Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895
1895-03-10 / 11. szám
1895 márczius 10. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 105 _ aki versenyt akar nyerni Pesten — annak vele is kell számolni. Az eddig ismert versenyistállókon kivül az uj propozicziók előnyös átalakítása ujabb versenyzőknek is lehetségessé teszi a coneurrentiát, ; halljuk, hogy már is két-három oldalról készülnek abban résztvenni. Igy a többi közt ifj. Vojnich Sándor ur, kinek sikerült a Bernrieder-istállóból, igen jó, mintegy 4 drbból álló kész aquisitiót tenni. Ezenkívül Nógrádból Muzslay Gyula ur (ki ugyancsak az említett istállóból szerzett lovakat) szintén trainil'OZ. Parnón — mint gyanítjuk — gr. Andrássy Géza készítteti elő lovait a Vándor-dij sikeres megvédhetésére ; Luczy ugyan felhágatott s a régiek közül csak Farsang van meg, de reméljük, hogy fogatja összeállításán már is működik. Hogy Erdélyből az efajta versenyre jogosított ügetö-istállókban (br. Wesselényi, gr. Wass) készül-e valami, szintén nincs tudomásunk. VEGYES. 1 ROPALOM, FESTESZET. Megjelent s a megrendelőknek azonnal megküldhetö póstautánvétellel : UÖVŐ VERSENYEK KÖNYVEFüggelék a versenylovaink tormájához 1895-re. A magyar-osztrák monarchia összes lóversenyeinek feltételei és az idomítás alatti lovak névsora és leszármazása. Nélkülözhetlen segédkönyv tenyésztők, verseny ló-tulajdonosok, idomárok, a versenyügygyei foglalkozók és az iránt érdeklődök részére. Ára 2 forint. Tartalma a következő: tartalom. Lóversenyek napjai a magyar-osztrák birodalomban Főbb versenyek határnapjai 1895-ben — __ — — — Nevezési, bánatjelentési stb. stb. határnapok a budapesti, tátra-lomniczi és tatai versenyekhez — — — Versenyfeltételek 1895 re : I. Budapest ... _ _ — II. Tátra-Lomnicz _ — — III Tata... _ _ _ ._ — — — IV. Alag ______ V. Sopron (Urlov. szöv.)_ — — VI. Siófok VII. Arad — VIII. Debreczen — — — — IX Sopron (Officiers-Rennverein) — X. Pozsony — — XI. Prága ... _ ... _ _ XII. Bécs _. _ _ XIII. Krakó _ _ — XIV. Pardubitz __._._ — — Nevezések 1895-re: Budapest : Egyesitett Nemzeti és Hazafi dij « Kancza dij (Oaks) — — • Alagi dij ... _ _ • CJróf Károlyi Gyula emlékverseny » tvadékverseny ... _ • Báró Wenckheim Béla emlékverseny . Szt- István-dij ... » St. Leger ... — — — — • Szt. László dij — — Bécs : Trial-Stakes • Preis des Jockey-Club (Oesterr. Derby)... • Oesterr. Stutenpreis — — — — • Metropole-Preis - Wiener Criierium — — ... « Austria-Preis — ... Krakó : Krakauer Derby _ Nevezések 1896-ra: Budapest : Egyesitett Nemzeti és Hazafi-dij — • Kancza-dij ... — -• Alagi-dij _ • St. Leger — — — « Szt. László ... — Bécs: Trial-Stakes— ... _ _ _ _ < Preis des Jockey-Club (Oesterr. Derby)— • Oesterreichischer Stuten-Preis _ • Austria-Preis Krakó: Krakauer Derby — — — Budapest 1897 : Ivadékverseny _ Budapest 1898 : Ivadékverseny ___..._ — — 17 .. _ _ 72 ... _ 77 .. _. ... 79 ... _ 92 93 ... _ 93 _ ... _. 95 _ _ 107 .. _. 100 Г.. ... 104 _ _. ... 116 _ ... 189 _ _ _ 190 17 22 25 26 30 32 40 53 63 124 136 143 149 154 173 187 193 195 198 200 204 209 213 217 220 226 228a 229 A bécsi 1895-iki Nyilt Handicap teherkiizlèse _ _ Versenyszabályok Fogadási-szabályok ... Titalisateur-szabályok • Versenyszal ályok tartalomjegyzéke _ Az idomitasban levő lovak jegyzéke ... ... Momitásban levő lovak alphabetikus sorrendje Kapható a « Vadász- és Verseny-Lap» szerkés kiadóhivatalában Budapesten, IV., Kossuth Lajos-utcza, Ferencziek bazárjában, postai megrendeléssel. _ 232 239 ... 280 284 _ 287 297 ... 353 Mr. Peter Price — gr. Batthyány El. stb. trainerje — a mult napokban, mint őszinte sajnálattal halljuk, veszélyben forgott: hogy szélhűdés éri; szerencséjére, orrvérzést kapott s aztán az orvos is eret vágott rajta s ez megmenté, ugy hogy egy-két napi szobát-őrzés után pénteken már ismét foglalkozás után láthatott. A Przedswit-Handicap kisbánatjelentésének határnapja márczius 14-én lesz. Ugyanaz nap lesz a SzabadHandicap teherközlése s az Alagi nagy akadályverseny nevezési zárlata. A cseh versenyegylet közhirré teszi, hogy a prágai ez idei versenyeket a pálya tulajdonosaival folytatott alkudozások létre nem jötte miatt, nem fogja megtartani. Kisbéren az évesek árverése május 31-én lesz ! Csütörtökön, e hó 14-én van az alagi nagy akadályverseny nevezési zárlata. W. Smith, kitünö sikverseny-jockeynk, ki a telet, tudvalevőleg, Hoppegarten mellett, Dahlwitzben töltötte, hogy a tél folyamán át nagyon meg ne nehezedjék, az ottani trainernek, G. Searnek, lovait lovagolta naponkint a munkáknál. Hansi lotjához a napokban öt uj ló érkezett Bodajkról, hol azok addig E. Hesp gondjai alatt állottak. E lovak a hároméves Angora és a kétéves Búzavirág, Örmény, Whyst és egy Manfréd—Electrakancza. Ibbet jockey a napokban érkezett vissza Angliából Gödre, Vivian idomárhoz, hol erre az évre is engageálva van. Schindler László ur, versenylovait ismét a régi trainerének, Charles Phillipsnek, a gondjaira bizta. A versenyistálló részint Galicziában Mokrzycsowban van elhelyezve, részint Königsfelden, Brünn mellett s tizenhat föböl áll. Turul, hg Auersperg Ferencz kitünö Barcaldineménje, mely, tudvalevőleg, a párisi nagy akadályversenyre nevezve lett, hiányzik a pozsonyi nagy akadályverseny nevezettjei között, mig a bécsi Jubileum-dijban ott szerepel, tehát ugy látszik, hogy Turul aligha fog az idén steeplechaseben indulni, hanem inkább sik- és gátversenyekben, miként a mult évben. Ottó főherczeg ö fenségének soproni versenyistállója a következő lovakból áll : 5é Kupa (Kisbér— Wehmuth), 5é Sopron (Fenék—Hungaria), 3é St. Verdugarde (St. Gatien— Violine), 3é Lautenschlcigerin (Sweetbread— Little Lovelock), 3é Sprühfeuer (Abonnent—Speranza), 2é Eiffelthurm (Triumph—Idal), 2é Exceptionelle (Czimer— Elefant), 2e Szaloncza (Triumph — Strike a Light). Cloister kedden semmi munkát sem végzett ; az idős herélt néhány perezre kiment a trainingpályára, de csakhamar visszavitték boxjába, a nélkül, hogy dolgoztatták volna. A Grand National Steeplechase nyertesénél még sincs oly nagyon rendben minden. Mr. Milne idomár Klára nevű leányát Tatán eljegyezte Mr. Beesőn, ki leendő ipának eddig is jobbkeze volt. Mr. Lebaudy Max, Lebaudy Róbert ur testvére, ki maga is Francziaország egyik első istállótulajdonosa, súlyos betegen fekszik Maissons Laffitteben. Harry Barker, nálunk is előnyösen ismert kitűnő jockey, kedden Gatwickban megnyerte a Tantivy steeplechaset Chair of Kildare hátán, három társa ellen. Pistache, gr. Esterházy Móricz kitünö kanczája, mely a többek közt 1890-ben megnyerte a bécsi Kanczadijat is, mult héten Napagedlben Stronzian után egy csikónak adott napvilágot, mely azonban születése után csakhamar kimúlt. Triumphnak, az 1889-iki bécsi Derby győztesének, az idén jelennek meg első ivadékai a pályákon. A Triumph—Bouguetiere ménhez az idei fedezési évadra összesen huszonkilencz anyakanczát jelentettek be, melyek közül öt egykori gazdájának, gr. Apponyi Antalnak, a tulajdonát képezi. Resolution, Resolutenak, az első Szent István-dij nyertesének az anyja, gyönyörű szép csikónak adott életet Culloden után. The Islandert, Lebaudy Róbert ur steeplerjét, mely mind a két pozsonyi nagy akadályversenyre nevezve van, az utóbbi napokban a liverpooli Grand national steeplechasere 50-szeres pénzzel többször fogadták. The Islandernek, a minden akadályversenyek emez elsejében, 61| kilót kell csak vinnie. Pádárt, a négyéves Verneuil—Peffar-kanczát, mely mult évben elég hasznos handicap-lónak b ;zonyult, tulajdonosa : Wackerow Károly ur, Németországba Balduin ismert sportsmannek adta el, ki tavaly, tudvalevőleg. Medusát is megvásárolta br. Üchtritz Zsigmondtól. Padár egyelőre Ricbardsnál marad trainingben s csak jumusban megy ki uj hazába. A krakkói Igazgatósági dijra 68 kétévest neveztek ; legnagyobb számmal, hg. Fürstenberg szerepel az aláirottak között, t. i. hattal, melyek az egy Glühlicht kivételével a Henckel Memorialra is nevezve vannak. Hetíön volt Párisban özv. Kodolitsch tbnkné esküvője de Veryès d'Auffry gróffal. Bécsben az a hir van elterjedve, hogy özv. Kodolitsch tbnkné, kinek esküvője hirét gr. Veryés d'Auffry diplomatával mai számunkban közöljük, versenyistállóját Párisba fogja áthelyezni. Csak sajnálni lehetne, ha a hir igaznak bizonyul, és az a nagy alapokra fektetett versenyistálló nem szerepelne többé pályáinkon. Hansi idomár idösbik leányának egybekelését Beesőn németors zági trainerrel, a szüret utánra halasztották el. A márczius elsei elözö évekkel : nevezések összehasonlítása az 1892 1893 1894 1895 Przedswit handicap 34 42 47 52 Jubileum-dij 63 56 68 72 Henckel-memorial 32 86 118 122 A fogadási piacz az utóbbi napokban az egyes nagv versenyekre a következőleg állott : Bécsi Derby : 7:2 Páratlan. 4:1 Eltoli, 5:1 Csapláros. 10:1 Kezdet, 12:1 Tokio, 14:1 Blondine, 16.1 Don Gomus. Mutineer, Aranyvirág, 20:1 Vincsi. Levente stb. ellen. Német Derby : 6:1 Eltoli, 8:1 Nixnutz, 12:1 Almenrausch, Gazella, 14:1 Róbert, 16:1 Aranyvirag, Báthory. Dunbar. Sal Chali, Palmzwsig, Sperling stb. ellen. Angol Derby : 4:1 Raconteur, 7:1 Speedwell, 8:1 Sir Visto, 10:1 Kirkconell stb. ellen. Lincolnshire handicap : 12:1 Acrobat, 14:1 Amandier. El Diablo, Medicis, 16:1 Lotties Dude, San Giovanni, Undecided, 20:1 Macready, Xury, Beggars Opera, Dumbarton, The Owl, Indian Queen, Clwyd stb. ellen. Liverpooli Grand-national steeplechase 6:1 Cloister, 10:1 Aesop, 16'1 Wild man from Borneo, 20:1 Shotovay, The Soarer, The Midshipmite, 25:1 Red Hill, Ardcarn. Prince Albert, Ilex, Fanatic, Whynot, Father O'Flyn stb. ellen. A carlshorti akadályverseny meeting ugyanazon napon veszi kezdetét, mikor a freudenaui meeting, azaz április 15-én. Lord Roseberry, az angoTpremier minister, Ladas tulajdonosa, influenzában betegen fekszik s több napig nagyon veszélyes jellegű volt a betegsége ; most már azonban a kiváló sportsman lábadozni kezd. Match Girl, az osztrák kormány által megvásárolt Matchbox anyja, miután előzőleg ugy St. Simon, mint Donovan után meddő maradt, most Commonnál, a «hármas hősnél» fog látogatást tenni. Cloisternek, a liverpooli Grand-national steeplechase favouritj ának, mult számunkban már említett akcidenséröl a következőket találjuk az angol lapokban : Cloister szerdán reggel Lewesben a reggeli galoppnál trainerje, H. Escott, alatt nagyon nyugtalannak mutatkozott, többször kirúgott, s egy alkalommal elvágódott, de rögtön ismét talpon volt, s Escott is fenn maradt a nyeregben. Az elbukás következteben Cloister, hátán több horzsolást szenvedett, mi legkevésbbé sem ad aggodalomra okot, de azért az Ascetic ivadéknak pár napig nem lehet dolgoznia. Newmarketben a beállott enyhe időjárás következtében ugyancsak megélénkültek az egyes trainingtelepek ; az idomárok lázasan dolgoznak, hogy ott lehessenek ök is már hét hét múlva Lincolnban. Liverpooli nagy akadályverseny. A Steepler Derby egyes candidatusaira eddig a következő lovasok vannak kilátásba véve : The Midshipmite (Dollery), Manifesto (Canavan), Cloister (Escott), The Soarer (mr Campbell). Fanatic (mr Cheney), Ballyohara (S. Woodland), Aesop (Barker), Prince Albert vagy Whynot (G. Williamson.) A Lincolnshire hdepben az eddigiek szerint a következők fognak pályázni : Dumbarton (Watts), El Diablo (M. Cannon), Medicis v. Amandier (T. Loates), Carrick (A. White), Stowmarket (Finlay), Beggars Opera (H. Brown), Grand Duke (C. Loates), Acrobat (S. Loates), Middleham (Allsopp), Macready (Bradford), Marnovia (Harrison), Sancho Panza (K. Cannon), Missal (E. Hunt), Levybub (H. Toon), Loties Dude (S. Chandley), továbbá Sir Michael, Xury, Euclid, Green Lawn, The Owl, Vanguard, Undecided, Earl of Annandale, Lord George és San Giovanni. Ben Battle, Anglia egyik legkeresettebb fedezőménje, oly lovak, mint Bendigo, Comedy, Benburb, stb. apja, a mult napokban Írországban kimúlt. Battle 1871-ben ell. Rataplan—Jomey Alice-ból. A Waterloo Cup-öt, az agár-Derbyt, a rossz idők miatt ismét elhalasztották ; mint lapunk zártakor értesülünk, szerdán, e hó 13-án, fog kiküzdetni. Az olasz Derby április 28-án kerül eldöntésre Rómában ; oly időben, midőn minálunk, valószínűleg, még nem is látjuk nyilvánosan a mi Derbynk komolyabb aspiransait. Kecskeméten, a hasznos állatok összeírásának eredményét közli a «Köztelek». E szerint van Kecskeméten 5800 ló, 2056 csikó, összesen 7856 ló, 121 szamár. Ez összeírás szerint a lovak száma jóval több, mint az elözö években. Le Sagittaire, Francziországnak talán legjobb háromévese, br. Schickler tulajdonában, a mult napokban a reggeli munkánál elvesztette patkóját s sántán tért vissza az istállóba. Baja azonban csak szelid jellegű s néhány nap múlva újra felveheti a munkát. Jockeyk jövedelme Amerikában. Tarai az újvilág eg yik legelső jockeyja attól az istálló tulajdonostol,