waller « Lauko « Kiadótulajdonos és főszerkesztő : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Belváros, Ferencziek bazárja, IV. lépcső I-ső emelet. Fonciére pesti biztosító intézet. A Fonciére Pesti biztositó-intézet rendes évi közgyűlését folyó évi április 30-án fogja megtartani. Az ezen intézet által a mult évre vonatkozólag közzétett zárszámlából a következő számadatokat veszszük át. A törlések le­vonása után fünmaradt mult évi díjbevételek az elemi biztosítási ágazatokban 4.714,012 frt 89 kr., az élet-biztositási ágazatokban 1.328,519 frt 71 kr., a baleset biztosítási ágazotokban 142,427 frt 90 kr., összesen 6,184,960 (rl 50 krra rúgnak, mig a későbbi években esedékes dijkötelezvények és dijváltók ál­lománya a tiizbiztosítási ágazatban 6,255,187 frt 86 krt. a baleset biztosítási ágazatban pedig 865,098 frt 02 krt tesz ki. Az életbiztosítási ágazat üssz­állománya a lefolyt évben 24,882,659 frt töke és 7,407 frt járadék-összegre emelkedett. A készpénz­dijtartalékok a viszontbiztosítók hányadának levo­nása után az életbiztosítási ágban 4,993,571 frt 27 krt. az elemi és balesetbiztosítási ágazatokban pedig 868.520 frtot tesznek ki. A készpénzdijtartalékok — szemben a tavalyi állománynyal. — 422.483 frttal szaporodtak. A tartalékalap ez idei javadalmaztatása után 216,694 frt 93 krt tesz ki. — Ezen kivül a kü­lön tartalékalap 30.000 frtról 50,000 emeltetett. A zárlat eredménye a különféle leírások és dotácziók levonása után fönmaradó 176,107 frt 58 kr. tiszta nyereségben nyilvánul. A közgyűlésnek részvényen­ként 7. — forintnyi osztalék kifizetését fogja az igazgatóság indítványozni. Az intézet tökéi, ide nem értve a képviselőségeknél lévő pénzkészleteket és a képviselőségek és ügyfeleknél kinlévö folyószámla­követeléseket és egyéb kinlevöségeket, a következő­kép vannak elhelyezve. Pénzkészlet az intézet köz­ponti pénztáraiban 31,975 frt 02 kr. A postatakarék­pénztárnál, budapesti intézeteknél és Bankoknál el­helyezett betétekben 1.180,723 frt 66 kr. Tárczabeli váltókban 136,467 frt 95 kr. Jelzálog-kölcsönben 9.522 frl 14 kr. Az intézet budapesti és bécsi teher­mentes házaiban 1,681.858 frt 98 kr. A magyarföld­hitelintézet. a magyar jelzálog-hitelbank, a pesti ma­gyar kereskedelmi bank, az egyesült buoapesti fő­városi takarékpénztár és az országos központi ta­karékpénztár zálogleveleiben 1.383,892 frt 50 kr. Magyar koronajáradék, magyar keleti vasúti állami (arsny) kölcsön és regále-váltsági kötvényekben 1.296.707 frt 62 kr. Kassa-oderbergi és magyar ga­licziai vasuli elsőbbségi kötvényekben magyar gali­cziai vasúti részvényekben 511,008 frt. Kisorsolt ér­tékpapírokban, különféle sorsjegyekben és átmeneti kamatokban 56.789 frt 23 kr. Életbiztosítási kötvé­nyekre adott kölcsönökben 734.065 frt. A túlélést biztosítási csoportok elhelyezeti tökéiben 18'477 frt 50 kr. N Y I L T • T É R, Bérbeadandó 2 utczai, 1 udvari, 1 elö, fürdő és cseléd­szoba elegánsan bútorozva, az Andrássy-ut közelében a verseny saisonra, esetleg az egész kiállítási idényre. Bővebbet a kiadóhiva­talban. 6—6 KR0ND0RFI alkalikus ásványvíz az előkelő világ itala. :][., Széchenyi-uJ. Telephon 1108. © Schäffer János férfi-szabó. BUDAPEST, IV., kei'., Keeskeméti-utcza 1 Készít saját műhelyében angol sza­bású utczai- és Salon-öltönyöket mindennemű Sport-Costume és breecheseket, magyar Gála és ma­gyar és angol liberia-öltönyöket. o TzmrrziTtiTrr SCHUCH L. utódai EDLAUE R G. ÉS SZLÁYIK Budapest, Kigyó-utcza 4. Diszmü áruk, diszbutorkák és angol különlegességek raktára. Gazdag választék verseny dijakra alh-ahnax tárgyakban H LJJUrrrrzj BUDAPEST V., VÁCZI-UTCZA 14. SZÁM, I. EMELET Nöi és férfi angol szabó. KÜLÖNLEGESSÉG: angol szabású lovagló- és vadász-öltönyök, kizárólag a ngol szövetekből; m. in.den.11e m -ü. sport- és magyar disz-öltönyök elegáns kiállításban készíttetnek. — Minták kívánatra ingyen és bérmentve. — "Vid-élni meg-Tsizäsols pontosan eszlnözöltetaelc. BACH RUCH A, Cs. és kir. udv. ékszerész Budapestén. Váczi-utcza 25. sz. Ajánlja saját készítményét aranyban, ezüstben drágakövekben. Különlegességek: phantasietárgyak, verseny- és va dászdijak saját mintázatonkint. OpOOQO O© Q OOOOOOO OOOO0O QÍQiQ 00000 o£> Tattersall. (Budapesten. Kiilsö-kerepesi-ut.) Lovak minden időben ugy eladás végett bizományba valamint egyszerűen csupán tar­tásra és gondozásra felvétetnek. A legjobb minőségű zab. és széna adagolással, naponta háromszori erös abrakolás, bőséges etetés és tiszta almozással, egy ló után egy napra 1 frt. tartásdíj számíttatik. Ha beállított ló gondozását a tulajdonos­szintén a társulat részéről óhajtja, ez esetben külön naponkint és darabonkint 30 kr. gon­dozási dij fizetendő. A tisztogatás,' jártatás, lovaglás, szigorú felügyelet mellett, szép időben az ügető pályán, egyébként a fedett lovardában történik. Bővebb felvilágositassal a helyszínén szolgál: Budapesten. 1896. április hó. Kropf Béla. társ. titkár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom