Vadász- és Versenylap 39. évfolyam, 1895

1895-04-21 / 19. szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. àpruis 21. s a vásárt gr. Dessewffy Aurél nyitotla meg ivitás után a bíráló bizottságok azonnal meg nknHZefifcel A kezdi Ik működésüket. Ugyancsak mozgalmas élet uraskodik most a Taltersatiban. a merre csak fordul az ernber, mindenütt magas vérű. nemes paripakat láthat Az istállók tömve vannak, de nem is csoda, hiszen 350-nél több lovat küldöttek be a luxus­lóvasarra. Baj, hogy kissé kevert az egész ; a legma­gasabb vérű s négy szép lovak csak kevesen van- na. a legnagyobb rész apró.jucker; elégjó nekünk — de a külföld jobbat keresne. Volt itt egy remek­szép 4-es fogat lipizzaíakból — de a külföld kicsinvli. Aztán baj. hogy sok fiatal és nyers ló hozatott fel. Délelőtt gyűlt' egybe a bíráló bizottság, hogy kinek adjon jutalmat, s melyik tenyésztőt tüntesse ki külön elismeréssel. S/.erfölött bajos dolga lehetett a bíráló bizottságnak, midőn ítéletet kellett mondania; a bíráló bizottságok a következőleg alakultak : I. Négyes fogatoknál : Gróf Andrássy Sándor, Dóry Jenö. Inkey Antal, Jankovich Elemér, Schmidt József, gr. Széchenyi Aladár. II. Kettes fogatoknál : Bernrieder József, gróf Des- sen-ITy Aurél, Döry Lajos, Kisfaludy Sándor. Kovács Sebestyén Endre, Lossonczy Mihály. III. Paripáknál : gróf Esterházy Miklós, zalabéri Horváth János, Hoffmann Lipót, báró Kotz Venczel, gróf Szápáry Iván, ifjabb gróf Széchenyi Imre, csepei Zodán Elek. A megnyitás után a kettesfogatokat vizsgáló bizottság a belső udvaron, a négyesfogalok biráló bi/otlsága pedig a körpályán hajtatta elö különböző ütemekben a fogatokal. A hátas lovakat biráló bizottság végül a versenypálya belsején elölovagoltatta és ugratta a díjért pályázó hátaslovakat, sajnos, hogy itt csak kevés elsőrangú paripa versenyzett a kitűzött tiszte­letdíjért. A jury Ítélete a következő: 1. Ségyes fogatoknál. Az elóhajtott 12 négyes fogat közül az. első tiszteletdiiat. József föherczeg diját báró Berg Ármin 334—337 katalógus-számu négyes fogatának : a második dijat, az Országos Magyar Gaz­dasági Egyesület tiszteletdiját, Rohonczy Lőrincz 210—213 katalógus-számu négyes fogatának s a harmadik dijat, A Lótenyésztés Emelésére Alakult Részvénytársaság tiszteletdiját Jeszenszky Ferencz 75—78 katalógus-számu négyes fogatának Ítélte oda a bizottság. Ezt a három négyest tüntette ki a jury ; de eze­ken kivül még számos oly fogatot lehet látni, me­lyek megérdemlik a jutalmat. Ilyen első sorban is a gr. Eszterházy Miklós (tatai) négyese, csak az az egy hibája, hogy a lovak még fiatalok s igy még kissé nyersek. Szép négyes a gr. Karácsonyi Jenőé is, ki vörösdereseket válogatott össze, melyek külö­nösen testtartásukkal tűnnek ki : de nem marad ezek mögött a Farkas Ábrahám négy sárgája sem. me­lyek Exact és Tarquin angol félvérek után vannak nevelve. Négyes fogatokat jelentettek még be : Far­kas Zoltán. Jeszenszky Imre, Ivazy János, br. Révay Simon (négy jól menő sötét pej Lehetetlen után), Tisza Kálmán és Torontál-vármegye lótenyésztési bizottsága. 2. A kettes hintós fogatokra (Caroussiers) az Or­szágos Magyar Gazdasági Egyesület által kitűzött tiszteletdíjat, mint első dijat nyerte Bezerédi Adorján 326—327 katalógus-számu kettes hintós fogata két norfolki deres (Mohrenkopf) s a második dijat, a Ló­tenyésztés Emelésére Alakult Részvénytársaság tisz­teletdiját gróf Karácsonyi Jenő 157—158 katalógus­számu kettes hintós fogata nyerte. Egyedi Arthur, а/, ismert sportsman, legnagyobbrészt carossiereket állított ki s valóban csodálni lehet, hogy nem jutot­tak dijhoz ; közülök különösen két nyolezéves mezöhegyesi fekete kancza vált ki, melyek nehezebb hintókba illenek. Mint mindig, ugy most is a jukkerek dominálnak a kiállításon s bizonyára nem túlozunk, ha a könnyű kettős fogatok számát ötvenre becsüljük. Jukkere­ket a következők állítottak ki : Grót Andrássy Sándor, Almássy Géza, Balázs László, Bäsch Tivadar, Beer Antal. Benedek Jenő, tasnádi Betegh Sándor, gróf Biordi Egon. dr. Burian Aladár, Egyedi Arthur, gróf Esterházy László, Farkas Ábrahám, Farkas Zoltán, Fáy Béla, gróf Forgáeh Antal, Fölsinger Ferencz, Fleischer János, Förster Ottó, Gosztonyi Tibor, Grosz­ner Sándor, Hajós János. Halász Aladár, Halász Zsiga. Hauer Béla, báró Jeszenszky József, báró Jeszenszky Sándor, Kazy János, Kazy Lázár, gróf Karacsonyi Jenő, gróf Keglevich Gyula. Kubinyi Marton, özv. Kund Béláné, Lits Gyula, Lossonczy Mihály, Löwy Jenő, Maár Zoltán, Mayer János br. Nopcsa Elekné, Obál Ferencz, Patay József. Posz­toczky Iván, gróf Széchenyi Ferencz, ifj. Szentiványi Farkas, Sebastiáni Jenö. Somsich Andor, Schoss­berger Rezső, Simon Pál, Stefani Lajos, Torontál­varmegye lótenyésztési bizottsága, gróf Wen«erszky Viktor, Zaleszky Jenö. ifj. gróf Zichy János. " A 300 korona értékű tiszteletdijat,'mint első kitün­tetést, Benedek Jenö (Ravaszpart) jukkerja nyerte el. Két magyar fajta kancza van e fogatba össze­állítva, melyek Nonius mezöhegyesi méntől szár­maznak. Ugy mondják, hogy remekül mennek, sajnos, a délután folyamán nem láthattuk az elővezetésnél A második dijat (td. 200 kor. ért.) Kazy János (Ms-koszmaly), a harmadikat pedig gróf Andrássy Tivadar két szürkéje érdemelte ki. Ez utóbbiak talán a legszebbek az egész társaságban, de nem igen illenek a könnyű fogatokba, inkabi: kisebb caliberu carossiereknek valók. ,.,....,, .. 3. Paripák: Az előlovaéoit 85 hátas lo kozul két­szeres kiválasztás és süvénven. deszkafalon való ál ugrat ás után a bizotiság (5 felsége a hirály által a­bgjobb vadászié részére adott gróf Széchenyi Géza 352 katalógus-sz. lova 'Vielliebchen ang. tv. kancza 1/6 cm. : a hátas lovak első diját gróf Andrássy Sándor 248. katalógus-számu Harlingham nevii sötétszürke ang. fv. kancza 171 cm., a második dijat a munkács­szent-miklósi uradalom 263. katalógus szánni hátas lova nverte. » » A luxus-lóvásár első napi eladásai igen szép ered­ménynyel végződtek, a mennyiben a délutáni órákban összesen 41 darab kelt el '25.900 forintért. A leg­magasabb árat Renz fizette Bambergbül gr. Andrássy Sándornak egy hátasl. ováért 1200 forintot. Külföldre ma 20 darab adatott el. még pedig 13 drb Német­országba, 4 Bécsbe és 3 Prágába. A többi 21 eladott ló itihon cserélt gazdát. Az első napon eladott lovak kimutatása a következő : Az eladó neve Farkas Ábrahám Gr. bzéchenyi Ferencz 1 r- Széchenyi Ferencz Kazy János Kazy János Lits Gyula Kubinyi Márton Jeszenszky Ferencz A vevő neve v. Ar.nin Berlin Seyff Ferencz Bécs v Kern niez 1 ihlau Szilányi Ödön Leányfalva Wollmánn et ' о Berlin Frühling Tivadar Hosbell Berg Berlin Baskovich Ernu Tápió-Szt.­Márton Gr. Csáky Viktor Pozsony Herczeg Ódescatchy Géza Budapest Szlávy Béla Budapest Gorove László Tahezy Pi ága Tahezy Prága Schlessinger W. et. Co. Bécs Berg Berlin Gr Batlhyányilván Csákány Keller Béla Budapest Woltmann Berlin Renz Bamberg Renz Hamberg Schlesinger és Reiner Bécs Gr. Széchenyi Géza Kühne Konrád Görkau Д/ о CS S Ára > •m — CR 2 1000 2 1000 1 800 4 2fi(!0 1 600 2 700 2 750 2 900 2. 1450 1 400 1 750 4 1900 2 1100 1 600 1 500 2 1400 4 3000 1 800 1 800 1 650 1 1200 2 1400 1 800 1 800 Fáy Béla Fay Béla Györgyei Illés Farkas Ábrahám Posztoczky lvan Almá-sy Géza Almássy Géza Benedek Jenö Rohonczy Lőlincz Szőke Vincze Szőke Vincze Noszlopy Fmil Gr. Andrássy Sándor Gr. Wenckheim Fer. Gr. Andrássy Tivadar Farkas Ábrahám Összesen : 41 drb 25,900 fr Pénteken délután 4 órakor osztották ki a Tatter­sall helyiségeiben a jury által megitélt tiszteletdija­kat. Már 3 óra tájban nagy élénkség uralkodott. A nagy udvaron a négyes és kettes fogatok száguldoz­tak keresztül-kasul, a versenytéren pedig a délezeg hátaslovak nyargalták körül a pályát. A biráló bizott­ság határozatát gróf Széchényi Aladár olvasta föl és a tiszteletdijakat rögtön át is adták a nyerteseknek. A kiosztásnál díszes közönség volt jelen. Ott láttuk: Andrássy Sándor, Szapáry Iván. Almássy Géza, Sza­párv Géza és Forgáeh Antal grófokat, K. Sebestyén Endrét. Somssich Andort, Kubinyi Mártont. Lits Gyulát, Döry Ödönt, Förster Aurélt és Ottót, Fáy Józsefet és még sokakat. A második napi vásár eredménye а következő : Az eladó neve A vevő neve Fáy Béla Lucziánovich Budapest Gr. Kcglevich Gyuláné Huszár László Tereske Fölsinger Ferencz Szenes Ede Budapest Löwy Jenö Brückler Zsiga Kispest Halász Zsiga g ói Christ lnigg tábornok Budapest Br. Jeszenszky Sándor gróf Wolkenstein Oszwald Gr. Schönborn beretei Marton Hugó Kec-> kpmét dr. Waller Kölln Pulszy Géza Eperjes Woltmann Géza Berlin báró B.chshoffen Albert Kleinburg Pelà hy Béla József Budapest Szent-Ivány Farkas Goldberger Mór Budapest •nriorbr ij 0é r Sándor Váez WalserFerenez-iéle részvény­társaság Budapest Vigyázó Sándor Kühne Konrád Gyorkau br. Marschal Gyula Buda­pest Pr. Wan Raemdnnk. km. Donk Bevereu Waes Széchenvi -Imre Somogyvár Kovács Károly Budapest gr Arz Rába-Kovácsi Szőke Vincze A -Dabas Renz Oszkár Hamberg Szakái Mihály Farkas Ábrahám Boér Sándor Boér Sándor Fölsinger Ferencz Ifj - - . ­Bernrieder József Dr Burián Aladár Sebastiani Jenö Fáy Béla Döry Jenő Bäsch Tivadar Gr. Károlyi Sándor Széchényi Imre Gr. Andrássy Tivadar Irinyi Csaba Rácz Béla -a rt cd £ Ára rt > о л И — to 1 180 1 250 2 8<I0 1 250 2 460 1 800 1 650 2 700 1 601) 1 350 1 800 1 525 2 450 1 650 2 900 2 650 2 1300 1 485 3 1Ç00 i. 450 1 600 2 1400 4 600 1 800 Az eis 1 napi eladással egyült : 71 drb 42280 frt * * * A budapesti lóvásárokat a tanács, a fővárosban kiütött takonykór miatt, bizonytalan időre beszün­tette. A bécsi versenyekre fogadásokat elfogadunk ugy szerkesztői irodánkban (Ferencziek bazárja IV. Lépcső I emelet) nint kiadóhivatali irodánkban (Petöfi-utcza 16 sz. Andrássy-ut sarkán). A marosvásárhelyi versenyegylet és urlovas szö­vetkezet alapszabályai, a föld mivelésügyi magy. kir. minisztérium által f. évi 20903. sz. a. jóváhagyattak. Levente, a gr. Andrássy-Sztáray szövetség Derby­crackjebizon vos indulónak tekinthetöaTrialstakesben­lovasa W. Bulford lesz. Gr. Apponyi Antal és neje Montenuovo Maritta herczegnö. hosszabb tartózkodásra Abazziába utaztak Montenuovo Alfréd hg családi gyásza miatt, a tavaszi meetingen nem szerepel a bécsi verseny­bíróságban ; helyét gr. Kinsky Károly foglalja el. Walter Bulford csütörtökön aratta első győzelmét a monarchiában ; a Prater-dijba n gr. r'otocki József Satanelláját vezényelte szép győzelemre Turul elle­nében. melyet G. Williamson lovagolt. A soproni katonatiszti verseny által f. hó 27-én tartandó versenyre nem kevesebb mint 83 és 29-iki versenyre pedig 108 nevezés érkezett. Ugyanott az Urlovasok szövetkezete által 28-án rendezendő ver­senyre a nevezések lapunk megjelenése után záród­nak. A Freudenaui keddi versenynapon két fontosabb item kerül eldöntésre u. m. Kisbérverseny (6800 ko­rona 160 méter) és az Államdij (22000 korona 2400 méter.) F, kettő közül különösen az első Ígérkezik érdekesnek, mert jóllehet csak 15 ló van rá nevezve, de köztük találjuk Tokio (59}). Margit (58), Blondine (54}). Levente (56), Vedero (56), Toreador (56) stb. neveit; ha ezek közül csak egy-kettö is megjelen a startnál, ugy szerfölött érdekes küzdelemre lehet kilátás. Az Allamdijra. miként tavaly, ugy az idén is 10 nevezés történi, melyek közül figyelemreméltób­bak : Adonis, Clifford, Orvért stb. A Bálvány-Handicap kisbánatjelentésének batár­ideje ápr. 23-dika. A cFenék-verseny»-re és Szt. Lipót-dijra april 24-ig lehet nevezni. A Park-Club f. hó 28-án d. u. 4 órakor tartja évi rendes közgyűlését a Stefánia-uton fekvő saját he­lyiségében. a melyen a különböző bizottságok vá­lasztását ejtik meg és az 18У5 évi költségvetést tár­gyalják. Az intéző és épitöbizottság jelentése szerint az építkezés teljesen befejeztetett s a clubhelyisé­gek felszerelésén kivül más nem lévén hátra, az ün­nepélyes megnyitás május l-én lesz. Archer J. lesz a budapesti gyepen az ötödik book­maker s az elmaradó Walpoole és Miller helye ál­tala és Hoder által betöltetvén, ez csak a fogadó közönség előnyére szolgál, mert itt is áll az, a mi más üzletnél, hogy mennél nagyobb a kínálat, an­nál olcsóbban lehet vásárolni. A május 17-ÍKÍ nagy yearling-árverés az eddigieket is felülmúlónak ígérkezik, amennyiben már számos bejelentés érkezett; pedig a bejelentési batáridő csak f. hó 25-én jár le, a mire telivértenyésztöink figyel­mét az uton is is felhívjuk. Holtversenyek divatban vannak a Freudenauban. Hetfön két izben kellet a bírónak holUersenyt ítélni a második helyre, csütörtökön pedig a 2000 méteres Handicapben értek egyszerre aczélhoz Bonnie Dundee és Amulet. Amulet, Wackerow Károly ur négyéves kanczája hozta a második nap legnagyobb meglepetését; a totalisateur, a holtverseny daczára, csaknem tizen­egyszeres pénzt fizetett. Lapunk progno-tiejában Amulet e versenyben az első helyen volt megjelölve. Dornröschen (Smith) Asliford (Brown) társaságában csütörtökön reggel jó munkát végzett a Freudenauban. A kitünö kancza igen jó színben van most, de a budapesti meeting előtt nem fog a nyilvánosság elé lépni. G. Williamson, a mult évi cha- ri° n jockey, csü­törtökön aratta első győzelmét ebben az évben, Ba­rátot vezényelvén győzelemre a gátversenyben. Vedero-ról, mr. l'aget hároméves Vederemo-mén­jéröl, már hetek óta jó hirek keringtek, s ezeknek igazat is adott, mert könnyű stylben nyerte meg a Donau-Rennent Gelinotte, Colette s a nagyra tartott Szemrevaló ellen. Vedero győzelme oly könnyű s imponáló volt. hogy valóban kiváncsiak lehetünk a «nagy ágyukkal» való találkozására. «Nem kell», csütörtöki győzelme után elkelt; br, Erlanger Lajos vette meg 5500 forinton, s daczára e magas árnak, igen jó vételnek mondható. Vinall szerdán érkezik meg Angliából Bécsbe, hogy a Trial Stakesben Blondinet lovagolja. Páratlan ellen csütörtökön hétszeres pénzt kinál tak a bookmakerek ; ugy látszik, a Gunnersbury-mén­nem allrigbt. Auteuilben húsvét vasárnapján 147,000 frank folyt be belépti dijakból ! Szerkesztői posta. L. J. urnák. Jelenleg 34 trainer foglalkozik Ausztria­Magyarországban versenylovak idomitásával. B. S. urnák. A bécsi versenyek távirati eredmé' nyeit megtudhalja ön a Kossuth-utcza és)Szép-utcza szögletén levő Nérey-féle kávéházban is. «Egy régi sportsman »-nek. Fentebbi válasz szol­gáljon önnek is tudomásul. «Szélkiáltó»-nak. Anonym leveleket nem szoktunk figyelembe venni. Kiadótulajdonos és főszerkesztő : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Felelős szerkesztő : SÁRYÁRY ELEK. Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budapest, IV., Kecskeméti-utcza 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom