Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895
1895-04-25 / 20. szám
1895. április 2o A MAGYAR TATTERSALL-EGYLET. Hivatalos Közlemény. A «Magyar Tattersall egylet» f. ápril hó 22-én tartott «Választmányi gyűlésében» elhatározta, miszerint — tekintettel a fővárosi ló-egészségügyi viszonyok hiányosságára — à folyó évi május hó 6.. 8. és 13-dikára kiirt nagy hajtási versenyeket elhalasztja f. é. Pünkösd szombatja és hétfőjére, midőn azok esetleg még más ügető (sulky) versenyekkel kapcsolatban vagy ezek nélkül fognak megtartatni, s az Igazgatóságot megbízta — hogy ennek egyik vagy másik módon létesülhetését mielőbb köztudomásra hozza. Ugyané gyűlésen az üresedésben volt két Igazgatósági tag helyre egyhangúlag megválasztattak: Kovács Sebestyén Endre és gr. Andrássy Sándor. Kimondatolt továbbá, miszerint az Egylet tovább fenállásának szükségességét a közérdek kívánván — az tovább is folytatja működését (mint alább résziéit sebben olvasható.) Nemhivatalos. A «Magyar Tattersall-egylet» fentebb emiitett választmányi gyűléséről (a vidéki vagy jelen «»em volt tag urak tájékozása végett) még elmondjuk, hogy a Választmányi gyűlésen jelenvoltak : Gr. Andrássy Tivadar mint elnök ; ifj gr. Almásy Kálmán mint jgazg. tag, továbbá gr. Andrássy Sándor, gr. Károlyi László, Kovács Sebestyén Endre, Sztankovánszky János. Döry Lajos stb. Elnök (mint tagja ama 3-as bizottságnak, mely kiküldetett, hogy az Orsz. Gazd.-Egyes, lótenyésztési osztálya által alkudozásra kiküldöttel pertractáljon) előadja. miszerint tanácskozásaik folytán szükségességét látván mindkét oldalról annak — hogy a «Magyar Tattersall-egj let» tovább is folytassa működését : abban egyeztek meg, hogy a Lótenyésztés emelésére és értékesítésére alakult egyletek — (Orsz. gazd. e. lóteny. oszlály), továbbá a «Lótenyésztés emelésére alakult Külső Tattersall) r. társaság», ésa «fentnevezett egylet» járőre együttesen működjenek közre minden a fentemlitelt czélra szolgáló vállalkozásoknál. — A választmány helyesléssel fogadja ez egyezkedést. A Magyar Tattersall-egylet tehát tovább is fennáll — de hogy tagjainak számát és igy működési körét fokozhassa — Andrássy Sándor gróf indítványára (ki e gyűlésen igazgatósági tagnak választatott Kovács Sebestyén Endre úrral együtt) — elhatározza s megbízza az Igazgatóságot (a fentemiitetteken kivül még itj. gr. Almásy Kálmán), hogy az Alapszabályok ily értelemben megváltoztatására, illttöleg kibővítésére— javaslatot dolgozzék ki, mely a legközelebbi választmányi. illetőleg közgyűlés elé fog terjesztetni határozathozatal végett. Hngy a társulat működésének fokozott hatása legyen, s a főváros közönségének érdekeltségét felköltse: gr. Almásy Kálmán javasolja, hogy miután a Nagy hajtási versenyeket ugy is el kell halasztani — azt proponálná (s ezt részben már elö is készité) — miszerint a bárom napra ki irt hajtó-versenyek vonassanak össze két napra, s ezeken kivül mindegyik napra írassanak ki még annyi sulky-versenyek (kb. 4—5000 frt értékig, minden napra 2—3 sulky-versenv) — melyek egy—egy napi programmot alkalmasak lennének vonzóvá tenni ; aztán javasolja, hogy tartassanak e versenyek (részben indíttassanak) a külső Tattersall-egylet ügetőpályáján, hol kész pálya, tribünök vannak a látogatók részére, s melyet a Tattersall-egylet Igazgatósága (az egész jövedelemmel együtt : belépti jegyek, Totalisateur stb.) az ügy érdekében készséggel átenged. A választmányi gyűlés — mint már fentebb jeleztük — helyeselte az eszmét, s végrehajtásával az Igazgatóságot bizta meg. Miután az Egylet e fokozott működésének keresztül vihetésére az Egylet tagjainak közreműködést joggal várhatja : egyúttal íelkéretnek mindama t. tagurak. kik még f. évi járulékaikat be nem fizették, — azt az Egylet titkár a és pénztárnokához párkány Ján 1er. Nemzeti Casino II. em.) mielébb beküldeni. ífiETÖVERSENY, TENYÉSZTES, Bécsi ügetőversenyek 1895. Negyedik nap. Ápril 14. I. Gelegenheitspreis. 2000 к. 2800 méter. Winkler Ä. 7é am p m Dandy 4:2 5» Roberls 1 Volpi д. 7 ol. sz m Conte Verde 4:25 Mac Phee 2 Spitz Zs. és T. 9é am p m Bonnie M. Georye 4:26 Schick 3 Tot.: 54:5. Helyre: 25:62, 55, 116 II Vergeltungsrennen, 200 к. 3é és id beif. mének és kanczáknak. 2500 meter. Kreipl К. 9é f к Cozette 4:17 Zöbrer 1 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Comp. V. et S. óé p к Istria 4:37 2 Mac Pliee 2 Schmatzer J. óé sga m Mein Leopold 4:47 e Ederer 3 Tot. : 49:5. Helyre 25-re : 50, 43. 65. III. Internationales Handicap, 2500 kor. Minden országbeli lovaknak. 2800 meter. Pürstinger J. id or f m Petersburg 4 38 s Gruber 1 Weidinger és Wöss 8é ol. sz к Stella 4:35' G. Wöss 2 Volpi A. 9é ol. sz m Conte Verde 4:37 3 Mac Phee 3 Totalisateur: 21:5. — Helyrefogadás: 25-re, 40, 45. 45. IV. Háromévesek handicapje. 2400 korona. 2200 méter. Wanko L. p m Intendant 416 3 Ederer 1 Comp. V. et S. p m Manfrede 4:17 Mac Phee 2 Spilz Zs. és T. f m Jóska 5:25 3 Schuk 3 Totalisateur: 110:5. — Helvrefogadás : 25-re. 58. 40. 58. V. Os er-Preis 2-Ю0 korona. Minden országbeli lóvaknak. 2800 m. Mr Dan Mac Phee 7éves am p к Arline 4:28 3 Mac Phee 1 Weidinger és Wöss 4é ol. sz к Stella 4.-29 3 G. Wöss 2 Sorgerné és Moser 9é or. f m Burliuty 4:31« Moser 3 Totalisateur: 17.5. — Helvrefogadás: 25-re, 43, 41, 63. VI. Abschieds-Handicap. 2000 kor. 3é és id. beif., német és dán mének és kanczák. 2500 méter. Mr. Tullner 4é alsó-ausztr. p m Legény 4:47 3 Way 1 Schmatzer J. 5é a.-ausztriai f к Haiderose 4:98" Neunteufel 2 Aipsteiu К. 6é a.-ausztr. f к Vöslauer I. 4:51. Zöhrer 3 Tot.: 3115. — Helyre.: 78, 56, 51. VII. Trost-Handicap 2000 kor. Minden országb. lovaknak, melyek a meeting ben startoltak s nem nyertek. 2500 méter. Czeloth J. 8é or sz m Ludmill 4:10' Ederer 1 Wild H. 8é or f m Bytschok Hochmoister 2 Hauser L. 8é or sz m Lutsch Hölz 3 Tot. : 53:5, Helyre, 25-re : 104, 84, 131. 177 J Reeves, a kisczelli mester, vasárnap ismét kihozott egy lovat s az a ló — Vincsi — szintén fényes győzelmet vivott ki. Valóban kiváncsiak vagyunk. mikor nem fog a mester versenyt nyerni Mutineer. Kezdet, Eltoli és Blondine folyvást jó munkát végeznek a Freudenauban. Utóbbi és Kezdet bizonyosan startolnak a Trial Stakesben. Pityke, a pályáinkon többször megjelent Rlaskovich-féle 3éves mén. kihasználás végett Hoffmann L. százados birtokába ment át, ki is Debreczenben sikerrel tette meg v e'e az első kísérletet. Lederer Sándor lovag, illetve Fries Hansi idomár istállójához könnyű terhű jockeyt, G. Joycét engageálta Newmarketből. G. Joyce tavalv Angliában ïé- szer lovagolt s 39 kilo súlya van. Mielőtt Hansihoz jönne, április 24-én a City and Suburban-handicapben Lebaudy Róbert ur Newsmongerjét fogja lovagolni. mely ló egyike a favouriteknek. Petioti. melyei báró Springer Gusztáv 1892-ben, mint egyévest, 3900 fi tért vett meg a kisbéri árveré^ sen. berezeg Windiscbgrätz Hugó tulajdonába ment át, ki Earl idomárhoz adla trainingbe a négyévis Craig Milav— Marie Galante mént. Sajátságos véletlen, hogy a bécsi vasárnapi versenynapon lefuttatott Eladó-versenyben a három elsőnek. beérkezett.ló egy és ugyanattól az apától származik. A versenyt tudvalevőleg Mystic nyerte meg Aramis és Puchner ellenében, mely három ló Zsupán után van nevelve. Vineá-nak. a pár hóval ezelőtt kimúlt belföldi apaménnek, két ivadéka lett győztes vasárnap ; Bolond a Handicapben, Vincsi pedig a Marchegg-versenyben aratolt győzelmei. Csulondár fogja az Earl-istállót képviselni a pozsonyi nagy akadályversenyben, s lovasa valószínűleg gr. Kinsky Ferdinánd lesz. Zsupán ivadékai nagy formában vannak ; a bécsi negyedik napon közülök ketten arattak győzelmet u. m. Zazula a Nyeretlenek ver«enyében. Margit a klasszikus Kisbér-versenyben vitték diadalra tulajdonosaik színeit. VEGYES. A bécsi versenyekre fogadásokat elfogadunk ugy szerkesztői irodánkban (Ferencziek bazárja IV. lépcső I emelet) nint kiadóbivatali irodánkban (Petöfi-utcza 16 sz. Andrássy-ut sarkán). Valószínű indulók a Trialstakesben, mely vasárnap, e hó 28-án kerül eldöntésre: Tokio 56 к. lov. Busby Kezdet 56 к. « Ibbet Vedero 56 k. « Adams Toreador 56 к. « Rawlinson v. Smith Bulgarian 56 k. « ? Blondine 54! к- K Vinall Levente 56 k. « W. Bulford * Eltoli 56 k. « G. Barrett * Csapláros 56 k. « Smith *) Kétes induló. A debreczeni Lovaregylet az első napi lóversenyek után Simoiiffy Imre polgármester elnöklete mellett közgyűlést tartott, a melyen jelenvoltak az elnökön kivül: Gróf Degenfeld Imre, gróf Batthyány Gábor, Chernel György csász. és kir. kamarás. .Harkányi Andor, Bobory György, Magyary Kossá Ödön, Magyary Kossá Béla. Geist Gáspár, Engesszer József titkár, stb. A gyűlés főbb pontjai a következők voltak : Engeszer József titkár beterjeszti évi jelentését, melyben a többi közt előadja, hogy: a tagok száma az idén is növekedett, a jegyek elkelése is sokkal nagyobb volt. A mult évben a totalisateurnek az egyletre eső jövedelme az első napon 214 frt 49 kr volt, az idei verseny else napja 536 frt 4 krt hozott a totalisateur által a Lovaregylet számára. Jelenti, hogy gróf Pejacsevics Albert a tagok sorába akar lépni. Az alapszabályok jóváhagyása a minisztérium részéről még meg nem érkezett, de az illetékes helyen sürgetni fogja és lépéseket tettek az iránt, hogy az állam 2000 forintos segélyét felemelje. — Ezután az elnökségnek, igazgatóságnak és választmánynak a fölmentvény megadatik. Harkányi Andor igazgatósági tag szól fel ezután, hogy az ogész közgyűlés köszönetét és bizalmát tolmácsolja Simonffy Imre elnöknek s kéri, fogadja el újra az elnöki tisztet. Ezután megejtették a választást. Alelnök lett a lelépő Bottka Béla helyett gróf Szapáry György, igazgatóság : Harkányi Andor, gróf Batthyány Elemér, Bobory György. Chernel György, gr. Degenfeld Imre. Geist Gáspár, Gencsy Albert, Harkányi Andor, Horthy István, Kiss Sándor. Márton László, br. Podmaniczkv Géza és gr. Batthyány Gábor. R. Àdams jockey volt vasárnap ismét a nap hűse : 1 a kitünö professíonatus ugyanis Vincsit és Mimi Pinsont győzelemre. Unser Gráfot és Aramist pedig a második helyre vezényelte. Beesheap volt a Szabad-Handicapben a legszélső outsider ; győzelmére 5 frtra 146 frtot fizetett volna a totalisateur. Märchen az 1893-iki Oaks hősnője, mindjárt első fellépésével szép diadalt aratott a nehéz akadályokon. A Jägerhaus-Steeplechaseben játszi könnyűséggel hagyott maga mögött oly két jó lovat, mint Délczeg és Hexameter. A Kincsem-Handicapre, mely május 3-án kerül döntésre, ápr. 26-án van a nevezési zárlat. Bowman jockey kedden aratta első győzelmét évek óla a monarchiában Kodolitsch Mathild asszony Hendrikjét lovagolva diadalra. Bowman a mult években Németországban lovagolt. Nem múlik el nap, bogy Adams jockey ne nyerne versenyt. Kedden is két izben vezényelte a győztes lovakat u. m. Margitot és Detectivet. Orvert-et, tegnapi győzelme után követelte az osztrák kormány. A Bend'or ivadék ereiben oly vér csörgedez, melynél jobbat aligha lehet kívánni. Smith és Barrett, a két jockey matador, nem tud versenyt nyerni ; az elölemlitett dicsekedhetik ugyan második helyekkel, de Barrelt még ilyennel sem. Herbert Reeves, a kisczelli mester fia, mig mult évben alig tudott egy-két versenyt nyerni a gondjaira bizolt lovakkal, most alig múlik nap, hogy lovai közül ne aratna győzelmet valamelyik. Vasárnap Mimi Pinson, tegnap Detective és Hendrik futottak be elsőknek, mig Unser Graf, Aramis szép második helyeket vivtak ki. Alterum Tantum, gr. Esterházy Miklósnak Alagról ismert hároméves ménje, hetfön részt vett a hoppegarteni IV. osztályú Állain-dijban, de csak a negyedik helyet foglalhatta el Barton jockey alatt Fancey, Capitain, Viola után tizes mezőnyben. Warne jockey, a monarchia le91-iki championje, ki tndvalevöleg az idei saisonra Németországba Ho- henlohe berezeg istállójához van szerződve, a hoppegarteni versenyek első napján nem kevesebb mint három győzelmet aratott. Jó kezdet ! Lovaink Németországban A drezdai husvét-hetföi és keddi versenyekre, mint utolsó számunkban emiitettük, több osztrák-magyar tisztlovakat nevezett, melyek közül, mint versenyjelentésünkben látható, Angeli hdn. Legényje és lov. Streeruwitz 0. száz. Renonce-ja gyözelmetarattak. Kivülök még a kétnapos meetingen ír következők szerepeltek. I. nap. a megnyitó futamban negyediknek érkezett be Renonce egy hatos mezőnyben Joyful, Banus és Mark Twain után. A Maiden-Hürdenrennenben lov. Streeruwitz 0. Madameja nem kapott helyet. A Gustel von Blasewitz Jagdrennenben gr. Schönborn F. hdn. (7 drag, ezr.) Marchja harmadiknak érkezett be lov. Streeruwitz 0. alatt, hatos mezőnyben Janischar és Golf Juan után. — II. nap. Az Officiers-Hürdenrennenben lov. Streeruwitz 0. Madameját feltartotta tulajdonosa. A Moritzburger Hürdenrennenben gr. Schönborn F. hdn. Jüanja (mely tavaly a budapesti Asszonyságok dijában holtversenyt futott Viraddali a harmadik helyet foglalta el : a Grosse Handicap-Steeplechaseben végül March (lov. lovag Streeruwitz) 78 kilo nagy súlya alatt szintén harmadiknak érkezett be. A versenyek második napján künn volt a versenytéren a szász király is. Auglia jockey-i, győzelem tekintetében, a mult hét végéig igy sorakoznak lov. nyert. lov. nyert. M. Cannon 79 20 F. Rickaby 40 6 T. Loates 84 17 J. Watts 23 5 S. Loates 65 13 F. Brown 43 о W. Bradford 62 U О. Madden 20 4 F. Alsopp 74 8 F. Finlay 35 4